Délmagyarország, 1928. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-17 / 63. szám

UELMAtíYAKORSZÁG BBE» t928 március 17. A levegőbe repült egy lőporgyár Nework, március 16 A Volley Follsban | mérföldekre hallható robbanások három gyár­(Newyork állam) reggel 8 órakor a Herkules { épületet rombaaöntötteh, lőporgyérbon három robbanás történt. A I * < Egyetlen kölcsönalánlatof sem kapott a város a második felhivásra Hétlön megérkezik a hárommillió pengtis kölesifn belügyminiszteri engedélye (A pélmagyarország munkatársától) Be-.'áxnolt annakidején a Délmagyarország arról, hogy a város négyszázötvenezer dolláros függő ­kőlcsönének egy évvel való prolongálására ajánla­tokat kért a szegedi pénzintézetektől, de az aján­latok benyújtásának határidejéig csak egyetlen egy ajánlat érkezett bc, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank és a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár közös Pjánlata, A két pénzintézet hct és fél százalékos kamat ellenében hajlandónak nyilatkozott a függö­kölcsöu folyósítására annál is inkább, mert az április elsején lejáró mult évi kölcsönt is a Pesti Magyar Kereskedelmi Bauk folyósította. A tanács az ajánlati versenyt azonban meddőnek nyilváni­totta, mert a két pénzintézet másfél százalékkal nagyobb kamatot kért, mint amennyit a város a meglévő függőkölcsönéért fizetett és elhatározta, hogy uj ajánlatot kér a szegedi pénzintézetektől, de azoktól a budapesti pénzintézetektől is, ame­lyeknek. Szegeden nincsen képviseletük. " Ez a második ajánlati terminus most járt le, de eredménnyel most sem Járt. Egyetlen ajánla­tot sem kapóit a város sem a szegedi, seua a fő­városi pénzintézetektől. Az eredménytelen akciót B pénteki tanácsülésen jelentették be, ahol ért­hető lehangoltságot keltett a hir. A tanács elha­tározta, hogy kérdést intéz a Pesti Magyar Ke­reskedelmi Bankhoz, vájjon tartja-e az első aján­latot és hajlandó-e a kamatot legalább egy ne­gyedszázalékkal redukálni? Éltesülésünk szerint a Pesti Magyar Kereske­delmi Bank szegedi fiókja már érintkezésbe lépett ebben az ügyben központi igazgatóságával, ahon­nan választ még nem kaphatott. Valószínűleg most már elintéződik végre a város hárommilliópengös tórlesztéses külföldi kölcsön­nek az ügye is. A polgármester ma telefonértesí­tést kapott a belügyminisztériumból, hogy való­színűleg hétfőn megérkezik a kormányhatósági en­gedély a kölcsön felvételéhez. A polgármester ezzel kapcsolatban a követke­zőket mondotta a Délmagyarország munkatársá­nak: —• Nem tudom, örömünk telik-e majd ebben a kissé elkésett engedélyben. A pénzügyi helyzet ugyanis annyira rosszabbodott, a pénz olyan arányban megdrágult, hogy nagyon megfontolan­dónak tartom ezt a kérdést. Lehet, hogy a város ebben az esztendőben már nem is él az enge­déllyel és a kölcsön felvételét jövőre halasztja, mert a feltételek jelenleg rendkívül súlyosak. Eb­ben az esetben természetesen elmaradna mindaz az építkezés, amelyet erre az évre terveztünk e hárommilliós kölcsön terhére, VitaUlé^ a kullurpalotában gl Templom-tér rendezéséről »Teljesen kielégítő megoldási egyik lerv sem ad, de Rerrtché a legmegfelelőbb« — Sziikebb Körit pályázatot Írnak kl a megoldásról ? (A Délmagyarország munkatársától.) A Magyar Mérnök és Épitészegylet pénteken dél­után a Kultúrpalotában vitaülést rendezett, amelyen a felszólalók, legnagyobb részt épí­tészek, a Templom-tér rendezésével kapcso­latosan készüett, vagy felmerült tervekről mondták el véleményüket. Dr. Veress Gábor Máv. üzletigazgatóhelyettes elnökölt, aki rö­vid megnyitó beszédet mondott. A vitát elsőnek Tóbiás László építész kezd be meg. A Templom-tér lehet festői, pittoreszk, szemet viditó látvány — mondotta —, de lehet ünnepélyes, áhítatos hangulatu és monu­mentális épületekkel keretezett. Van egy har­madik eset, amikor a tér ünnepi jellegű, egyszerű, megkapó, megnyugtató. Palotasor kell és nem festői épületek Szeged céljainak. De nem elég, véleményem szerint — folytatta . ha csak a Templom-térnek van egyöntetű Kei fegyver , ^ v O Hheumaiízmus, hátfájás, zsába, neuralgio, köszvény, stb. ellen! harcban: Spirosal-oldat a bevált, mélyreható bedörzsölő szer és ez évtizedeken át a legjobb eredménynyel használt Aspirin­iablett áfcj Minden gyógyszertárban] kaphatók. Mindkét szer vé­ielénél eredeti w<So0B»"-csoma­golést kéljünk. Snimat stílusa, a templom környezetében levő épü­leteket is ki kell képezni a harmonikus egység megteremtésére. Mindezen szempontok közül ta'án egy ike a legfontosabbaknak; a Templom­teret a városkép hangulatához kell kialakí­tani. Olasz renaissance, vagy barokk felelne meg leginkább e követelménynek, mivel a templom azonban vörös, nem kaphat fehér