Délmagyarország, 1929. március (5. évfolyam, 50-73. szám)

1929-03-12 / 59. szám

» Csodálom, hogy Kende Kamit nem a megtaposott nyomokon indult s ahelyett, hogy a Tisza fakadó forrásához utaznék, hogy azt simpliciter bedugja vagy két hétre s ezáltal minden veszedelem elejét vegye, egyszerűen csak tizenötezer frt-ot kér a nemes várostól. Mivel hogy hát Kende Kanut már megtanulta azt mameluk környezetében, hogy pénz kormányozza a világot. S a világban benne van a Tisza is. Különben nem igaz az, mintha Keude Kanutnak nem volnának gyakorlati tervei a Tisza megzabol ázására. Nevezetesen kilencz mázsa spauyolviaszkot akar hozatni a fővárosból és elkérni a törvényszék pecsétjét, hogy azzal körül pecsételhesse a partokat. Ám, ha még akkor is kiönt a Tisza, ő lássa: birói zártörést követ cl. * * Engedje meg a nagyméltóságú kormány, hogy mindezen jelen ideák és magas bölcscségü intézkedések dacára is csak a jó szeren- | csében és önmagunkban bizzunk. DÉLMAíiVimíKSZA« —bm» JiMwiiiwiwiiwgmi nnnaa— iiwhi .'iwmwi A sors nem büntetheti meg annyira Magyarországot, hogy Szegedet tönkre tegye. — A sorsban van annyi becsület, hogy egy rókáról ha két bőrt nyuz is, legalább nem nyúzatja két vargával Két Tiszát nem mér ránk egyiptomi csapással: elég nagy kereszt nekünk az az egy is. Szeged polgárai nagyon jól tudják, hogy nem számithatnak a kormányra cs éppen ezért nem is csalatkoznak benne: önerejük az egyedüli mentőeszköz. S ezt jó tudni. — Mert e tudás megmenti őket az ide-oda kapkodástól. Minden kéz munkához lát. A szilaj folyó is megérzi ezt az erőt. megjuhászodva szelídül meg veszett dühönp/sr- után... s néhány nap múlva ismét csendes lesz, mint ezelőtt s szelíden locsogva s.ihan cl a költői füzesek között. Megszelídítik -a mi kezeink.« S nem fog megváltozni semmi egyéb', csuk a Kende Kanut érdemei, melyek ismét szaporodnak eggyel; mintha már látnám kormánypárti lapokban, hogy: »Nagy veszeti :ntől mentette meg Szegedet Kende Kanul »erélyes keze« stb. stb. március 12. | elvezényelték Majsára és Halasra, a városi I elüljáróság felkérte báró Baumgarten állomás! parancsnokot, hogy a közbiztonság fentartása erdekében hagyjon valamennyi katonaságot Dorozsmán. Báró Baumgarten a saját felelősségére Dorozsmán hagyott harmincöt huszárt Kolozsváry Dezső hadnagy (a későbbi honvédelmi miniszter) parancsnoksága alatt. Egy hálálkodó nyilatkozatból, melyet a Pesti Naplóban tettek közzé, arról szerzünk tudomást, hogy Kolozsváry hadnagynak és huszárjainak fellépése nélkül a város egcsz elüljáróságát felkoncolta volna a nép a következő két okból: 1. »mert Szeged megmentése végett eladták drága pénzért Dorozsmát; 2. mert nem engedték agyonverni a töltéseknél elfogott szegedieket.« A szegcdiek elfogatása alkalmával, mint a hálanyilatkozatból látjuk, »csak öt vagy hat ember esett a népszenvedélynek áldozatul.« A dorozsmaiak nem voltak nagyon következetesek a veszedelem napjaiban. Mikor felszólították őket a nyúlgátak megerősítésére, azt mondották, hogy :<az felesleges időtöltés volna, mert úgysem jön a víz Dorozsmára soha.