Délmagyarország, 1928. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-06 / 54. szám

1928 március 4 DiÉOfAGYAiffiRSZAí; DÉL-MAGYARORSZÁG IIIIHIIII llll——Wl Báró Poppr Emil halálos autószerencsétlensége a makói országúton Az autó felszaladt eey kőrakásra és felborult (A Délmagyarország munkatársától.) Hétfőn délelőtt a makói rendőrség hivatalosan jelentette a szegedi ügyészség elnökének, hogy Cmnádapáca községben vasárnap délelőtt halálos kimenetelű autószerencsétlenség történt, amelynek áldozata báró Poppr Emil lebényi földbirtokos. A véres szerencsétlenség részleteiről a következőket sikerült megtudnunk: Báró Poppr Emil, a Mária Terézia rend lovagja, aranysarkantyús viléz, aki a háború urán a Banzol részvénytársaság élére került, vasárnap reggel saját Bp. 28—018 számú túraautóján Békéscsabáról Dömjénybe indult. Nyoicvan-kilencven kilométeres sebességgel száguldott a pompás autó az országúton. Egymásután hagyta el a közbeeső falvakat és minden baj nélkül érte el Csanádapácát. Az autó nagy sebességgel röpült -be a falu első uccájába cs ott, eddig még ismeretlen ok miatt besza'ait az ucca szélén lévő ároklxi. Báró Poppr az utolsó pillana'ban lefékezte a kocsit és igy nem történt semmi baj. Az autót azután visszafelé kormányozta és szerencsésen ki is jutott az árokból, az utüesíen azonban fölszaladt a kocsi egy nagyobb kőrakásra cs felborult. Utasa nagy ivben röpült ki belőle és vérző fejjel, eszméletlenül terült el a kövezeten. A falu népe peroek alatt összeszaladt a szerencsétlenség színhelyén. Az eszméld len embert a község orvosa beszállította a községházára, ahol megállapította, hogy koponyaalapi törést szenvedett. A szerencsétlen embert nem lehetett már megmenteni. Anélkül, hogy eszméielét egyetlen pillanatra visszanyerte volna, este nyolc órakor meghalt. A község elöljárósága a szerencsétlenségről táviratilag értesítette báró Poppr Emil Lebénvben, Győrmegyében lakó szüleit, akik távirati válaszukban közölték, hogy hazaszállittalják a holttestet. Back Bernát keteskedelsiií és fizetési mérlegünk passzivitásáról Enöki meg.yitó a Sze ed-Csongrádi vasárnapi klzgyüléstn (A Délmagyarország munkatársátóli A Szeged-Csongrádi Takarékpénztár vasárnap délelőtt tartotta évi rendes közgyűlését. Back Bernát felsőházi tag elnökölt, aki nagy érdeklődéssel várt megnj'itó beszédében ezeket mondotta: Az 1927-es év pénzünk történetében fontos korszak, amirőt e közgyűlésen említést kell tennem, hiszen ebben az évben áttértünk a pengőszámitásra és ezzel pénzünk stabilizálása betetőzést nyert. Pénzűnk értékének állandósága szilárdan megalapoztalott és ezen értékének megóvása a nemzeti bank bölcs vezetőire bízatott, akik iránt — büszkén mondhatjuk — az egész világ elismeréssel és bizalommal viseltetik. Ezzel kapcsolatban mégis egy oly jelenségről akarok beszélni, amely lia állandósulna, pénzünk értékének tekintetében aggodalomra adhatna okot, t i , kereskedelmi és fizetési mérlegünk passzivitásáról. Hogy ez a kérdés mily nagy fontosságú, mi sem mulatja jobban, mint az a körülmény, hogy a közgazdasági társaság e kérdés tisztázására és megvitatására felkérte legkiválóbb közgazdászainkat. Az e kérdésre vonatkozó előadások bizonyosan ismeretesek önök előtt, mert hisz annak idején a napilapok azokat