Délmagyarország, 1928. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1928-01-31 / 25. szám
DÉLMAGYARORSZAG »•sárnap délután lefolyt Petrik Antal-féle külvárosrendező nagybizottság üléséről méltóságodat érdemben tájékoztassuk. Ugyanis ez a fent jelzett nagy bizottság, amelyen a szegedi liberális kisiparosság és polgárság szépszámban képviselve volt, Petrik Antal elnök indítványára méltóságodnak táviratilag bizalmatlanságát és rosszalását fejezte ki azért, mert méltóságod a szegedi egyetemi építkezések ellen foglalt állást. Igy szól a távirat. Az indítványt azonban Petrik Antal elnök nem szavaztatta le, ehez senki hozzá nem járult, hanem az indítvány megtétele után az ülést rögtön bezárta. Egyébként előre kijelentette, hogy semmiféle hozzászólást és felszólalást a mai nagygyűlésen nem engedélyez. Ml a nagygyűlés ulán összeültünk és elha. tározluk, hogy méltóságodat értesítjük, hogy ez a távirat puccsszerűen született meg és csak egyes kormánylámogató elemek egyéni akciója, ainl cllrn mi, becsületes demokraták tiltakozunk. Tiltakozásunknak a »Hétfői Rendkívüli Újságban«; kifejezést adtunk, úgyszintén a keddi Pélmagyarországban is tiltakozunk az ilyen puccsszerű távirat ellen. Amidőn méltóságodat mindezekről értesítjük, egyben biztosítjuk, hogy a kerület becsületes haladó polgársága tántoríthatatlanul* kitart méltóságod és a demokrácia lobogója mellett. Fogadja méltóságod nagyrabecsülésünk nyilvánítását, a külön értekezlet megbízásából Berg János, elnök. Dobay József, jegyző. Igy van ez, egységes nagybizottság. Mi ugyan nem küldünk paprikát és bicskát szeretett képviselőnknek, de elküldjük az igazságot, amelynek a diadalra jutásáért ő is velünk együtt harcol. Elküldjük, hogy rosszmájú politikai bábák meg ne téveszthessék. Dobay József. 3 wMMawwwwfli&w«^^ 'Rágalmazás! pör a dorozsmai Iképviselöválaszíás Körül. „Nem akartam a félközséget a vádlottak padfára ültetni". (A Délmagyarország munkatársától.') 1926ban történt Dorozsmán az országgyűlési választások idején, hogy egy népgyűlésen néhai dr. Magyar János ügyvéd is felszólalt és beszédéLen kikelt a menekültek ellen. Többek között sértő kifejezésekkel illette dr. Mikoscvics lános ügyvédet, majd kijelentette, hogy a menekülteket »kipusztítja« Dorozsmáról. A népgyűlés után dr. Magyar János politikai ellenfelei megbeszélést tartottak és elhatározták, hogy hirlapilag utasítják vissza dr. Magyar János kijelentéseit. Az értekezleten megbeszélték a cikk tartalmát és a megjelentek közül többen választervezetet is készítettek. A megbeszélés eredményeképen a szegedi fajvédőlap nyílttéri rovatában meg is jelent egy cikk, amelyben dr. Magyar Jánost rágalmazónak deklarálták. Dr. Magyar János erre sajtó utján elkövetett rágalmazás és becsülelr sértés cimén feljelentést tett a cikk ismeretlen irója ellen. A vizsgálat során kitűnt, hogy a közleményt fíeke Gyula irta, aki vállalta is a sajtójogi felelősséget. A hétfői főtárgyaláson Beke Gyula kijelentette, hogy az inkriminált cikket tulajdonképpen nem is ő irta. A gazdakörben megtartott bizalmas értekezleten megtárgyalták a cikk tartalmát és ő csak azért vállalta a felelősséget, mert nem akarta, hogy a félközség a vádlottak padjára kerüljön. A tárgyaláson a bíróság több tanút hallgatott ki, akik részben igazolták, hogy dr. Magyar János tényleg