« Azonban, • mikor mégis elment a víz Dorozsmára, mindenki »az urakat« szidta, hogy miért nem intézkedtek idejében a védelem ügyében? Március 9-én délelőtt tizenegy órakor az árvíz alulról megkerülte Dorozsmát és délnyugat felől zudult rá. Pár perc alatt a templomig ért a víz és már tizenkét óra előtt megkezdődött a házak roskadozása. Zádory Károly jegyző előre látta a veszedelem nagyságát és már napokkal előbb gondoskodott egy csónakról, melyet a kántorlak előtt helyezett el. Itt a csónakban állva várta a vizet, mely könnyen a hátára kapta. Mikor Zádory a vizből kimentett emberekkel a templom elé evezett, hogy partra tegyo őket, mintegy három-négyszáz ember káromkodva és fenyegetőzve fogadta: — Üssük agyon! — kiabálták a kunok. Ez is ezer forintot kapott a szegediektől, mikor eladták Dorozsmát! A jegyző előrántotta revolverét, de még több hasznát vette annak, hogy a csónakját valaki visszalökte a mély vízbe és így elmenekülhetett. Dorozsma nyugati haramadreszo rombadőlt: háromszáz ház pár óra alatt összeroskadt és ; kétezer ember hajléktalanná vált A nép elkeseredése igen nagy lehetett. Irányi Dániel a képviselőház március 15-ikj ülésén a napirend előtt felszólalt és felhívta a kormány figyelmét arra, hogy »Dorozsmán a társadalmi rend megbomlott; a kétségbeesés és elkeseredés oly fokra hágott, hogy igazán attól lehet tartani, hogy a vagyonbátorság megszűnik... Az asszonyok a templomban, a férfiak a korcsmában vannak, mentésről nem gondoskodnak, sőt még azzal fenyegetőznek, hogy miután az ő házaik elpusztultak, még azokat a házakat is el fogják pusztítani, amelyek megmaradtak.« Tisza Kálmán miniszterelnök erre a felszólalásra azt felelte, hogy már küldött katonaságot Dorozsmára. Meg is érkezeit Dorozsmára egy század baka, aminek első sorban a fogvalartott szegcdiek örüllek, mert egy szakasz gyalogos fedezete alatt csónakokra tették és a szegedi vasúti állomásra vitték őket. Amig fogva voltak, sokat szenvedtek, mert csak éjnek idején lopva adhattak nekik egy-egy darab kenyeret a huszárok, kik azért őrizték őket, hogy a nép agyon ne verje őket s akik a népet csak azzal tudták lecsendesíteni, hogy a foglyok majd megkapják méltó büntetésüket. Meg egy adatunk van a dorozsmaiak! és kunok) konfliktusáról: mikor az egyetemi ifjak március 10-én Szatymazra érkeztek s onnan csónakokon tovább indultak, hogy a mentés munkájában' részt vegyenek, egyik csónakjuk Dorozsma felé tartott, amelynek közeléből azonban a kunok puskalövésekkel elriasztották. öket. Ezek a cliákok hozták azután köztudomásra, hogy a szegediek, akiket a dorozsmaiak elfogtak, tizenöten vagy tizenhatan voltak, mikor megtámadták őket s közülök tizenegyen. éltek, mikor vér befagyva beszállították Őket, mint foglyokat Dorozsmára a városházára. Szeded haiálo c§ feltámadása •'in : dr. Szabd László XXII. Hini-magyar Ufközef a veszedelem eBőft Március 10.. — vasárnap. Szép, napos idő, de az ünnepi hangulatnak nyoma sincs. A Felsövárosról a katonaság hajtja a népet ki a töltésekre, de a Belvárosban nyugalom van. A Pesti Napló tudósítója, Sasvári Ármin az Oroszlán-kávéházból >megbotránkozva« jelenti lapjának, hogy »találkoznak léha ifjoncok, kik beülnek a kávéházba kártyázni!« Lukács kormánybiztos már korán reggel elrendeli, hogy Szeged és Horgos közt, a Vörös Kereszt-töltés közelében az alföldi vasút töltését 25 méter szélességben el kell vágni, hogy a víz a töltés nyugati oldaláról utat találhasson a Tiszába s n víz gyorsabb lefolyása érdekében elrendeli a Maty hídjának felrobbantását is. Délelőtt tizenegy órakor még átmegy egy személyvonat Szabadka felé s azután nyomban hozzákezdenek a vasúti töltés átvágásához. Az itt átőmlő viz azonban* fennakadt a Maty liidjánál, melynek felrobbantása tervbe volt véve. Reizner azt irja »Szeged történetében« (11. k. 330. 1.), hogy a felrobbantás »a polgármester felszólamlása következtében abban maradt.