kimerítően ismerhették, ugy hogy elegendő volna, ha arra szorítkozom, hogy ezen előadásokra egyszerűen rámutatok. Ha mégis ezen kérdéssel kissé behatóbban foglalkozom és a közgyűlés idejét néhány percig igénybe veszem, teszem ezt Schober Béla őméltósága, a nemzeli bank vezérigazgatójának szavaira való hivatkozással, aki a közgazdasági társaságban o kérdésről tartott előadásában azt mondotta, hogy »A paszszivilás kérdésével nem lehet elég gyakran és elég komolyan foglalkoznunk és mindent meg kell tennünk, hogy legalább ennek a kérdésnek potenciális veszedelmeit bele vigyük a köztudatba.« ' Nálunk a kereskedelmi mérleg deficitje ha vem is identikus a f izei és i mérleg deficitjével, ft azzal nagyjában egyezi':, mert azok a tételek, amelyek a kereskedelmi mérlegünkön kívül a fizetési mér .egünke is Ixetolvásolják. az úgynevezett láthatatlan ex ort é. import, pro és contra körülbelül kiegyenlítődnek. Ide larloznak például a kivándorlók által haza küldött pénzküldmcnyek, továbbá a transit vasúti forgalom bevételei, a birtokunkban levő külföldi értékpapírok után belolyó osztalékok és kama ok, mely tételek a passzivitást csökkentik, másrészről a saját lakosságunk által utazások alkalmával küllőidre vitt és adósságaink kamatainak kifizetésére külföldre utalt pénzösszegek, melyek növelik a deficitet. Ezektől e kérdés megvizsgá'ásánál tehát eltekinthetünk és elégséges, ha a kereskedelmi mérleggel foglalkozunk. A kereskedelmi mérlegünk 1927-ben körülbelül 350 millió pengő passzív soldot mulatott az előző év 120 millió passzivitásával szemben. ezt a passzív saldol pedig ki kell egyenlítem, » még pedig arannyal, de arany helyett árut is exportálhatunk, vagy ha ez nem lehetséges, akkor külföldön adósságot kell csinálnunk kölcsönök felvételével. Mi az utóbbi utat választottuk és részben külföldi aranykölcsönöket vettünk fel, részben külföldi áruhitelt vettünk igénybe és ezzel kiegyenlítettük a deficitet. Ezt meg lehet tenni egy-két évén keresztül, de nem szabad állandósítani, mert különben — amint azt Schober Béla őméltósága kitűnően kirejlette — külföldi adósságaink arany kamatainak súlya alatt összeroppanunk. !

Ha tehát állandó jílenség kereskedelmi mérlegünk passzivitása, el kell magunkat szánni komoly intézkedések megtételére, na pénzünk értékét nem akarjuk veszélyezlelni. A mérleg passzivitására vonatkozólag igen különböző indgijarázatokat véltek találni. Az egyik szerint a sok uj gyárban, főleg textilgyírbaa feldolgozásra kerülő félgyártmányok cs nyersanyagok forszírozott behozatala okozta ' a passzivitást. Ezzel szemben Biró Pál képviselő, a közgazdasági társulatban tartott előadásában nagyon helyesen kimutatta, hogy ez nem helytálló, mert ha az újonnan épült gyárak nem dolgoztak volna, akkör a nyersi anyagok és félgyártmányok helyett kész gyárt1 mányokat importáltunk volna és ezáltal kereskedelmi mérlegünk passzivitása még 170 millióval megnövekedett volna. Egy másik vélemény szerint sokat fogyasztunk, többet, mint amennyit kellene és a kellő takarékosság hiánya okozza a passzivitást. Tehát csökkenteni kell a fogyasztást. Igen kényes dolog volna résrünkről — kik a kapitalisztikus termelési rendszer bivei va1 gyünk — az egészséges fogyasztásnak a korMgHHN-SZALLODil Budimat, íterlin! Íér7., a Nyugatip. u.