Délmagyarország, 1928. december (4. évfolyam, 272-294. szám)

1928-12-25 / 291. szám

kell a népet nevelni; kérdem, hol nevelik nálunk a népet parlamentáris gondolkodásra? Svájcban a gyereknek, mihelyt belép az iskolába, odaadják a svájci alkotmányt. Megtanulja, hogy mik a kötelességei és a jogai. Nálunk minden öt évben szemléltető oktatást kap arról, hogy joga abban a pillanatban válik semmivé, amikor azt a hatalommal szemben akarja érvényesíteni. Amíg belső poj litikai gondolkozásunkat, választójogi szisztémánkat át nem alakítjuk, egészséges parlamentarizmusról ne álmodjunk. A képviselőnek a felelősség érzetét a választóközönségtöl való függés adja meg. Amikor a kormánypárt nem a hatalomtól fog egyedül függni, hanem a választóközönségtöl is és amikor az ellenzéknek is érezni kell azt, hogy a választóközönségtöl függ továbbmenő magasabb céljaiban, — akkor alakulhat csak ki igazán minden képviselőben egyaránt a felelősség érzete. Ez adja meg a parlamentáris tárgyalásnak a levegőt. Enélkül a kormánypárt csak mesterséges visszhangja a kormány akaratának, az ellenzék pedig uem tud megfelelő formát mutatni. Az ellenzék abban ,a pillanatban, mihelyt nincs olyan választási rendszer, amelynek segítségével remélheti,. hogy egykor többségre is juthat, — a guerilla-csapatokra szakadozik, mert elveszti a nagy egyetemes szempontok figyelemmel tartásának lehetőségét. Annak az ellenzéknek a színvonala érthetően lesülyed, mihelyt tekintete nem irányul az ország közvéleményének meggyőzésére, hanem legfeljebb arra, hogy egy-két mandátumot még megszerezzen. Mihelyt pedig az ellenzék a kormányhatalom és a választójogi szisztéma által megbénítva nem. törekszik arra, hogy az ország közvéleményének meggyőzése által magának többséget szerezzen, önkéntelenül csak egy-egy felekezetnek, osztálynak, vagy foglalkozási ágnak lesz a kifejezője. — A tökéletes ellenzék kialakításának egyetlen utja van. Olyan választójogi rendszert kell teremteni, amely biztosítja a szabad nemzeti akarat mengnyilvánulását, olyan közszellcmet kell teremteni, amelyben a kritika nem lesz egyenlő a lázadással, meg kell adni az atributumait a parlamentális életnek a szabad szóban, a szabad sajtóban, a •mii irftfUH—— szabad gyülekezetben, az esküdtszék visszaállításában és akkor bizonyos, hogy lesz komoly, erőteljes, tökéletes ellenzék, amely közérdekből és országos nézőszögből fogja majd teljesíthetni a maga ellenőrző kötelességét. Ha ezek az raz?nrecémBér~gar atributumok megvalósulnak, akkor más képviselők fognak ülni egymással szemben a jobb és baloldalon, de egészen bizonyos, hogy a magyar nemzet alkotmányos ereje, amely évszázadokon keresztül fentartotta ezt az országot, ki fogja termelni a két párt rendszerét Kállay Tibor — Bármilyen előnyősnek látszanék egy távolabb álló szemlélő előtt az, hógy az erők egyesítése érdekében legalább a tényleg meglevő polgári ellenzék tömörüljön egy pártba, azt kell mondanom, hogy az én megítélésem szerint alig lehet reálpolitikai célkitűzés az, amely az egész polgári ellenzéket szerves és formális egységbe közös vezetés alatt kívánná egybefogni. — A polgári ellenzéki képviselők egyrésze tulajdonképen nem is áll elvileg és mereven a kormánnyal szemben. Ezek bizonyára nem lépnének be maradék nélkül egy ujánnan megalakuló ellenzéki pártba. De egy viszony[ lag nagyobb uj ellenzéki párt kialakulásának i lehetőségét még az az áldozat sem tudja biztosítani, amelyet a demokratapárt tagjai hoztak a régi pártkeret megszüntetésével. — A polgári ellenzék feladata szerény nézetem szerint csak az lehet, hogy az ellenzék minden tagja, frakciója vagy csoportja csak frontban harcoljon és ne forduljon oldalt, nehogy esetleg más csoporttal vagy párttal kerüljön szembe. A másik feladat pedig • kooperáció