Délmagyarország, 1929. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-16 / 13. szám

1929 január 16. DÉLMAGY \RORSZAG UjJE'jmiMy Elnémult a Kereskedők Szövetsége végleges jelölése a közgyűlési Mzotlságok részére Dr. Kertész Béla a közigazgatási bizottsági jelölésekről (A Délmagyarorszáy munkatársától.) »Kavarodás a Kereskedők Szövetségében a bizottságok újjáalakítása körül« cimü keddi cikkünk nagy feltűnést keltett Szükségesnek tartottuk, hogy a cikkben foglaltakra nézve dr. Kertész Béla véleményét kérjük, aki a következőkben nyilatkozott munkatársunknak: — A Szegedi Kereskedők Szövetsége indítványomra élelrehivta törvényhatósági csoportját, amely célul tűzte ki, hogy országos politikai szempontok kiküszöbölésével a várospolitikában a gazdasági követelmények fokozottabb érvényesülését segíti elő. Ennek a célnak szolgálatában a szövetség tagjai számára a közgyűlési bizottságokban is megfelelő helyet kívántunk biztosítani, mert az érdemleges munkát igen gyakran a bizottságokban végzik el. Felmerült ezzel kapcsolatosan az a kombináció is, hogy a közigazgatási bizottságban, amelyben egyedül van mód és alkalom a gazdasági osztályokra nehezedő súlyos adóterhek és egyéb adósérelmek ellen küzdeui, egyik tagsági helyre engem jelöljenek. A folyó hó 12-éu délután megtartott előértekezleten, amelyen 'én részt sem vettem, tényleg az én nevemet is kombinációba hozták a közigazgatási bizottsági tagságra, kizárólag a kereskedőosztályra oly fontos adóügyekre való tekintettel. Ezt a jelölést azonban nyomban elhárítottam, amint ellene egyetlen hang elhangzott. — Ez a tényállás. A szegedi közéletre mindennél jellemzőbb, hogy a törvényhatósági közéleti tevékenységem küszöbén már ily támadás ér. Korán adatott meg számomra, megízlelnem a forensis szerep tüskéit. De talán korábban tesz edzettebbé is. A Kereskedők Szövetségének nagytanácsa hétfő esti ülésén tudvalevőleg megbízást adott a törvényhatósági ügyek intézésére megválasztott ötös bizottságnak, hogy a város bizottságaiban megüresedett helyekre a jelöléseket ejtse meg. Ez az ötös bizottság — Varga Mihály, Bokor Adolf, Bruckner Ede, dr. Kertész Béla és Benedek Pál — kedden este ülést tartott a Lloydban és elvégezte a szövetség jelölését. Ez a lista állítólag végleges. Harmincöt fillérből már nem lehet megélni öngyilkos leszek Egy Ieszanáit fiatalember tragédiája (A Délmagyarorszáy munkatársától.) Szi. | lasi Ferenc 28 éves magántisztviselő a meg- ; szállás idejében jött Szegedre. Nagy becskerekről édesanyját is magával hozta. Az idős úriasszony azonban a kiutasítás izgalmaiban megbetegedett és néhány hónap után meghalt. Szilasi Ferenc állásba került, szerény javadalmazásu írnoki állást kapott egyik szegedi cégnél. Havi fizetése 120 pengő volt, amelyből a törekvő magántisztviselő havonta 20 pengőt félretett. A mult év januárjában azonban a fiatalembert »leszaftálták«. Állásnélkül maradt, kikerült az uccára. Nemsokára kis bútorozott szobáját is kénytelen volt felmondani. A lakbért nem tudta már fizetni, megmaradt pénzecskéje élelemre kellett A nyáron Újszegeden, a ligetben aludt. Az ósz beálltával azonban kiszorult a liget padjairól és végső elkeseredésében a menhelyre vágódott, ahol néhány fillérért meleg szobát, ágyat kapott A menhelyről Szilasi Ferenc mindennap bejárt a városba. Állást keresett, de hiába. Mindenhol biztatták, de mindenhol el is utasították. Napszámosmunkát sem tudott kapni, minden