keretet, ezzel vagy agyonütjük, vagy még élén­kebbé, tarkábbá tesszük a templomot Azon­kívül barokkot el sem lehet képzelni tető­architektura nélkül, ide pedig legalább lapos tető kell. A beérkezett pályamüveket csak eszmei terveknek kell tekinteni. Teljesen ki­elégítő megoldást egyik tervrajz sem ad, de legjobban Rerrich Béla találta el a lényeget. Javaslatot terjesztett be ezután Tóbiás, mely szerint a mérnőkegylet javasolja, hogy a tény­leges tervek kivitelét egy szükebbkörü pályá­zattal döntsék el. Ezután Sebestyén Endre épilész, a pályá­zat egyik résztvevője szólalt fel. Meg kell ra­gadnom az alkalmat mondotta —, hogy a kultuszminiszternek köszönetünket fejezzük ki a terv felvetéséért. Tóbiás javaslatát helyesli. Az első számú tervet abszolút művészinek tartja, de pályázatnak kell eldönteni, lehet-e egyáltalán ezt a teret Rerrich ideája szerint rnegalakotni, ha nem, akkor más irányban kell haladni. A tér ugyanis minden oldalról egy­enlő és igy hiába igyekeznek ezt a lehetőség­nél monumentálisabbra tervezni. "Véleménye, hogy a tér ne legyen keret, hanem önmagában megálló művészi alkotás, amely nem üti a templomot és megoldást talál az Iskola-uccá­ban meginduló nagy forgalom zavartalan le. bonyolítására. Javaslata, hogy revízió alá kell venni a Templom-tér programját, időt kell adni az építészeknek az elmélyülő munkához és uj pályázatra kell bízni a döntést. Foerk Ernő szerint, ha minden pályázó be­tartotta volna az építészetben előirt nézőpon­tot, valamennyien tisztábban látták volna a megoldást. Be jelenlétté, hogy modellt fogmk készíteni a Templom-térről és akkor neíu rajz­ban, hanem plasztikusan kelt minden pályá­zónak müvét bemutani. A csonkatorony kér désébeu az u nézete, hogy nem rontja a temp­lom homlokzatát. 1000 éves multat jelent ez Szeged város életében és mértéket ad a temp­lomhoz. Ottovay István építész Tóbiás és Sebestyén között felmerült vitában mindent tisztázva lát. Ligeti Béla szerint fölösleges vitázni afölött, hogy az első dijas terv többet mutat perspek­tívában, mint amennyit a tér viszonyai meg­engednek, a hatás teljes képet ad a mű ideális szépségéről, egyszerűségéről. A mód, ahogy összeköti a Gizella-teret a Templom-térrel, szép és megnyugtató lesz. Szerinte nem kell ujabb szükebbkörü pályázat. Tonelli Sándor felszólalásában rámutatott arra, hogy Rerrich terve fölötte áll minden tervnek, egységes zárt teret alkot, az anyagi lehetőségek halárán belül mozog és a város hangulatát viszi be a térre. Szép a barokk, de Szegedet nem az arisztokraták teremtet­ték, hanem a polgárság erejéből jött létre, ezt pedig Rerrich terve érzékelteti. Az egyetlen tervező volt, aki jól megoldotta a Templom­térről a Gizella-tér felé eső utat is. Másik pá lyázatot kiírni fölösleges! Berzcnczey Domokos szerint szép perspek­tivikus tervek készítése kézügyesség dolga, olyan tervek kellenek;" amelyek a valóságot adják. Magyary Zoltán az árkádok ellen Igyekezett harcot indítani, mivel elsötétítenek minden háta mögött levő helyiséget és értéktelenné teszik azokat. Titkos pályázatot kér, amelyen részt vehet majd minden építész. Mihály ffy László a Gizella-tér előnyösebb kiépítésére fektet súlyt városszépészeti szem­pontból és a csonka-torony jelenlegi helye ellen protestált. Tóbiás a zárszó jogán kije­lenti, hogy uj pályázatra csak a részlet-tervek kidolgozása miatt van szükség. A vitaest az elnök zárószavaival ért véget. A tendencia változatlanul Rerrich terve felé gravitál. Ficbfner Sándor kitüntetése Pénteken váratlan kitüntetés érte Flchtner Sán­dort, a szegedi honvédzenekar őrnagy-karnagyát Értesités érkezett a dandárparancsnoksághoz, hogy a kormányzó a legújabban alapított Signum Lau­dissal tüntette ki szolgálata elismeréséül. A kitün­tetést Janky Kocsárd homédségi főparancsnok adta át Fichtnernek, aki éppen Szegeden tartóz­kodott a helyőrségi szemle alkalmábóL Az aktns a tiszti étkezdében játszódott le, amikor a tiszti­kar visszatért a díszszemléről. A kormányzó a kitüntetéshez diszes szövegezésű elismerőlevelet mellékelt. Lapbefólfás.. (,Budapesti tudósítónk telefonfs^aese.) Bukarestből Jelentik: A bukaresti hadtest« parancsnokság nyolc napra betiltotta a Cuvan• tul cimü lap megielenését, mert azt Irta, hogy a bukaresti egyetemi antiszemita-zavargásokat és kilengéseket maija a kormány irányhta. •4 pehgö 50 flllírérl 7 4 Holfmenn DeztSnél, CacKonlcs ucca 4. Sí. „DUrkopp", „L-Vicífer", „Sleyer" American" KERÉKPÁROK a világversenyek győziesei minőségben ut olérhetetlen Gyári arat: í Gommife, alkatrészek legolcsöböan GYERMEKKOCSIK legszebb kivitelben reklám érákon Kardos Isivátn műszerész Árjegyzék ingyen. 454 C&ekonlc» u- 3. EFS5M

Next

/
Thumbnails
Contents