Délmagyarország, 1927. szeptember (3. évfolyam, 199-223. szám)
1927-09-04 / 202. szám
1927 szeptember 4. DÉLMAGYARORSZAG i IIWIII mi I •»•niBuisMMManB Hagyjelentőségli akciót indiftoft a becskereki kamara a Szeged-Becskerek-pamcsovai Steal kiépítésére és közvetlen gyorsvonatok beállítására. tárgyalások a szegedi és a becskereki kamara között. — A szegedi kamara előterjesztései a kormányhoz. foglalkozik a kérdéssel és felemliti, hogy a jugoszláv vasutigazgatóság a becskereki kamara kívánságára már a mult év folyamán próbaképen forgalomba helyezett egy gyorsvonatpárt, de mivel a kívánt időmegtakarítást elérni nem lehetett, mert a Szeged—Becskerek—pancsovai vasútvonal helyiérdekű, könnyű építkezésű, a gyorsvonatközlekedést beszüntették. Hogy gyorsvonatok is közlekedhessenek, másodrendű fővonallá kell a pályatestet átalakitani, ez viszont csak a Belgrád—Pancsova közötti vastiti hid felépítésével egyidejűleg történhetik meg. A jugoszláv kereskedelmi érdekeltségek kérésére a közlekedésügyi miniszter megvizsgáltatta a vasúti pályatestet és kilátásba helyezte, hogy a pályatestet annyira megerősítik, hogy (A Délmagyarország munkatársától) jjint ismeretes, nemrégiben, hét éves szünetelés Után, megnyílt . a Szeged szempontjából fontosnak látszó Budapest—Szeged—Nagybecskerek— pancsovai vasútvonal. Ez a vasútvonal, amely Magyarországnak a Bánát felé irányuló forgalmát volna hivatva lebonyolítani, nem elégiti ki az igényeket. Elsősorban a helyiérdekű jellegű vonalon esak személyvonatok közlekednek I. és II. osztályú kocsikkal. Másodsorban a közvetlen összeköttetés a Balkán délibb részeivel csak nagy kerülővel, átrakodással tartható fenn. Ez az oka anpak, hogy a Szeged—becskereki vonal forgalma igen gyenge és alig fizetődik ki. A magyar és jugoszláv gazdasági érdekeltségek most azután mozgalmat indítottak a Budapest— Szeged—Becskerek—pancsovai közlekedés megjavítása céljából. A kezdeményező lépést a jugoszláv kereskedelmi érdekeltségek julius 20-án tették meg a szegedi kereskedelmi és iparkamaránál, amelyhez több nagybecskereki kereskedő aláírásával levelet küldtek. A levélben arra kérik a kamarát, hogy járjon közbe egy Budapest—Szeged—nagybecskereki köz( vetlen gyorsvonat forgalomba helyezés érdekében. A szegedi kamara azonnal átiratot intézett a nagybecskereki kamarához, amely azután arról értesítette, hogy a jugoszláv közlekedési miniszterhez és a szabadkai vasutigazgatósághoz már felterjesztést intéztek a bánááti kereskedelmi érdekeltségek a közvetlen gyorsvonatpár forgalomba helyezése érdekében. Egyben arra kérte a kamarát, hogy a magyar kormánynál járjon közbe a kérés teljesítése érdekében. A szegedi kamara augusztus első felében tett előterjesztést Walkő Lajos kereskedelemügyi miniszterhez a becskereki kamara átirata értelmében és a kérés teljesítését kérte, hivatkozással arra, hogy Csónkamagyarország gazdasági életének, különösen pedig Szeged városnak elsőrendű és eminens érdeke, hogy az elszakított területekkel minél jobb és szorosabb intézkedésekkel kapcsoltassanak a megmaradt országrészek. Miután azonban a kérés teljesítése csaknem kizárólag a jugoszláv közlekedésügyi minisztertől függ, arra kérik a kereskedelmi minisztert, hogy az októberben tartandó nemzetközi menetrendkonferencia elé vigye az ügyet. A becskereki kamara a napokban ujabb átiratot intézett a szegedi kamarához. Az átirat részletesen a vonatok legalább 50 kilométeres sebességgel haladhassanak. — A vasútvonal fővonallá való átalakításához csak abban az esetben járulna hozzá a királyi kormány — irja a becskereki kamara —, ha ezen a vonalon nagyobb