Délmagyarország, 1928. október (4. évfolyam, 222-247. szám)
1928-10-20 / 238. szám
_ ÖÍLMAIST < r. ¿928 október-20. tfancsnokságokról a készenlétben álló rendőrcsapöíok kivonultak az uocára és a további tüntetéseket megakadályozták. Érdekes, hogy este félkilenc körül a körúton járó közönség cllentüntélést rendezett. A kör. uton egyenkint, vagy két-hármasával sétáló tányérsapkás diákokkal szemben a publikum hangos pfuj! kiáltásokkal adott kifejezést felháborodásának. összetűzésre azonban nem került sor, mert ezek az egyetemi h*#gatők sietve menekültek a közönség felháborodása elöl. Az éjszakai órákban a Royal Orfeum előtt az Erzséhet-köruton a járókelők megtémadtak egy íelieíefKges , Sasi", akit egy katonatiszt vett védelmébe. Az incidensnek az orfeumból kihívott ügyeletes rendőr vetett véget. A Népszava szerkesztősége előtt az éjszakai órákban egy nagyobb tömeg csoportosult diákokból és járókelőkből. Minthogy a szerkesztőséget erős rendőrkirendeltség őrizte, tüntetésre nem került sorTisen&at őrsscíbQvéiel A tüntetésekkel kapcsolatban az éjszaka folyamán tizenhat embert vettek .őrizetbe, köztük Kollariís Béla egyetemi magántanári, Valamint Mesko Zoltán országgyűlési képvisel, volt államtitkár egyetemi-hallgató fiát. Az őrizetbe vett hallgatók zsebeiben kődarabokat találtak, amivel a rendőrség tagadásukkal szemben bizonyítottnak vette, hogy a tüntetésekben »észtvettek. Kollariís Béla egyetemi magántanár három egyetemi hallgatóval este kilenc óra felé a főkapitányságon megjelent és bejelentették, hogy Az Est lapok Frank nevü alkalmazottja lőtt ki a kiadóhivatal ablakán. Frankot előállították, de őrizetbe vették a négy feljelentőt is, mert kiderült, hogy ők voltak a tüntetés megszervezői. Az őrizetbe vett fiatalemberek kihallgatását megkezdték, további sorsukról bolnap döntenek. KormányiniéxRe&éseK A kormány, amelynek képviseletében Kleüelsberg miniszter ma egész nap tárgyalásokat folytatott az egyetem tanácsával, kommünikét adott ki, amelyben közli, hogy amennyiben a jelesen érett diákok utólagos felvétele mialtl tüntetések és igazoltatások keddig nem fognak megszűnni, akkor a kormány felhatalmazza a rendőrséget, hogy az egyetemek területén is gondoskodjon a rend fentartásáról, ha pedig ez az intézkedés sem lesz elegendő, akkor az egyetemeket félévre bezárják. A kormánynak ez az elhatározása még az este lefolytatott tüntetések előtt született meg és igy valószínű, hogy a további ekszeoesszusok elkerülése végett a kormány a szombati nap folyamán erélyesebb rendszabályokhoz fog folyamodni. Csak a valódinak van éíléhe!™3011 ————. .1 i. , .. ,. vissza .pótszereket" vapy „ép oly jó'-nak feldicsért gyártmányokat és csak Aepirin-tablettákat eredeti „B a v e r"csomagolásban fog-adjon el. u.iiu Sülit kabátok, pulloverek lecjotcsóbban 4:5 Hoffmann Dezsőnél, Csekonics ucca 4. sz. | Meglepő olcsón kapható!« kedvező részletfizetésre j Javításokat olcsón készít laries Ssfiván niüszerési í Szeged, Csehonio-ucca 5. rség és egyetem bezárás A kultuszminiszter energikus figyelmeztetése A Magyar Távirati Iroda jelenti: A jeles éretteknek az egyetemre történt utólagos felvételére visszhangként az ifjúság körében nyugtalanság mutatkozott, melyet részben bizonyos sajtóorgánumok, részben bizonyos, az egyetemet már elhagyott elemek is szítanak. Eltekintve' attól, hogy az ilyen mozgalmak hátrányára vannak az ifjúságnak, az excessusok alkalmasak arra, hogy a magyar viszonyokat a külföld előtt kedvezőtlen világításba helyezzék. Erre való. tekintettel a kultuszminiszter utasította az összes főiskolák rektoriat, hogy a rend fentartására, illetve arumk helyreállbfására a legnagyobb gondot fordítsák, mert ha ez keddig bekövetkezni nem fog, a korv mány a rendőrséget fogja a rend fenntartásával megbízni. A rendzavarások pedig az illető egyetem bezárását és a félév elvesztését vonják maguk után. Az iránt is intézkedés történt, hogy ai pedellusok az egyetem fegyelmi hatósága aláJ nem tartozó egyéneket az egyetemre be ne eresszék, amennyiben pedig egyes ifjak úgynevezett igazoltatásokat kísérelnének meg és igy hatósági jogokat bitorolnának, azonnal eltávolíttassanak az