Délmagyarország, 1928. május (4. évfolyam, 99-122. szám)

1928-05-11 / 107. szám

1 Hat alpesi vadász, akiket Nobile azért vitt Aagával, hogy őket helyszíni tanulmányok vé­gett a jégre kitegye, elhagyta Kingsbayt, hogy Norvégiába utazzék. Mind a hat alpesi vadász déltirolí és arról panaszkodik, hogy az olaszok (Budapesti tudósitónk telefohjelen­tése.) Ma délután a Király-ucca 70. számú ház harmadik emeletén, V'arsa müépitész lakásán vak­merd rablógyilkossá*} történt. A müépitész Sallósné fi.i7da Julianna nevü cselédjéhez bejáratos volt egy Urbán Sándor nevü többszörösen büntetett cipészsegéd.. Ma is felkereste Urbán a cselédet és állítólag féltékenységi jelenet volt közöttük. A ház­beliek hangos kiáltozásokra és az ember mene­külésére lettek figyelmesek. Az történt ugyanis, hogy Varsa müépitész hazaérkezett és Urhánt az egyik szekrénye előtt találta, amelyet a cipész­segéd kifosztott, DÉLMAGYARORSZÁG rossz bánásmódban részesítették őket. Egy stockholmi jelentés szerint Nobile tá­bornok Kingsbayban találkozott Wilkins ka­pitánnyal, akitől értékes felvilágosításokat ka­pott az Északi Sark felett levő navigációról. A meglepett ember meüékülni akart, a lakásból lerohant a lépcsőn, azonban a házmester idő­kőzben becsapta az ajtót és igy elfogták az akkor még csak betörőnek vélt embert. Bendőrt hívtak, felmentek a lakásba, ahol a konyhában átvágott nyakkal holtan fekUdt Sallósné, 'Gazda Julianna. A kiérkezett rendőri bizottságnak Urbán azt mondotta, hogy összevesztek és a veszekedés hevé­ben ütötte le az asszonyt, majd elvágta késsel a nyakát. Feltörte a székrényt, ahonnan kivette a pénzt és tiszta inget váltott. Tagadja, hogy | előre megfontolt szándékkal ölte meg szeretőjét. I A rablógyilkost letartóztatták. 1928 május ifí •••••MplHBMMMBMav — Képzeljék el esküdt uraim — mondta az esküdtek felé fordulva a tanú —, milijen volt a benyomásom arról a nőről, aki... — külön­ben nem mondok semmit, mert nem akarom gyalázni a halott emlékét. Szünet után igy folytatta: — Ez a nő elcsábított engem. j Az esküdtek és a hallgatóság megdöbbenve hallgatják a tanú vallomását, aki még a kö­vetkezőket is mondta — Margit egészen utolsó nő volt, Ameriká­ban szobaleány volt és etrv indiánnal sze­retkezett. Elnök: ön tehát azt állítja, hogy Margit a házasig megkötése után elcsábította önt. Én az életemben már többezer tanút kihallgattam, de ekkora hazugságot még nem hallottam. Az egyik esküdt közbeszól: — Hát nem látja elnök ur, hogy viccel ve* lünk, nyilván be akar csapni bennünket és később jót fog nevetni rajtunk. A tapu továbbra is megmarad vallomása mellett, közben az esküdtek padjából igy kiál­tanak feléje: — Szemtelen, gazember, csirkefogói ki egyik tanú oda is szől Michalko Mátyás­nak: — Ha én volnék az államügyész, letartó tatnám. Az ügyész nyomban felállt és indítványozta, hogy tartóztassák le Michalko Mátyást hamis, tanuzásért. Ekkor Michalko odaszaladt öcs­cséhez és felkiáltott: — Ne bántsák szegény öcsémet, már gyér* mekkora óta beteg. — Es mégis szemtelen — válaszolta az egyik esküdt Ezzel a mai tárgyalás véget ért Értesítés! H A Munkásotthon tánc­iskolájának 12-én, azaz szombaton tartandó Táncvlzsgabália nem a Kassban, hanem a 598 összes termeiben lesz megtartva. Kezdete este 9 árakor, vége reggel. Maniu sokat veszített népszerűségéből, mert a döntő pillanatban habozott" Carol: „A nagy újságok csak most következnek « Párisból jelentik: A Chicago Tribüné gyulafehér­vári jelentése szerint a parasztpárt Bukarest ellen való felvonulásának kudarcát a pártvezérek közti egyenetlenség ldézl& elő. Erdély és Besszarábia képviselői nem akartak