« Nem igy történt a dolog: a felrobbantás azért maradt el, mert nem volt végrehajtható. Staindl alezredes németnyelvű emlékezéseiben a 1-óvrL kezőket irja erről: Március 9-én századommal kivezényeltek a Maty-hid felrobbantásához, amit, mint rendkívül fontos dolgot a vízvédelmi bizottság végleg elhatározott, hogy az árvíznek jobb lefolyása legyen az Alsó-Tiszába. A felrobbantandó objektum tulajdonképcn egy töltés volt, melynek mindakét oldala téglafalból készült s amelyen egymás mellett három átjáró lyuk volt, de ezeket már a korábbi* időkben beépítették. A hid a század megérkezésikor már viz alatt volt; nem tehettünk tehát egyebet, mint hogy a vizből kiálló mellvédfalakat lebontottuk és a viz lefolyásának könnyítése céljából a töltés koronáján keresetben árkokat ástunk. A zászlóalj-parancsnok szerint, ki a miuikát felülvizsgálta, ezek az árkok nagyon beváltak, a viz árja nagyon kiszélesedett s viz nagyon jól lefolyhatott az Alsó-Tiszába. A falak lebontásának megkezdésekor nagy ellenkezést tapasztaltam a lakosok résziről. A hid közepén ugyanis ott állott N'epomuki Szent János ifcobra. Azt, hogy a szobrot is ugyanaz a sors érje, mint a hid mellvédfalát, semmiképen sem akarták megengedni s a' fal lebontását is csak azzal a feltétellel engedték meg, hogy: a szobrot a vízből ki kcU vinni a szárazra. ígéretem szerint azokat az embereket, akik » szobor elszáll körül fáradoztak, kát forinttal megjutalmaztam. . —. Az éjszakát munkánk színhelyén töltöttük s a közeli várri|iázikőban aludtam a fölilre terített bundán. A Maty-hidnál, mely mint Staiudl leírásából látjuk, tulajdonképen nem is volt hid, az árviz színe 75 centiméterrel magasabb volt, mint a Tisza vizszíne a város alatt; a lefolyás tehát ezen a szakaszon rohamos volt. A szabadkai országút azonban, mely egy töltés tetején húzódott, megint elfogta a vizet, úgyhogy ezt a töltést is át kellelt vágni. Ezt a munkát Benárd főhadnagy műszaki csapata végezte. Március 9-én következeit be Dorozsma egy részének pusztulása is. Dorozsma azelőtt sohasem látott árvizet A város térképen szerepeltek ugyan »hidak« cs »töltések« (halastavi, putri és ugróhidi töltések), de ezeket a belvizek időnkinti felduzzadása telte szükségessé. A Maty-ér SzentMihály-telektől csaknem Dorozsmáig húzódott észak-déli irányban s egy árok kötötte össze a Fehér-tóval, melynek felesleges vize a Matyón át folyhatott le a Tiszába. Mikor március 8-án az árviz Szatymaz és Dorozsma közt áthágta a vasúti töltést, ez a csatorna nagyon jó szolgálatot tett ugyan, de kicsinynek bizonyult. A dorozsmaiak félreverték a harangot cs lázasan dolgoztak nyúlgátjaik megerősítésén, melyek huszonnégy óráig meg is védelmezték őket. Miután árvizet még sohasem tapasztaltak a dorozsmaiak, azt gyanították, hogy a szegediek szándékosan zúdították a viact Dorozsmára, hogy a saját városukat! megmentsék. Mindenki szidta a szolgabírót, az elüljáróságot és a jegyzőt, akiket a nép hite szerint a szegediek megvesztegettek. Szatymaz és Dorozsma közt nagy verekedés Ls volt a kunok és magyarok között. Ennek a konfliktusnak a részletei egyelőre földeritctlenek. Csak azt lehet tudüi, hogy tizenegy szegedi embert a dorozsmaiak elfogtak és megkötözve a városháza pincéjébe vitték őket. Éz a tizenegy szegedi polgár egy dereglyén a dorozsmai nyúlgátakhoz érkezett s a kunok szerint az volt a szándékuk, hogy a nyúlgátat elvágva, szabad folyást engedjenek a viznek Dorozsmára. Annak is vannak nyomai, hogy a dorozsmaiak és a szegediek egyik összetűzése alkalmával öt vagy hat ember meghalt; a hamar bekövetkezett katasztrófa azonban alkalmasint meggátolta ennek az ügynek a kivizsgálását. A kunok elkeseredése igen n3gy lehetett, mert amikor pár nappal .i katasztrófa előtt a városban levő 10. cs. huszárezredet