Délmagyarország, 1928. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1928-02-02 / 27. szám

ТЯ28 február 2. DÊLMAGYARORSZÁG SZÖGED1 SZÍNHÁZ. Gyün a csuszpájz I A csővezető és a főtitkár hosszú, méla lesben ülnek és darabokat várnak, amelyekkel tele házakat lehetne csinálni. Végigmennek • Fővárosi Színházak Műsorán, átnézik a •zegedi szinház könyvtárát, hiába! Csővezető, (hosszas tépelődés után.) Mondja esak kérem, a csuszpájz az böjti eledel? Főtitkár. Micsoda kérdés! Csővezető. Legyen szíves a kérdésre \álaKfolni! . Főtitkár. Hát persze, hogy böjti eledel, ha éppen ugy tetszik. De természetesen minden hus nélkül, mert az ilyenkor szigorúan tilos. Csővezető. Akkor nincs semmi baj. Akkor az egésznek semmi akadálya többé. Főtitkár, (kérdőjellé mered.) Csővezető. Hát nem érti? Pedig egészen legyszerü. Arról van szó, hogy a nagyböjtben e lehetőség szerint ne adjunk disznóságokat lés malacságokat. Éppen ezért negyven napig folyton csuszpájz lesz műsoron, tudja az a bizonyos csuszpájz, amit a torony alatt főzött ki annak idején a házi kezelés főszakácsa . Főtitkár. Értem már, értem. Csővezető. Most pedig gyorsan szerezzen be egy kalendáriumot, amelyben minden klasszikusnak benne van a halála évfordulója. Főtitkár, (felkiáltójellé mered.) Csővezető. Csak legyen egészen ny ugodt, én tudom, mit kívánok. Azok a kritikusok minőig az eszembe juttatják, persze mindig utólag, hogy ekkor volt a Katona József halála napja, akkor volt a Vörösmarty Mihály születésnapja és igy tovább, Aischylostól Molnár Ferencig. Ezért kell az a naptár, azokkal a klasszikusokkal. Főtitkár. De honnan tudjam, hogy ki a klasszikus? Nem vagyok én színművészeti és kritikai lapszerkesztői Csővezető. Nézze, fiam, aki meghalt, az már klasszikus. Vagy találkozott maga már eleven klasszikussal? Főtitkár. Nem én. Isten monts! Az idei szezonban, bevallom őszintén, még halott klasszikussal se találkoztam! Csővezető. No hát, mondom, hogy meg kell szerezni azt a kalendáriumot, hadd forogjanak bizonyos napokon azok a klasszikusok. Meg azután, ugy látom, a helyi viszonyokhoz is kell alkalmazkodni. Az árviz évfordulóján valami vizes darabot kéne elővenni. Főtitkár. Talán a Bus Feketét. Csővezető. A névnapokról se fogunk elfeledkezni Károly. Szilveszter, Jenő, Miska Imre. Bandi, Béla, Gyula, rendre meg fogjuk őket ünnepelni. Főtitkár. De a Dorottyát most kellene beadni, arnig a farsang tart. Csővezető. Mire jó ez a nagy sietség? Főtitkár. Mert annak alcíme az eredetiben a dámák diadala a farsangon. Csővezető. Milyen müveit maga, fiam. Főtitkár. Kérem, én görögpótló voltam. Csővezető. A hazafias alkalmakat se szabad elmulasztani. Március idusán valami szép görögtüzes darab kellene, amelyben izraelita piros sipkás népfölkelő szerepel. Egy napig hadd legyen boldog. Hanem addig, amíg a farsang tart, jó lenne még egy tucat tele ház De ezek a mai slágerek nem akarnak beütni. Első este zsuffolt, második este fél, harmadik este üres ház. A negyedik este már délután van. Az ám, a Háry Jánossal is kellene valamit csinálni, az angyalát! Főtitkár, (egyszerre mered kérdő-, fölkiáltóés gondolatjellé.) Merénylet a neveti izmok ellen. CHAPON * PLUMITÁS Csővezető. Az egyik szinügyi bizottsági tag akarja mindenáron. Azt mondják, hogy a vendéglői törzsasztala tagjaiból az egész együtJi test össze lehetne