Délmagyarország, 1927. szeptember (3. évfolyam, 199-223. szám)
1927-09-04 / 202. szám
DÉLMáGYARORSZÁG -" Délután hat órakor "" J dr. Bu6c2 Béla rendőrfőfanácsos toagához kérette a Délmagyarország munkatársát, aki előtt a következőkben vázolta a titokzatosságba burkolt razzia ügyét: — A razzia, amelyet pénteken éjszaka megrendeztünk, egyszerű, közigazgatási razzia volt. Szabadságom letelte után minden nyomósabb ok nélkül határoztam el, hogy razziát tartok a városban. A razziával egyidejűleg elhatároztam azt is, hogy a múltban politikailag exponált egyéneket, az úgynevezett kommunistákat is számba veszem, hogy holtartózkodásukat megállapítsam. Ehhez a munkához természetesen nagy elővigyázatosság és titkolódzás kellett, mivel ellenkező esetben tervemet nem tudtam volna végrehajtani. — Meg kellett nézni, hogy mit csinálnak az én kommunistáim — mondotta a főtanácsos. — Itt azonban kijelentem és nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy a razzia nem volt összefüggésben a budapesti Kolumbus~uccai zsarolással és a vele emlegetett kommunista összeesküvéssel. — Innen a vezető helyemről jelentem ki, hogy a razzia megtartására belügyminiszteri utasítást nem kaptam és igy a razzia eredményéről hivatalos jelentést nem is küldtem fel, mivel arra szükség nem volt. — Hogy a razzia időpontja összeesett a budapesti eseményekkel, merő véletlen, mert ezt a razziát nekem nem kellett volna pont péntek éjszaka megrendezni. Megrendezhettem volna máskor is. —- A razzia főcélja az volt, hogy két Ujszőregen lakó volt francia hadifoglyot megnézzünk. A francia foglyok mindig gyanúsak és igy a rendőrségnek kötelessége őket ellenőrizni. — Hogy ennek ellenére mégis sokan szenzációt és fantasztikus eseményt látlak az egyszerű közigazgatási razziában, annak a két autó volt az oka. A két autó tette szenzációssá a razziát. — A razzia eredménye különben nagyon megnyugtató volt. Már áltól féltünk, hogy nem lesz előállítás, amikor egy egyén mégis horogra került. Ez az eredmény mutatja legjobban, hogy a város közbiztonsága jó. — Hogy a razzia külszine mást sejtetett, annak az volt az oka, hogy a rendőrségnek titokban kellelt elvégezni munkáját, mert nagydobbal nem dolgozhat eredménnyel. A" szegedi kapitányság vezetőjének fentebbi nyilatkozatához meg kell jegyezni, hogy a határozottan feltűnő titokzatosság, amellyel az egyszerű közigazgatási razziát a rendőrség kezelte, cseppet sem alkalmas arra, hogy a közönség amúgy is tulideges hangulatát megnyugtassa. Az ilyen razziák a múltban a leg1927 szeptember '4. nagyobb rendben minden feltűnés nélkül zaL lottak le minden görögtűz és autószirénák nélkül. Látható, mi csinálja a szenzációt, az idegességet, a fantasztikumot: a titokzatosság 1 szegedi árviz 50 éves fordulóján nagyszabású kiállítást terveznek Szeged 50 éves fejlődésinek bemutatására. A kiállítás terűé! nini uagy EeSfeessáésssi fogadták illetékes korok, mert léinek a nagy költség, fői. — „fiz egyetem és a fogadalmi templom miatt nem igen van pénze a városnak ilyen kiállítás megrendezésére." (A Délmagyarország munkatársától) Két év múlva lesz ötven esztendeje annak, hogy a szomorú emlékezetű árviz elpusztította a hetvenezer lakősu Szeged városát. Azóta minden évben megünneplik már cin s 12-ét, a város társadalmában pedig most mozgalom indult meg, hogy az ötvenéves évfordulóval kapcsolatban fciállilást kellene rendezni a sok más ünnepség keretében, amelyeket ez alkalomra terveznek. Különféle kongresszusok tartásáról is szó van, többek között Szegeden lenne az országos tűzoltó kongresszus is. A kiállítás terve azonban nem váltott ki olyan lelkesedést az illetékes körökből, mint azt általában gondolták volna. A kiállítást szeretnék megrendezni, erről alkalmuk volt meggyőződni, de nagy az aggodalom a felmerülhető költségek miatt. A Délmagyarország munkatársa sorba járta az illetékeseket, akiktől a következő nyilatkozatokat kapta: Dr. Gaál Endre a polgármester helyettese: — Tudok róla, hogy az árviz ötvenéves fordulóját többféleképpen akarják megünnepelni. A kiállítás ügyével a város azonban még egyáltalában nem foglal kp zott, Lehet, hogy magánbeszélgetések formájában felmerültek ilyen kiállítási teryek más ünnepségekkel kapcsolatban, bár a városnak most két óriási tétele van: a fogadalmi templom és az egyetem, ami mindeneseire erősen