Délmagyarország, 1927. szeptember (3. évfolyam, 199-223. szám)
1927-09-17 / 212. szám
1027 szeptember 17. DÉLfriA (iV ÁRÖKSZÁG 3 Teljesen alapíalanols. a gyersnelepíiFali&isröl íerfesszÉeti fflreR. O. szegedi közkór föázba bénulási tüneteit Közölt beszállítottak egy 35 éves férfit, de gyemetaegbe/egedés egy sem fordult elő Szegeden. (A Détmagyarország munkatársától.) Pénteken riasztó hirek terjedtek el a városban arról, hogy a Romániában pusztító járvány, az úgynevezett gyermekparalizis Szegeden is fellépett és az illetékes egészségügyi hatóságoknál máris több ilyen megbetegedést jelentettek be. A rémhír terjesztői arról is tudni »éltek, hogy több gyermebparalizisben megbetegedett gyermeket már be is szállítottak a közkórházba. ban egy harmincöt éues férfit szállítottak be a közkórházba, aki a gycrmekparalizishez hasonló betegségben szenoed és állapota meglehetősen súlyos. A beteget természetesen azonnal szeparáltuk, a megbetegedésnek azonban a járvány szempontjából nincs semmi jelentősége, mert úgyszólván minden évben előfordul egy-két ilyen megbetegedés. A mostani eset csupán azért feltűnőbb, mert a betegség Romániában járványszerüen lépett fel és erősen túlzott hireket kolportálnek terjedéséről, amelyek a közönséget természetesen felizgatják. A lényeges az, hogy veszedelemtől nem kell tartani. A Délmagyarország munkaiársa meggyőződött arról is, hogy egyetlen megbetegedésről sem tettek ielentést a szegedi hatóságoknál. Hasonló tünetek közötti bénulást megbetegedés szinte majdnem minden évben előfordult egy egy, de legtöbbször 20 és 50 év között. Szegeden tehát semmiféle aggoda| lomra nincs ok, a r'én hi ek alaptalanok. A I}iíve&gyill£®&sággal gyanusiíoií Süli Mi§úly péníeKen délben elfagyta GyiU Utánajártunk a hirnek és illetékes helyről nyert információk alapján megállapíthatjuk, hogy a rémhírek minden komoly alapot nélkülöznek. Szegeden eddig egyetlen gyermek sem betegedett meg gyermekparalizis&en. Felvilágosításért dr. Debre Péterhez, a közkórház igazgató főorvosához fordultunk, aki a következőket mondotta : — Az elteriedt hirek teljesen légből kapottak. Mindössze aanyl alapjuk van, hogy a napoka Hég mindig tisztázatlan a szöregl titokzatos haláleset. Kosság, öngyilkosság, vagy szerencsétlenség? (A Délmagyarország munkatársától.) Süli Mihály, a szőregi meg mindig tisztázatlan hitvesgyilkosság gyanúsítottja, pénteken délben elhagyta az ügyészségi fogházat. A hatalmas szál ember kis csomagjával kezében bátortalanul botorkált le a lépcsőkön. A törvényszék kapujában büszkén mondotta ismerősnek és ismeretlennek, hogy szabad és ártatlan. Szabadlábra helyezték, nem igaz a hitvesgyilkosság szörnyű vádja. Süli Mihály szabadlábra helyezésével a titokzatos gyilkosság uj stádiumba jutott. A csendőrség most uj irányban fogja a nyomozást folytatni, hogy megállapítsa Süli Mihályné halálának igazi okát, mivel Süli állhatatosan állítja, hogy felesége öngyilkos lelt. Az őrizetbe vett Süli Mihály ellen különben is csak feltevések szólottak. A csendőrség, ügyészség, a vizsgálóbíró és a boncolást végző tőrvényszéki orvosok csak gyanús körülményeket talállak, anélkül, hogy határozottan Süliben látták volna a gyilkost. Megnyugtató válasz nélkül maradt még mindig a legfontosabb kérdés, még pedig az, hogy bünc&ckk| meny történt-e, vagy öngyilkosság? A községi orvos a halál okául öngyilkosságot állapított meg. A 'törvényszéki orvosok, akik a boncolást végezték, azon véleményüknek adtak kifejezést, hogy gyilkosság történt. Ha tényleg gyilkosság történt, tisztázatlan, hogy ki követte el a bűncselekményt, kinek volt oka annak elkövetésére? A nyomozás megnyugtató módon nem tudta megállapítani, hogy kit terhel a megállapított bűncselekmény. A gyilkosság mellett egyébként az az egyetlen gyaníts körülmény tanúskodik, hogy a halálos szúrás bekecsen keresztül történt. Ez a körülmény azonban az ' ujabb feltevések szerint a gyilkosságot nem támasztja alá száz százalékbau, mert az öngyilkosságra elszánt egyén éles pengével bekecsen keresztül is halálos szúrást tud ejteni magán. Süli Mihály szinte gyanús nyugodtsága, ahogy a gyilkosság után viselkedett, még nem terhelő bizony it ék. Süli Mihályné rejtélyes halála tehát továbbra is tisztázatlan és most ismét a szőregi csendőrségre vár a feladat, hogy fényt derítsen a titokzatos haláleset okára. lessz o szegedi uj reHtora* Csengery János, Kosuiáiiy Ignác és Cöíe József professzorok nyugalomba vonulnak. — Berecz János Kinevezése még nem végleges. A Délmagyarország munkatársa pénteken hosszasabban beszélgetett dr. Tóth Károly prorektorral a külőnlöző eg. eten i dolgokról, elsősorban a rektorválasztásról. Mint már jelentettük, rövidesen ismét, most már harmadszor i •v álaszt rektort az 1927—28. tanévre a szegedi egyetem. A mult tanév végén választották még meg a karok elektorai Imre József professzort, aki azonban a tisztséget nem fogadta el. Másodszor dr. Rigler Gusztáv professzort, a közegészségtan tanárát választották rektorrá, de ez a választás sem volt szerencsés, Rig(A Délmagyarország munkatársától.) 8r?plember tizenötödikén az egyetem körül is megelevenedett az élet. Benépesültek az egyetemi inlernátusok, visszakértek a diákszobák lakói és megérkeztek az uj gólyák, akik hatalmas származási ivekkel és vadonatúj indexekkel sürögnek-forognak a Dugonics-téri központi épület kapuja körül Visszajöttek nyári szabadságukról a professzorok is és néhány napon belül' megkezdik előadásaikat az egyetemen, ahol nagyobb arányú változás az idén jj®m történt Az uj tanév kezdete mégis különbözik az eddigiektől, még pedig annyiban, íwgy a raktári szék meg mínílirt tfzftfífflat és * Prorektor intézi ki ügyedet bogy még ebben az évben elfoglalja uj katedráját. így most harmadszor kell az egyetemnek rektort választania. — A karok közül kettő már meg is választotta elektorait, a másik kettő is rövidesen megejti az clektorválasztást, ugy, hogy az elektorok talán már a jövő héten összeülnek, hogy megválasszák az egyetem uj rektorát — mondotta dr. Tóth Károly. — A rektorválasztás azért maradt el ilyen későre, mert eleintu azt hittük, hogy Rigler professzor ur itt maradhat még ebben a tanévben Szegeden és betöltheti a rektori tisztséget A helyzet azonban ugv alakult, hogy azonnal el kellett foglalnia uj katedráját, az egyetem tanárai pe* dig a nyári hónapokban nem tartózkodtak Szegeden és igy lehetetlen volt az uj rektor megválasztása. Arra a kérdésünkre, hogy ki lesz az egyetem uj rektora, dr. Tóth Károly a következőkig mondotta: — Minden valószínűség szerint Reinbold Béla professzor. Én nem csinálok titkot abból, hogy öt szeretném utódomul és a jelek arra engednek következtetni, hogy az elektorok egyhangúan őt is választják meg. Megkérdeztük ezután a prorektort, hogy n tanári karban milyen változások történtek a* idéu. Dr. Tóth Károly elmondotta, hogy az egyetem három régi professzora vonul most nyugalomba, dr. Csengery János, a classic;» phiiológia tanára, dr. Kosatány Ignác, az egyházjog és dr. Lvle József, az általános kór« és gyógytan professzora. A három professzori körülbelül az első félév végéig helyettesitili majd katedrájukon, mert a katedrák betöltésére előbb nem kerülhet sor. Arra a kérdésünkre, hogy a nőgyógyászait tanszék ügye elintéződött-e már és megfeleltei a valóságnak az a hir, amely szerint Kubinyl professzor katedrájára dr. Berecz János magántanárt nevezték ki, a prorektor a követ-" kezüket mondotta: — Erre a kérdésre nem nyilatkoztatom „ mert ebben az ügyben csak bizalmas értesüléseim vannak. Női hajvágás ondolálás, hajfestés 3 óra alatt eisfirendii munkaerők által, olcsó árakon. Hoftmanné női fodrász—manikűr terem Szeged, 8t3 Kálloy Albert ucca(Hid ucca) Légibb órák, ékszerek részletre Is Qy№ Béláitól STSMSffiKÍ & tincs többé reuma, csuz, izUszvény. /W dagadt, sebes, viszkető és béna * ' láb, tüdőbaj, asztma, szívbaj, Idegbetegség, szembaj stb. i 31 év cta nipró .eiva, 7 országban szabadalmazvaNe hagyja magét rossz tanácsadótői lebeszélni- Ha Ön odahaza teljesen meg akar szabadulni hűtéstől származó bajától, akkor jöjjön okve len bizalommal hozzám, mikor még nem késő. Kct probalürdó 7 pengőAki megveszi tőlem a készüléket annak nem kell fizetni. Tisztelettel KYTKÓ VIKTOR első m. kir. szabadalom feltalál ja és tulajdonosa Szeged, Sárkányszá'la é3 Cinkota, Nagy Icce, Budapest me lett. 7b$ angol női szövetek, YALO valamint férfi szövetek beérkeztek. 798 SCMTZ M. FIII, lölcsey u. 4. Péter r&gaVzkódóít ahhoz, Az összes zenemiiujdonságokat lejáhzhatja 2 pemgö 711 havi e'ólizeté^rí. kölc*»»» könyviéi:, Kígyó ucca 1. szán> Telefon SOó,