Délmagyarország, 1927. szeptember (3. évfolyam, 199-223. szám)
1927-09-21 / 215. szám
1 <¿27" szeptember 21.. t)í:LM\(; VAROKSZAG 3 # Kúria délután két áráig tanácskozott Andor Zsigmond pőrében, de a döntést csak szerdán Hirdetik ki. (A Délmagyarország munkatársáig.) A JCuría /'«pp-tanácsa kedden délben tárgyalta Andor Zsigmond volt szegedi színigazgató pörét. A város — mint emlékezetes — a szegedi járásbíróságtól Andor Zsigmonddal kötőtt bérleti szerződésének felbontását kérte, azon az alapon, hogy Andor a szerződésben lefekte'.ett kötelezettségeinek nem tud eleget tenni, színészeit nem tudja fizetni, aminek következménye azután az lelt, hogy többen csődöt fértek Andor ellen. A járásbíróság, majd a törvényszék Andor Zsigmondnak a várossal kötött szerződését felbontotta. Andor a másodfokú ítélet ellen felülvizsgálati kérelemmel élt a Kúriához. A lvuria előtt kedden ismertették Andor felülvizsgálati kérelmét, amelyet di\ Schumrcz József és dr. Bródy Ernő készített. Ismertették a pör többi iratait is, majd dr. Bródy Ernő indokolta meg hosszasabban, hogy álláspontja szerint helytelenül érvénytelenítették az alsóbiróságok Andor Zsigmond szerződését. A Kúria délután két óráig tanácskozott ez ügyben, amikor dr. Papp tanácselnök bejelentette, hogy mivel a tanácskozással még nem készültek el, a Kúria csak szerdán délelőtt hirdeti ki határozatát. Tüdőgondozót, gyermekjátszótereket, piacáthelyezést sürgetnek a szegedi orvosok. A városi párt közegészségügyi bizottságának ülése. (A Délmagyarország munkatársától.) A városi párt közegészségügyi bizottsága kedden délután ülést tartott, amelyen a város jövő évi költségvetésének közegészségügyi vonatkozású tételeit vitatták meg. Az ülésen dr. Regdon Károly elnökölt és azon a városi párt orvos és gyógyszerész tagjai jelentek meg. A bizottság a költségvetés megbeszélése után abban állapodott meg, hogy felkérik a város tanácsát, hogy mielőtt a költségvetést végleg elkészítené, a közegészségügyre vonatkozó tételekről kérjék ki előzőleg a bizottság véleményét. Fontosnak tartaná a bizottság, ha a kórház adósságát végre törölnék a költségvetésből, amelynek közegészségügyi része igy igen tetemes összegre rug, holott ha a kórház kétszázezerpengős adósságát törölnék, ez az öszszeg igen minimálisra redukálódnék. Sürgősnek és rendkívül kívánatosnak jelentette ki a bizottság a városi tüdőbeteggondozó mielőbbi megnyitását, annál is inkább, mert erre a célra a kormány már kélizben nagyobb összeget bocsájtolt a város rendelkezésére, azonkívül évi négyezer pengővel támogatja a tüdőgondozót. Felmerült az a gondolat is, hogy a tüdőgondozó vezető orvosi állását is be kell tölteni, amelynek késleltetése ugylátszik személyi okokra vezethető vissza. A bizottság ezt a kérdést nagyhorderejűnek tartja, annyira, hogy megbízta egyik törvényhatósági bizottsági tagját, hogy ebben az ügyben interpellálja meg a polgármestert. Indítványt lés elé terjeszt a bizottság a közgyüa külvárosi gondozatlan tereknek gyermekjátszóterekké való átalakítása ügyében és elsőrendű fontosságú kérdésnek tartja a piacok áthelyezését is. Dr. Krausz József indítványozni fogja a közgyűlésen, hogy a kórházban" gyógyíthatatlan betegek részére külön osztályt (sínylődök háza) állítsanak fel. Rámutat "az indítvány arra, hogy ilyen sínylődök háza minden nagy városban van, csupán Szeged nélkülözi. Hatszázezer pengő értékű üif kisajátítást kiván a kultuszminiszter a várostól az egyetemi építkezésekhez. Szokatlanul gazdag a szeptemberi közgyűlés