Délmagyarország, 1928. december (4. évfolyam, 272-294. szám)

1928-12-25 / 291. szám

192S decern her25. IFT-L ..WA I.1B1TWW? TFH» DÉLÎWU» Y\RO RSZÁG tet arra a régi letűnt időre, amikor még a keritéskészités is magasabbrendü művészet volt, bár készítői nem nevezték iparművészeknek magukat. Találtam egy kedves ikerházat a Rudolf-téren is. Azok az egyszerű szegedi polgárok, akik megépíttették, nagyon szépet akarhattak. A térre két különböző homlokzattal néz az alacsony házikó, mintha két különböző házból tákoltálí volna össze. Az egyikben halászcsárda büszkélkedik egészen stílustalan cégtáblával — a modern üzleti szellem érvényesülése —, a másikban már sokkal szerényebben valami vegyeskereskedés ütött tanyát. Ettől függetlenül, kedves a ház, jól esik rátalálni a kisvasút Rudolf-léri skatulyái mögött. Alsóváros már egészen más világ, mintha nem ls ugyanebben a városban lenne. Mások itt az emberek, a szokások, az erkölcsök, más az egész élet. Alsóváros nagy, sáros falu és a kudus-barátok kolostora szigorúan uralkodik fölötte. Egészen bizonyos, hogy annak a különbségnek, amely Alsóváros cs Felsőváros között érzékelhető, egyik íőoka a két szerzetesrend, a franciskánusok és a minoriták, Alsóváros a Ferencreml városa, P. Zadravetz Istváné, a Felsőváros a minoritáké. 7 A ,fekete" ház A kettő közé ékelődik Rókus, amely minjl a kettőtől különbözik. Rókus a vasutasok és a dohánygyári munkások városa. Az udvarokban disznót hizlalnak, a nyílt csatornák zöldre poshadt izében libák, kacsák úszkálnak, vagy meztélen gyerkőcök lubickolnak és az uccák észrevétlenül szélesednek ki legelőkké. Télen kormos olajmécsessel bandukolnak itt az emberek és este hat órakor mély és álomtalan béke borul Szent Rókus városára, legfeljebb a füstös kocsmák apró ablakából szűrődik ki valami bizonytalan, borszinü fényesség. SiCged büszkeségei^ a sugárutak gőgösen futnak keresztül ezeken a városrészeken. Ezek közölt nekem ismét Felsőváros sugárutja tetszik a legjobban, a Vásárhelyi-sugáru t, bár ennek a kövezete a leggyalázatosabb. De itt kert van minden kis ház előtt és; a kertet rácsos kerités választja él a széles uccatesttől. A Kossuth Lajos-sugárut is szép, előkelőbb, mint a Vásárhelyi, nagyobb házak szegélyezik, de azért — nem tudom megmondani az okát — a Vásirhelyi-sugárut mégis városiasabb. Szeged pedig, ugy egészben véve. mégis csak szép város, de sokkal szebb lenne, ha a tanácstermet nem a városháza emeletén rendezték volna be, hanem a toronyszobájában, ott, ahol a tűzoltók kémlelik a határt. A tanácsterem ablakaiból csak a Széchenyi-teret láthatják a magisztrátus tagjai, a toronyszobából talán meglátták volna ezeket a külső városrészeket is. Magyar László. -orvosi rendelés Tisza Lofos körül 23. Nagy munkálatoknál fssh'ln kai árak, kisebbeknél nagy árkedremény 9—l-ig és 3—6 óráig. 99 Testvéreiméi »1 Széchenyi tér és Csskonics u. Fischer Jsilla és Társa Rt. Budapest, IV., tcrencteS terc 4, 1. em. Őszről visszamaradt modemjeink ksárusitáss Ju'ányos áron megkezdődött- H17 M siemset naQykoru&á a revisiú előfeltétele Irta: dr. Ssivessy £ef)e2 A háború előtti generáció napi politikában r.