Délmagyarország, 1929. március (5. évfolyam, 50-73. szám)

1929-03-31 / 73. szám

30 DÉLM \GYARORSZAG 1929 március 3t. 92o Szenzáció! Robin kárpitos munkála elismeri olcsó és fő! Kossuth L. sugáruí o. Telefon 14-65 Operaelőadás Irla: Ilonl Ferenc. Egyedül ültem a sötét szobában és operát hallgattam a rádión. A nyitányt játszották és ahogy ott ültem és hallgattam az áradó és elpihenő muzsikát a két kagylóval a fülemen, szemem előtt szinek és formák hullámoztak a hangok ütemérc. Nem tudom, más megfigyelte-e már ezt a különös jelenséget, hogy minden műalkotás rendesen egészen más minőségű képzeteket vált ki a hatása alatt álló emberből. Regényolvasás közben rendszerint képekben gondolkodunk, megelevenednek előttünk a leirt tájak, alakok, jelenetek. Viszont a festmény vagy a szobor szavakká formálódott gondolatokat fakaszt a szemlélőből. Előttem is azért kavarogtak most szabályos ritmusban szinek és formák, mert a kétlámpásos készülékből kiáradó muzsikára ilyen módon reagált az idegrendszerem és ez nagyon gyönyörködtető és fölemelő szórakozás volt számomra egészen addig... Egészen addig, amig az énekesek meg nem szólaltak. Mikor fölharsant az első ária, majd megzengtek a duók és terecttek, egyszerre hiányozni ¡kezdett a valóságos forma, szin és mozgás, az énekesek teste, arckifejezése és mozdulata, különösen azoké, akik hallgattak, miközben a másik énekelt, hiányzott a díszlet, a reflektorok változó fénye, egyszóval a szinpad, a valóságos, sokanyagu, művészeteket egyesítő szinpad. Lecsaptam a hallgatót, a lámpákat gondosan eloltottam és elsiettem helybeli Operaházunkba. Gyorsan jegyet vásároltam, a sziniapot meg se néztem, csak besurrantam szép csöndesen a sötét nézőtérre. A függönyt már fölhúzták, a zenekar javában szólt, de még sonki se volt a színpadon. Azaz mégis volt ott valaki: a díszlet. Egy nagy vásznat lehetett látni a színpadon és erre a nagy, négy-ötméteres vászonra szörnyű hegyeket és hatalmas erdőségeket festettek, ugy perspektívában. Ha az ember behunyta a félszemét, azt hihette, hogy a legmagasabbra festett erdő pár kilométernyi távolságban terpeszkedik. Próbáltam is rgy ideig így félszemmel nézni, de azutáu elfáradtam, kinyitottam a szememet és megint csak egy bemázolt vásznat láttam magam előtt. Azután volt még ott több kisebb vászon és ezekre, is piszkos-szürke sziklákat és kávébarna fákat festett vataki És a szinpad két szélén, körülbelül tiz méterre egymástól, egy-egy vékony fa állott, de ezeknek olyan nagy, olyan hatalmas lombkoronája volt, hogy az beborította a szinpad egész felső részét. Persze ez a lombkorona is csak egy fölülről leengedett kilyukgatott vászon volt Közben a kürtösök harsogtak, a vonósok zúgtak és a muzsikában is hegyek és erdőségek voltak, csakhogy ezeknek a hegyeknek a szine az én képzeletemben égő vörös volt, az erdőké pedig fehér. El is határoztam, hogy megmondom az igazgatónak, aki páholyából élvezte az előadást, hogy ehhez a fölvonáshoz vörös hegyeket és fehér erdőket festessen. Hogy vörös hegyek és fehér erddök a valóságban uincsenekt Dehogy nincsenek, vannak a muzsikában, csak tessék jobban odahallgatni. Ekkor bejött az első szereplő. A legmagasabb hegy éppen a derekáig ért. Azután még többen jöttek be, járt a nép föl s alá és mindnyájan