adott esetekben és körülhatárolt közös célokért, amikor ilyen közös akció lehetősége vagy szüksége mutatkozik. Pakoís József — A mai szomorú parlamenti helyzet egyenesen diktálja, hogy egységes ellénzéki front alakuljon ki. — Amikor Kállay Tibor nagykanizsai mandátumáról lemondott — amely gesztusa politikailag a legnemesebb volt, amit a móstani közfelfogás morálja mellett csodálkozó fejcsóválással kísértek •—, minden vérbeli ellenzéki örömmel gondolt e lépés további konzekvenciáira. Reméltük, hogy az egységespárt liberálisabb gondolkodású és elégedetlen tagjai, akik a saját pértértekezleteiken kemény szóval bélyegezték meg a kormány gazdasági politikájának hibáit, követni fogják Kállay Tibor példáját. Ez nem tőrtént meg. Kállay Tibor megválasztásával ismét felébredtek reménységeink az egységes ellenzéki front természetes kialakulása tekintetében — sajnos azonban, most sem történt semmi és nem is tudom, hogy ilyen irányban folyik-e valamilyen kísérletezés. — Én a magam részéről örömmel üdvözölném az egységes ellenzéki frontot és könnyen meg tudnám találni a plattformot is, amelyen az ellenzék számbavehető, komoly tagjai megindíthatnák a kormányzati politika ellen a { komoly küzdelmet. ^ ? — Az első pont lenne az általános ^titkos választójog, aztán a közszabadságok helyreállítása, esküdtszék, az egyesülési és gyülekezési jog, a numerus clausus eltörlése, az adózási rendszer reformja, a kartellek tulteugésének megakadályozása, a vámtételek leszállítása és általánosságban a szomszédos államokkal a gazdasági viszony minél teljesebb helyreállítására irányuló kereskedelmi szerződések sürgős letárgyalása. Mind olyan kérdések, amelyek egy demokratikus ország gazdasági és politikai létét a legközvetlenebbül érintik. Én el tudom képzelni, hogy bizonyos alkotmányjogi felfogások félretétele mellett az ellenzék akár koalícióban, akár más formában komoly együttműködésre ké<, pes. Természetesen, mindenkinek áldozatot kell hozni a pártpolitikában az j ország demokráciája és szociálpolitikája érdekében. — A mai politikai helyzetet és (t közeljövőét is rendkívül súlyosnak tartom. A mai kormányzat sem felelősségérzetével, sem parlamenti munkarendjével nem tud belekapcsolódni az ország igazi hangulatába és kőzszükségleteibe. (SE Amikor még autonómiánk volt. Irta: Móra Ferenc. Tekintettel azon ténykörülményre, miszerint a űiunieipiális önkormányzati jognak a kormány által eszközleni szándékolt s részben .már eszközölt sérelme feletti vita folyamán... Hiába, no, nem erőltetem tovább, nirics tehetségem a történetírásra. Pedig a témára nagyon kívánná az emelkedettebb stilust. Azokról az időkről akarok irni, mikor még megvolt az autonómiánk nekünk, tekintetes törvényhatóságoknak. Hogy mi jusson szólok a kérdéshez? Hát azon, hogy" én is centrumpárti vagyok már vagy tizenöt esztendeje. Nem én vagyok a hibás benne, tiltakoztam én ellene eleget. Nyilatkoztam a saját lapomban, akkor még volt, hogy éngefri meg ne válasszanak, mert én ugy se teszem be a lábam a közgyűlésbe. Egy gyereket se győzik gonddal, hát egy egész várost hogy győznék? Aztán meg ha rosszul ég a gáz, vagy sokat vonnak le adóra a fizetésből, vagy a vízvezetékből cethal esik a kancsóba, én mindég azt hallom otthon, hogy »a szél fújjon el a talpa alatt ennek a sok városatyánakc és ezt a jámbor kívánságot én hallgatólag mindig jóvá hagyom, mert nem szeretek ellenkezni. De mar arra mégse kényszerítsenek, hogy a saját talpam alá. utasítsam a szelet, mert ahhoz nagyon kellemetlen függő helyzet kiyáutatódik. Ilyeneket nyilatkoztam én annak idején, mégis megválasztottak. Ezt ugy háláltam meg, hogy tizenöt esztendő alatt mindössze kétszer mentem föl a közgyűlésre, abból is baj lett.' Tudniillik mind a kétszer fölszólaltam, még pedig ugy, hogy