ött fel. Reggel újságot vettünk kézbe és mohó ösztönökkel olvastuk, hogy »a legnagyobb ellenségünk, a Reichsratban képviselt másik testvérbirodalommal: szemben miiven heves beszédet vágott ki egyik, vagy másik képviselő. Felfogásunk és pedig az ország egész müveit I lakosságának felfogása ós rae-fitélése az öszszes kérdésekről olyan helytelen és nem tájékozott volt, hogy nem is csoda, hogy csak abban a pillanatban váltunk látókká, amikor a szomorú őszi napon Fiúméba bemasirozott az a horvát baíallion, amely egyszerre látóvá tette a nemzetet, amely megtudta, — minden elveszett. A hir hatása alatt — most is emlékszem — meglepetésszerűen és megdöbbenésszerüen egyszerre dőlt meg a magyarság minden reménysége és önbizalma! Ekkor történt, hogy Tisza István elmondotta emlékezetes szavait: a »háborút elvesztettük«, amely kiáltást sokan jelszó gyanánt magyarázták félre arra, hogy minden felfordulhat és megindulhat, a felszámolása egy ezeréves nemzeti gondolatnak és az ezeresztendős nemzeti államnak. A legműveltebb magyar polgárnak sem volt fogalma a külpolitikai összefüggésekről, a délszláv kérdés sorsdöntő fontosságáról, senkisem tudta, hogy a nemzetiségi kérdés nem rendezhető egyszerű közigazgatási rendszabályokkal; senkisem hitte, hogy a jó »tótocskák«: komo'y irredentát csinálnak és hogy a románok a magyar Maros folyónál óhajtják legeltetni juhaikat. Amikor a háborúba mentem egy szép augusztusi reggelen a bosnyák határon nagy katonai táborba kerültem. Szép meleg, sötétzöld pázsiton, török mecset alján, egyszerre láttam és éreztem, amit eddig csak olvastam, de nem érzékeltem, — hogy hányféle nemzetiségből tevődik össze a habsburgi birodalom. A magyar baka mellett mélabús sziáv jda'okat énekeltek a szerbek, oláh, cseh szó ' ütötte meg a fülemet, a polgári lakosság szerb volt. Uram-teremtőm! kétségbe estem, hogy mi lesz nemzetemnek sorsa! Ezekke: a szlávokkal megyünk fajtestvéreik ellen és ezektől várjuk, hogy patakokban ontsák vérüket saját érdekeik ellen, — a mi nemzeti gondolatunkért. Mindezt pedig itthon nem tudták, nem akarták hinni. Elhitték a sugalmazott sajtónak, hogy a magyarországi szerbnek nincs más vágya, mint megbüntetni a szerb fajtestvérét és hogy az erdélyi románok, háborús hatalomtól késztetett eskadözése és hűsége komoly. De a legtragikusabb az volt, hogy még az illetékes tényezők is hittek ezekben a dajkamesékben és biztak olyan szerződési rendszerekben, amelyeknek rohadt voltát minden külföldi újság olvasója ismerte. De látom még lelki szemeim előtt azt a rettenetes térképet, amelyet az Avalahegy alján Belgrád előtt, 1915 telén egy falusi szerb iskolában csata közben találtam. A szerb fiukat ugy tanították, hogy Nagy Szerbia határa Szeged mellett fekszik. Láthatjuk tehát, hogy a szerbek gyermekeiket határozott célkitűzéssel tanították, de mi hivők, buzgók és nyugalmunkban alvók voltunk. Ez volt az oka amiak, hogy a kiábrándulás olyan borzalmas a lelkeknek évekig tartó vergődése oly kétségbeejtő és a felzaklatott idegeknek megnyugvása soha be nem következő volt. Ne tagadjuk, örökösnek hittük azt a nyugalmi állapotot, amelyet belpoliükailag Deák Ferenci koncepció teremtett a kiegyezés folytán, de amely fennállani csak azért tudott, mert Andrássv—Bismark hármasszövetsége, a német szuronyok erejével biztosította a belpolitikában a hegemóniát. A monarchia Magyarországa nem a magyar nemzet természetes erejéből, hanem vál;---ásnak, politikai