Délmagyarország, 1927. április (3. évfolyam, 76-99. szám)

1927-04-10 / 84. szám

1927 április 10. DÉLMAGY AROHSZ AG 3 Hegedűs Gyula nyilatkozott a „Délmagyarországnak": .Elvben hajlandó a szegedi színház élére állni." w (Budapesti tudósilónk telefonjelentése.) Be- i számolt a Délmagyarország arról, hogy az 1 egyik budapesti lap pénteki számában néhány soros hir jelent meg, amely szerint Hegedűs Gyulával, a Vígszínház kiváló művészével megindullak volna az első tárgyalások arra, hogy vállalja el a szegedi színház művészeti igazgatói állását. A hir nagy föltűnést kellett, valamint az is, hogy a szegedi illetékes körök ebben az ügyben is a legszigorúbb titkolózás álláspontjára helyezkedtek. A Délmagyarország budapesti munkatársa ma felkereste Hegedűs Gyulát, aki azt a kijelentést tette, hogy elvben hajlandó a szegedi színház élére állani. — Egy nagyobb társaságban — mondotta munkatársunknak Hegedűs — került szóba a szegedi szinház ügye, hogy egg fiók Nemzeti Színházat kellene létesíteni Szegeden. Annak kell lennie a szegedi színháznak CsonkaMagyarországon, folyt tovább a szó a társaságban, niint ami volt Nagymagyarország idején a kolozsvári Nemzeti Szinház. — Ezt a célt én olyan magasztosnak és jelentősnek tarlom — folytatta Hegedűs —, amelyre készséggel vállalkozom. Ezt a kijelentést most is megismétlem. Egész szivemmel és a legkomolyabban foglalkoznék ezzel a feladaltal, ha erről velem illetékes tényezők komoly formában tárgyalnának és rendelkezésre bocsájtanák azokat az eszközöket, amelyekkel gondtalanul keresztül lehelne vinni ezt a nagyszerű gondolatol. Kulhanek Ferenc. •MMWMMIMMIIMWMtMVMMtlMflA WWMflMMMIMIMMfMlf Tovább tart asz ideges íiilcolószás a városfiászán a sszinj&ász-ügyben. A polgármester nem tuá a Hegedűs-kombinációról. (A Délmagyarország munkatársától.') A Délmagyarország pénteki számában beszá moltunk arról, hogy a szegedi városházán a házikezelésü szinház Qgyeit milyen csudálatraméltó diszkrécióval kezelik, hogyan takargatják azokat a létező, vagy nem létező terveket, amelyek a rohamlépésben közeledő uj szeszonra vonatkoznak. Ezt a beszámolónkat most ki kell egészítenünk azzal, hogy a diszkréció mellett a házikezelés körül valami egészen Jurcsa és szokatlan idegesség is megnyilatkozik. Fodor Jenő tanácsnok, akit a tanács, amikor házikezelésbe vette a színházat, teljhatalommal ruházott fel és aki a színházzal kapcsolatban magának tartotta fenn a sajtó kizárólagos informálásának a jogát, egészen különleges álláspontra helyezkedett a sajtóval, a nyilvánossággal szemben. Valahogy ugy képzeli, hogy a nyilvánosságot képviselő sajtónak semmi köze sincs ahhoz, amit a szegedi városházán főznek a város közönsége számára, alkalmatlan és illetéktelen tolakodásnak vesz minden kötelesség- és hivatásszerű érdeklődést és személyes támadásnak minden olyan sajtóközleményt, amely egyszerű fényeket regisztrál, olyan tényeket, amelyek akarata ellenére jutottak a sajtó tudomására. Nem törődik azzal, hogy a város közönsége érdeklődik, még pedig teljes joggal érdeklődik a szinházi dolgok iránt és nem elégszik meg azokkal a közleményekkel, amelyek napról-napra a fővárosi lapokban látnak napvilágot, hanem teljes joggal megkívánja a szegedi lapoktól is a részletes és kimerítő információkat. A sajtó tehát a közönséget kívánja szolgáim akkor, amikor bekopogtat a J teljhatalmú szinházi intendáns hivatalába és ott néhány érdeklődő kérdést kockáztat meg. Szokás szerint ma is bekopogtatott, de már megjelenésével szemmellátható idegességet váltott ki Fodor Jenő tanácsnok lelkéből. Az udvarias érdeklődésre néhány egészen kurta szó volt a válasz. — Nincs kérem semmi! Nem történt semmi! Azl mondják, hogy Fodor Jenő nagyon ideges ember. Viselkedéséből