Délmagyarország, 1929. április (5. évfolyam, 74-97. szám)

1929-04-19 / 88. szám

1929 április 19. DÊT-MACYATir .TÍZ 40 3 Íz állami építkezéseknél a szegedi vállalkozókat részesítették előnyben, alkalmazzanak ők is szegedi munkásokat A város ismét âtir a vállalkozóknak CA Délmagyarorsáüg munkatársától.) A Délmagyar ország beszámolt arról, hogy azok a munkanélküli szegedi munkások, akik nem találtak munkaalkalmat a Szegeden folyó ál­lami építkezéseknél, küldöttségileg keresték fel a napokban dr. Pálfy József tanácsnokot, az elől járósági ügyosztály vezetőjét és elpai­naszolták, hogy az építési vállalkozók vidéki napszámosokat alkalmaznak helyettük és ezért nem juthatnak munkához. Pálfy tanácsnok ki­jelentette a küldöttség előtt, hogy a várós ha­tósága, mivel állami építkezésekről van sző, hivatalosan nem léphet föl a vállalkozóknál azzal a követeléssel, hogy elsősorban sz grdi munkásokat foglalkoztassanak, igy mindössze annyit tehet, hogy közbejár érdekükben és megkéri a vállalkozókat a szegediek foglalkoz­tatására Pálfy tanácsnok a csütörtöki tanácsülésen számolt be erről az ügyről. Elmondotta, hogy érintkezésbe lépett az egyetemi építkezések vállalkozóival, akiktől azt a választ kapta, hogy azért alkalmaznak idegen munkásokat, mert a szegediek lényegesen nagyobb napszá­mokat kémek és ha alkalmazzák őket, akkor állandóan elégedetlenkednek és elégedetlen­séget szítanak a többiek között is. Most azon*­ban kijelentették a vállalkozók, hogy mégis alkalmazzák a szegedi munkásokat, ha azok hajlandók ugyanannyi munkabérrel megelé­gedni, mint amennyit a vidéki munkások kapnak. A tanács Pálfy tanácsnok jelentését tudomá­sul vette, de kimondotta azt is, hogy átír a vállalkozókhoz és közli velük, hogy a város hatósága joggal elvárja tőlük a szegedi mun­kások alkalmazását, mert hiszen a város hatá­sága mindent elkövetett, hogy ezeknél az ál­lami építkezéseknél a szegedi vállalkozókat részesítsék elsőbbségben még akkor is, ha ajánlatuk valamivel drágább volt a vidéki vállalkozók ajánlatánál. A város hatósága igy elvárja, hogy a szegedi vállalkozók ezt az el­sőbbséget biztosítsák a szegedi munkások szá­mára is. Ujabb tárgy alások a sszegedli papírgyár ügyében Eddig 3000 fyold RuKorica szártermését silcerUlt biztosítani (A Délmagyarország munkatársától.) Az utóbbi napokban olvan hirek terjedtek el Sze­gleden, hogy a Schiffer és Grünwald cég a tervezett cellulózégyárral kapcsolatban a sze­gedi megoldás bervét végképen elejtette, mert Makó garantálni tudta a eellulózégyártáshoz szükséges tízezer hold kukoricaföld évi szár­termését, mig Szeged ilyen garanciát nem tu­dott nyújtani. A Délmagyarország ezekkel a hírekkel kapcsolatban megírta már, hogy azok bizonyos tekintetben túlzottak és a vállalat egyik igazgatója küldött cáfoló levelet dr. Pálfy József tanácsnoknak. Kiderült, hogy a makói kombináció tényleg szóbakerült, azon­ban a makói hatóságokkal folytatott tárgya­lások sem biztattak eredménnyel, amennyié­ben Makó pénzügyi szempontból nem garan­tálhatja azokat a kedvezményeket, amelyeket Szeged az első szóra felajánlott. 'Nem száraz ¿1 oem zsírót. ellenben a^ J legteljesebb tímulékonysággal hatol be | a bőr pórusaiba A CRÈME SIMON ' ! megélénkíti és simábbá teszi a (elhámoi felüdíti a természetes arc-színét Használati uíaútás ! mosakodás után a még nedves aícál enyhen bevonja ^crtme-mel és könnyed dörzsöléssel o k porosokba Juttatja, majd pedigj ^felszárítja egy törölközővel.