használta az inkriminált kifejezéseket. A bíróság ezutáu a főmagánvádló kérelmére uj tanuk kihallgatását rendelte el és a tárgyalást elnapolta. A Közgyüjés /el/risslíésénelc leérdé&e. (Cevél a szerkesztőhöz.) Válasz a „Délmagyarország" vasárnapi levelére. A közgyűlésen magam mondottam, itt ismétlem, hogy alkotmányi és törvényességi nézőpontból a törvényhatóságot választás és a legtöbb adót fizetőkből behívás utján, de mindkettőt végrehajtva, fel kellene frissíteni. Ebben tehát egyetértünk a lap kívánságával. A különbség abban van, hogy politikai, célszerűségi szempontból belenyugszom a mai állapotba néhány hónapra, amíg a kormány által beígért tőrvény újból szabályozni fogja a törvényhatóságok életműködését. Ellenkezőleg, lapjuk nyomban kívánja és folyton sürgeti » felfrissítést a törvény, a közigazgatási bíróság és más törvényhatóságok példája nyomán. Nézetem előadásában nem gátolt az, hogy kiélezett szabadelvű párti, Tisza-párti voltam és hogy c párt, annak vezérei az alkotmányt, a törvényt tisztelték és követték. A vezérek és párt maguktarlisa normális időben természetes és nem érdemel kitüntetést. Azonban a történelem és különösen a világháború óta Magyarország története számos példával begyőzi, hogy voltak és vannak, de mindig lesznek is olyan kivételes állapotok, amelyek a nemzet vagy törvényhatóság életében kívánatossá, parancsolóvá, életszükséggé teszik, hogy a meglévő valamelyik törvény végrehajtása mellőztessék. A közgyűlésen elmondtam néhány ily példát, esetet, itt is sokat említhetnék, de a békesség okából csak néhányra szorítkozom. A magyar törvénykönyvben benne van, hogy Lutherani comburantur. Ezt a törvényt sohasem hajtották végre, bár sokan kívánták végrehajtani. Mikor Tisza Istvánt meggyilkolták, a gyilkosok nem a törvénykönyvvel verték agyon és az akkori radikális sajtó nem követelte a gyilkosok fejét a büntetőtörvényre hivatkozással. Mikor a »Népszava« embereit eltették láb alól, az akkori kormánypárt szintén nem sietett a törvényre hivatkozva, a tetteseket kézrekeriteni. Amikor az ország minden részéből összefogdosták a birtokos embereket, a volt rezsim vezető embereit és részint a helyszínén, részint a vasúton, részint Budapesten kivégezték, vagy az országház pincéiben fogva tartották, az akkori rezsim lapjai nem hivatkoztak a törvényre és nem követeltek elégtételt, nem a büntető törvénykönyv parancsainak végrehajtását. Amikor Orgoványban és a Britanniában erőszakoskodtak, embereket vagyonuktól, sőt életüktől is megfosztottak, az akkori rezsim szintén nem sürgette a törvények végrehajtását. Amikor 1918. és 1919-ben a törvényházakat becsukták és megszüntették az igazságszolgáltatást, amikor a polgárságot megsarcolták, az akkori radikális sajtó nem követelte az alkotmányosságot, a törvények végrehajtását. Amikor 1918. és 1919-ben megszüntették a törvényhatósági közgyűlések és bizottságok működését, a radikális sajtó nem követelte az alkotmány és a közigazgatási törvény végrehajtását, se a törvényhatósági bizottság megújítását, felfrissítését. A trianoni béke jóformán mindent elvett tőlünk. De megmaradt az állam szuverénitása a pénz, államjegyek meghatározása, kibocsájtása terén. A leszegényedett, megcsonkított országnak szinte ! gunyképen a pénz iránti joga. I A kormány ezen legfőbb hatalmával és köteNEIGER Kóser éttermei Budapest, Teréz körút 4. Szegediek íalálkozé helye. 