állást, foglalkozást elvállalt volna. Közben pénze is elfogyott és ekkor gondolt Szilasi Ferenc arra, hogy öngyilkos lesz. öngyilkossági kísérletét hétfőn délben hajtotta végre. A menhelyről kiment a róküsi temetőbe, ahol édesanyja feküdt. Ráült a sirdomba, elővette zsirszódával telt üvegcséjét, amelynek tartalmát teljesen kiitta. A zsírszódaoldat azonban nem lehetett erős, mert Szilasi Ferenc még eszméletét sem vesztette el. Borzalmas fájdalmakat érzett. A temetőből bebotorkált a Tavasz-uccába és az volt a terve, hogy a közkórházba megy. A Tavaszucca közepén azonban már nem birta tovább. összeesett. Az uccán sokan jártak a déli órákban. Valaki a mentőkért telefonált, akik az eszméletlen fiatalembert a közkórházba szállították. A zsebeiben három levelet találtak. A levelek a rendőrségnek, egy szegedi urileány. nak és egy kecskeméti ügyvédnek szólottak. A búcsúlevelekben Szilasi bejelenti öngyilkosságát és elmondja, hogy végzetes nyomora késztette az öngyilkosságra. 1920-ban érettségizett, Szegeden átmenetileg állásban volt, de aztán az uccára került. Iratai között találtak egy jegyzéket, amely a kiadásairól számol be. A jegyzék utoljára vasárnapról szól: Reggeli 20 fillér. Ebéd 47 fillér. Dohány 30 fillér. Maradt 35 fillér. —- Ebből már nem lehet mer'élni, tehát ön. gyilkos leszek, — mondja a jegyzék utolsó sora. Az életunt magántisztviselő állapota súlyos, de nem életveszélyes. A polgármester szerdától kezdve beszünteti a szegények pénzbeli segélyezését A szegények ezeníui utalványt kapnak kenyérre és tüzelőre (.1 Délmagyarország munkatársától.) A polgármesteri gyorssegélyalap szegényeinek száma az idén ugyancsak megszaporodott. A szemérmes és a szemérmetlen 'kéregetök tarka hada minden nap ugy megszállja a polgármesteri hivatal helyiségeit, hogy más alig tud áttörni rajtuk. Rendet már Ferenc, a polgármester szigorú huszárja sem tud teremteni, olyan kétségbeesett elszántsággal küzködnek azért a napi egy-két pengős gyorssegélyért. A polgármester karácsong óta átlag négg-öiszáz pengő segélgt oszt ki közöttük naponta, ami annyira jgénybevettc az összes felhasználható alapokat hogy már alig maradt valami a tél hátralévő hónapjaira. A polgármester ugy találta, hogy a segélyezés eddigi módja nem megfelelő, mert nagyon sok professzionista kéregető is segélyhez jut, talán olyan is, aki csak túlságosan rászokott ezekre az egy-két pengős adományokra. Ezért elhatározt" a polgármester, hogy a segélyezés terén valamilyen uj rendszert léptei életbe. Ennek a rendszernek megbeszélésére kedden délelőtt értekezletre hivta meg dr. Pálfy József tanácsnokot, az elöljáróság! ügyosztály vezetőjét, Sculléty Sándor főszámvevőt és Gróf Dezső nyugalmazott rendőrkapitányt, az elöljáróság5 ügyosztály egyik kerületvezetőjét. A polgármester a hosszú ideig tartó megbeszélés credményeképen ugy határozott, hogy a pénzbeli scaétuezést szerdától kezdve végérvényesen ^TZAII^ LIKŐR RUM # KONYAK beszünteti, ezentúl pénzbeli segélyt senkinek sein utal ki, hanem természetbeni adományokkal segít a jelentkező szegéngeken. Utalványt oszt ki közöttük a két legfontosabb téli szükségleti cikkre, kenyérre és fára. Ebédet viszont, egy-egy félliter jól elkészített, tápláló főzeléket, minden jelentkező a népkonyhán kaphat Megbízta a polgármester az előljárósági ügyosztályt, hogy állapodjon meg néhány pékkel és fakereskedővel, akik az utalvány ellenében kiadják a fát és kenyeret, pénzüket