Délmagyarország, 1929. március (5. évfolyam, 50-73. szám)

1929-03-31 / 73. szám

2 DÉLMAGYABORSZÁG 1923 március 3f. Egy Icas&zzafurási nap íöríéneie A Rosenberg-féle kasszafurás lettesei részletesen elmondották kirándulásuk történetét (A Délmagyarország munkatársától.') A Bosenberg-fcle ékszerüzlet kasszafuróit — mint ismeretes — néhány nappal ezelőtt (Budapesten letartóztatták. A vakmerő kasszafúrók: Miios József 29 éves tisztviselő, Matunák István 35 éves butorcsiszoló és Szlavicsak József 42 éves pincér letartóztatásuk után beismerték, hogy rövid idő alatt nyolc kassza fúrást kő' vettek el. A 6zegcdi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának megbízásából Posztós Mihály deteklivfelügyelő két nappal ezelőtt Budapestre utazott, hogy a kasszafurókat Szegedre hozza. A betörőket azonban a budapesti rendőrség nem adta át és így Posztós a kasszafurókat részletesen kihallgatta arra vonatkozólag, hogyan köveilék cl a szegcdi kassza« fúrásokat. Vallomásuk minden kérdésre pontos választ ldott: Hét sikeres budapesti kasszafurás után vetődött fel az az eszme, hogy Szegedre is lerándulnak. A betörők közül csak Járos Géza, a vezér volt ismerős Szegeden, mert a mult év decemberében szabadult a Csillagból, ahol börtönbüntetését töltötte. A kasszafurók március 21-én délután két órakor érkeztek Szegedre. Egyik állomásmellctli vendéglőben gyorsan megebédeltek, mert meg aznap, este el akartak utazni. A Boldogasszony-sugúrulon sétáltak be a Tárosba. Sétapálcával, fehér keztyüben. Csupán Szlavioseknél volt egy kis elegáns angol körönd. A bőröndben modern belOrőss rszámok, álkulcsok, vésők, gumikeztyük, revolverek, álarcok. K délután három órai harangszó már a korgón érte őket. Félórát a korzó székein üldögéltek, azután elindultak és végig nézték a szegedi ékszercszüztleteket. A Kárász-uccai ékszerészekkel hamar végez' " mmmmmmmmmmmf^mrnmmm tek, egy sem volt alkalmas. Sokat elálldogáltak a Fischer-cég előtt. Ez vágott volna, de tulmodernnek találták védelmi berendezéseit. Ezután jöttek a mellékuccák ékszerészei. Sehol sem kötöttek ki, mig végül a városi bérházban levő Rosenberg-iizlct előtt állapodtak meg. Ekkor dclután öt óra tájt járt már az idő. Az üzletbe be sem mentek, csak negyedóránként elsétáltak előtte, megálltak a kirakat előtt, benéztek az üzletbe-, megkeresték a Werlheim-szckrényí. Öreg volt, konveniáit. Szemügyre vették az ékszerészüzlet melletti kalaposüzletet is és az üzleti villany gyújtás után örömmel állapították meg, hogy a kalaposüzletben, az ékszerészüzlet oldalfalánál nincsen szekrény. Készen volt a terv és már csak az üzlct^árást kellelt megvárni* Hét óra után bezárt az ékszerész és nemsokára lehúzták a redőnyt a kalaposboltban is. A kis uccában élénk volt a forgalom, de kl talált volna különöset abban, hogy három jól öltözött ur bemegy egy kalaposüzletbe. Az egyik betörő kezében kulcsok zörögtek és a következő pillanatban már nyilott az ajtó. Mii os és Mattinál: bementek az üzletbe, Szlauicsek künn az uccán falazott. Ami ezután történt, már ismeretes. A kalaposüzlet falának átfúrása után átbújtak az ékszerészüzletbe és a Wertheim-sz«?krényt »rózsa-nyitással«, dolgozlak meg. Komótosan, szépen és elegánsan dolgozlak. Egy órakor már készen voltak a munkával. Szlavicseknek az uccán hasonlóképen könnyű dolga volt. Kevesen jártak és társai oly csöndben dolgoztak, hogy ő sern halott különöset. Egy órakor a betörők belülről megkopogtatták a redőnyt. Szlavicsek az uccáról visszakopogott. — Jöhettek nyugodtan! — kopogta vissza. Az uccán éjjel egy órakor békés csönd volt. Az Emke felől cigányzenét hallottak, amire a kasszafurók zsákmányukkal nekivágtak a Tiszapart felé. Szeged-állomásról azonban rög. tón nem rufTtak elutazni. Vonat ebben az időben nem indult Budapestre, amire Milos és Matunák a Budapest felé vezető sinek mellett gyalog indult el, mig Szlavicsák Szegeden maradt és Csaba felé utazva kerülővel ment fel Budapestre. Kcttőshalárnál a betörők kocsira ültek. Szatvmazra mentek, ahol felültek a Szeged felől jövő vonatra. Félegyházán azonban ismét kiszálltak és innen személyvonaton utaztak fel Budapestre. Lakásukon az ékszereket elosztották és most már pihenni akartak, de a sors másképen határozott. Négy nap múlva rendőrkézen voltak. A világhírű Szent István Idény-Sör csapolása minden általunk kiszolgált vendéglőben megkezdődött Kőbányai Polgári Serfőző RT. szegedi főraktára, Margit ucca 23. szám. 3« igazolványba 3 drb. 1 P 50 I. 6 drb. levelező lop 3 pengő 35 AUER műteremben, Kölcsey ucca 8. Motorkerékpárok nagy választékban kaphatók Használtakat jó árban beveszek avagy eladásra átveszek. BucflovizkyLaios autó és motorkerékpár vállalat Széchenyi tér 9. szám. 68 vmm\ löu Kivándorló ha|0 Wrfónete Irta Tonclli Sándor. 