Délmagyarország, 1927. július (3. évfolyam, 148-174. szám)

1927-07-31 / 174. szám

1027 Juïxûs 3!. OÊLMAGTARORSZAG §aî §émapra 11 perngö 22 fillért egy roRlkamî mun$£ûsmal£. Hagyan reduRúlíá.& a гоШШш^&йдй arányszámot százalékról &usz százalékra. negyven (A Délmagyarország munkatársától) Szi kor a János kendergyári munkás járt szombaton szerkesztőségünkben és elpanaszolta a következőket: Több, mint három, évvel ezelőtt, 1924. április 29-éo súlyos baleset érte munkahelyén, ahol, mint kendervágó szakmunkás dolgozott, A vágógép önhibáján kivül el be pia jobbkezét és ««Kroncsolta hüvelyfeniját ugy, hogy az ujját amputálni kellett. A munkásbiztositó pénztár nagyvíüissáisalékos rokkaa*ságot állapitaít meg, mert Szikora János munkaképessége kezének megcsonVulásu következtében annyira csökkent, hogy régi munkakörét többet nem tölthette be, mint mázsáló. munkás kapott továbbra is alkalmazást a Isendergyárban. A munkásbiztositó azonban rövidesen revideálta előbbi határozatát és harmincöt százalékra szállította le a munkás rokkantsági arányszámát Ilyen Irulcs szerint havonta 233 ezer korosa rokkantsági tiegélyt kapott. Legnagyobb meglepetésére azonban 6 hónap múlva ujabb értesítés érkezett számára, amelyben a munkásbiztositó pénztár igazgatósága azt közölte, hogy rokkantsági arányszámát ismét redukálták húsz százalékra és rokkantsági járulékát igy havi btsszonhá?yHMC7?fr boronára szállították le.. Ezt az értesítést még 1925. áprilisában kapta meg Szikora János. Azonnal elment a munkásbiztositö pénztár hivatalába és ott bejelentette, hogy abban az esetben megnyugszik az igazgatóság határozatában, ha havi járandóságát megtelelő régkielégítéssel megváltják. Az irodában biztató ígéretet kapott. Közölték vei«, hogy- egy ujabb keletű miniszteri rendelet értelmében a 20 százaiékos rokkantakat úgyis végkielégitik. Három, «égy hónapon belül tehát megkapja a rokkant munkás jogos járandóságát. Szikora János türelmesen várt, de Mába várt. Elmúlt három hónap, a feíebbczés batárideje, elmúl t a negyedik is, de nem kapott semmit. Sürgette ügyének elintézését, mert a pénzre nagy szüksége lett volna, hiszen három gyermekének eltartásáról kellett redukált keresetéből gondoskodnia. Egyszer azután kapott egy irást. Az igazgatóság azt közölte vele, hogy sörgetésaak haly© nincs, várja ki ügyének elintézését. Szikora János tovább várt és megint hiába várt. Amikor megunta a várakozást, aneglslebfeezte az igazgatóságnak azt a határozatát, amellyel 20 százalékra redukálták rokkantsági arányszámát. Ennek is hossza ideje már, de mind a mai napig azt sem közölték vele, hogy elfogadták-e a felebbezését, vagy pedig — mint elkésettet—, mert a nagy várakozásban elmúlt a felebbezési határidő is, visszautasítják, A rokkantsági járulékot hat hónapra előre utalja ki a pénztár. A" kővetkező hat hónapra most kapta meg a járandóságát Szikora. Kapott tizenegy pengő 28 filWrt. Havi fizetése a kendergyárban 88 pengő. Most csak ast szeretné tudni, hogy mire költi a pénztár a munkások és a munkaadók hatalmas hozzájárulását, ha a megrokkant munkások jogos járandóságára nem marad belőle. Nagyúri dolgozószobák a szegedi városházé® külön előszobákkal. A: napokban valami hivatalos ügy arra kényszeritett, hogy végigjárjam A két városháza folyosóit. Rég jártam erre és talán ez az oka annak, hogy nagyon megleptek az épületek belsejében tapasztalt változások. Olyan különös, idegenszerű hatása volt rám ennek a különben ismerős helynek, hogy néha ugy éreztem, mintha máshová tévedtem volna. Mert a.mai városházában nyoma sincs már annak a puritán, meghitt és mégis előkelően komoly egyszerűségnek, amely valamikor ráütötte jellegzetes bélyegét kívülről is, belülről is a sxögedi vúros közigazgatására. Most értettem csak meg, hogy mit jelent a magisztrátus felháborodása, amely olyan elementáris és meggyőző erővel pattant ki a belügyminiszter költségvetést szabályozó rendeletére. »A belügyminiszter által megvont szük költségvetési keretek között még csak nem is — reprezentálhatunk« — sirt fel a tanácsi panasz. Eleinte nem tudtam, hogy miért e nagy fájdalom, most azonban rájöttem, hogy a szegedi városházán a közigazgatási cél, a városfejlesztési ábránd, a Nagy-Szeged álma egyetlen vágyban csúcsosodik ki, a reprezentálás vágyában. Ma mindenki reprezentálni akar, reprezentálni akarja először önmagát, másodszor a várost. Minden városi cseléd, as uccaseprőtől egészen a város nneines magisztrátusáig ugy érzi, hogy kötelessége, hivatás@ és privilégizált joga is egyszersmind a reprezentálás. Uj világ támad a régi helyén, uj városi arisztokrácia alakult ki, amelynek a városháza a fellegvára. A szerény városi cselédekből, mert valamikor, Kállay Albert idejében nem volt szégyen ez a titulus, büszke, fényűző patríciusok lettek, korlátlan hatalma: urak, szogedi kiskirályok. Hogy mi okozhatta ezt a nagy változást, nem tudom, de a tünetei lépten-nyomon észlelhetők. A legszembetűnőbb tünet az a változás, 6 melyen az egyes hivatalszobák mentek és mennek keresztül. A folyosókon mindenütt maiteros ládák hevernek, furják-faragják a kőművesek az öreg falakat, ajtókat törnek, ajtókat tömnek, amit ma lebontanak, azt újra felépitik holnap, mázolnak, festenek minden, vonalon. A szőnyeg- és bútorkereskedők, e kárpitosok, az asztalosok alig győzik a sok megrendelést. Mintha valami dúsgazdag, hadimil\ liárdos uj házaspár rendezkedne be valami j agyonmodernizált ősi kastélyban. A hivatalfőnökök, a tanácsnokok szobáit keleti kényelemmel rendezték be. Ahol deszkapadló volt, azt gyorsan kicserélték parkettre, a parkettet pedig süppedő szőnyegekkel fedték el, ugy, hogy egy talpalattuyi sem látszik ki belőle. A falakat a legújabb divat szerint dus aranyozással festették át. Uj bútorok kerültek a barátságos, régi íróasztalok helyére. Ugy néz ki mostanában a legtöbb tanácsnok szobája, mint valami meghitt, nagyúri dolgozószoba, selyemernyŐM lámpákkal, hüsitő ventillátorokkal, ragyogó batorokkal. Az egyszerű ügyes-bajosokat olyan áhítat fogja el, ha egyik-másik ilyen hivatalszobába tévednek, mintha valami középkori velencei dozse kéjlakába kerültek volna. A legérdekesebb és a legérthetetlenebb tünet mégis az, hogy ezek a szobák minduntalan változnak. Valahányszor egy hivatalfőnök hivatalt cserél, ami az utóbbi időben nagyon gyakran megtörténik, szobáját saját külön egyéni izlése szerint alakiiják át. Van olyan városi főtisztviselő, aki az utolsó esztendőben most változtatja harmadszor hivatalát és Ms azeal szíves bacsut vettek egymástól, megállapodván abban, hogy majd karlócai mellett döntik el, sárkánykigyótól lett-e az asszony, vagy, hogy asszonyból lesz a sárkánykígyó. Ali papucsos fölkattyogoft a várba, Pali papucsos pedig hazadöcögött a Latván-uccába és kiadta az ordrét f.z asszonynak, hogy másnap délre meg kell sütni ast a két bus gerlicét, amelyik a pitvarajtó fölött kukkurázik. Még pedig az egyiket mazsolaszőlővel megspékelve, mert a töröknek arra csúszik a bor, a másiktól pedig nem kímélve a törökborsot, mert az ugy kívánkozik a magyar gyomorba. — Mán pedig neköm se igy, se ugy nem költ, -- rángatta panyókára a vállát a mesterné. — Te - ueköd? Hát ki kérdőzte azt, hogy mi köll te