erőszakhoz nyúlni, míg a régi királyság és Buko­vina képviselői radikális eljárást sürgettek. A köz­gyűlés egyik eredménye az, hogy Manhi népszerűsége nagyot csökkent, a döntő pillanatban lévő határozatlansága intett. A Petit Journal bécsi jelentést közöl, mely sze­rint a paraszt csoportok Romániában teljesen széioszlóban vannak. A Humanüé londoni jelentése szerint a román kormány kijelentette, hogy mivel a parasztpárt törvényellenes eszközöket használt, most már a kormány Is szabadnak érzi magát arra, hogy haj sonló eszközöket alkalmazzon. A jelentés szerint a kormány eltenoffenzivát tervez a pa­rasztpárt ellen. Carolnak szombatig el kell hagynia Angliát London, május 10. A Sootland Yard egy magasrangu rendőrtisztviselője tegnap este Londonból kiutazott Surrey-be és közölte Ca­rol román herceggel, hogy a belügyminiszter nem teljesítette kérését, sőt haladékot sem adott, tehát minél hamarabb el kell hagynia Anglia területét, meri szombaton tul nem ma­radhat és ha önként nem engedelmeskedik, akkor szombaton kényszeríteni fogják a távo­zásra. Londoni jelentés szerint Carol herceg a Daily Mail tudósítója előtt kijelentette, hogy amint Ro­mánia hívja, nyomban indul. Lehet, hogy ez csak órák kérdése, lehet, hogy napok kérdése. — Az igazi nagy újságok csak most fognak következni, — mondotta a herceg. A pénszügyminisscíer ragaszkodik a városi rendőrségi QoxssdfúruldsúQos: Budapest, május 10. A városok felsőházi tagjainak, valamint a képviselőház városi kép­viselő tagjainak együttes bizottsága nevében ma délben Petz Lajos és Lázár Ferenc felső­házi iagok, valamint Oberhommer Antal és Useity Béla országgyűlési képviselő küldött­ségileg keresték fel a képviselőházban Bud pénzügyminisztert és arra kérték, hogy vegye hi az aopropriációs törvénv/avaslatból azt a rendelkezést, amely felhatalmazza a belügy­minisztert, hogy az államrendőrség jen tartá­sának költségeihez husz százalék ereiéig hozzájárulásra kötelezze a városokat. A többletköltségekkel ne kizárólag a városokat terhelje, hanem egyöntetűen vesse ki azt az egész országra. A pénzügyminiszter kijelentette, hogy a kormány ragaszkoaik ahoz, hogv a városok lárulianak hozzá az államrenaőrség fentar­tusának költségeihez, mert elsősorban a vá­rosok élvezik az államrendőrség előnyét. Han­goztatta azonban, hogy ez az összeg nem fog husz százaiékot kitenni, hanem amennyire lehet, mérsékelni fogja a hozzájárulás össze­gét. Pontos összeget azonban nem tud mon­dani, mivel ennek meghatározása a belűnv minisztertől függ. Páratlan izgalmak Vörösmarty Margit meggyilkolásának tárgyalásán »Szemtelen, gazember, csirkefogó« — kiáltotta egy esküdt a tanúnak (Budapesti tudósitónk telefon jelen lése.") | Prágából jelentik: Vörösmarty Margit gyil- i kosai bünpörének mai tárgyalásán utolsó ta­núként Michalko Mátyást, Michalko öccsét hallgatták ki, akinek kihallgatása szenzációs eseménnyé nőtte ki magát. Michalko már vallomása elején különböző ellentmondásokba keveredett, végül azt mon­dotta, hogy az ujságiróegyesületben megtartott esketési komédiáról Vörösmarty Margit laká­sára mentek és itt Chlepelor nevetve mondta Margitnak, hogy milyen jól sikerült ez a há­zassági vicc. Később azután mindannyian el­mentek és ő magára maradt Margittal. Vakmerő rablógyllkosság Budapesten Egy cipészsegéd elvágta a cselédlány nyakát és kifosztotta a szekrényeket Uri és női I divatáruk! férfi Ingek, nyakkendők, kötött kabátok I és pulloverek, 1 férfi, női és gyermek 1 harisnyák legnagyobb választékban 8238 S olcsó szabott árakon ! Pollák Testvéreknél j Széchenyi tér és Csekonies ucca. |

Next

/
Thumbnails
Contents