elkezdtek énekelni- Nagyon szépen énekeltek; egyszerre és együtt, szabályosan, ugy ahogy a mnzsika szólt, csak ne mozogtak volna olyan összevissza. Ha a muzsika fólszámyalt, akkor fölugrottak és szaladni kezdtek. A testűk egészen más ritmusban mozgott, mint az énekük. Pedig az lenne az igazi, ha ezek az emberi formák szigorúan a zene ritmusára hullámoznának. Vagy nem? Krro előlépett a tenorista, kiverte a pipáját és mélyen átérezve elénekelte, hogy mennyire szerelmes a szopránba, aki a kövér basszistának a felesége. A szoprán kötényét szermérmesen gyűrve végighallgatta az áriát, rózsát dobott a férfinek, majd hangos trillák között odasietett hozzá, kitárta karját és egymás nyakába borultak. A fa tövében most megjelent a bősz térj, a csókolódzó pár láttára dühében földhöz vágta a kalapját, teroettet énekelt a másik kettővel, aztán kivette zsebéből a bicskát és hatalmas fortisszimóval rárohant a szerelmesekre. Ejnye — mondtam magamban, mikor ehhez a jelenethez értünk, látom már, hogy itt engsn mindenki be akar csapni. A diszlctfestö azt akarj* »4. hitetni velem, hogy nem vásznat, hanem valóságos hegyeket cs erdőket látok magam előtt. A színészek pedig azt szeretnék, ha én elhinném nekik hogy ők valóban szerelmesek egymásba és valóban megölik egymást Da hát mit gondolnak, tioov .én vak vagyojs vagy részeg és velem együtt az egész közönség? Azt hiszik, mi azt nem tudjuk, hogy az ember vagy tercettet énekel vagy pedig megöli a feleségét, de a kettőt egyszerre semmicsetre sem csináljál Miért akarják hát mindenáron elhitetni velünk, hogy amit ők a színpadon csinálnak, az nem játék, hanem valóság, miért verik ki a pipájukat, csapják földhöz a kalapjukat, borulnak egymás nyakába, ugy, ahogy a valóságos életben szokták, ahelyett, hogy érzéseinek a zene ütemére plasztikus mozdulatokkal eljátszanák, mondhatnám eltáncolnák. Az énekes mozgásának épen ugy kell különböznie a valóságos élet mozgásától, ahogy az ének különbözik a közönséges beszédlöt A játéknak, a mozdulatoknak alkalmazkodniok kell a muzsikához,ugyanazt a hangulatot kell kifejezniök, amit a zene kifejez, olyasformán, mint a láncos vatív a pantomímikius. Szememmel lázasan keresni kezdtem azt a színészt, akinek izmai megtestesítik, mozdulatai kifejezik, játéka megeleveníti a zenéből felém áradó érzéseket. Aki a hangok ritmusára emeli karját, változtatja arckifejezését, aki együtt érez, együtt lelkesedik, együtt mozdul a muzsikával. Tekintetem egy szemüveges, frakkos úrra tévedt, aki közvetlenül előttem széles mozdulatokkal szelte a levegőt. Ez az ember valóban együtt érzett, egyült játszott, együtt mozgott a muzsikával. Csakhogy ez az ember nem volt szinész. A karmester volt. akitől azonban a színészek is tanulhatnának. Automobil i M oiorlt erélep ár Az idei automobil idény Az automobilképviseleteknél már érezhető az idény kezdete. A vizsgára küldött kocsik jegyzékéből látjuk, hogy a kezdet szép reményekre jogosít és az éwégi statisztikai szám, amely hazánkban tizenhatezer személy- és teherautomobilt, azonkívül nyolcezer motorkerékpárt regisztrált január 1-én, rövidesen alaposan átlépjük. A motorkerékpárok piacán máris élénkebb a helyzet, mert a motorkerékpár vásárlók helyzete is könnyebb, nem lévén oly nagy összegről szó, mint