tranzitóáru- és személyforgalom volna remélhető. Ha a t. társkamara ugy gondolja, hogy a közlekedés Szeged, Makó, Hódmezővásárhely, Szentes, Kecskemét gócpontokból az S. H. S. államok felé irányuló kereskedelemi Veliki-Kikinda és Veliki-Beckereken át fog lebonyolódni, miért is szükséges lenne a fővonal, szí, veskedjék saját kormányával ezen körülményt közölni és kérje, hogy szorgalmazza a jugoszláv kormánynál a pálya átépítését és a pancsovai dunai hid felépítését azzal az indokolással, hogy a magyar kereskedelemnek nagy szolgálatot tenne, miáltal a Balkán déli részét (Szaloniki, Athén) jobb összeköttetésbe hozná Magyarországgal és ezen keresztül Középeurópával. A szegedi kamara már felterjesztette a kereskedelemügyi minisztériumba a nagybecskereki kamara átiratát és most a kormány minden valószínűség szerint megteszi a kellő lépéseket a jugoszláv kormánynál. A szegedi kereskedői körökben nagy érdeklődéssel várják az ügy további fejleményeit. Felizgatott fantáziák nagyarányú kommunislaösszeesküvés leleplezését híresztelték,— a rendőrség mindössze közigazgatási razziát tartott. A szegedi rendőrség pénteken éjszaka nagy titkolódzással autós-razziát tartott és meglátogatta a kommunista-gyanusokaí. — Buócz főtanácsos megcáfolta a fantasztikus híreket. „A szegedi razzia nincs összefüggésben a fővárosi eseményekkel. este 11 óra tájban két rendőri autó is elindult Szőreg irányában. « (A Bélmagyarország munkatársától.) Pénteken este a késő esti órákban dr. Buócz Béla rendőrfőtanácsos általános razziát rendelt cl a város területére. A razzia, szürke egyszerű razziának ígérkezett, amilyent a szegedi rendőrség az utóbbi időben többször rendezett. A razzia azonban, amint a szombati nap folyamán nyilvánosságra került, a szokásos rendőri munkától abban különbözött, hogy a rendőrség a razziával egyidejűleg meglátogatott néháng kommu.istagyanus egyént és egy ujszőregi volt francia hadifoglyot, aki csak nemrégiben jött haza Magyarországra. E razziát a rendőrség nagy titokzatossággal hajtotta végre. A rendőrség látszólag nagy apparátussal lefolytatott munkáját még fantasztikus abbá tette az a tény, hogy dách csak az íróasztalának dolgozgatott, Borynak azonban megyeszerte lehettek afféle vidéki irodalmi sikerei. Társaságkedvelő ember volt, vidám, elmés, olvasott s azért a társaság is becézgette. Madách maga is a bámulói közé tartozott, ahogy Mikszáth állitja s többször mondta, hogy többre tartja magánál. Nyilván ez a nagy népszerűség kapatta aztán el a nagyra menendőő fiatalembert. ElkönnyelmüBödött, elrendetlenedett s már mint gyarmati ügyvédnek cigányútra szaladt az élete. Hivatalos pénzek elszámolása körül támadtak kellemetlenségei s bár Madách soha vissza nem fizetett baráti kölcsönnel megmentette a katasztrófától — a kötelezvény még most is megvan róla a sztregovai le. véltárban, — az erkölcsi himlőhelyek meg maradtak a Bory lelkén. Törött szárnyú madár lett belőle, magasba vágyó, porban vergődő züllött bohém. Már akkor Madáchot is átvetette a vállán az élet 6 a világgal meghasonlott két ember egymást itatta a lelke keserűségével. A letört zseni nagyon beleillet a filozóf földesúr sztregovai udvarába, a keserű humorral összeválogatott dickensi alakok közé, a két hóbortos pap, a mindig repülő gesztusokkal járó Sréter Miklós, a Vojtina-szerü poéta s a deliriumos János hajdú mellé. S föl leijet tenni, hogy ebben a környezetben legközelebb állt Madáchhoz egykori mentora. Azt is lehet képzelni, hogy a vele való eszmecserék során hasadt ki sokat vivódó lelkéből a nagy dráma kristálymagja Aki maga már nem tudott fepülni, az talán még tudta lendíteni a más szárnyát. Annak azonban, amit Mikszáth mond, kogy Bory volt az első, akinek Madách felolvasta íz Ember tragédiáját, ellentmond magának a drámának a kézirata. A címlapjára az van feljegyezve; kezdem 1859. febr. 17-én,..