Délmagyarország, 1928. november (4. évfolyam, 248-271. szám)

1928-11-16 / 259. szám

6 DÉLMAGYARORSZÁG 1928 november 16. BHWmjjypiiljibWijffiji Kitört a Vesuv, ioKoxádtik as Etna működése Milánó, november 15. A vulkanológusok megdöbbenve állanak a furcsa jelenséggel szemben: az Etna kitöréséivel egyidejűleg mű­ködni kezdett a Vezúv is. Egyelőre nem tud­ják a vulkanológusok, hogy különálló jelen­ség-e a Yezuv hirtelen kitörése, vagy pedig valami kifürkészhetetlen összefüggés van a két vulkán működése között. A múlt éjszalca kitört a Vezúv. Napok óta füstölgött már a vulkán, de most hirtelen folyékony lávát önt magából. Az a krátertorok kezdett erős működésbe, amely, augusztus 7-én már lávát ontott ki. A Vezúv kitörése azonban egyelőre veszélytelen. Ha a lávafolyam megnövekedne, akkor sem érheti baj a Vezúv alján lévő községeket, mert a láva az Inferno völgyébe ömölne. A közeli falvak lakossága közömbös a vulkán kitörésé­vel szemben, mert a lakosok számára nem uj dolog a kráterből előtörő füstgomolyag. Tud- J ják, hogy egyelőre nem kell veszedelemtől j tartani. De a Vezúv kitörésének hírére messze vidékről csődülnek a turisták és figyelik a kráter működését Az Etna kitörése most már határozot­tan csökken, de még nem múlt el minden veszedelem. Az a lávaág, amely Nunzjata felé húzódik, még nem állapodott meg, hanem lassan közeledik a helység felé. Nunzjatában tiz házat kiürített a hatóság. A szakértők véleménye szerint a helyzet nem aggasztó. CBudapesti tudósítónk telefonjelenlése.') Rómából jelentik: Az Etna kráterének tevé­kenysége az éjszaka óta újból fokozódik. A lakosságon nagy pánik vett erőt. A lávafolyam sebessége növekedőben van, sőt egy uj mel­lékág is képződött. A láva sok narancs- és citromerdőt elpusztitott. Az etnakörnyéki ku­takban a viz kiszáradt és a lakosságot most még ez is sújtja. "' j Délmagyarország jegyirodája. Telefon 3-OÖ. HARMÓNIA hangversenyrendezA vtüalai Szeged. — Igazgatósás: Zrínyi tieca 5. sz. Telefon: 12-38. Csütörtök este 3/4 9-Icor a Belvárosi Moziban DOHNÁNYI-TELMÁNYI Szonőta-est HARMONIA m. Bérlet SföufK a írnmaggarorszög tegQlrodd jóban. Telefon: 306. MMm.m * c^.lf^r JCI'léÍ Péntek. Róm. kath. ödön pk.Pro­testáns Othmár. Nap kel 7 óra 6 perckor, nyugszik 4 óra 21 perckor. A Somogyi-könyvtár nyitva délelőtt 10— l-ig, dél­után 4—7-ig. A muzeum nyitva délelőtt fél 10-től I óráig. Egyelem! könyvtár (központi egyetem I. eme­let) nyitva d. e. 8—Híg, d. u. S—7-ig, Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tar­tanak : Leinzinger Gyula, Horváth Mihály-ucea 9. (Tel. 352.) Moldván L„ Újszeged, Vedres-ucca 1. (Tel. 84fi.) Nyilasy Ágoston, Szilléri sngárnt 11. (Tel. 1008.) Satgó Péter, Mátyás-tér 4. (Tel. 298.) Temesvár.y József, Dugonics-tér 12. (Tel. 793.) Za­har örökösök, Valéria-tér 1. (Tel. 695.) — Enyhe ido. A Meteorologiai Intézet jelenti: Hazánkban borult, ködös idő uralkodik. Számot­tevő csapadék nem volt. Az éjjeli maximumok általában magasabbak a rendesnél. Budapesten 15-én* délben a hőmérséklet 7 fok Celsius volt. Jóslat: Jobbára borult és aránylag enyhe idő kisebb lecsapódásokkal. — Az uj ipartestületi székház alapköl?lé'.slének ünnepsége. Az ipartestület Horváth Mihály-uccai székházának alapkövét — mint ismeretes — gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter teszi le. \z alapkőletétel 18-án, vasárnap, a miniszternek Szegeden tartózkodása alkalmából történik meg. Az alapkőletétel! ünnepségre az ipartestület el­nöksége és épitcsi bizottsága a következő progra­mot állította össze: 10 órakor alapköletételi ün­nepség a Polgári Dalárda közreműködésével. Fél II órakor rendkivüli elől járósági ülés a kereske­delmi és iparkamarában a miniszter részvételé­vel; ugyanezen az ülésen a békeszerződés revíziója ügyében határozat. 1 órakor ünnepi díszebéd a Kassban. Az ipartestület elnöksége ezulon is fel­hívja az iparosságot hogy az fin népségen, vala­mint a diszebéden minél nagyobb számban jelen­jék meg. Az ebéd az ipartestület titkári hivatalá­ban jegyezhető elő. x Kéry-taxit kérje telefonon, ha autótaxit akar. t Diókoksz, porosz-zen, tűzifa Wínkler cégnél. Tel. 24. — Uj rend a budapesti egyetemekén. Budapest­ről jelentik: A budapesti egyetemeken ismét az a rend lépett életbe, hogy minden karra csak az oda beiratkozott hallgatók mehetnek be, akiknek ezt a minőségét az egyetemi altisztek az index felmutatásával igazoltnak látják — Istentisztelet a zsinagógában pénteken dél­után negyedöt órakor. x Olasz-magyar képkiállítás Kass dísztermében. Nyitva délelőtt 9-től este 7-ig. x Kéry-taxit kérfe telefonon, ha autótaxi! akar. — Rádióelőadás az iparkamarában. A kereske­delmi és iparkamara nagytermében pénteken este 8 órakor a Délmagyarországi Rádió Klub meghívá­sára Fodor Miklós »A rádióberendezések keze­lése. és Forbátb László »Az elektron cső tör­ténete és működése« címmel előadást tart. Az előadás keretében muzeális jelentőségű rádióalkat­részeket is bemutatnak az előadók és a rádió­estét rádióközvetités zárja be. A klub vendége­ket szívesen Iát. x Bélrenyheség, székrekedés kiinduló pontja számtalan súlyos betegségnek és különösen ve­szélyes a vértódulásban, az aranyér, érelmeszese­dés és sérvben szenvedőknél. Ezen esetekben fel­becsülhetetlen szolgálatot tesz a Hunyadi János természetes keserüviznek rendszeres használata. A Hunyadi János keserűvíz biztosan és enyhén hat, szabályozza a bélmüködést, a vérkeringést és erő­siti szervezetünket. Idejekorán használva sok sú­lyos betegségnek vehetjük elejét s hosszabbithat­juk meg ezáltal életünket. Minden gyógyszertárban, drogueriában és füszerüzletber. kapható. 160 x Bach poroszsTOne portatan és magas kaTAriás. — Előadás a Munkásotthonban. Pénteken este pontosan 7 órakor a Munkásotthonban (Hétvezér­ucca 9.) Czibula Antal tart előadást >Dugo­? nics András és korai cimmel. Belépődíj nincs. x Divatszalonunkat Kárász-ucca 9. szám alól Kölcsey-ucca 4., I. emelet, Wagner-házba helyez­tük át, Ekker nővérek. Telefpn 17-1?. 771 — Választójogot kapnak a török nök> Sztambuli jelentés szerint a török kormány rövidesen ren­deletet ad ki, amelyben a nőknek is megadja az aktív és passzív választójogot Hasszorulás, rossz emésztés, erős bomlási és erjedési folyamat a gyomorbélhuzamban, bélbaktérium- és gyomorsaviullengés, a nyelv gyulladása, az arcbőrön és a háton mutatkozó kiütések, valamint karbunkulusok a termesze* les »Ferenc Józsel" keserűvíz használata mel« lett visszafejlődnek. Számos gyakorló orvosa Ferenc József vizet már évtizedek óta mind«, kél