48 j 1928 január 27. lességével célszerűségi okokból nem élt, nem szabályozta a valorizációt, mert évekig nem tudta és még ma se tudja, hogy mi lesz az állam kötelezettségeivel. A királyi Kúria szükségből megkezdte a valorizáció kimondását bizonyos magánjogi kötelezettségekre és addig folytatta, amíg szépen kialakult a birói gyakorlat, amelyet a nép, a kormány nyíltan és hallgatólag, de nem törvényi intézkedésekkel, elfogadta, jóváhagyta és valamennyien hálásak vagyunk legfőbb biróságunk iránt, hogy az államszuverénitás egyik jogát és kötelességét ő gyakorolta és igy a közgazdaságot, a gazdasági működést, életet lehetővé tette. Az önök által adott példára hivatkozva, ha hozzám jön ügyvédi tanácsért valaki és azt mondja, hogy az ő földjét a szomszédja vagy apja, rokona jogtalanul használja, a határt eltolta: annak is azt mondom, hogy célszerűségi okokból ne hajtassuk végre a törvényt. Ily okok például ha az apjával van baja, hogy kerülje el a családi viszályt, ne kerítse arra a sort, hogy az apja kitagadja, mert igy sokkal többet veszít a vámon, mint nyer a réven. Ha idegen szomszéddal gyűlt meg a baja, megbírálom, hogy a szomszéd megbélyegzett ember-e? Képes-e gyujtogatásra, vagyonrongálásra, aljas bosszúra? Ha igen, akkor nem tanácsolom a pör megindítását célszerűségi okból. De ha mindenáron kivánja, megindítom a pört, de megkérem, el ne feledje, hogy én mit tanácsoltam. A magánjogok terén, az ügyvédi gyakorlatban nagyon nagy az ily esetek száma. A példák után áttérve a fenforgó esetre, az a tapasztalatom és az érzésem, hogy ma még sem a politikai, sem a társadalmi élet nem normális, legalább Szegeden nem az. A külföld és különösen ellenséges szomszédaink magatartása folytán a gazdasági élet veszedelmesen pang. Amit Szegeden tehetünk, jóformán abból áll, hogy építkeztünk és épitkezünk és olyan intézményeket kaptunk és fogunk kapni, amelyek a szegedi ipart és kereskedelmet táplálják és a munkásoknak ha nem is fehér, de barna kenyeret és kevésbé szűkös életet jelentenek. Ha csak néhány hónapról van szó, nem érdemes a törvényhatóságot felfrissíteni, mert ellenkező esetben a virilistákból szépszámban bekerülő tagokra támaszkodva, olyan parázs pártpolitikai élet fejlődik ki a közgyűlési teremben, amely még jobban fogja gátolni a nemzeti szempontból kívánatos társadalmi közeledést és annyira meg fogja lassítani a szegedi gazdasági életet mindenféle helyes és nem helyes aggálvoskodással, akadékoskodással, hogy az amúgy is lezüllött ipari és kereskedelmi forgalmat és főleg a munkáscsaládok kereseti lehetőségeit alaposan megzavarja. Lehet, hogy sötéten látom a dolgokat, de háx én is sokat tapajztaltam, higgadtan figyeltem. Amikor levelöE mérsékelt, nemes hangját es szíves figyelmöket megköszönöm, vagyok tisztelettel Dr. Cserő Ede. • E levélben foglaltakra a Délmagyarország holnapi számában fogja megadni a választ. Menyasszonyi és vőlegény feelenpyék I készen és mérték után, a legjobb minőségekben. flszta!- és ágynemiieh, paplanok minden kivitelben, a legolcsóbb árakon. Lüiom, Sehroll siffonok és vásznak, zefirek méterenkint is, nagy választékban. Gyermek és csecsemő fehérnemüek és ruhácskák MM Testvérek kelengye üzletében ^ Feketesas és Gsekonics u. sarok. íWifflil;