Délmagyarország, 1929. március (5. évfolyam, 50-73. szám)

1929-03-12 / 59. szám

ш ^nw DÉLMAfA VRORSZAG 1П2П március 12. 1879 március 12 — 1929 március 12 Cöw Immánuel emlékbeszéde a félszázados fordulón Kileac fordulatban festi a próféta az elborító áradat fel oeui tartóztatható rohamát. Kiérzik megrázó rajzából, hogy megrendült szemtanúja «tói a dagadni indult liegvi siók romboló róhatnának. f. 'fcz első fordulat: Megáradott a uizér, torkig ér! ve székeltük, mikor Peresóra hátbatámadó árjai ostromolták vesszőfonásu, zsákolt nyúlgátatokat a vasúti töltések hevenyészett, lenge toldasait. fts mintha azóta, a félszázesztendő leforgása fcözben végjgéltiik volna az írás minden könyvét: törvényt, történetét, jövendölést, zsoltárt és krónikákat. A vész után ballók a teremlés LEGYEN szavát Hosszú álom. csendes szender kora volt a vészelőző idő. A vész nyomában felhangzott a vélüuk könnyezett király LF.GYF.N-szava. LEGYEN-szavában király és nemzet akarata találkozott, mikor Oáni Pcrenc kétségbeesett panaszára: nem lesz itt többé város soha, a király felelte: Les:, tesz, szebb tesz, mint volt! ü. * A második könyvből e héten olvassuk első szentélyünk, a pusztai trígysátor tervezetét és kivitelét Csodálatkellő az őskornak benne megnyilvánuló művészi tudása, műszaki alkotóképességp. És csodálatkelő a magyar műszaki tudás is, Lechnr.r Lajosnak, városunk díszpolgárának műszaki tudása. A uagyszabásn átlátszó városrendező terv, a védővonal megteremtése, a várrombolás, ta közkertek, a közierek, a régi alapon diszlö ^székház, a folyói megkötő kopárt, amelynek aláínosolt szakasza most állott helyre, a két partot "összefűző érckapocs, Eiffelnek mesterműve, melvajek merész feszüíésü, dléceg iveit most ifjitottuk meg — a műszaki tudás egy-egy emlékszerü tanuja. Fölmagasult főbb ereiben a főbb utak váza és kiszorult at ár. Teljesült a prórcta második ígéje: Elárasztott bennünket — dc elvonult! r Hl. A harmadik könyv: Elhioá Mózest. Elhivá Móttcsül Szeged romhalmazához Tisza Lajost a király. Rabjává szegődött a királyi biztos a reá §iáruit nagy feladásnak. Tisztult Ízlésének, széles t-zemkőréuck, vasakaratáuak reányomta bélyegét ivarosunkra és ötödfél év teremtő alkotása után szólhatott a prófétával: .1: ostorzó, ostromló árastól ha elszabadul', nem szabadul többé mireánk. 1883 november huszonhatodikán búcsúzott tőlünk. rlJj emberöltőnek.. hirdeti már Fadrusz mesterműve., a munkajclképes szobor, Tisza Lajos érdiemét IV. ,. A uépszámlálás könyve következik. Visszatért a szerteszállott uép. A próféta igéje szerint: Visszakért hömpölyögve mint őzönlö hitalmas vizeknek áradatja. Városunkat a király életrekeltette, a viffág részvéte támogatta, a kormány gondjába fogadta, de saját népünk, Szeged népe fölépítette. A nemzeti becsölet kérdése volt ujjáalkotásunk és népünk helytállotl a nemzet becsületéért. V. • Az ötödik könyv tanítása: Királyt kelghczz muftiid fölét Értjük az igét: hiszen a királynak már puszta neve is nyugalmat teremtett a háborút követő forradalmak után. Eljött a számonkérés Wiagy ünnepe. Háromnapos udvartartás pompája koronázta be a helyreállás művét. Szeged ünnepe .volt a prófétai ige szerint: Mint a kiáradó patak wmlóit szét a népek elismerése a feltámadott Szeged köré. Király és nemzet elismerése jutott a szegedi gróf-nak és a biztosi tanács jeles tagjainak, köztük gyülekezetünk feledetlen vezérének, Rösa /r sónak, akinek csodás emlékező eredje nyilvántartotta a telkeket és tulajdonosaikat h akinek szóértő simasága és lankadatlan buzgalma «építésre serkentette u legfélénkebbeket is. Hatodhelyen áll az Írásban a szent tőrténetek jnégy könyve. A régi Szeged történelme lezáródott, n szétáradolt csapás hogy végig hömpölygött rafia, elgázolta a régi város múltját. E múltnak történetét aki megirla Reizner János, az uj városnak <sak első negyedszázadát érte meg. Ez első negyedszázad történetét avatott hirlapiró tollal, gyülekezetünk néhai jegyzőjével. Kulinyi Zsigmonddal íratta *nsg a város. VII. A inult felől a jövő felé fordul szemünk, a szent könyvek prófétái felé. Jóslátása ismerőseih?r. fordulunk a jövendőnek. • Jós