egyetemről. & ressd! A MTI jelenti: Minthogy a budapesti főiskolákon a délelőtt folyamán előfordult rendzavarásokat a délután folyamán súlyosabb természetű uccal tünle-és és kártevés követte, az éj folyamán szüksége merült fel annak, hogy o kultuszminiszter .lovábhmecxö és szigorúbb fntézkedésíket tegyen. Éjjel 11 órára összehívta az összes budapesti főiskolák rektorait és dékánjait és utasítást adott ki, hogy amennyiben a holnapi nap folyamán, vagy később valamely főiskolán Ináét rend« bontás mutaíkoznék, nevében az illető főiskolát további rendelkezésig haladéktalanul zárják ba. A kultuszminisztert az a remény tölti el, hogy a magyar ifjúság a 12-ik órában észbe kap és visszatér a rend és fegyelem útjára. A miniszter szeretettel figyelmezteti az egyetemi ifjúságot arra, hogy esek a rendbontások a külföldön a magyar név jóhirének árt inak és hátráltatják a világ közvéleményének azt az örvendetes változását, amely szerencsétlen hazánk sorsa jobbrafordulásának egyik nélkülözhetetlen előfeltétele. A szegedi egyetemen nem történt rendzavarás (A Délmagyarország munkatársától.') A budapesti egyetemi zavargások hire a szegedi egyetem hallgatói körében bizonyos nyugtalanságot kellett. Rendzavarás azonban sehol sem történt. Az orvosi és bölcsészeti fakultás elsőéves hallgatói pénteken estére gyűlést hív. tak össze, amelyen azonban a magasabb évfolyamok hallgatói nem jelentek meg. A gyűlésen értesülésünk szerint a fiatal hallgatók a budapesti tüntetésekről tárgyaltak, anélkül azonban, hogy határozatot hoztak volna. A rendőrségre befutott bizalmas jelentések szerint a szegedi egyetemen pénteken í minden fakultáson rendben folytak le az előj adások. Rassay éles beszéde a kormány ellen a pénteki tüntetésekről „Olyan rendőrség kell, amely nem ffiri, hogy Budapest uccáin féléráig álljon a rombolás." (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) A független nemzeti demokratapárt ma este tartotta első vacsoráját a meginduló őszi politikai szezonban. A vacsorán Rassay Károly mondott nagyobb beszédet, amelyben rámutatott arra, hogy a parlament már nem őrzője a magyar sorsnak. A parlament ma már csak festett kultszsza a diktatúrához. Foglalkozott Bethlen miniszterelnöknek azzal a kijelentésével, hogy a szabadságjogokat hamarosan visszaállítják. Nem hisz senki ennek az ígéretnek és különösen nem hisz S b mai események után, azok után a tüntetések után, amelyek egy lap kiadóhivatala előtt zajlottak le és amely a gondolat szabadságát akarta megölni. Zárt sorokban vonultak fel a tüntetők mintegy távol! rendőrt asszisztencia mellett és a rendőrség nem avatkozott be. Lehet, hogy közlekedési akadályok miatt nem tudott a rendőrség idejében a tüntetés színhelyére érkezni, de mi azt kívánjuk, hogy olyan rendőrség legyein, amely nem türi, hogy közel félórán Budapest uccáin álljon a rombolás. Furcsa, hogy a kultuszminiszter keddre ad terminust a rend megteremtésére. tf ,'tulcsinálá? ós jogrend h: l.tridőre, ismer, tlcn fogalom. Rassay ezután gazdaságpolitikai problémákkal foglalkozott és erkölcsös gazdasági politikát követelt, rámutatva, hogy soha olyan protekció nem uralkodott, mint ma. A revízió kérdésével foglalkozva azt mondta, hogy vádat lehetne emelni a miniszterelnök ellen, mert éveken át nem tett meg mindent a revízió érdekében és a kormány mai politikája sem seolgálja a revíziót. A revízió ideje elérkezett. A kormánynak a békeszerződés alapján követelnie kell a revíziói és elérkezett az ideje annak, hogy mindent elkövessünk ennek érdekében. Azután Rassay az egységes ellenzéki front megalakításának kérdéséről beszélt és kijelentette, hogy a demokratapárt részéről senki sem áll útjába az egységes ellenzéki front megalakításának, a demokrata pártnak egyetlen személyi kikötése sincs, csupán egyetlen tárgyi követelése, hogy a megalakulandó egységes ellenzéki front kijegecesedési pontja legyen a magyar demokrata- közszellemnek és valóban harcias ellenzéki front legyön. Aki ezt elgáncsolja, vagy elő nem s$gijti, nemcsak vét, de diszkvalifikálja magát, mint'ellenzék. ' ' • Rassay beszéde nagy hatást váltott ki és beszédének befejezése után percekig ünnepelték.