következtetve valóban az. Ma többé-kevésbbé minden ember ideges, de mi lenne akkor, ha ez az idegesség minden vezető állásban levő köztisztviselőnél ilyen leküzdhetetlen formában nyilatkozna meg. A közönségnek tulajdonképen semmi köze sincs a közügyeket intéző hivatalnokok idegrendszeréhez, a közönség azt kivánja, hogy azok az urak, akik ügyeit intézik, bánni is tudjanak vele, ha pedig nem tudnak parancsolni idegeiknek, akkor — ne vállalkozzanak erős idegrendszert igénylő munkára. — „ Nincs kérem semmi, nem történt semmi!" Ez volt a válasz érdeklődésünkre ma, szombaton, amikor esedékessé vált a döntés a Faragó-ügyben, És amikor olyan stádiumba jutott az uj művezető megválasztásának a kérdése, hogy a tanács néhány napon belül kinevezi Faragó Ödön utódját. b Fodor Jenőtől nem kaptunk felvilágosítást, kénytelenek voltunk máshová fordulni információért. Elsősorban felkerestük a polgármestert, aki a következőket mondotta: — A mai számlabemutató tanáosüléáen megkérdeztem Fodor Jenőtől, hogy mi alapja van a Hegedűs Gyula féle kombinációnak, mert a magam részéről nincs tudomásom arról, hogy a város tanácsa felkérte volna Hegedűs Gyulát n művezetői igazgatói állás elvállalására. Fodor Jenő kijelentette, hogy ő nem tárgyalt Hegedűssel és nem tudja, miképen kerülhetett ez a kombináció forgalomba. Fodor Jenő különben nagyon sok pályázóval tárgyalt már, legalább husz rejtektáns van erre az állásra. Az alkalmas művezető kiválasztása nem könnyű feladat és nagy körültekintést kiván, mert akkor választunk csak helyesen, ha olyant választunk, aki érti is a mesterségét, azonkívül megfelelő összeköttetésekkel rendelkezik az Operaházban é* a Nemzeti Színházban. Ugy tudom, hogy Fodor Jenőnek már van kialakult véleménye ebben a kérdésben és néhány napon belül megteszi konkrét javaslatát a tanácsnak. A tanács ezt a javaslatol minden bizonnyal el is fogadja. — Ami a szervezkedést illeti, nem olyan sürgős ez a kérdés, mint sokan gondolják. A legtöbb fővárosi szinházban a B-lista következtében nagyon sok igazán elsőrendű szinész maradt szerződés nélkül, akiknek legnagyobb része szíves-örömest jön le Szegedre, hiszen itt a házikezelés biztos garanciát nyújt arra, hogy fizetését a szezon végéig pontosan és hiánytalanul megkapja. Az uj társulat megszervezésével akkor sem késünk tehát el, ha két hét múlva, vagy három hónap múlva kerül rá a sor. — Faragó Ödönnel még nem állapodtunk meg. A megállapodásnak súlyos akadályai vannak. A magam részéről azt a megoldást tartanám a leghelyesebbnek, ha Faragó ilt maradna a szezon végéig, ameddig szerződése szól. A szervezkedés munkája úgyis az uj művezetőre vár, neki csak a mostani társulatot kellene vezetnie. Értesülésünk szerint a művezetői állás betöltésével kapcsolatban eddig a következő nevek kerültek komolyabb kombinációba. Hegedűs Gyula, Almássy Endre, Ferenczy Frigyes, Kürthy György, Farkas Imre, Vajda László, Kiss Ferenc, Alapi Nándor. Ezek közül eddig még csak a Kürthy György-féle kombinációt ejtették el a városházán, bár eleinte ő volt a legkomolyabb jelölt. Orvosi köpenyek, sportnadrága* gyári áron KOOSniD, Szeged, Iskola ucca 11. 73 szokott kerekedni, este pedig csak furulyaszó mellett tud elaludni. Azaz, hogy most sehogy se tud az istenadta, mert csupa német kanászai vannak, azok pedig nem tudnak semmit. Még a dudát csak elmekeregtetik valahogy, de se a tülköt, se a furulyát nem győzik szusszal. Ezért aztán király őfelségének most minden bizodalma a honli kanászokban van. Ennél egyéb aztán nem is kellett a Vatlia népének. Előálltak szép sorjába és tülökkel, furulyával, dudával rendeztek olyan daluokversenyt, hogy olyant Wagner Richárd álmában se pipált. (A dudaverseny volt a legszebb, mert azt nemcsak fújták, hanem járták is. Ugy csinálja azt minden rendes dudás.) És a megyeháztér megtelt olyan ősi dallamokkal, amikre talán még Dul király lányai lejtettek táncot, mikor a macotisi réteken tündérséget tanullak. Ezer esztendő után kanásznóta lett belőlük, mint ahogy disznópásztor lett Guga ur sarjadékából. Az igricek versenyét természetesen végignézte az egész város, déli harangozásig. Akkor a publikum elszéledt, a pedinterek észrevették, hogy a kanászokban is kezd elcsöndesedni a virtus. Nem is csoda, hiszen nagy részük még hajnalban útnak indult hazulról s megunja az ember a dicsőséget is, ha éhkoppot kell mellette nyelni. A két tudós javasolta is az alispánnak, hogy meg kellene sőröztetni a művészeket, mielőtt a dalverseny megkezdődne, de az azt mondta, hogy arról szó sem lehet. — Ezt a társaságot az Isten se szedi igy többet össze, ha egyszer elszéled. Danol tassák meg az urak, mig együtt vannak. Nagyobb biztonság okáért betereltette az egész hadat a vármegyeház udvarába, bezáratta a kaput és megkérdezte tőlük, hogy tudják-e a S im o n nótáját? Hát hogyne tudták volna. Az a legismertebb kanásznóta. Mingyárt el is fújta egy öreg szittya. Elment Simon disznót lopnyi Nem jó helyre talált mennyi Ottan várja egy pár fegyver : Ugy jár, kit az Isten megver. Nincs Simonnak siratója, Nincs is annak pártfogója: Cifra szürke koporsója, Bikfalevél takarója. Hát van-e még több ilyen szép kanásznóta ? Bizony van ennél még szebb, csak tessék idehallgatni a pedinter uraknak. Délután 5 órakor még mindig ontották a sohse hallott nótákat. Hanem akkor Guga Péter félreintette Győrffy Istvánt. — Ha Istent ismer az ur, csak 10 percre eresztessen ki. Csak egy korty italra. Az egy óráig való élelemre mondom, tíz perc múlva megint itt leszek. — Hja, canlores amant lignores — esett meg a tudós szive a legényen és kisuttyantotta a kapun, hogy a többi észre ne vegye. Hiszen abból nem is lelt volna baj, hogy elment, az volt a baj, hogy állta a szavát és tiz perc múlva visszatért. Rugdosta a kaput, hogy csak ugy rengett bele a megyeháza és ordított veszettül: — Eresszenek be, mert én vagyok a király kanásza ! Ugy be volt állilva, hogy alig tudott a lábán állni. Pedig igazán nem ivott többet a kelleténél, de azt sörös hordóból itta. Az egy részeg ember orditása megvadította az egész társaságot. A két tudós ugyan reggelig eltanulmányozta volna őket étlen-szomjan, de most már nem volt hatalom, amely visszatarthatta volna Vatha népét. Megindult az egész had, végig káromkodlák a nagy uccát, a város szélén talállak egy kocsmát, abban éppen cselédbál volt, arról a férfinépet kiverték, csak a cigányt fogták vissza és megkezdődött a mulatozás ugy szentgalleni módon. A toronyba ugyan nem másztak föl a hon ti pogányok, hanem csináltak annál bolondabbal. Hajnal felé elfogyott a dohányuk, akkorára Guga Péter kijózanodott annyira, hogy el lehetett küldeni, kerítsen valahol egy koránkelő trafikost. A király kanásza aztán addig bolyongott az alvó városban, mig a hajnal szőkülésében meglátta egy házon a magyar cimert, amivel a dohányárulók szokták disziteni a boltjukat. Ott elkezdte döngetni az ajtót ököllel, aztán folytatta lábbal s mikor az se használt, akkor elővette a l'okost is, közben pedig elimádkozta a mindenszentek litániáját kanászos stilizálásban. Azonban az ilyen keltegetésre a legudvariasabb trafikos is keresztet vet magára, a fülére húzza a dunnát és igyekszik nagyot álmodni. Utoljára aztán igazán megharagudott a legény és megfenyegette az öklével a házat: — No, megállj kutya, tudd meg, kivel volt dolgod? Piac kezdetére aztán szépen le is égett az ipolysági m. kir. posta. Tudniillik annak a magyar címerét nézte a király kanásza trafik-sillnek.