ecsettel festette mLcchner Lajoi a jövendő Szeged madártávlatos képét és jóslélekkel vázolta a búcsúzó királyi biztos előttünk a jövő Szegednek, a mai napság jelenné vált jövőnek körvonalait. Egy világnak kell összeomlania, hogy a vázlat minden vouása valóra nc váljék, de van azért, ami a határőr Szegeden is eleven valóra válhatott belőle. — Szeged — igy szólott a búcsúzó szegedi gróf — igazgató központja az Alföld szivéből alakuló uj vármegyének; gócpontja az Alföld kereskedelmének és iparának; Athénje a tudományos képzést terjesztő egyetemnek, a ucmzeti műveltségnek, irodalomnak cs művészetnek, mentsvára a nemzeti közszellemnek. Kínos, tépőn fájdalmas volna taglalnunk, mennyi teljesűletlen remény alussza félszázados álmát ebben a jós rajzolatbau! De azért teljesült, amit Kossuth, akit a feledékeny és visszakozó közhatalom elé most külföldi hang állit irányszabó eszményképül, mondott Szeged pusztulásának idején- »Az elpusztult nagy magyar várost, nemzetiségűnk megbecsülhetetlen előőrsét, hullámsirjából akként támasszuk föl, hogy dicsőségesen megfelelhessen annak a magasztos rendeltetésnek, amelyre hivatva van múltjánál, helyzeténél, népe jelleménél fogva a magyar nemzetiség, művelődés, ipar, kereskedelem, életrevalóság, haladás, jövendő érdekében.« Szegeden teljesülnie kell a prófétai igének: Па vizeken gázolsz át, véled vagyok, ha folyamokon lábalsz, el -лет raaadnak. vinDe megnyílnak immár az irás költőé zárnyalás-j könyvei: zsoltár hevének harsogó dala, Jób szenvedésének méla éneke. Költőtanácsosunk Szabados János zengő énekét halljuk a Tiszáról. A költő tollára méltó rémes éjszakát zajkeltő hiradás követte. És a híradástól megrezgett a világ szive. Fölserkent az emberi nem egységének, az emberiség közszavatosságának ritkakelésű érzése és felénk özönlött a világ részvéte. Teljesült a próféta igéje: Elvégeztetett a pusztulás, elárad alamizsnával. IX. Utolsónak az emlékezés könyve nyílik, a város ' épitő Nehemiásé, a szentkőnyv tudását terjesztő ! Ezráé, az cmlékgyűjtő, adathalmozó Krónikáé. A ! prófétai ige szerint a rejlő emléket elmossa с feledés árja! Kelteni kell már mibennünk, a tul; élő szemtanuk ritkuló sorában is, a nyomukban i kelt sarjban is a félszáz esztendő tünedező, * foszj ladó emlékezéseit. Emlékezzünk! Ne feledjük Tisza Kálmán szavát, aki az árviz napjáu a nemzet színe előtt a kormány nevében fogadta: Szeged élni fog! Ne feledjük a könyvterjesztő Ezra nyomába lépett fenkölt érzésű papot Somogyi Károlyt, könyves házunk alapitóját, aki áldozattal szerzett, féltve őrzött könyvkincseitől megvált és nekünk adta könyveit, hogy »Szeged lobogtassa a nemzeti haladás fáklyáját« Ne feledjük, hogy e fejedelmi ajándék nemcsak gazdag közkönyvtárunk alapja, hanem ép most világhírűvé váló muzeumunknak és jegecedő fonala volt. Emlékezzünk! Emlékezzünk a rémes éjszakára. Elpusztult a Tisza átszelte föld ép ezen a tájon, ahol a kisebbik, szebbik, jmmár fájdalom, elveszett bérces hazának rohanó szülötte belészakad Tiszánkba regényes fűzesek suttogásába vesző hömpölygéssel. Fölbúgott a zimankó, üvöltött a vihar orgonája. Egeknek zengése, hullámok verése az elemek bősz tusáját a lelkűnkbe véste. A rettenet hajnalán azt hivők: végkép elszéledünk! Nem ismer többé tűzhelyünkl Alföld rónájának tártölü Iapálya tengerfenékké vált újból, ami valaha ősidők messze távolában volt Csalódtunk! Visszaszállottak a szétrebbent menekülők. Volt, aki el sem ment, ragaszkodott a szétmállott röghöz, reménytelen romhoz, katlantöltő tóhoz. Félszázesztendó felejtetve torlódó történései, egész világunk összeomlása a háború nyomán emléktörlő köddel haloványitotta cl a végzelmes éjnek mélyvésetü képeit. Az utolsó viharos estén fölváltottak bennünket az alföldi vasút pályatestén és hazatértünk menekülés reménye nélkül. A régi teremépületben — szálának hivták — két kórházi ápoltnak és á többi odamenekültnek egy pár szál gyertyát vittünk. Utána nyomban elaludt j a légszesz: az ár elérte a gyárat! Elsötétült az utca s az akkori nyilt árkon megindult az áradat Emeletre menekültünk, a virrasztó éjszakára. Megin- j dult, emelkedett az