érdekeknek kitett emberi mi'' • táplálkozott és igy mulandó volt. A magyar nemzetnek 53 esztendeje volt, amely alatt készülhetett volna a nagy leszámolásra és alkalmazkodhatott a tényleges erőállapotokhoz. Az ország vezetői tudták, hogy Németország körül gyürü képződik, amely bekerített bennünket is. De tudnia kellett azt is, hogy a nemzeti államok, ame'.yek a Balkánon időközben megerősödtek, hihetetlen vonzóerőt gyakorolnak Magyarország nemzetiségeire és hogy csak idő kérdése az, hogy a nagy leszámolás bekövetkezzék. A kiegyezés történetében egy olyan vezető államférfiú sem volt, aki a nemzetet a nagy összecsapásra lelkileg, gondolkozásban előkészítette volna. Inkább az az érzésem, hogy a nemzetet meghagyni igyekeztek abban a tudatban, hogy minden rendben van és nincs mitől félnünk. Erre a politikára a dualizmus érdekében volt szükség, mert a magyar nemzet n dualizmust lelkileg elfogadni sohasem akarta és csak azért tűrte, mert elhitették vele, hogy nemzeti voltát ebben a politikai elgondolásban tudja megvédeni. Nagy okát látom a szerencsétlenségünknek abban is, hogy a háború előtt szűk választójogunk volt. Ha tág és főleg ha titkos választójogunk lett volna, felsereglettek volna Budapestre a nemzetiségek képviselői és egyszerre látta volna a nemzet azt, amitől életképes, bátor nemzetet óvni sohasem szabad, a tiszte és világos igazságot. De éppen ezt nem látta a nemzet és igy rohant bele vesztébe és pusztulásába. Ilyen mélységesen tragikus tapasztalatok után a nemzet vezéreinek főkötelessége lett volna a magyarságot a külpolitikai összefüggésekről tájékoztatni. Ugy érzem azonban, hogy a magyarság most ls teljesen tájékozatlan, nem ismeri saját ereiét és nincs tisztában azokkal az erőtényezőkkel amelyek korai veszik. ' Innen van, hogy az összeomlást követő időkben és azóta is állandóan átengedi magát a nemzet téves illúzióknak és noha mélységes hittel vallom, hogy a nemzet ideáljairól és jogairól soha le nem mondhat, mégis azt hiszem, hogy végre is a reális igazságok meglátása elől elzárkóznunk nem szabad. A reális igazság pedig mai helyzetünkben az, hogy a nemzet feltámadását abban kell keresnünk, hogy a rosszul informált nagyhatalmakat igazságunkról meggyőzzük és megteremtsük azt a légkört, amely kül- és belpolitikai vonatkozásokban egyaránt kedvez a revizio gondolatának. Ennek előfelteteleít itthon kell előkészítenünk és megalapoznunk. Az előkészítés alapja: 4 nemzet gondolkodásának teljes világossága; mert, amiként 1914-ben is megbukott az a külpolitika, amelynek rugóit, célkitűzéseit a nemzet nem ismerte, sőt félreismerte, ugy mosl is meg kell buknia minden olyan külpolitikai kezdeményezésnek, amelynek előfeltételei a belső politikában nem érvényesülnek. Ha vizsgáljuk, hogy a belső politikának voltak-e eddig az összeomlás óta ideáljai, ugy megállapíthatjuk, hogy belső gazdasági és politikai közrend helyreállítása, a nemzet egész lelkében nyilvánvaló óhajnak megvalósítása volt, amely politikai kérdésekben Bethlen István elgondolását mindenki fentartás nélkül elismerte és követi. De sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a belkormányzás 1925 óta, ami óta a stabilizációt létesítette, politikai síkerenek tökéjéből él. Nem látunk egy gondolatot sem, amely a liberalizmus és a de-