tárgysorozata. (A Délmagyarország munkatársát ól.) Kedden, jóval a déli harangszó után, amikor ki- j kat. Először Fodor Jenő, íuerült már a közgyűlést előkészítő tanácsülés zetüi sorban terjesztették elő közgyűlési darabjaianyaga, a polgármester titokzatos arccal kér dezte meg Berzenezey Domokostól: — Tudod-e Domi, hogy miért fog hasonlítani ez a közgyűlés az angol »nagy« parlamenthez;? Berzenczey természetesen nem tudta. — Azért, mert ez a közgyűlés is harminc eszJfwWg l'og tartani, — adta meg a magyarázatot « polgármester, aki eléggé tájékozott a históriában. Ha van is a polgármester jóslatában valami kis költői túlzás, annyi bizonyos, hogy régen nem ült össze a város öreg parlamentje ilyen gazdag és hosszú tárgysorozattal. »int amilyennel szerdán délután három órakor összeül. Először is a nyári vakáció alatt összegyűlt anyagot kell megemésztenie, ezután szerepel napirendjén a jövő évi költségvetés, amelynek minden egyes tétele külön vitaanyag, csak egy uj Pillicli Kálmán kellene hozzá. Van renge!eg uj anyag is, indítványok, javaslatok, tanácsi «s polgármesteri előterjesztések, a pihenös nyári twinapok megérett termése. A tárgysorozat állítólag közel száz pontból fog állani', pedig az a Pont, amely a legnagyobb érdeklődést váltotta volDa ki, a polgármesterbelyetlesi tisztség betöltése »maradt ráta. A hivatalos magyarázat szerint ®»stt1 mert a főispán más hivatalos elfoglaltsága ttl;a't nem elnökölhetne a választöközgyülésen. , Az előkészítés tiz óra után kezdődött és félegyig wtott szakadatlanul. A tanácsi ügyosztályok vea gazdasági ügyosztály vezetője referált. Darabjai közül a következő érdekesebbeket jegyeztük fel: (íárgyán Imre a Kálvária-tér rendezését és feltöltését kéri indítványában. A tanács ezt a munkát az idei kövezési programba már nem tudja beilleszteni, ígéri ellenben, hogy jövőre beilleszti. Dr. Kormányos Benő azt indítványozza, hogy a Fertő-ucca luízaít is kapcsolja be a város a magasnyomású vízvezeték hálózatába, mert a főcső, amely a köztisztasági üzemhez szállítja a magasnyomású vizet, ezen az uccán megy' keresztül. A mérnöki hivata nem javasolta az inditváuy elfogadását, mert az uj' fogyasztók túlságosán megterhelnék a vízmüveket, de a szabályrendelet is tiltja az ilyen bekapcsolásokat. A tanács a mérnöki hivatal javaslatával terjeszti a közgyűlés elé az indítványt. Egy másik városalva azon kesereg, hogy az ország külkereskedelmi mérlege legutóbb kétszázmillió passzívával zárult. Ezen segítendő azt kívánja, hogy a város egymillió pengő alaptőkével létesítsen angol szövetgyárat, mert a behozatal a legnagyobb mértékű a finom angol szövetekben. A tanács ugy találta, hogy az indítvánnyal érdemben nem lehet foglalkozni, mert a városnak nincs felesleges egymillió pengője, de nem is hivatása a gyáralapitás, az ilyen irányú magánvállalkozásokat viszont mindig készségesen támogatja. Dr. Fajka Lajos indítványában utasítást kér az útügyi hatóság számára néhány elhanyagolt állapotban lévő, de nagyfontosságú külterületi ul rendbehozására, szikeltetésére. Az indítványt a polgármester, mint útügyi hatóság, megfontolás végett visszakéri a közgyűléstől. Dr. fiaál Endre kiilturügyel következtek ezután. A Somogyi-telep lakossága papot kér. Ezt a kérelmei a megyéspüspök külön beadványban pártfogolja, amennyiben azt kéríj hogy a város létesítsen a telepen kiilkáplánságot és vállaljr el a külkáplán javadalmazását. A tanács kimondotta, hogy uj kápláni állás szervezését nem javasolja, ellenben javasolni fogja a közgyűlésnek a kápláni