Délmagyarország, 1929. március (5. évfolyam, 50-73. szám)
1929-03-17 / 63. szám
1929 március 17. OfcOfACV.AHOFSZAG Ä nu flz Iparospárt március 23-án egyesületek és körök bevonásával nagy közigazgatási ankétot rendez Vacsora és várospolitikai vlls a Raffaínál A szegedi iparospárt érdekes terv megvalósítását határozta cl, ami bizonyára városszerte nagy érdeklődésre, és megértésre fog találni. Március 23-án a Raffaínál várospolitikai ankétot rendez, amelyen a legkülönbözőbb társadalmi rétegek képvisplöi fogják megvitatui a szegcdi aktuális várospolitikai ügyeket. Az iparospártot ebben az elhatározásában a Szegedeu fennálló ismert helyzet vezette. A közgyűlési teremben alig néhány városatya ül. aki kötelességének tartja a fölmerülő ügyekhez kritikailag hozzászólni, ugy, hogy a közgyűlési teremben nagyritkán hangzik cl egy-egy társadalmi réteg sérelmeinek, kívánságainak tolmácsolása. Az pedig Szegeden nagyon, dc nagyon hosszú idő óta nem történt meg, hogy megkísérelték volna valami uton-módon a nagyközönségnek várospolitikai kérdésben való véleményét a lehető Iegegységesebbcn kifejezésre juttatni. Az Iparospárt általános várospolitikai programm kifejtésére felkérte Pásztor József szerkesztőt, akinek beszéde ezek szerint bevezetője és anyaga lesz a szélesalapon meginduló vitának. Az ankétra meghívta az Iparospárt a Gyáriparosok Országos Szövetségét, a Kaszinót, a Lloyd Társulatot, a Kereskedők Szövetségét, a Munkaadók Szövetségét, a szociáldemokrata Pártot és még sok különböző egyesületet és kört, amelyek előreláthatólag néhány taggal és egy szónokkal képviseltetik magukat. A vezetőséget az a szempont vezette, hogy a nagyvonalúnak Ígérkező várospolitikai vitát a szokásos merevségtől teljesen mentesen rendezze meg, ezért -I-ima i^ouozs A8HA •toptiop .fSoi[ 'íjaipnre 'Ijojnop vény helyett a fehér asztal mellől mondják el véleményük'et és észrevételeiket az összes felszólalók. Az Iparospártnak ez a nagyon érdekes akciója bizonyára általános megértésre és visszhangra talál és egyike lesz az utóbbi évek legsikerültebb és legtöbb tanulságot nyújtó közigazgatási összejöveteleinek. A kibocsájtott meghívó így szól: Az Iparospárt valamennyi társadalmi réteg érdekében vélt cselekedni, amikor elhatározta, hogy aktuális közigazgatási kérdésekről ankétot rendez. A megbeszélést a hasonló természetű viták ismert formalitásai nélkül egészen intim keretben és olyan időben akarjuk megrendezni, amikor legkevesebben vannak akadályozva a megjelenésben. A; tervezett várospolitikai vitát szerény társisvacsórd előzi meg. Felkérjük, szíveskedjék a vezetése alatt álló egyesületet a vacsorán lehetőleg több kiküldöttel, az ankéton pedig egy szónokkal képviseltetni. Megjelenés helye, és ideje szombaton, 23-án este a Raf fái-vendéglő külön szobájában. Hu9vélrm férfi kalapok Gyukic*. Pii.hler, ¡1« slí>. gyário-.anyu Teruliviv illi olcsó árakon POllÖÜ T€5Í¥C3-£Ü!ICl c,ek<mi" " * Feketesas u. sarok Frankó DucionlcS'tcr (Szegedi Napló hói) kapliatA a felflltmithstatlan hatású „Virágkrém". Te e fon 146. m Keriffóltcz »aló akácfa oszlopokat. akácfa rönköt, valamin aJtácia sxölökarót minden mére'ben, közvetlen terme ő állomásomról »agontéielekben bármely vasu'i áliomésra a legfutányosabb árban szát'itoV. Párisi körül »5. SomSá Uéí fakereskeda Vasárnap. hétfőn, kedden is a leghangulalosobb magyar film ALBOS HHRONG-SZOPPIIN pályázata! Felhivjufr a f. közönsíc figyelmét • városban kiragasztott 14 novos művész Harang» szappan plakátjára. Válassza ki, melyik számú plakát tetszik Önnok a leeriobban és az alanti „Szavazó szelvényt* kitöltve szíveskedjék az alábbi kereskedők bármelyikénél azt leadni, ahol fáradtsága jutalmául, mig a készlet tart, 1 drb Harang kézmosó szappant kap Ingyen. így módjában less — ha még nem ismerné — o kiváló gyártmányt kipróbálni. A szelvények Ieadandók a következő