neköd? -— ü-ugy? — tette a kezét csípőre az asszony. — Hát én tán éhön tátogjak addig, mig kend föléteti a házat azzal a nagybélü pogánnyal? — Te? gerjedt föl a mesterben az ürmös. — Te nem tátogsz, hanem befogod a szádat, ugv hallgatod a kuckóbul, hogy tanítgatja egymást két olyan uagveszü ember, mint az Ali, mög a Pali. A hüvelykujjával is nyomatékot adott a ¿zó,lak és az asszony tudta már tapasztalásból, kogy ilyenkor legokosabb hallgatni. Nem is szólt többet egy igét se, másnap is c®ak annyit mondott, mikor az ember elment a vasárnapi tanácsba, beleadni az eszét a város dolgába, hogv »aztán üsyeközzön ám kend haza, "iert én be nem eresztem azt a kőrságos törököt, m«g magam löszök«. Azután pedig elbánt a két áldozati állattal, kiütötte őket nyárson szép pirosra, de sem nem mazsolázta, se nem borsoeta, mert ő csak a maga izében szerette a bus gerlicét. Nem is hagyott egyebet belőlük, c«ak a hátuk csontját, azt is kiadta a Bodrinak, aztán megtörölgette a száját, kiült a küszöbre, ugy várta a gazdát, meg a vendéget. A gazda frissebb volt és mosolygott, mint a töt rózsa, mert a tanácsban megint elismerték a nagy eszét. (Móra Balázs ázt javasolta neki, hogy drótoztassa be a fejét idejekorán, mielőtt szétvetné a bölcsesség, inkább a város kasszáj iból fizetik a drótost. —• No, asszony, de ráérsz. Tán kisültek már a görlicék 1 -- Ki is sültek, ki is hűltek. Fenjön kend hamar kést, mert mindjárt itt lössz a kutyafejű barátja. A késfenés mindig az ember dolga. Ügyes ember ugy tudja csattogtatni a kést a fenő kövön, hogy a harmadik szomszédot is eszi az irigység amiatt, amit azzal vágnak. Pali papucsos pedig olyan nagyon ügyes ember volt, Iiogy az asszony alig tudott tőle szót érteni Ali Patlijdzsánnal, mikor oda suhogott a ház elé az ünnep.d kafíánban. — Jó asszony, itt lakik-e az én barátom, a becsületes Pali Pál István és vár-e már nagyon engem, az ő méltatlan barátját? — Vár ám, jó embör, mert már nagyon éhes, még az idén nem övött tőrök pecsenyét. — Mi—it beszélsz, te átkozott méhnek tökéletlen ¡gyümölcse? — Nam hallod, te bolond, hogy köszörüli a kést a kamrában? Legelőször is azt a két nagy szőrös füledet vágja ls. Isten bocsássa meg a gusztusát! — Héj, a sejtán hordjon «I benneteket! — ordította el magát a török és erre nála nélkül vitt« ki a kontyát a Ihatván uocából. — Na te ne! — kurjantotta el magát az asszony és ere Pali papucsos ís kiugrott a kamrából, kezében a nagy görbe bicekával. — Hát tégöd tán a nyavalya tőr, te asszony? — Törje ki kendőt avval az ördög fajzotta barátjával együtt! — Hát nem látta kend, hogy fölkapta az uccán a két sült gerlicét, oszt elszaladt velük? — Hű, a könyörgője ne lögyön annak a Mohamed hóna alul kihullott szurokságának! — eredt inába a Pali az Alinak, dühösen forgatva a kezében a kardbíicskát< Az- ucca ' ; -i már majdnem beérte, mert h töröknek elfogyott a lélekzete. Egy kicsit hátra is billentette a fejét, hátha csak figurázik az s kótyagos gyaur? — Csak legalább az egyiköt! emeigeíte a gyaur, amint észrevette, hogy a töröknek egyezkedő szándéka van. — Isten neki a másikat vidd haza békességben, de az egyiköt én öszöm mög, ha addig élők is! — Egyen meg téged a fekete ábrázatú Szarut és Marut angyal! — hörögte a török, aki most már világosan látta, hogy az ő magyar barátja emberhússal élő dzsin. Avval rúgott egyet magán és ereji maradékával beugrott a várkapun. Ettől kezdve a két papucsos mester soha többet nem cserélt eszmét egymással és eldöntetlen maradt mind a mai napig, hogy az asszony lett-« sárkánykigyóból, vagy as asszonyból lesz a stfr* Mnykigyó,