Délmagyarország, 1927. szeptember (3. évfolyam, 199-223. szám)

1927-09-08 / 205. szám

1927 szeptember 8. déla: .akország s Megkötötték a békéi a város és asz alsóvárosi ierencrenáiek kösz öli. Rendes külsőségek között tartiák meg a „radnai bucsut". (A Délmagyarország munkatársától.) Beszá­molt a Délmagyarország arról a bonyodalom­ról, amely a csütörtöki, úgynevezett »radnai bucsu« körül keletkezett a város hatósága és az alsóvárosi szerzetesek között. P. Unyi At­hanáz házfőnök ugyanis már régebben be­jelentette a tanácsnak, hogy a bucsut csak egyházi jelleggel tartja meg, mert a város lanácsa nem adott engedélyt a havibucsu al­kalmával arra, hogy a rendház hozzájárulás cimén meghatározott összegű adományokat gyűjtsön a bucsu árusaitól. A legutolsó napig ugy volt, hogy csütörtökön nem is lesz Alsó­városon tulajdonképeni bucsu, vagyis hogy a vásárosok nem jelenhetnek meg a templom előtt. Az illetékes városi tisztviselők hehaló ta­nácskozás után kedden ugy határoztak, hogy nem aktaszerüen intézik el a kérdést, hanem közvetlen érintkezést keresnek a rendházzal és megkísérlik a békés megállapodást. Szerdán délelőtt azután megjelent a város­házán páter Unyi Athanáz, akivel meg is kötötték a békét. A megállapodás értelmében a rend éppen olyan külsőségek között tartja meg az idén is a bucsut, mint ahogyan a múltban megtartotta, nem akadályozza meg, hogy az árusok sátort verjenek a templom körül. Tegnapi közleményünkkel kapcsolatban egyébként ma levelet kaptunk P. Unyi At­hanáz házfőnöktől, aki többek között a kö­vetkezőket irja: — Kérném tisztelettel a lek. Szerkesztőséget, hogy a Délmagyarország szeptember 7-iki szá­mában: Ujabb bonyodalmak slb. cím alatt megjelent közleményt helyesbíteni kegyes­kedne, miután abban több tévedés van, bizo­nyára léves információ következtében. Nem felel meg a valóságnak az, hogy én a várostól bizonyos precedensre való hivatkozással hely­pénzszedési jogot kértem volna. Mindössze az történt, hogy a mull évben szeptember 8-án egy népünnepélyt rendeztünk a templomté­ren s az olt elhelyezett árusok a jótékony célra hozzájárulásként űzetlek csekélyebb ősz­szeget. Ezt különben más alkalmakkor is meg­teszik a népünnepélyrendezők. Ugyanez tör­lént most is a tervbeveit népünnepély alkal­mával a havibucsun. Ugyancsak léves infor­máción alapszik az is, mintha a város a rend­háznak a helypénzből részesedést ajánlott vol­na fel. Ez egyáltalán nem történt meg. de nem is kértem. Л leányanya meri el akarlak (A Délmagyarország munkatársától.) Szer­dán délben megdöbbentő gyilkosságról tettek jelentést a szegedi ügyészségnek. A Sán­dorjaival csendőrség jelenlése szerint ugyanis kedden reggel titokzatos körülmények között meghalt Szikra .Tulia 23 éves cselédleány 10 napos leánygyermeke. A jelek szerint a cse­csemő halálát fqjtogatás okozta. Az ügyészség vezetőjének utasítására dr. Mihályfy István ügyész, a vizsgálóbíró és dr. Ács Sándor törvényszéki orvos utaztak ki szer­dán délután Sándorfalvára, hogy a helyszíni nyomozást és a boncolást megejtsék. A megállapítások szerint Szikra Júlia Sán­dorfalván mint gazdasági cseléd volt alkal­mazva. Nemrégiben a leánynak gyermeke szü­letett, ami miatt a leányt állásából el akarták bopsájtani. Szikra Júlia efeletti elkeseredésé­ben elhatározta, hogy gyermekét elpusztítja. Első terve az volt, hogy gyermekét valahol kiteszi és otthagyja. Később azonban elhatá­rozta, hogy megfojtja. Borzalmas