Délmagyarország, 1928. április (4. évfolyam, 76-98. szám)

1928-04-11 / 82. szám

n DfiTJVM — **mw*74ff 1928 április íf. ESHSEaafflSSEEHKÍÜSH (erkölcsök és a zsarnoki politika ellen. Pribicsevics után Radícs lépett a szónoki emelvényre. Beszéde elején felvetette a kér­dést, hogy miért vannak magas vámok Cseh­országgal szemben és miért nincs megfelelő kereskedelmi szerződés a csehekkel. Azért, felelte, mert a kereskedelmi szerződésekét nem a szerbek kötik, hanem a cincárok. — .4 belgrádiak kirabolták adókkal az u] területeket és ha kereskedelmi szerződésekről van sző, ezeknél a sógorok és rokonok érde­keiért feláldozzák az összes uj tartományok érdekeit. A költségvetést ugy állították ösz­sze, mintha a szkupstinában csak bolondok és tolvajok ülnének, a nemzet tagjai pedig pá­riák volnának. Ezután hosszasan dicsérte Oroszországot, amely azt akarja,, hogy a Bal­kánon 15 millió szláv egyesüljön. A parasztpárti demokrata koalíció kívánsá­gait a következőkben foglalta össze: gazdasági kapcsolat Csehországgal, a közigazgatásnak cseh mintára való átszervezése, az önkormány­zatok kiépítése, a mezőgazdaság fejlesztése, Csehországgal, Lengyelországgal és Bulgáriá­val, mindenekelőtt azonban Oroszországgal való együttműködés. I amely kimondotta, hogy a köztisztasági üzemnek meg kell térítenie az engedély nélkül felhasznált kő árát. Ehez az üzemigazgató örömmel hozzá­járult. Most azonban, amikor összeállították a számlát és kiderült, hogy az elvitt kő értéke 22.275 pengő, Papp Ferenc nagyon meggondolta a dolgot. Kijelentette, liogy ennyi pénze nincs, inkább fel. szedeti és vlsszahordalja a követ. A tanács mégis ugy határozott, hogy a köztisztasági üzem jövő évi költségvetése terhére irja ezt a hatalmas summát. Párisban letartóztattak egy moszkvai párttitkárt CBudapesti tudósítónk tele!onjcl:nl£se.) Párisból jelentik: Páris egyik külvárosában St. Denísben hétfőn egy kommunista népgyű­lésen letartóztatták a moszkvai kommunista internacionálé végrehajtó bizottságának dele­gátusát, Schüler Richárd moszkvai kommu­nista párttitkárt. Schüler a népgyűlésen nagy beszédet mondott, amelyben azt követelte, hogy a párt fokozza a francia hadsereg kebelén belül az antimilitarista propagandát Schüler hevesen tiltakozott letartóztatása el­len és azt hangoztatta, hofiv csak húsvéti üdü­lésre jött Párisba, WmdisclMjraete amneszű6|6nak ügyével nem foglalkozott a törvényszék 'Budapest, április 10. A frankpőr elitéltjei közül — mint jelentettük — ketten nem kap­tak kegyelmet, nevezetesen Windischgraetz Lajos heroeg és Mankovics Béla. E kettő kö­zül különösen Windischgraetz ügye keltett általános feltűnést. Windischgraetz ügye még elintézve nincs. A törvényszék egyelőre nem foglalkozott Win­dischgraetz herceg amnesztiájának dolgával, aminek az oka az, hogy mig a frankpör többi elítéltjei büntetésük jórészét kitöltötték, Win­dischgraetz csak egy kis részét töltötte ki. Betegség, betegszabadság, operáció és egyéb rímeken már hosszabb ideje nem lakója a fog­háznak. Ez a körülmény az oka annak, hogy a törvényszék egyelőre nem foglalkozott Win­dischgraetz Lajos herceg amnesztiájával, de a biróság egyebként is ugy találhatta, hogy a hercegnek a frankpőrben játszó szerepe más elbírálás alá esik, mint a többieké. Valószínű azonban, hogy a legközelebbi időben a tör­vényszék Windischgraetz ügyével is foglalko­zik és vagy helyt ad a kegyelemre irányuló kérelemnek, vagy véglegesen visszautasítja azt, mert az amnesztiarendelet keltétől számított három hónap alatt minden üauben dimleni kell Katonaság akadályozta meg Bukarestben* hogy a kormány ellen tüntessenek Bukarest, április 10. Tegnap, hétfőn volt a tizedik évfordulója annak az ülésnek, amelyen a besszarábiaj sfatul oarto proklamálta Besszará­biának Romániával való egyesítését. Ebből az al­kalomból a sfatul cario akkori tagjai — ma va­lamennyien a nemzeti parasztpárt hivei — a Lyceum nagytermében em'ékgyülést tartottak, ame­lyen ugyanaz a Pan Halippa szenátor elnökölt, aki a sfatul cario akkori történelmi jelentőségű ülését is vezette. A gyűlés résztvevői a gyűlés után testületileg a Lyceum kápolnájába akartak vo­nulni, ahol éppeu Te Deumot celebráltak. A ká­polnát azonban katonaság vette körül és a katonai parancsnok, valamint a rendőrprefektus közölte Halippával, hogy nem engedheti meg sem a ká­polnába való belépést, sem a gyűlés tagjainak a kápolnából való lüu<e!ő felvonulását. Halippa ezután felszólította a gyűlés résztvevőit, hogy oszoljanak szét, do ugyanakkor táviratilag tilta­kozott a régenstanácsnál a hatóságok eljárása ellen. Maga a kormány április 19-én repdezl a bessz­aráhiai egyesülés hivatalos emlékünnepét Kise­nevben. Erről az ünnepségről a nemzeti paraszt­párt távolmarad. Avereseu tábornok néppártja vasárnap Crajo­vában nagygyűlést tartott, amelyen Avereseu heve­sen támadta a kormányt és annak lemondását kö­vetelte. Ugyanakkor kijelentette azonban, hogy a nemzeti parasztpártnak nincs jogosultsága ahoz, hogy a kormányzást a maga számára igényelje. — A néppárt — mondotta a tábornok — a jövő héten Bukarestben nagygyűlést tart, ame­lyen bebizonyítja, hogy a néppárt gyökerei meg­vannak a népben és hogy joggal követeli a maga számára a kormány átvételét. A köztisztasági hivatal „ellopta" a város uccaköveit Hogyan kövezték ki olcsón a telep udvarát (A Délmagyarország munkatársától) Londonban történt és a történet igazolására ko­moly históriai bizouyitókok vannak, hogy valaki fogadásból világos nappal ellopta a legforgalma­sabb ucca kövezetét. Hatalmas tár szekerekkel, munkásokkal megjelent egy szép nap ködös reg­gelén a kérdéses uccában, szabályszerűen elzárta a forgalmat, talán még a rendőrök segítségét is igénybevette, azután felszedette a nehéz gránit­kockákat, kocsira rakatta a követ és elszállíttatta. Mindenki szentül azt hitte, hogy a londoni mér­nökség emberei dolgoznak és csak napok múlva derült ki, hogy fogadásból jó tréfa történt. Egész Aliiion mulatott a jól sikerült tréfán. A londoni eset mostanában megismétlődött Sze­geden is, nem azonos, do hasonló formában. A mérnöki hivatal q^erte-széjjel dolgoztat évek óta a városban. Javítják, foltozzák a kövezetet itt is, ott is &s szállítják a munkához a szükséges ja­vítóanyagot, amelyből természetesen mindenütt ma­rad valami. Ezt a maradékot az úttest szélén rak­ják föl, hogy a mérnöki hivatal fuvarosai később elhordhassák. Később mégsem hordhatták el, mert a város térképen feljegyzett helyeken csak hült helyét találták a kimaradt kőnek. A köztisztasági hivatal emberei fürgébbek voltak és vitéz Papp Ferenc igazgató parancsára minden uccán heverő kőanyagot bchordlak a köztisztasági telep udva­rára. Lassankint annyi kő gyűlt itt és igy össze, hogy a hatalmas udvart teljesen kiköveztette Papp Ferenc. A mérnöki hivatal azonban panaszt emelt a polgármesternél a szabálytalan és olcsó kövezési metólua dlen, A dolog a taná^ elé került, 81 miniszterelRük olaszországi Eiffa a parlament előtt !Budapest, április 10. A húsvét után össze­ülő parlamentet előreláthatólag foglalkoztatni fogják a miniszterelnök olaszországi tárgya­lásai. Információnk szerint Pakots József eb­ben az ügyben a legközelebbi interpellációt; napon, tehát a jövő hét szerdáján interpel­lálni fog. Az egységespártban is nagy érdek« lődéssel várják a miniszterelnök információ­ját, amelyek természetesen elsősorban a kül­ügyi bizottságban fognak elhangzani e hő 20-ika körül Uy EKQtorcsénak nwte ufasa belefulladt a comól téka Milánó, április 10. Húsvét hétfőjén a comól tavon súlyos csónakszerencsétlenség történt, amelynek nyolc emberélet esett áldozatul. A Moltroiso római négyes motoros csónak húsz­huszonöt kirándulóval Grotlominoból jövet Comő felé tartott, amikor a motor defektust kapott. A motoros csónak kormányosa elvesztette uralmát a csónakon és a motoros teljes sebességgel rohant a sziklás part felé. Az utasok között pánik tőrt ki és mindnyájan, beugráltak a vízbe, attól félve, hogy a motoros összezuzódik. Nyolcan belefulladtak a tóba, a többiek elérték a partot. A katasztrófa áldozatai valamennyien fiatalem­berek, akik egy táncmulatságon voltak Grottomi. non. Kettő közülük oomói, a többiek milánóiak. A motoros csónak kormányosa, aki szintén úszva törekedett a part felé, szerencsésen partot ért és azonnal jelentkezett a rendőrségen, ahol őri­zetbe vették. Záptojás, véres verekedés CBudapesti tudósítónk telefonjelentésej Prágából jelentik: Zsolnán egy uj autonomista párt alakuló gyűlésén a Hlinka-párliak nagy, verekedést rendeztek, berontottak a gyűlés­terembe és a jelenlevőket záptojásokkal ha­jigálták meg. Véres verekedés kezdődött, amelyben több tót néppárti képviselő is részt­vett. A verekedést az uccán is folytatták és csak a rendőrség közbelépése vetett véget a csatának, amelynek több áldozata véresen mii radt a tett színhelyén. „DUrKopp", „Lucifer", „Steyer" Amerlcán" KERÉKPÁROK a világversenyek győztesei minőségben ut Mérhetetlen Gyári árale i Gummis, alkatrészek legolcsóbban GYERMEKKOCSIK legszebb kivitelben reklám órakon i Kardos István műszerész I Árjenyxtk ingyen. 454 CscUonlc« u. 5. Kárász ucca 13. szám Meglepő olcsó árak lakkokban, festékekben ós min­deimomü háztartási cLtkben 1 881 •8 « P* 1.12

Next

/
Thumbnails
Contents