más nem is jutott szóhoz. Ilyen telhetetlen a kevésbeszédü ember, ha nekibőszül — cs azt, mind • a két beszédet szószerint jegyzökönyve vették, amit csak az a nyomdász tud méltányolni, aki az én kéziratom kiszedésére van Ítélve s aki alighanem legfőbb vádlóm lesz nekem a Jozsafát völgyében. De azért ha nem járok is közgyűlésre, annyit tudok, hogy körülbelül igazuk van azoknak, akik azt tartják, hogy az autonómia eddig is csak látszat volt. Hát persze, hogy az volt s éppen az ért benne legtöbbet. A háború vége felé minálunk is nagy Molt az inség, mint másfelé. Még akkor nem jöttünk rá arra, hogy egymást is megehetjük, hanem csináltunk mindenféle inségbizottságokat megfelelő elölülőkkel és alelőlülökkel. (Ez a legszebb magyar szó, még az emberiség sárgarigó-korából származik.) Somogyi Szilveszter polgármester pedig azt •csinálta, hogy a Werlheim-szekrdnyét telerakta hatósági kenyérrel meg hatósági szalámival és sajátkezüleg karajolt belőle mindenkinek, aki azt mondta, hogy a éhej. Már most én nem tudom, a közigazgatási törvény jogot ád-e arra a polgármestereknek, hogy megismételjék a bibliai árpakenyerek és halak csodáját, de a miénk megcsinálta és nemcsak emberségesen csinálta, hanem okosan is. Lekenyerezte vele az egész autonómiát. Azt szavazzuk meg a közgyűlésen, amit akarunk, de csak azt akarjuk megszavazni, amit a polgármester elénk ád. Mert vagy igaza van neki, vagy nincs. Ha igaza van, akkor nem tusakodhatunk az igazág ellen, ha pedig nincs igaza, csak n.cm szomoritunk meg olyan rettentő ió embert, mint. a »Veszter?« Azt hiszem, ma körülbelül igy áll a közigazgatási autonómia ügye hazánkban minden rendes helyen, ahol egv rendes Veszteré az impérium. Hát akkor hogy állt, mikor még volt autonómia? Mondjuk kétszáz esztendővel »ezelőtt. Hát azt is megmondom, még pedig egész hitelesen. Hála annak a pesti körúti könyvesboltnak, ahol minap valami elfakult irhával összefűzött penészes kézirat-csomót szedtem ki a sailtakarásra hivatott limlomot; ból.. Hogy ez? — kérdeztem. — Ettől dohot kan a sajt. Ürgeti forgatja a boltos a negyedrét árkusokat és kinézvén belőlem a jámbor vidékit, azt Djondja sigoruan: — Egy pengő, nagyon ritka. — Nem lehet az, — mondom —. megér az kettőt is. S mivel csupa sziVes jő emberek laknak ezen a Pesten, megkaptam a salabaktert két pengőért, még be is tekerték selyempapirosba, át is kötötték nemzetiszínű zsineggel, amiből nagy öröm lett itthon, legalább nem mondhatta az unokám', hogy apaga üres kézzel jött haza Pestről. A salabaktert pedig vittem be a Kultúrpalotába Szegednek, mert az azt illeti. Lévén az nem egyéb, mint Szeged város computu sa, vagyis kézzel írott zárószámadása a XVIII. század első feléből, III. Carolus császár idejéből. Az ördög keresse azt most már, hogy honnan, mikor, mi szél keverte a pesti antikvárius limbusába. Lehet, hogy már száz esztendeje kiselejtezték valami hivatalos hombárból, lehet, hogy valami tudós padlásán találták Ízetlennek az egerek. A fő az, hogy megvan, hazakerült, s a legjobbkor játszotta kezemre a játékos véletlen, mintha csak erre az alkalomra tartogatta volna. A kormány bizonyosan tudja, hogy miért fogta rá a csőregemetél'őt az autonómia laskájára, de gyöngédségből-e, miből-e, nem mondja el, hogy mílyeü tapasztalatokat szerzett a közigazgatási konyhán. A computus segit rajta. Abból ország-világ láthatja, hogy muszáj a körmére ütni az autonómiának, olyanokat müveit — kétszáz évvel ezelőtt. Kezdjük mingyárt a konyhán, ha már ügyis ott vagyunk. Ugy nézem a számadásokból, hogy a város jövedelmének fele a kéményen ment ki abban az időben. Hiszen a hivatalos dinom-dánomot ma se utáljuk éppen, de ahhoz képest mégis elkorcsosodtunk, amennyit az ősök ettek-íttak. Születés, temetés, névnap, vásár, bucsu, kutásás.