tettének végrehajtása előtt gyer­mekét már nem is táplálta és a községi or­vos elölt olyan kijelentést tett, hogy gyerme­kétől bármi uton, de meg fog szabadulni. Szikra Júlia gyermekének megölését ugy hajtotta ezután végre, hogy a gyermek fejére párnát lelt. Heggel azután nagy siránkoZások közepette hoz!a nyilvánosságra gyermekének halálát. A község lakossága előtt gyanús­nak tünt fel a haláleset. A gyanús halálesetet jelentették a csendőrségnek, amely azonnal bevezette a nyomozást. Szikra Júlia először tagadni próbálta a terhére ró 11 bűncselek­ményt, később azonban megtört. A megejtett boncolás megállapította, hogy a beköwtkezetl halált fojtoyatás okozta. A csendőrség Szikra Júliát letarlózlalásba helyezte. A város épülő taj bérpalotájában esalácMi már nem Igen kaphatnak lakást. A szegedied pénzéből éplíelí bérházban szegediek нет kapnak iakásí. (A Délmagyarország munkatársától.) Még be sem fejezték a város uj, Oroszlán-uccai bérpalotájának alapozási munkálatait, de ki­adó lakás már nincs benne talán egy se. A jelek szerint bekövetkezik az a hallatlan bot­rány, hogy a szegediek pénzéből épített három­emeletes bérpalotában mindenkikap lakást, csak szegediek nem, csak la­kásnélküli szegediek nem. A dolog ugy áll, hogy az uj bérluíz föld­szintjét máris kiadlák. llt kap pazar helyi­séget a városi zálogház és a vivóegyesület, lesz ezenkívül három üzlethelyiség is a föld­szinten. Lakások csak az emeleteken készül­nek, még pedig három ötszobás, hét négy­szobás, tizenöt háromszobás és öt kétszobás, összesen tehát nem több és nem kevesebb, mint harminc lakás. Ebből a harminc lakás­ból tizenkettőnek a tanács régebbi keletű ha­tározata értelmében máris van gazdája, a Szegedre helyezett kecskeméti erdőhivatal ti­zenkél tisztviselője. A kecskemétieket a város hatósága, mint ismeretes, ideiglenesen a köz­tisztasági lelep mögött épült úgynevezett mun- ' kislakásokban helyezte el, kedvükéri meg is | változtatták annak idején az eredeti terveket és háromszohásokká alakitötták át az egy­és kétszobás munkáslakásokat. A tanács ugyan kimondotta, hogy ez az elhelyezés csak ideig­lenes és 1928 augusztusáig megfelelő végle­ges lakásh oz juttatja az erdőhivatal tisztvi­selőit, de arra számítolt, hogy az erdészek meg lesznek elégedve jelenlegi lakásaikkal, amelyeknek más bajuk nincs, mint hogy nem a Széchenyi-tfrre nyílik az ablakuk. Az er­dőhivatal tisztviselői azonban ragaszkodnak a tanács határozatához és fent ártják igényüket azokra a lakásokra, amelyeket az építendő uj bérházban jelölt ki számukra a tanács. így tehát az Oroszlán-uccai bérház harminc la­kásából tizenkettőt az erdőhivatal tisztviselői kapnak meg. Maradna a szegedi lakásnélküliek számára tizennyolc. Igen ám, de a DMKE-palotát egye­temi internálussá .alakítják át közben és ki­telepítenek belőle mintegy husz családot. Ezek­nek az elhelyezéséről is a városnak kell gon­doskodnia. Hogyan gondoskodhatna máské­pen, mint ugy, hogy a lakásínség enyhítése érdekében épülő bérházban helyezi el őket. Tizennyolc lakásban azonban husz családot nem lehet elhelyezni, valószínű tehát, hogy a város még egy bérházal épület majd, szintén azzal a szép jelszóval, ­hogy enyhíteni kell a lakásínséget 1 és idetelepíti azokat, akiknek az Oroszlán­uccai palotában már nem jutott hely. Azért is szükség lesz az uj bérház felépítésére, mert szó van arról is, hogy a kultuszminiszter rövidesen felállítja Szegeden a