-ral szemben DJonoBi) atalakllvB. Kényelmes, fötiéllen tiszta szobák! '•.nden n iháD n íifg H me es tnyAvi». Kn.p ri met i f! intPru-T'in :e '. n. — PolgArl útoU ! 142 lálozását ajánlani. Mert hiszen a kapitalisztikus termelési rendszernek éppen legszemléltetőbb eredménye, hogy ezen rendszer mellett sikerült a fogyasztást állandóan emelni, az életfeltételeket javítani és emelni az átlagos életslandardot. Mi azért termelünk, hogy fogyaszthassunk és ha azt az elvet vallanánk, hogy ne fogyaszszunk a célból, hogy többet termelhessünk, ez annyit je'enlene, mint összetéveszteni a célt az eszközzel. De az államháztartástól eltekintve, amelyet kikapcsolok, nem lelicl szó tulfogavsztásról és ismét csak Bíró Pál képviselő előadására hivatkozhatom, aki a kővetkező statisztikai adatokkal kimutatta, hogy a mai átlagfogyasztás még nem érte el a békebeli fogyasztást. Biró összehasonlítja a békebeli 1913. évi fogyasztást a mostanival, de ugy, hogy a jelenlegi fogyasztást aranykoronára számítja át, még pedig oly aranykoronára, amelynek indexszámok szerint átszámítva az 1913. évi koronával egyenlő vásárló értéke van és a következő számokhoz jut: Gyáripari cikkekben 1913-ban az országos átlagfogyasztás fejenkint 130 aranykorona volt, most pedig csak 116 aranykorona, tehát Í4 aranykoronával kevesebb. Mezőgazdasági termékekben, a hus kivételéve!, a fejkvóta 1913-ban 211 aranykorona volt, ma pedig csak 182 aranykorona, tehát szintén k vcebb, még pedig 29 aranykoronával. A húsfogyasztás ellenben ma fejenkint 10 aranykoronával több, mint volt 1913-ban, továbbá a mezőgazdasági ipari termékekben, tehát sörben, cukorban, szeszben stb. 44 aranykorona helyett 62 aranykorona a fejenkénti fogyasztás, tehát 18 aranykoronával több. összegezve az elmondottakat, azt látjuk, hogy ma az élelmi cikkek fogyasztása I&Jszólan eléri a békebeli fogyasztást, ellenben a gyári cikkekben 11%-kal elmarad. De ez csak látszat, tényleg a mai fogyasztás élelmi cikkekben Is lényegesen elmarad, mert a történelmi Magyarország átlagfogyasztását alaposan lenyomta a hegyesvidékeknek Erdélynek és a Kárpátoknak lakossága, kik í jóval gyengébben táplálkoztak, mint a mai Magyarországhoz tartozó vidékek. Arról nincsenek adataink, hogy mennyi volt a mai Csonkamagyarország lakosságának átlagfogyasztása békében, de minden esetre jóval felülmúlta ugy élelmi, mint iparicikkekben Nagymagyarország átlagát és egyszersmind a mai fogyasztást. Helyesen jeleztem tehát a mai fogyasztást egészséges fogyasztásnak, rr.ert nagy átlagban nem látunk túlzást, táplálkoznunk kell, ha dolgozni akarunk és nem lehet és nem szabad a dolgozó emberiséget koplalásra felszólítani. A konklúzió tehát az, hogy a fogyasztás normális, azt csökk nteni nem szabad és a fogyasztásban nem rejlik a kereskedelmi mérleg passzivitásának magyarázata. Még egy má it: szemrehányás! is hallottam, t. i., hogy nem a rendes fogyasztás okozza a passzivitást, hanem a luxusi'ogyasztás, mert a legnagyobb emelkedés a növekedő behozatalban, százalékban ki.ejezve, a luxuscikkekben mula kőzik, igy pl. az ékszerekben. Tényleg kétségbeejő átlagolnak látszik, hogy például a gyémántoknak és brilliánsoknak behozatala az 1926-ik év első kilenc hóiai)jával szemben az 1927-ik év első kilenc