9 Legjobban az emberek akkor szoktak méltatlankodni, ha valamelyik étel sótalan maradt, ilyenkor csak ugy röpködtek a megjegyzések: — Annyi só van a tengerben, mégse telt egy marokkal ennyi embernek az ételébe. — Ugy látszik, hogy ezen a hajón is a kapitány hátán törik a sót. azért spórolnak vele olyan nagyon. — Dugja bele kend azt a piszkos ujját a Ievesibe, mindjárt sósabb izü lesz tülc! Voltak természetesen olyan emberek is, akik hírből se tudták, hogy mi a válopntás. Akadtak naayétküek, akiknek sohasem volt elég a maguk adagja, hanem irgalmatlanul felfalták, amit mások meg nem ettek, vagy a tányérukon hagytak. Némelyik még munkát is vállalt, segített takarítani, mosogatni, hogy a pincérek nagyobb adagot rakjanak a tányérjára. A rlo ut des elve alapján így valóságos szövetségek kötődlek. Két ilyen szövetséges társat, Szkurka Jánost és Beppo mosogató legényt fényképen is megörökítettem. Reggeli után mindenkinek fel kellett menni « fedélzetre, illetőleg csak az maradhatott lent a hálóhelyiségekben, aki leheveredett az ágyára. Ez volt a nagy takarítás ideje. Hatalmas gummicsövekből vízzel árasztották el a hálótermeket és végigöblitették az egész padlót A hálótermek a hajó oldala felé lejtettek és az öblítésre használt viz a megnyitott szelelő lyukakon kifolyt a tengerbe. A csirkefogó matróz népség egyébként azzal szórakozott, hogy először a tisztogatásnak erre a módjára nem figyelmeztette az utasokat. Aki a kofferjét, vagy egyéb cókmókját jóhiszeműen az ágy alá rakta, annak a holmija elázott, vagy az általános vizárban a hajó oldalához sodródott. Napközben, ha jó volt az idő, legáltalánosabb szórakozás volt a tengernézés. Az emberek nekidőltek a hajó korlátjának, vagy letelepedtek valami emelkedettebb helyen és nézték a vizet. Néha-néha nagyot köptek a tengerbe és közben filozofáltak. Volt, aki órákon át el tudott bámészkodni anélkül, hogy egy szót szólt volna. A másik szórakozás volt a kártya. Ahol négyöt ember kuporgott egyiitt, ott biztosan kártyáztak. Üres hordó, láda, vagy akár a fedélköz deszkája is nagyon jó kártyaasztalnak bizonyult. Nagyon divatos volt a máriás, vagy huszonötféle variációval, a huszonegyes meg a durák. Az asszonyok kártyát vetettek, a műveltebb elem pedig alsóst is játszott. Feltűnő sok volt az amerikai kártya is, melynek titkaiba az amerikások szorgalmasan igyekeztek beavatni a grinóroknt. Hogy az ilyeij tapasztalt egyének erősen mcgkoppaszlották a zöldeket, az bizonyos. Mert a kártya bizony minden tilalom mellett is, elég nagy összegekbe ment. Egyes csoportokban a huszonegyest dollárban játszották és voltak, akik már az első napon tizenöt-husz dollárt vesztettek, sőt volt olyan is, aki egész pénzét .otthagyta. Akárhányszor a kártyából verekedések is keletkeztek. A tisztek üldözték! is a kártyát és ahol pénzre ment a játék, ott a kártya a vízbe repült. Ezt parancsolta a hajóstársaság érdeke is, amely ingyen volt köteles, az olyan kivándorlót. visszaszállítani. aki nem tudta Ellis Islandon felmutatni a kőtelezően előirt huszonöt dollárt. A matrózok egyszerűbben csinálták: ők a kártyával együtt elrabolták a bankot is. Az emberek azonban mégis pénzre akartak kártyázni. Ugy segítettek magukon, hogy a gyufát megtették tantusznak és a nyereséget meg veszteséget a játék végén beváltották. És meg kell adni, hogy a kártyások rablóbecsülete mindig kifogástalan volt; egyetlen esetet nem tudok, hogy a vesztes adósságának kifizetését megtagadta volna. A másik ilyen jelenség, amelyet minden kommentár nélkül egyszerűen megemlítek, az volt, hogy lopás az egész uton, ilyen sok ember között egyetlenegyszer sem fordult elő. Ez annál feltűnőbb volt, mert a fedélközön olyan hely, ahol pénzét, vagy értékét valaki elzárhatta volna, egyáltalán nem volt, a primitív kofferek, ládák, vagy összekötözött csomagok pedig a tolvajlás ellen egyáltalán nem nyújtottak védelmet. Szinte azt mondhatnám, hogy mindenkinek a holmija az összesség védelme alatt állott. A veszedelem, hogy a kártya a tengerbe repül, csak a Palermóban hajóra szállt olaszokat nem fenyegette. Az ő körükben ugyanis nem a kártya, hanem a mora járta. Ennek a nemes játéknak a lényege az, hogy a két játékos szembe ül és farkasszemet néz egymással, ökölbe szorítja jobbját és egyszerre két, három, vagy négy ujját kinyitva, kivágja a kezét. Ugyanakkor hangosan egy számot ordítanak: — Cinque!... sei!... otto!..« Aki eltalálja, hogy kettejüknek együtt hány ujja van kinyitva, az nyer. Minthogy az ügyes játékos érti, hogy egy ujját, hogy lehet félig