javadalmazás elvállalását. A Munkások Gyermekbarát Egyesületének szegedi fiókja a szegedi munkásgyerinekek számára nyári üdülőhelyet kiván létesíteni. Erre a célra két hold ingyen területet kér a várostól az ujszegedi oldalorajj közel w Tiszához. A telken körülbelül negyvenezer pengős költséggel favázas épületet emeltetne. A mérnöki hivatal a Bérkert-sor kéL telkét jelölte ki erre a célra és a tanács elhatározta, hogy ezt a területet át is adja, ha az egyesület beigazolja* hogy megvan az anyagi ereje a szükséges beruházásokra. Dr. Tóth bnre Királyhalom számára kér önálló plébániát. A tanács az indítványt pártolólag terjeszti be, de csak abban az esetben, ha a királyhalmi katolikusok saját költségükön felépítik a plébánia lakot, a templom építéséhez pedig hozzájárulást eszközölnek ki a vallás- és tanulmányalaptól. Most ismét gazdasági ügyeket vett elő a tanács, de ezeknek már erős pénzügyi vonatkozásaik is voltak, illetve vannak. A legérdekesebbek közülük a következők: A városnak az egyetemi építkezésekkel kapcsolatban uj lelkekre kell kisajátítási jogot kérnie a kultuszminiszter kívánságára. A nőgyógyászati klinika elkülönítő pavillonját ugyanis a miniszter nem oda kívánja felépíttetni, ahol számára az eredeti terv jelölt ki helyet,, hanem a klinika mögött, jelenleg magántulajdonban lévő lelkeken. Ezért kell a városnak kisajátítania a \ap-ueeál>an két telket, a Markovit* Iván-uceáhan pedig egyet a rajta levő házakkal együtt. A miniszter a megváltási összegnek felét kivételesen magára vállalja, de a másik felét a városnak kell kifizetnie. Utólag kér kisajátítási jogot a város az ipartestület székházára is, hogy megtakarítsa a horribilis átiratási illetékeket. Raek Lipót pénzügyi tanácsnok /1 az uj városi kölcsönre vonatkozó adatokat ismertette. Az uj kisajátítások költségeire 600.000, a tanyai iskolák építéséhez való hozzájárulásra 1G1.480, a Szent György-uccai telken építendő uj, háromemeletes bérház költségeire — a bérházban harminc lakás és tiz üzlethelyiség lesz — 844.000, két murikásház építésére — száz lakással — 890.000, a Stefániái rakpartcsuszamlás helyreállítására 200.000, a tanyai kisvasút motorjaira 290.000 pengő kell, ami összesen 2,895.480 pengőt tesz ki. A tanács hárommillió pengő kölcsön felvételére kér engedélyt, mért kell valami az ujszegedi iskola kibővítésére is. Az építkezések tárgyalásánál Fod-or tanácsnok, a szinház adminisztrátora, halkan megjegyezte, hugy a színészek számára is kellene lakásokat építeni, sZinészlaká sokat. — Erről most ne beszélj, Jenő, erre most nincsen pénzünk — mondotta a polgármester —, majd meglátjuk jövőre, ha beválik a dolog, talán ilyen lakásokat is építünk. Addig majd csak ellaknak valahol a színészek. Az előljáróságí ügyek következtek. Pálfy József volt a referensük. A villamosvasút, mint ismeretes, negyvennyolcezer pengő hozzájárulást kért a várostól a fővonalmenti uccaburkolaí rendbehozási költségeihez. A hozzájárulás ellenében az egész fővonalat ugy épitené át, mint ahogyan a Zrinyi-uecai szakasz elkészült, aszfalt helyett bazaltkockaszegélyckkel. A tanács eredetileg huszonötezer pengő megadására mutatkozolt csak hajlandónak, de a villamos uj érvekkel állt elő, bejelen telte, hogy hozzájárulás nélkül nem csinálhatja meg a munkát, vagy ha meg is csinálja, akkor a régi burkolatot állithatja csak helyre, ami viszont ismét nem lesz hosszuéietü. Az egész munka 520.000 pengőbe tog kerülni. A tanács a villamos érveire meg is változtatta eredeti határozatát és most olyan javas