toborozni. Még a nagy Nap<v. leon is kikerülne belőlük. Gyaia. SZABÓ LÁSZLÓ EMLÉKIRATAI. XI. A szegedi lagúnák közölt. Láttam én Szegedet közvetlenül az árviz után is. Anyai nagyanyám, aki a »víz« elől nem akart menekülni a Szent György iskola tornyában húzta meg magát, ott, ahol Dugonics András anyja, mint az utolsó »boszorkányok« egyike volt bezárva valaha. A tornyot azóta a »Boszorkányok tornyának« hivták a Felsővároson s én igen nagyon féltein, hogy vájjon mit fognak majd csinálni a boszorkányok az én »fehér szülémmel«, aki menekülésünk alkalmával a toronyba kívánkozott? Hogy apai nagyanyám, a »fekete szülém« hova lett, arra soha nem is gondoltam, sőt ma sem tudom, hova menekült az árviz elől. Mivel folyton nyafogtam az anyai nagyanyám után, április utolsó hetében, amikor értesültünk róla, hogy az öregasszonyt a többi odametvekülővel együtt elvitték a toronyból és hogy valahol a felsőtanyákon van valami rokonnál (»Gavallér« volt a család neve), — az anyám elment az édesanyját felkeresni és engem is magával vitt. Ez akkor még igen körülményes utazás volt, mert a felsőtanyák nagyobb pontjait (Ferencszállás felé) egy tenger választotta el a várostól. Mi léhát hajón indultunk el Újszegedről; hogy a »hajó« csónak volt-e, vagy dereglye, azt már nem tudom, de emlékezetemben nagy vizi jármű gyanánt szerepel. Egy töltésszakadásnál indultunk el befelé, az elöntött területre. Olyan óriási sártömegei sohasem tudtam elképzelni, mint amilyen az elszakadt töltés két vége volt. A »hajón« egy minorita is jött velünk; a télikabátja fölött a kariug és a violaszín stóla, kezében a kereszt és nem volt szabad a hajón beszélgetni, mert mint mondották: »a Szentség van velünk«. A papot, akitől igen féltem, mert már régóta nem volt megberetválkozva, valahol kitettük a partra, mi pedig tovább hajóztunk Szatymaz, vagy Ferencszállás irányában, be a »Fehér-tóra«, mely akkor igazi, sőt tekintélyes tó volt és még közvetlen összeköttetésben volt a Tisza árterületével. Mikor a hajó már nem bírt tovább menni, kiszálltunk a hajóból s engem ölbe vittek ki a szárazra. A szülét persze megtaláltuk és néhány napig ott maradtunk. Legföljebb egy hétig lehettem »tanyai gyerek«, de azt a sok hangulatot, mely ott szállta meg a lelkemet, örök kincs gyanánt őrizem. Fantáziámat nagyon foglalkoztatta minden fűszál, a »gyermekláncfű« sárga virágja, a kék virágú »kigyófü«, a közelben elterülő »tenger«, a tehenek és ökrök az istállóban, a kutya, mely az idegenre életveszélyes volt, de velünk szeretett játszani, az óriási, tán egekig érő kutgém, a kukoricagóré, — s míndmek felett a nedves, nagyszerűen gyúrható sárga agyag, melyből tömérdek apró vályogot csináltam és oly nagyszerű épületeket emeltem, hogy amikor beszólítottak kézzel kellett levakarni a sarat cipőmről és ruhámról s egy negyedóráig tartott. mig a mocskot valamennyire letisztították rólam. Hogy ez sohasem ment végbe kegyetlen szidások és testi fenyítékek nélkül az éppen olyan természetes, mint az, hogy én ezt a nagy felháborodást teljesen jogosulatKORZO MOZI Fcbru.'.r г.. csűterököl Pfilfíy In és nagy filmje: A sátán keservei. Modern filmregény 10 felvonásban. Azonkfvfll: 120 perces falreifgetö burlfrszkje csütörtökön utoljára a Belvárosiban шжтт/тшФ^ммтм A velencei vénusse. Si1"' Ffls .