ár, eltorlaszolta az utcákat — j megindult az összeroppanó falak kísértetes recsegése. Kigyulladt hajnal felé szemközt a szeszes üzlet. Megindultak a műszaki csapatok tultömötí pentonai. Vitték el előttünk az ablakokból, háztetőkről összeszedett hajléktalanokat. Volt, aki ijedtében kályhacsővet szorongatott karjaiban, egyetlen megmentett ingóságát. Estérc már mi is a reáliskola tömegszállására kerültünk, ahol Hoffer Endre igazgató jóvoltából öt hónapig maradtunk anyámmal. Másnap a kormánybiztos-adta ladikon ketten a szálához eveztünk. Egyik ápolt meghalt, a másik haldokolt. A szála emeletéig érő ereszen lebocsátottuk őket ladikunkba s igy eveztünk a torlasz elzárta utcákon, kerülővel a Laudon-utrán és Széchenyi-téren át az akkori városfelőli kikötőhöz, a tiszaparti gőzhajóállomáshoz, ahol a kormánybiztos meghúzódott. Két fogatot bocsátott rendelkezésünkre. Egyik a halottat vitte Gyulára, másik a haldoklót két gyermekével Makóra. Szerdától hétfőig szünetelt az istentisztelet Vasárnap az öreg templomhoz eveztünk ketten. A chevra derék libererje Rosenberg Dávid kisért oda is. Az előcsarnokon át a ladik behatolt a templom hajójába. Meglepetés ért bennünket, mert a középtől jobbra« balra a padok tömegét a padozat mint egy-egy tataj fölemelte. A padok fiókjában maradt imakönyvek s ím a kellékek mind sértetlenek maradtak. A régi oltár vasrácsán ép csak hogy át tudtuk lökni a ladikot Ideértünk a nyilt frigyszekrény elé, amelyben a tórák alsó fogantyúinál megállott az ár emelkedése. Sértetlenül hoztuk ki a féltett szent tekercset ladikunkon és kikötöttünk velük az Oroszlán-utca ma is álló földszintes házánál, ahonnan a sekély viz fölött dobogón vittük be őket az l6kola-utca százesztendős emeletes Béró-házába Engel Simonné lakására. Itt tartottuk hétfőn reggel az első istentiszteletet, amely, ről a reáliskolába hazaérve hallottam, hogy a király megfordult ottani szállásunkon. Még a folyosón értem őfelségét aki könnyes szemekkel tudakolta veszteségeinket és — szószerint — az »anyaszentegyház« állapotát Hat hónap telt el, míg szeptember 14-dikéa először gyülekezhettünk ez öreg templomba hálát adni Istennek, aki összegyüjté Izrael elszéledteif, reménnyel tekinteni a jövőbe, hogy az Ur igéje szerint összegyülöihez ujakat fog eggbeseregeltetni. Akkor jelöltük meg a templom falán a betört ár szintjét az irás igéjével: Eddig jö> hetsz, de nem tovább, határa vetve itt hullámaid dacának. Nem érti meg az ár félelmes voltát, aki a mai, embermagassággal emelkedett ucc*szintnek közelében látja az emléktáblát. De elég a bus emlékezésből! Elszunnyadt Telkünkben a lélekrázó sikongás, velőrázó recsegés, a vészharang bugó kongása. Az éjféli ércharang holnap éjjel már hálaadásunk imáját kelti a Gondviselés iránt, aki a földönfutókat együvé terelte most ötven éve és a túlélő tanukban is enyhe emlékké magasztositotta a rémes benyomások rémletes látásait. Vigaszt és biztatást hirdet tornyunknak hangos érce! Ma már ugy érezzük, hogy az enyészet rettenete az újjászületés vajúdó fájdalma volt. Hajléktalan otthonná kellett szülőföldünknek lennie, hogy a terepes falu vertfalu házikóinak, nádtetejű vályogviskóink helyébe, téglaházak tömörülő, arányos, formás épületsorai kerüljenek. A nagy aléltságból elsőnek a kereskedés alapozó munkája ocsúdott föl és mikor az egyetlen száraz uccán a vizbemerüJt áru forgalomba került éreztük, hogy a romlás siralomvölgyében élet lüktet: sülyedése nem végsülyedés, pusztulása nem végpusztulás, enyészete nem végenyészet. Következtek a lázas munka sürgő évei és a pusziulás völgyében remény kapuja kelt. Hiveink közül öten lelték a hullámtcngerben halálukat: (roldschmidt Sámuel, Engel Salamon, Pollák Jó* násnó Kohn Regina és két gyermeke: József és Franciska. Sirágyat vetettünk nekik odaát távolt és idegent, elhagyottat és föl nem keresettet, de utóbb hazahoztunk hozzánk. Hazatetepitettük őket sírkertünkbe: nem maradt lerovatlan a kegyelet adója. Félszázados emlékezésünk utolsó gondolata sirlakuk felé fordul. Szent István tér 14. еж. a. nagy gabonaraktárak lűariék. Értekezhetni Szabó L. és Társa cégnA Kárász ucca 5. Л*.