kulturkfízpon­tol. A kullurközpont a kultuszminisztérium szegedi kirendeltsége lesz, bizonyára minisz­tériumi urakkal népesitik be, nem pedig sze­gediekkel. A város hatósága pedig erkölcsi kötelességének tartja majd, hogy ezeket a csa­ládokat is hajlékhoz juttassa, nem törődve azzal a néhányszáz kérvénnyel, amelyet régi szegediek nyújtottak be a tanácshoz és a polgármesterhez, lakást kérve az uj városi bérházban és bebizonyítva, hogy vagy egyál­talában nincs lakásuk, vagy pedig évek óta szükségodukban húzódnak meg. Sokan aggodalommal gondoltak arra, hogy milyen nehéz dolga lesz a tanácnak, amikor majd az uj bérház lakásainak kiosztására ke­rül a sor. Nincs ok semmiféle aggodalomra mon­dották illetékes és alaposan beavatott helyen munkalársunknak. — A tanácsnak nem lesz semmiféle nehézsége. Nem kell válogatnia a szegedi kérelmezők közölt, nem kell néznie, hogy kinek ki a proleklora, látatlanba elutasít­hatja majd az össres kérelmeket, mert az uj bérházban szegediek számára nem marad la­kás. Juhász Gyula — franciául. Magyar költök és irók Victor Hugo nyelvén. Az olyan sokat hangoztatott kutturföléüyünk do­kumentálására Parisban élő és csendben munkál­kodó fiatat Íróink két gyönyörű kötettel léptek a nagyvilág nyilvánossága elé: költőinkből és próza­íróinkból összeválogatott egy-egy francia nyelvű antológiával. Hálásaknak kell lennünk Pogány Béla Parisban élő fiatal magyar ¡ró iránt, aki a két kötetet nagy fáradsággal és még nagyobb áldozat­készséggel — és talán mondanunk sem kell — minden támogatás nélkül összehozta. Igen jelentős teljesítmény ez nemcsak a magyar irodalomnak külföldön való terjeszkedése szempontjából, ha­nem politikai szempontból is. .1: az igazi magyar propugnada, amikor értékeinket, a nyugati népek színvonaláig emelkedő irodalmunkat visszük a nagy világ elé. * Ugy a költők, mint a prózaírók antológiája nagyon jó francia nyelvű fordításban hozza a világpiacra prózairóink és költőink legjavát. A válogatás igen nagy feladatot rótt Pogány Bé­lára, mindkét antología szerkesztőjére. A háború előtti és a háború utáni két különböző nemzedék számtalan irányú és árnyalatú írói csoportjai közül kellett egy szük terjedelem korlátai között ki­válogatnia a legjelentősebb írókat legreprezentán­sabb darabjaikkal. A prózairóknál ez a feladat könnyebb volt és sikeresebben is oldotta meg. Babits Mihály, Barta Sándor, Biró Lajos-, TIcllai Jenő, Karinthy Fri­gyes, Kassák Lajos, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Molnár Ákos, Molnár Ferenc, Raith Tivadar, Slrém István, Szabó Dezső, Szomory Dezső, Tersánszkg Jenő, egy-kettő kivételével iga­zán méltók és alkalmasak arra, hogy a magyar prózairodalmat a külföld előtt reprezentálják. A költők összeválogatása már nehezebb feladat volt. Iv/.y.p 1 is sikeresen megbirkózott Pogány Béla. Képviselve van a kötetben minden irányzat, leg­följebb azt lehet hibáztatni, hogy egyik-inásik szerencsés kiválogatott nem elég jelentős ahhoz, hogy idegen nyelvre lefordítsák. Legnagyobb ér­deme Pogány Bélának, hogy a numerus clau­sust sem faji, sem politikai alapon végezte, hogy az irók és darabjaik összeválogatásában csakis tisztán irodalmi szempontok vezették és a po­litikai szempontokat teljesen mellőzte, amit itthon működő irodalmi vezéreinkről, akadémiáinkról, irodalmi társaságainkról a világért sem lehet el­mondani. * A költők francia antológiájának megjelenése

Next

/
Thumbnails
Contents