-erepl Д • Conslance Talraadge. Elöadlsok kezde'e <él 5. tél 7 és fél 9, vasár és ünnepnap fél 3, fél 5, fél 7 és fél 9 írakor ke*d«dreV ]annak és ésszerűtlennek tartottam. De ezt vC nézetemet csak egyetlenegyszer próbáltam kifejteni, mert amikor azt mondottam, hogy »semmi nem került pénzbe, a könyöradományokból kaptam a ruhát, a cipőt, mindent és kaptam még egy másik ruhát is, ami tiszta maradt«, — az volt a válasz, hogy »hát ez a gyerek csakugyan valóságos hülye, mert még azt sem birja felfogni, hogy a ruhát kímélni kell«. Szellemi képességeimnek ilyen lekicsinylése eleinte nagyon sok fájdalmat okozott nekem, de csakhamar megfigyeltem, hogy gyengeelméjűségem konstatálásakor mindig abbahagyták a verést s igy apró ügyeim elbírálásánál az »enyhítő körülményt«, bár az rám nézve megalázó volt, bizonyos megnyugvással fogadtam, mert az igazságtalan büntetés kompenzálásának eszközét láttam benne. A »tanyáról« visszamentünk Szőregre, még pedig az öreg anyámmal, aki engem nagyon szerelett s akit én is szerettem, mert családi perpatvarainkban az első goromba szóra éppen ugy elhallgatott, mint én. Igen vézna és kicsiny gyermek voltam s az öreg anyámmal egy ágyban aludtam. Fejünk fölé húzva a paplant, néha a fülembe suttogta: »Nem igaz; hogv te olyan ostoba vagy, van neked is annyi, eszed, mint bárkinek; majd meglátod, hogy, ember lesz belőled; csak jó ember légy, akkor majd megsegít a jó Isten«. Sajátságos, hogy, és magam is azt hittem, hogy az öreganyám téved; egészen tisztán láttam, hogy gondol-, kodásom számtalan dologban eltér a környezetem gondolkodásától s akkor még nagyfokú! szemérmetlenségnek tartottam volna bár csak föltételezni is, hogy hátha nekem van igazam^' Vissza Szőregre már kocsin mentünk s azt hiszem, óriási kerülővel, talán Dorozsmán át; jutottunk el a városba. Mindig előttem van az akkori Felsőváros képe: le volt tarolva min-' den s ebből a síkságból óriási magas épület gyanánt emelkedett ki a Szent György-iskola,' meg a minoriták temploma és rendháza. Az ember nem is képzeli, hogy a házsorok között; álló templom milyen óriási nagyra nő, ha eltűnnek mellőle a házak... Augusztus végére már nemcsak lefolyt aj víznek nagy része, hanem a telkünk egy része elég száraz volt arra, hogy egy »ideiglenes«, épületet lehetett rajta emelni. Egyetlen nagy, helyiség volt ez, szoba-konyha egyben; a ház »vert falból« készült és deszkából volt a födele, csucsosan, mert a padláson tartottuk a szénát. A lovak számára külön állott az is-, lálló. vagy husz lépésnyire az ideiglenes hajléktól. Az istálló mellett is volt egy kis kamraféle, ott lakolt a kocsis. Legrégibb kocsisunk nevét már nem tudom, de emlékezem, hogy] a fehérmegyei Polgárdi községből való volt; második kocsisunkat egyszerűen csak »Betyár, Marcinak« hivták, tizenöt évig volt rab, Rózsa Sándorral együtt legénykedett s hátul a nyakán két sebhely volt: ahol a golyó bément és kijött... Kocsisainkat nagyon szerettem és tiszteltem. Benedek Elek elbujhatik azokkal a mesékkel, melyeket »a nép ajkáról« összegyűjtött: Betyár Marcinak sokkal különb volt; a tudása és fantáziája, mint azoké, akik Benedek Eleknek adták az »anyagot«, viszont ai SZÉCHÉNYI MOZI Te,e,on 16-33. Febroár 2 án, csütörtökön ТОМ MIX bravúros filmje: Arany város. Vsdnyuzafi kalandok б felvonásban. Ezt megelőzi: Szépség rabjai. Vígjáték 6 felvonásban. Előadások kezdete: 2. 4, 6, 8 órakor.