« Bory László pedig már 1858 nyarán meghalt. A két barát többedmagával átkocsizott Szliácsra s azon mulattak az uton, hogy Madách és Bory témákat adott fel egymásnak, amikről verset kellett rögtönözni. Amint megérkeztek a fürdő telepre, a társaság sétálni ment, Boryt magára hagyták. Amint visszatértek, sikoltozást hallanak Bory szájából. Be akarnak menni, az ajtó zárva. Dörömbölésükre nyílik az ajtó, eléjük ált Bory feldúlt arccal, kuszált hajjal, kezében töltött puskával, az asztal mellett pedig halálsápadtan reszket egy — finánc. — Mi történt itt, Laci? — kérdezte Madách ijedten. — Megesküdtettem az alkotmányra ezt a bitangot, — mondta Bory rekedten s többet az egész társasággal nem törődve, leült irni. A finánc aztán elnyöszörögte, hogy az ügyvéd becsalta a szobába, ráfogta a puskát s ugy kényszeritette, hogy esküdjön hűséget Kossuth Lajosnak. Madách szomorúan nézett össze barátaival s odahajolt Boryhoz: — Hát most mit csinálsz, Laci? —• Levelet írok a császárnak, — folytatta Bory dühösen, — fogadom, hogy nem teszi az ablakába. Azzal átnyújtotta a papirt, amin nem betűk voltak, csak gyerekes krikszkrakszok s az asztalra borulva elaludt. Álmában megkötözték s felszállították Lipótmezőre. Mire az egyik tragikus hős dicsőségének őrök napja felkelt, akkorra a másik bele veszett az örök éjszakába. Madách Bacon lordja ugy halt meg, hogy összezúzta fejét a zárkája vasrácsán -„ 'A rendőrségi autók éjszaka két órakor értek vissza anélkül, hogy valakit magukkal hoztak volna. Az éjszakai razziának különben mindössze, egy gyanús előállítottja, volt, névszerint Vajdovics Antal, akit kellő igazol* tatás után azonnal szabadlábra helyeztek. A péntek éjszakai nagy titkolódzással lefolytatott razziával kapcsolatban szombaton olyan fantasztikus és szertelen hirek terjedtek el a városban, hogy Szegeden kommunista összeesküvést lepleztek le és hogy a rendőrség az éjszakai rajtaütéssel egyidejűleg kommunistákat is tartóztatott le. A szertelen fantázia mind ujabb és ujabb részleteket tudott már az éjszakai rendőrségi munka országos jelentőségűnek kikürtölt eredményéről. A csapongó fantázia munkáját csak' élesztgette az a tény, hogy a rendőrség emberei, detektívek és rendőrtisztek érthetetlenül a legnagyobb titokzatossággal kezelték az éjszakai razziát, \ ugy hogy a péntek éjszakai közbiztonsági razziának olyan látszata volt, mintha ez alkalommal kommunista összeesküvést leple' zett volna le a rendőrség Szegeden. Szombaton délelőtt egyébként Buócz Béla.rendőrfőtanácsos hivatali helgiségében szokatlanul hosszú ideig tartózkodtak benn a rendőrtisztek, akik mosollyal fogadták a közönség kíváncsiskodó kérdéseit. A kapitányság vezetője! a déli órákban még elzárkózott minden információ elől és kijelentette, hogy a napisajtóval kapcsolatban még nem tud pozitív választ adni, mivel a jelentések még nem futottak be hozzá. Később azonban kijelentette Buócz főtanácsos, hogy délután hat órára már teljes lesz a razzia eredménye, amikorra is a rendőrség hivatalos kommünikét ad ki, hogy a város lakosságának mesterségesen felzaklatott kedélyeit megnyugtassa. 'Az ügyészségen természetesen semmit sem tudtak a péntek éjszakai történtekről. Amint munkatársunk előtt kijelentették, a rendőrség jelentést nem küldött és igy a razzia vagy hétköznapi, vagy pedig a belügyminiszter rendelkezésére előre meghatározott célú lehetett. —-