befolyásolja az ilyen nagyszabású ünnepségek megtartását és a házi pénztárt is túlságosan igénybe venné. Az évforduló 1929-ben lesz, az ügyet elő fogjuk venni és annak rendje-módja szerint megbeszéljük a teendőket. Vérles Miksa * a Szegedi Kereskedők Szövetségének elnöke: — A jövőbe látni nem lehet, de a mai gazdasági és politikai elzárkózottság mellett, a közvetlen szomszéd államokkal való viszonylatot illetőleg meddő munkának és k öl tség esnek vélem a szegedi kiállítás megrendezését. Ez a kiállítás nem sorozható be az árviz öt évtizedes emlékére megtartandó ünnepségek sorozatába. Ha a termelés kellő anyagot tudna egy nagyszabású kiállítás megrendezésére produkálni, akkor bizonyos vagyok abban, hogy a magánkereskedelem munkájával és ismert gazdasági összeköttetéseivel mindenképpen azon lesz, hogy a kiállítás sikerekben gazdag legyen és hogy alkalom teremtődjön ilyképpen ujabb fogyasztók és ujabb piacok megszerzésére. — A kérdéssel csak ugy félvállról foglalkozni nem lehet. Rendkívül nagy megfontolást igényel a kiállítás ügye, mert az árviz utáni gazdasági fejlődést szemiélhetővé lehet tenni, csak nem a szokásos vidéki primitív kiállítások módjára. — A kereskedővilág helyén lesz, neki ugyan saját produktumai nincsenek, de mindent meg fog lenni, ami Szeged város gazdasági életének fejlődését eredményesen szolgálhatja. Bokor Adolf a Szegedi Lloyd Társiüat elnöke: — A Szegedi Lloyd Társulat a kérdéssel még nem foglalkozott, arról nem is tud. Amennyiben a kiállítás ügye a megvalósulás stádiumába jut, ugy a Lloyd Társulat szívesen fog abba belekapcsolódni, — feltéve, ha nem kerül pénzbe. Ma senkinek sincs pénze, ilyen kiállitál pedig óriási összegeket emésztene feL Érdekes, hogy a paprikalermeldk és paprikafeldolgozék körében a kiállítás terve meglehetős nagy visszhangot keltett. A kikészitők már arról is tárgyaltak, hogy nagy bizottságot küldenek ki a kérdés tanulmányozására, mert természetszerűleg a híres szegedi paprikának nagy szerepet szántak a kiállításon és azon a termelés, a feldolgozás és az export fejlődésének ötvenéves történetét akarják bemulatni. Szóba került természetesen több helyen a kiáll i t á s he 1 y e is. A kamara főtitkára dr. Tonelli Sándor erre vonatkozólag ugy nyilatkozott, hogy a kama-; rának régi tervét: a kiállítási csarnok létesítését most meg lehetne valósítani. Vannak azonban sokan, akik azt szeretnék, hogyha a kiállítást megrendezik, ugy az csak Újszegedre kerüljön, ahol monumentális csarnokot lehetne építeni. Az érdekképviseletek egyébként a kérdéssel még nem foglalkoztak, a kamara és az ipartestület elé is csak ezután kerül majd hivatalos formában a kiállítás ügye. a t. hölgyközönséget, hop £r№9llClll eredeti párisi kabát és ruha-modelljeím megérkeztek, melyek meg,tikintésére minden vétel kény szer nélkül ű. Ugy elmüket felhívom. Modeiifetua után mérték szerinti rendeléseket is vállalok EEAUN MIffAJLY konlehtio és selyemáruház 564 Szeged, Kárász ucca lO. ¿«¡S. ^el-yáurosl Mozi Szeptember 4 cn, varárnap A 25 11 | szezon első nagy filmje: Gyönyörök palotája. A szerelem, kártya é3 btia regénye 8 felvonásben. Főszereplő: Hugueíle DizflOS. Azonkívül: «s=*> «fapTB-w.r Kalandor történet 6 felvonásban. CtkCi^ 9JZM. V « Főszereplő: H3IH8HIHÍ1 MBC Da«atO. Előadások kezdete hétköznap 5, 7, 9, vaslr- és ünnepnap 3. 5, 7 és 9 órakor. Telefos 11-85. K.OrZÖ Mozi Telefos II—85. Szeptember 4-én, vasárnap Ki a legény a pusztában? Vadnyugati lö'ténet 6 felvonásban. Főszereplő: Buck JohneS. Azonkívül: Modern lányok. Társadalmi dráma 6 felvonásban. Főszereplő; Madge Bellamy. Előadások kezdete hétköznap 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7 és 9 *ts*or i,ofdeff°2n58 Belvárosi Mozi PéS°S82 Szeptember 5 én, 6 án, hétfőn és kedden: Csak 16 éven felőlieknek! Allce Terrl, Hámon Novarró Lewis Síone Barbara ILa Mar nagy filmje a ml4 sűji^i JL FOOOLYÍc? felvonásb. Azonkívül: Rudolf Valeníinó és Allan Nazicaova Dumas regénye főszereplésével KAMÉLIÁS HÖLGY 7 felvonásban Elöadísok kezdete hétköznap 5 7. 9 V3?ár- és ünnepnap 3, 5, 7 63 9 órakor. mm Td*i7R 11-85. K-OrZ<& MLOZt Telefon 11 85 Szeptember 5, 6 án, hétfőn és kedden: A LAVINA HOSB alaskai lödénél 7 felvonásbon. Főszereplő: House Peiers. Azonkívül. DETEKTÍV TAtTOS történet a farmerek életéből 6 felvonásban. Főszereplő: Art Acord.