egy automobilnál. Igen sok uj márkával találkozunk ez évben, mig a régi képviseleteknél már az uj, ezévi modellekkel tele a helyiség. Az árakkal egy árnyalattal mintha lejebb szálltak volna, de figyelemre méltó az, hogy a legtöbb gyár, kis 175 ccm-es gépe már egyezer pengőn aluli áron kapható. Ez egy fejlődési fok és azt hiszszük, hogy ez igen sok embert fog arra késztetni, hogy motorkerékpárt vegyen. A fizetési feltételek is jobbak, mint tavaly voltak. A verseny itt is hasznára volt a vásárlóközönségnek, ma már két évi részletfizetésre kapni minden márkát és példának okáért egy 1000 pengős motorkerékpár 24 havi részletfizetési kedvezményt számjtva, heti 10 pengős, terhet jelent csupán. A nagyobb hengerűrtartalmú és jobb gépek árai egy árnyalattal viszont emelkedtek, de ez nem abban rejlik, hogy a mai motorkerékpár annyi műszerrel és drága világítási és jelzőkürt berendezéssel van felszerelve, mint a nagy autók. Az automobil-piacon is megindult a hosszú téli üzletlelenség után a pezsdülő élet, a közönség természetesen nálunk még nem oly tapasztalt, mint a külföldi vásárlóközönség, hisz gondoljuk csak meg, hogy hány kocsi esik a nyugati államokban minden ezer lélek után és mennyi nálunk. Kinnt a közönség a vásárlásnál egészen más szempontokat tart szem előtt, mint nálunk. Vegyük csak figyelemre az eladott kocsikat, látjuk, hogy a nagyobbik része a nagy luxuskocsikra esik cs a kisebbik része pedig a kjskocsi. Vájjon lehelséges ez? Igen, ez igy van! Tekintsünk végig az uccáinkon és nézzük meg az elhaladó automobilokat, csupa nagykocsit látunk. Hol vannak itt a kiskocsik — nem lesznek eladvat Itt nálunk egy más baj is van azonkívül, hogy a közönség nem azt a kocsit vásárolja meg, amire szüksége van, hanem az a baj, hogy hiányzik az a kocsitipus nálunk, amelyik Németországban a kis Opel, Franciaországban a kis Citroen, Olaszországban a kis Fiat, Angliában a Morrjs-Minor és Amerikában a Ford és a Chevrolet. Nálunk, sajnos, az auíomobiliparunk geográfiai és politikai helyzetünknél fogva nem fejlődőképes azon az uton, amelyen ma van és amely fejlődési lehetőség ily módon részéré adva van. Viszont ezt az automobiliparunkat hatalmas védővám védi és ezért nincs nálunk 3, 4 és 5 ezer pengős jó kiskocsi, amely a többi államokban meg van és talán ezért is hiányzik a kiskocsi az uccákról, mert azok, akik ezt a kistipusokat vennék, még nem vehetnek, csupán azok vesznek, akik már nagyot vehetnek. Pedig mily szükség lenne itthon két-háromszor annyi automobilra, mint amennyi van, ha másért nem, hát gazdasági szempontból, hány embernek adna ez kenyeret, garage, javítóműhelyek, karosszériagyárak, nagyobb pneuma tiktermelés és mindmegany« nyi uj munkaalkalom I ! Tehát az ezévi automobilidény kezdetével oU | vasóink figyelmét felhívjuk arra, hogy csak a j céljának megfelelő kocsit és hozzá uj állapotban ' vásároljon. Vezetett! Vezet! Vezetni is fog! Mert a legtökéletesebb, legmegbízhatóbb és legolcsóbb MOTORKERÉKPÁR Helyi képviselet: Vár u. 7. IC 16 Alegutnbb typuíu MERKÚR tcrékpArok megérkeztek, varrógépek, rédlú« alkatrészek legolcsóbban ! Déry Ede* Szeged, Kis ucca. MEGNYÍLT a Budapesti nőikalap és kalap» kellékek áruháza Kelemen ucca 5. Divalujdonságok állandóan érkeznek Olcsó árak. 950 Olcsó 6iak