pedig az utalványok ellenében a városi főpénztár fizeti ki. — Azt hiszem — mondotta a polgármester —, hogy a segélyezésnek ez a módja lényegesen apasztja majd a kéregetök számát, mert tapasztalatból tudom, hogy készpénzsegélyért olyanok is jelentkeznek, akiknek nincs föltétlenül szükségük segélyre, viszont a természetbeni segítséget leginkább csak az fogadja el, aki tényleg rászorult A háború alatt, amikor még főkapitány voltam, a hadbavonult szegények feleségei között én osztottam ki a segélyeket. Akkor is igy jártunk. Egy szép napon elfogyott a pénzünk, mert mindenki jelentkezett a készpénzsegélyért. Gondoltam egyet és a megmaradt pénzen vásároltam néhány mázsa babot. A jelentkező asszonyoknak pénz helyett babot adtam. Másnap már alig jelentkezett valaki ezért a természetbeni segélyért pedig a bab abban az időben igen nagy értéket jelentett. — Legutóbb a segélyért jelentkezőket, akik azzal jöttek hogy éheznek, elküldöttem a népkonyhára. Nyolcvan jelentkező közül mindössze tizennégy ment cl az ebédért. A munkabíróknak munkaalkalmat ajánlottam föl. Szintén csak tizennégy jelentkezett, akikkel fát vágat a város és igy keresethez juttatja őket. Ennek a huszonnyolc szegénynek valóban szüksége van a segítségre, a többi azonban — nem mondom, hogy kivétel nélkül valamennyi — csak megszokta a munkanélküli segélyezést. A természetbeni adományokkal az a célom, hogy megrostálódjanak a város szegényei, hogy olyanok ne vegyék igénybe a segélyezési alapokat, akik nincsenek arra föltétlenül ráutalva. A polgármesteri gyorssegélyalap szegényei tehát szerdától kezdve már nem kapnak kcszpénzsegélyt, hanem egy-egy utalványt fára, vagy kenyérre, indokolt esetben mind a kettőre. Ax olvasó rovaía Egy kis városrendezés és Idegen« forgalom Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Ha Szegedről beszélünk, mindig kiemeljük a Széchenyi-teret és róla, mint tökéletes egészről a legnagyobb dicsérettel emlékezünk meg. Minden szem a Templomtér felé fordul, mintha régi tereinken már semmi teendő sem volna. Kezdjük a Széchenyi-téren. A park valóban nagyon szép és a környező köz- és magánépületek is több-kevesebb kivétellel megfelelnek. Ott áll azonban, mélyen a tér járdaszintje alatt a bejelentőhivatal épülete, mely kívülről nagy szépséghibája a térnek, belülről pedig szSgyene a városnak. Szük, sötét kapubejáratával, rossz szagú, csúf udvarával, keskeny, nyi. korgó falépcsőjével és folyosójával, amely minden lépésnél recseg és amelyen át kell haladni mindazoknak, kiknek dolguk van a bejelentőhivatalban, tehát igen sok külföldinek is, akikre ezen épület a legrosszabb benyomással van. Igazán itt volna az ideje e roskatag épület helyébe egy modern, stílusában a térhez alkalmazkodó 2 (vagy alacsonyabb emeletekből három) emeletes házat építeni, ahol mindjárt elhelyezést nyerhetne vagy a Jernei-házban lévő belvárosi elemi iskola, vagy a zeneiskola, vagy más intézmény a modern bejelentőhivatal mellett. Azután itt van a gyönyörű Dugonics-tcr, melynek parkját az egyetem és más épületek szegélyeznek, de a Kárász-ucca és a tér sarkán hosszan húzódik el egy régi földszintes épület, lerombolva a Dugonics-tér és Kárász-ucca megnyerő városias hatását. Ennyit a város szivéről. A fátlan Honvéd- és Kolozsvári-térről, a kipusztított Lechner- és Kálvária-térről, stb. más alkalommal. Teljes tisztelettel: Egy hü olvasónöjük, ki szeretné, ha a város csakugyan sszebb lenne, mini voltc.