^ SUSON * p«4er es PARIS A vállalat egyik képviselője csütörtökön Szegeden tartózkodott és közölte a város ható- _ ságával, hogy a kukoricaszár-kontingens ga- , nevében Har&ányi Pál, az egyházmegye ta­rantálása érdekében folytatott tárgyalásainak n békés-bánáti református egyházmegye közgyűlésén nag? iinnepSésben részesítették dr. Széli Gyufát (A Délmagyarorszúg munkatársától.) A bé­kés-bánáti református egyházmegye csütörtö­kön tartotta meg közgyűlését a református! palotában. A közgyűlést istentisztelet vezette be a templomban, ahol az egyházi funkciót Vörös Lajos, a most megválasztott baltonvai lelkész végezte. A közgyűlésen Harsányi Pál gyomai espe­res és dr. Széli Gyula egyházmegyei gondnok, felsőházi tag elnökölt. Harsányi Pál imája után az egyházmegye melegen és lelkesen ünne­pelte dr. Széli Gyulát abból az alkalomból^ hogy tagja lett a felsőháznak. A közgyűlési már eddig is szép eredményei vannak, amenyt­nyiben sikerült megállapodnia a Kohner-féle uradalom és az állami kezelésű uradalmak in­tézőségeivel, akik körülbelül háromezer kdr tasztrális hold kukoricaföld szártermését ga­rantálják. A város most átir a környékbeli na>­gyobb uradalmakhoz^ többek között a Grüner Géza, Glattfetder megyéspüspök, Telbisz Imre, Varga Gyula nagybirtokosokhoz, hogy tegyék lehetővé a gyártelep létesítéséhez szükséges kukoricaszár-kontingens garantálását. A jelek biztatóak és egyre nagyobb a való­színűsége annak, hogy a oellulózégyárat mégis Szegeden épitik fel. Elkészültek a munkaadók Jelölései a társadalombiztosítói választásokra (A Délmagyarország munkatársától.) A tár­sadalombiztosító intézeti választásokra az ajánlásokat — mint ismeretes — április 21-ig lehet beadni. A munkavállalók már nyilvá­nosságra hozták jelöléseiket, mig a munkaadók most készültek el a jelölésekkel. A munkaadók szövetsége csütörtökön Pong­rác Albert elnöklésével ülést tartott, amelyen a közgyűlési tagságokra a nagyipar részéről Pongrácz Albertet, Gábor Györgyöt, Scultéty Sándort, Slatter Hugót, Wimmer Fü­löpöt, Pick Jenőt, a középinar részéről Körmendy Mátyást, dr. Tonelli Sán­dort (a Hűtőház képviseletében'), Várnay De­zsőt és Máté Mihályt jelölte. A kereskedők részéről a közgyűlésbe Bokor Adolfot, idősebb Gárgyán Imrét, Danner Jánost, a kézmüiparosok részéről Gombos Istvánt és Takács Bélát, A kerületi választmányba js megtőrtéptek a ¿dőlések. A mggtppr. az őt rendes tagságra Back Károlyt, dr. Biedl Sa­mut, Keller Mihályt, vitéz Papp Ferencet (városi üzemek) és Statter Hugót, az öt pót­tagságra Tóth Jánost (Vásárhely), Auster. weil Miksát, Winter Gyulát, Varga Mihályt, Magyar Mihályt jelölte. A középipar jelöltjeire nézve még folynak a tárgyalások az ipartes­tülettel, tekintettel arra, hogy több ipartestü­leti tag a középgyárosok közé van sorozva. A kereskedők jelöltjei a két rendes tagságra: Vértes Miksa és Benedek Pál, a póttagok: Kertész Ernő és Telek Andor (Vásárhely). A háztartási munkaadók jelöltje Bruckner Ede, póttag dr. Szekerke Lajos. Nincs még végleges jelölés a kézmüiparosoknál. nácsbirói kara nevében Tereh Gyula vásár­helyi lelkész, egyházkerületi tanácsbiró, az egyházmegyei tanitókar nevében Kovács Ernő vásárhelyi igazgató üdvözölte dr. Széli Gyulát, aki meghatott szavakkal köszönte meg az egy­ház üdvözletét Ezután a közgyűlés hozzálátott a 48 pont­ból álló adminisztrációs jellegű tárgysorozat letárgyalásához. A lemondott vitéz dr. Galamli Sándor ügyész helyett erre a tisztségre dr. Olasz Béla szegedi ügyvédet választották meg, aki nyomban letette az esküt. Megerősitette a közgyűlés állásában a nemrégen megválasztott Teleki Sándor ujsziegedi lelkészt Elhatározták, hogy Püspökleiét ahol sok re­formátus család él. Földeákkal anyaegyházzá! szervezik át és Mindszent Csongrád, Szegvár szintén egyházközséggé alakul Szentes szék­hellyel. Tizenkét órakor a közgyűlés értekezletté ala­kult át, amelynek során Egeroáry Lajos a re­formátus jóléti intézményekről tartott nagy figyelemmel kisért előadást Végül bírósági, ügyeket tárgyalt a közgyűlés, amely a dél­utáni órákban ért véget. MeQlcerült a „Dél SCeressztfe" Derby, április 18. (Ausztrália.) A Dél Ke­resztje, amely mint ismeretes, Antarktikus te­rületekre való repülő utján eltűnt és hosszabb ideig nem adott életjelt magáról, ma sértet­lenül a nyugatausztráliai Derbybe érkezett. Hölgyek figyelmébe! női kalap Ezúton f)iLom tel b. figyelmüket Wlen­böl most fioxott -ufűonsúgaimra, me­lyek kirakataimban 9 megtekinthetők. 214 | Knlttel Konrád, Széchenyi fér 2, Kárász u.15.1

Next

/
Thumbnails
Contents