nembeli felnőtteknek és iskolás gyermekek­nek kitűnő sikerrel rendeli. Kapható gyógyszer­tárakban, drogériákban és füszerüzleiekben. B.lj ni ni Gyorsírás Uj gyorsírás! tanfolyamok nyitása. A Szegedi Gyorsírók Egyesülete kezdő (fogalmazási) és ha-j ladó (irodai) gyorsirási tanfolyamokat kíván nyitni. Jelentkezni lehet az egyesületnél (Földváry-ucca 2., Honvéd-tér 4., telefon 13-19.). A Szegedi Gyorsírók Egyesülete vasárnap 03-1 után 4 órakor az állami felsőkereskedelmi iskola tanári szobájában (földszint) választmányi ülésfc tart, amelyen a gyorsiró-intézet létesítésének kérdé­sével, a Szegeden 1929. év tavaszán rendezendő? országos gyorsirási verseny ügyével, valamint a gyorsírásnak a hazai középfokú iskolákban köte­lező tárggyá tételének kérdésével foglalkoznak. Itt említjük meg, hogy az egyesület megkereste Sze­ged város polgármesterét mint a városi női felső-' kereskedelmi iskola igazgató-tanácsának elnökét és arra kérte, rendelje el — miként legutóbb aj békéscsabai felsőkereskedelmi iskola tette —4 hogy a szegedi női felsőkereskedelmi iskola II— IV. osztályaiban a gyorsírást az eddigi heti egyj óra helyett heti két órában tanítsák. Ingyenes gyorsirási gyakorló órákat rendszere­sít a Szegedi Gyorsírók Egyesülete a Jerney-ház* ban lévő elemi iskola IV. és V—VI. osztályai b a» minden hétköznap délután 5—7 óráig. A gyors-; írást elméletileg .ismerők résztvehetnek a gyakorló? órákon Makón gyorsíró egyesület alakul. Dr. T r a e g^e© Ernő gyorsirási kormánybiztos kezdeményezésé«: Makón B ez dán József pápai prelátus és dr.; Galamb ödön reálgimnáziumi tanár gyorsiröj egyesület létesítésén fáradoznak. Bekérték a sze­gedi egyesület alapszabályait és annak mintájárai szervezik egyesületüket Az igen élénk gyorsirási; életet élő Makón nagy reményekre jogosít a gyors-; író egyesület működése. Autótaxiéri 50-es számra telefonáljon. x Olasz-magyar képkiállítás Kass diszterméhenj Nyitva délelőtt 9-töl este 7-ig. — Nagyarányú kivándorlási visszaélést leplezett 1« egy amerikai magyar pap. Budapestről jelen­tik: Egy Amerikában élő magyar pap nagyarányú* kivándorlási visszaélést leplezett le. A magyar papi állandóan a kivándorlók között élt és feltűnt neki,! hogy Kanadába szóló útlevéllel érkezők DélameJ rikába mennek. Kérdezősködései utján megállapi-j totta, hogy az egyik hajóstársaság biztosította aí kivándorlókat hogy Délameriákban jobb munka­alkalmat fognak találni, mint Kanadában. Del-1 amerikában pedig a kivándorlókra a legnagyobbj nélkülözések vártak. Szigorú vizsgálatot indítanak: meg a magyar hatóságok ennek a kivándorlási1 ügynek a felderítésére. x Kéry-taxit kérje telefonon, ha autótaxi! akar. Palhé Baby Családi mozi V Örökös szórakozás minden lakásban. Éqheteilen filmek. Gyermek ts kezelheti. Állandó tiimkölcsönzés. Árjegyzék ingyen. pírisi nugy bruhbz, szeged Caekonlts e» Kiss ucca sarok. 817 Ne rendeljen addig reklámnaptárahat, mig minlagyüjtöményemet, meg nem nózi. Ceo&zebb kivitelt Rr.ndklvlil oícsój Urak! Játékkártya eladás. wrl Karácsonyi dlsssek és mindennemű; papíráruk nagyban és kicsinyben. KOVáCS HCnPlk könyy- és papirkareskedS­Telefon 10-48. SZEGED Kölcsey o. 4,; ElSőrendU I fehérnemüanyagok Polláft Testvéreknél csekonk» ucca.

Next

/
Thumbnails
Contents