cégeknél: Arnold .Tózsef Balogh Károly Balogh Sándor Berber László Biró János Bokor Imre Böröcz Pál , Braun Fereno Breuer Vilmos' Bürger Hermann Csanádi Géza f'senderits Imre Osepúlla Feroncné Dannér Mihály Dobó Imre Domonkos Amáliái Elek Ferenc Engler KárolynS Engländer József Friedmann Gázár Ifj. Fürdők János Gerle és Társa Golhovits Károly Gutíreund Károly Gutenkust Béla Hajnal Dezső vitéz Halmos Árpád Haraszty Géza Hertelendv Mihály Hirsch István Hirschl Testvérek Hirth M. Hódy József vitéz Hddsági Márton •Titng Jenő .Tunc Miklós Kardos Jakab Káf*ár Sándor Kecskeméti Emil Kertész Adolf Kiss Istvánné Király János Kocsis Fereno Koch Imre Komlóssy László Könyvessy Károly Kovács József Krausz Jenő Klivinyi Ferenc Kroó Adolf Kroó Sándor T.ázár János Lőrincz Ferenc Löffler György Lusztig Ernő Magyar Andornő Makra Jánosné Markó Miksa Meisl Iirnáo Mihályi Adolf Morvay József Molnár Jolán özv. Muladi Pálné Müller .T. Nagy Albert Oláh Árpád. Ott Gyürey ("irdöfb Erzsébet Papp Ferenc Pcterffv Ferenc Putyora Mihályné Rácz György Rácz János Römer Miklós Rósa Istvánná Ttosner Sándor Rotter S. utóda Saárv Béla Sándor Fereno Sánta József Singer Béla Simon István * Schiffer Antal Schneer Aladár Sohöhnberg Jakab Schnberth Emil Szabó Edo Szécsi Izsó Széli Antal Szilágyi és Szabó Szokolovszkv Gyula Tóth Péter Ka Tóth Sándor Tctrök Ferenc Undisz Márton Vaida Imre és Társa Várady Józsefné Varga Antal Vermes Vilmos Verslng János " Vigh Ferenc Vigh Nándor Vincze Lipót Wallenstein L. Weber Nándor '¡: Wéber János Zímonyi István M. 23 Szavazó szelvény. D. Alulirott a számú plakátra szavazok (név) (lakhely) (A Délmagyarország munkatársától) Március idusát az idén is a szokott, sőt megszokott külsőségekkel ünnepelte meg Szeged város társadalma. Ez az ünnep hivatalos ünneppé vált és a hivatalos jelleg bizony kiölte belőle a régi tüzet, a régi lelkesedést. A hivatalos ünnep szónokai sokat beszélnek, de nem mondanak semmit sem és a sok beszédben elsikkad az ünnep lényege, az. aniit 1848. jelent. Ma kisütik Kossuth Lajosról, hogy ö volt az első ébredő magyar a szó mai, illetve tizév előtti értelmében. Ma a konzervativizmus, sőt a reakció ünnepévé szeretnék avatni valahogy március idusát, pedig hiábavaló minden erőlködés. 184S március 15.. amíg csak elnvoníatás lesz a földön, arnig csak megérti valaki a Talpra magyarrt: a szabadság, a világszabadság, a haladás, az emberi szolidaritás, a testvériség, az egyenlőség. a demokrácia ünnepe lesz. És ennek az ünnepnek olyan erős még mindig a tüze, hogy bátran megsüthetik mellette kis politikai pecsenyéjüket azok is. akiknek semmi, dc semmi közük nincsen hozzá. A Kossuth szobornál százakra menő tömeg gvült össze tizenegy órára. Diszsisakos rendőrök rendezték a tömöd elhelyezését. Ott volt a helyőrség tisztikarának küldöttsége Horváth Gyula tábornok vezetésével, a város tisztviselőkara és tanácsa 3 polgármester vezetésével, a bajtársi egyesületek, a Főderatio Americana, a cserkészek a leventék és igen sokan a polgári társadalom tagjai közül. Az ünnepélyt az egyesitett szegedi dalárdák nyitották meg tizenegy óra után a Hím« nusz eléneklésével. A dalárdákat Csornák Elemér karnagy vezényelte. A nemzet imádságát levett kalappal és tisztelegve hallgatta végig a közönség. A Nemzed dalt Gauder Andor bölcsészhallgató szavalt; el a szobor elé helyezett emelvényről. AJ egyetemi hallgatók nevében Deák Géza jog hallató tarfoG ''1f>f p' ,,f**> TviállapÜ § Koszty flu esete Tóth Marival Előadások kezdele héllöznap 5, 7, 9 órakor, a Belvárosiban vesérnao és Snn»pnap 3, 5, 7 9 órakor. KORZÓ MOZI Március 17-^1 Vasárnap A fekeíe sziklák hőse vadnyugati történet 7 felvonásban. Főszereplő Kcx Bell. Az ezüst sas dráma 8 felvonásban. Főszere ?lö. Loutsr. Dresser. Előadások kezdete 5, 7, 9, vasár- ét ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor