Délmagyarország, 1928. április (4. évfolyam, 76-98. szám)
1928-04-20 / 90. szám
DÉLMAGYARORSZÁG Sport Kerékpáros versennyel bővül a vasárnapi sportprogram A már ugy Is túlzsúfolt vasárnapi sportprogram még egy eseménnyel bővül. A SzAK kerékpároszfálya rendez házi versenyt 10, 25 és 50 kilóméteres távon s a szőregi országúton. A versenyre ez összes érmeket Bauer József, a SzAK lelkes tagja ajánlotta fel. A Zrinyl-KAC sorsdöntő mérkőzése Makón Vasárnap játszák le a Zrínyi-KAC-MTK amatSrbafnoki mérkőzést Makón, amelyen valószínűleg eldől a bajnokság sorsa Ha a Zrínyi-KAC győz, nagy esélye lehet a bajnokság elnyerésére, ellenkező esetben nagyon visszaeshet. Az MTK győzelme esetén körülbelül bajnoknak lesz tekinthető. A Zrínyit nagy gárda kíséri ét Makóra, többek között kerékpárosztélyának hatvan tagja biciklin. Tenniszctet a SzAK-pátyákon. A SzAK ujszegedi sporttelepén három gyönyörű pálya épült, amelyek o legkényesebb igényeket is kielégíthetik. Mindhárom pálya vörös salakból készült, ami szinte egyedülálló a vidéken, eddig csak a fővárosban építettek hasonló pályákat. A pályákon eleven élet lüktet, dicséretére az agilis vezetőségnek s a telkes tagoknak, akik mindent elkövetnek, hogy a tcnniszsportot az -egyesületben fejlesszék. Néhány nj tagot még felvesz a vezetőség. Tekintettel azonbau a nagy érdeklődésre, ajánlatos a mielőbbi jelentkezés, mert a még rendelkezésre álló néhány hely betöltésével nem lesz mód a további felvételre. Felvilágosításért jelentkezők a tennjszosZtály elnökéhez, Mindszenty Lajos egyesületi társelnökhöz (Szeged-Csongrádi Takarékpénztár, telefon: 5-23., vagy 91.) forduljanak. Óra jókarbantartás havi 50 fillér Elttf tzegedl óra fókarbantartó vóllalat Mikszáth Kálmán ucca 6. szim. 392 fngst leni Bel «а f r. Esch Kar. Din kar, Dinir DolIXr Fr. fraaK Holl, fertat Eloty Értéktőzsde: Valuták: 27.90-2805 79.80 - 80.10 1691 16.99 153.25 153 85 570.10 572.10 22.50 2270 23045- 231 45 64.05-64.35 La! '-éri Lira ЧВгЫ Oitr. teED. Norr, kor. ST. frank Svéd kar. 3.55 361 30.25-3045 13655 13705 80.30-80.65 15290 153*0 110.05 110.45 153.40-154.00 Irányzat: A mai értéktőzsde ismét csendes és eseménytelen volt. A piac egyedüli megemlítendő momentuma a Fegyver- és a Ganz—Danubius-papirok sziíilárdsJga, melyeknél a oontremin fedezési vásárlásokat hajtott végre, minek következtében 5 százalékos árnyereségre tettek szert. A piac többi értékei igen csendes üzletmenet mellett a tegnapi nívón mozogtak. A hangulat eleinte kedvetlen volt, később azonban valamivel jobb külföldi jelentésekre árnyalati javulás állott be. Az áringadozások mértéke azonban minimális maradt. A fixriacon nagyfokú üzlettelenség mellett egy árnyalattal gyengült az irányzat. A valutapiac szintén lanyhulásra hajló. Gabonatőzsde: Az irányzat barátságos, a forgalom közepes, 1928 április 20. Hivatalos árfolyamok: 76 kp. 33^5-33.80 33.S0-33.70 32.75 33.00 33.35 33.55 33.35*33.55 Buza Tiszav. F.-tlfM Fm. Pv. Bácska; Dunántuii — • Rozs, neítvid. Árpa takarmány Árpa takarmány Butakorpa Repce Tenger; •Syéb 77 3385 34 10 33.75 33.00 33.05 33.30 33.60 33.85 33.60 3385 32.75 32 85 30.50 31.00 30.00 30 20 '¿3.75 24.00 52. 54,— '2800-28.50 27.40-27.60 78 ka 34.25 34 45 34.15 3435 3340 '«360 3395 3415 33 95-34 15 egyéb lörárpa egyéb Zab I. közép Köles 79 k?. 24 55 34 73 34 45 34*5 33.75 3485 Я425 34.'0 34,25-34.50 30.70 3n*85 3355 3455 2985 30.00 34.00 34.25 33.75 34.00 28.50 30.00 Kertek, balkonok, sirok rendeléséi és klQltelését, úgyszintén mindennemű növények átülte* lését felelősség mellett szakszerűen vállallak. Mészáros é» Huszta mű kertész ok Vaspálya ncca 14. Telefon 11—47. MináenncmUzöldség és vlrágpalántálaKapffalól'<. 176 Szálas és cserepes virágok nagy választóban. Szeged sz. kir. város tanácsától. 9081—1928. tan. sz. Felhívom az összes háztulajdonosok és vízvezeték szerelők figyelmét arra, hogy magánvizvezetéket bővíteni vagy a meglévő berendezéseken változtatni a vízvezetéki szabályrendelet 9. §"8 értelmében csakis a mérnöki hivatal előzetes engedélyével szabad s Jövőben csakis ily engedéllyel eszközöljenek Javításokat vagy átalakításokat. Oly vízvezetéki berendezésekre vagy átalakításokra, amelyet a mérnöki hivatal engedélye nélkül végeztek, engedélyezésüket 30 napon belül utólagosan szabályszerű kérvényben kérjék, mert ellenkező esetben a vízvezetési szabályrendelet elleni kihágás miatt a rendelet büntető határozatai alá esnek és szigorúan megbüntettetni fognak. Szeged sz. kir. város tanácsának 1928. évi április hó 2-án tartott üléséből. Dr. Somogyi Szilveszter V.27 polgármester. Szeged, sz. kir. város tanácsától. 12508/1928. tan. sz. Versenytárgyalási hirdetmény. A Fogadalmi templom kőfaragó és kőszobrász munkáinak vállalati uton kendő biztosítása iránt 1928. évi májas hó 11-én délelöt: 10 árakor az I tanácsi ügyosztályban (városi bérház, I. emelel) tanácsi jóváhagyás fentartásával zárt ajánlati versenytárgyalás ofg tartatni, illetve az ajánlatok ugyanazon helyen és időben nyilvánosan felbontatni fognak. A pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezett s közvetlenül vagy a posta utján beadott ajánla'ok a kővetkező feliratú borítékban »Ajánlat a Fogadalmi templom kőfaragó és kőszobrász munkáira« az ajánlati végösszeg 2 százalékának megfelelő óvadékképes értéknek tanácsi letétbe helyezését igazoló letéti nyugtával látandók el és az árlejtés napjának délelőtt 10 órájáig a tanácsi iktató hivatalba (városháza, földszint) nyújtandók be. Az ajánlati borítékra ajánlattevő neve is ráírandó. Az óvadékok Szeged sz. kir. város tanácsi letétpénztáránál helyezendők el s az árlejtést megelőző nap déli 12 órájáig fogadtatnak el. Ezen munkálatokra vonatkozó kiírási nyomtatványok az I. tanácsi ügyosztályban 2 pengő költség megtérítése ellenében a hivatalos órák alatt rendelkezésre, állanak. A szükséges rajzok ugy a városi mérnöki hivatalban (városi bérház, II. emelet), mint Foerk Ernő építésztanárnál (Budapest) 6.50 pengő költség megtérítése ellenében kaphatók. Ajánlattevők ajánlataikkal a végleges döntésig kötelezettségben maradnak. Azon pályázók, kik Szeged sz. kir. várossal még üzleti összeköttetésben nem állottak, megbízhatóságukat kötelesek azon kereskedelmi és iparkamara igazolványával igazolni, ahová tartózkodási helyüknél fogva tartoznak. Végül a hatóság fentartja magának azon jogot, hogy a beérkezett ajánlatok között az ajánlott árakra tekintet nélkül szabadon választhasson, vagy az ÖSSZES ajánlatokat mellőzze és a vállalatot más uton biztosítsa. Szeged sz. kir város tanácsának 1928 április 19-én tartott üléséből. „ Dr. Somogyi Szilveszter VíO polgármester. Ш£Я€ЙШ Л nagyobb leadóállomások mai miisora Budapest 557.5. 9.30. 12 és 15: Hirek, közgazdtság. 20: Müvészest. — Barcelona 3444.8. 21.10: Zenekari hangverseny. — Berlin 4S3.9, 566. 20.10: Auber: Der Teufels Anteil cimü operája. — Brünn 441.2. 19:. Zenekari hangverseny. Exotikus zen*. 21: Schubert-zene. — Bern 441. 17: Zenekari hangverseny. 21.20: Zenekari hangverseny. — Königsberg 203. Dan zig 272.7. 16: Háziasszonyok. 16 30: Dalhangverseny. 17: Délutáni hangverseny. 19: Die atmosphärische Luft. 19.30: Spanyol nyelvlecke. 20.10: Wenn grosse Menschen sterben. 21.15: Herw raine Behn dalestje. 22.15: Esti hangverseny. — Leipzig 368.8. Dresden 278.2. 20.15: Operaelőadás a Stúdióból. — München 535.7. Nürnberg 241J. 17.15: Vihar a Csendes Óceánon. TJü élmények. 19.30: Hangverseny. — Mllano-Vigenttao 526-3. 20.50: Szimfonikus zene. 22: Előadás a házasságról, Utána a hangverseny folytatása. — Nápoly ЗЗЗЛ, 20 50: Donizetti: Don Pasquale cimü 3 felvonásos operája. — Pozsony 300. 20: Egy óra Schubertzene. - Posen 3444.8. 20.15: A varsói filharmonikusok hangversenye. — Róma 447.8. 20 45: Zenekari hangverseny. — Toulouse 391. 20.30: Zenekari hangverseny. — Varsó 1111. 20.15: Szimfonikus hangverseny. — Zürich 588. 20: Zenekari hangverseny. 21.30: Zenekari hangverseny. Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JüZsEF. Nyomatott a kiadótulajdonos Délraagyarország Hírlap-és Nvomdaváltalat Rt. könyvnyomdáiéban. Apróhirdetések I Mindenes leány felvétetik', l nemet előnvben. Mérei uccal 7., L em. 4. Privél Schadchen, ki jobb zsidó , családoknál Jártas, ad{a le elmét zárt borítékban „Schadchen 1928* leiigére a kiadóban. 306 ADÁS-VÉTEL Eladó házak között válógathat tetszés szerint egy apróiiiiüLiCo utján. Autó. 1 drb teljesen jók&rbaa levő 1 éves Ford és 1 drb. kompresszoros Mercedes ciukor., nyitott 6 siemélyes ele. gáns karosszériával, kedvezó fi. zetéii leltétel mellett e'adó. Meg. vehető Gál Imre, Makó, Arany János ncca 37. 294 Stingl-zongori eier pengőért, J6 tanuló z ngora Mromszázötven pengő rt ebédlőim tor igen jutányosán eladó. BObmné, Tisza Lajos kőm! 63. 1.71 HAZASSAG Keresztény iparos házasság céljából megismerkedne esi nos, független 20—2« éves asszonnyal, kinek lakásai van. Teljes cimü levelet »Tavasz 28. jeligére a kiadóba kérem. <{ KÜLÖNFÉLÉK Tágas, száraz pincehelyiség Kárász uceán kiadó. Érdeklődni Festékházban. 300 Az Alföld legnagyobb táblaüveg raktára Körösi Géza üvegezési vállalata Mérey ucca 8. Tn'efon 9—57 150 Belvárosban elegánsan bútorozott szobát kaphat olcsó árért, ha felad egy 30 filléres apróhirdetést. Csinosan bútorozott szoba kiadó. Csongrádi sugírut 5. földszint 3. Különbc járatú, szép tágas uccai szoba kiadó. Oroszlán ucca 3., kalapüzlet. Elegánsan bútorozott szoba kiadó. — Dugonics tér 11., I. 3. Lakás - Üzlet Két-három szobás lakást lelépés nélkfil kaphat egy 80 filléres apróhirdetés utján. Kecskés telepi iskoL > szemben épült lakóház kerttel együtt azonnal kiadó. Tud.: Szeged. Pásztor u. 24. szám. UzlelQelylség kiadó, in .i én, elfoglalható. Pflvcbb felvilácositásl: Mikszáth Kálmán 11. 4., I. em. Széchenyi téren kettős üzlethelyiség. lelépés núlkül havi 90 P-ért kiadó. Dr. Simou, Kigyó u. !., III. 12. Foglalkozás Szerény feltételek mellett gép- és gyorsírók ajánlkoznak egy 30 filléres apróhirdetésre. Köny velö-pénziár kezelőnő nagy irodai gyakorlattal, esetleg azonnali belépésre alkalmazást keres. >Per fekt munkaerő« jeligére a kiadóhivatalban. Egy mindenes befárónét keresek. Magyar Mihályné, Bcrt-énvi u. 5b . LSÍ0"8' udvari lakús mellékhelyiségekkel május l-re Iíladó. 16 folyó« méter Üzletberendezés eladó vagy lc»lcsön adom. Zolién ncce 17, szám. 305