Délmagyarország, 1927. április (3. évfolyam, 76-99. szám)

1927-04-17 / 89. szám

Húsvéti szám, ára 30 fillér. DÉLMAGYA flZEOED : Szerke«zlO»ég : UeAk Ferenc «CCB 2. Telefon 13—33. - Kladóhlvalal, aidlctUnkOnyvlár és Jegyiroda Aradi licca S. Telefon 30Ö. - Nyomda: Löw SiptM ucca 1«. Telefon lO—34. «««««« VASÁRNAP 1927 ÁPRILIS 17 • 9 0 III. ÉVFOLYAM, 89. SZÁM MAKÓ : Szerkesztőség és kiadóhivatal: I rl ucca 6. Telefon 131. szám. «»«mm HÓDMEZŐVÁSÁRHELY: Szerkesztőség és kladóhlvalal : Andrássy ucca 23. Telefon 49. szám.« « « «««««««« tflOflzetéSI Ara havonta 3-20, vidéken és a fOvérosban 3-Oü, kUlfttldOn Ö-40 pengő. Egyes tzám ÍO, vasár- és Ünnepnap 24 fillér. Föltámadás. A szombat végén, a hét első napjára virrailólag Ö kilépett a sziklabarlang homályos üregéből, ahol harmadik napja feküdt. Már a hajnal harsány kakasa dalolt és Neki eszébe jutott Péter, a halász, aki háromszor tagadta meg, de a Názáreti nem érzett semmiféle haragot vagy nehezlelést szivében. Gyarlandók a kisemberek, élni kell nekik, hajolni, mint a nád, alkalmazkodni azokhoz, akik hatalmasok és tehetősek. A római vitézek ott hevertek a nyitott sir szájánál, az este nagy áldomást csináltak a nyertes kockázó köntösének árából és most a jótékony, mély álom karjai között édeleglek. Ö gyöngéden és- vigyázalosan keresztüllépett a mélyen horkoló vitézeken (az egyikben megismerte azt, aki epével és ecettel itatta) és megállott a tavaszban. Előtte a Koponyák Hegye meredt az égbe három üres feszülettel és ekkor eszébe jutott Gczmász, aki a balján függőt, aki nem haligatott reá, aki gőgösen és keményen megátalkodott a maga balkörmü hitében és nem rettegett a gyehennától, nem kívánkozott a paradicsomba, meghalt min/len megbánás nélkül, dacosan révedve a fekete kárpitra, amely meghasadt és leköpve a sajnálkozó centuriot, aki görcsösen nézett föl a középső fára. A szelíd Názáreti most megborzongott erre az emlékezésre, szemeit hirtelenül elforditotla a tegnapelőtti kínoknak helyéről és a távolban derengő város felé nézett, amely a hajnal arany ölében szunynyadozott. Majd szép csöndesen megindult a virágos uton, amely Emmaus felé vezet. Kezein és lábain már nem fájt az éles és rozsdás szögek helye, halovány rózsaszínű volt, mint a pecsét az alabástromon, az ajkairól is elmúlott már az epe és az ecet ize, az oldala se sajgott már, ahol a dárda utat nyitott, a fején is hajnali harmattá vált a töviskorona nyoma, az egész nagy mindenség xijjongott és lelkendezett körülötte és benne. Egyedül ment az uton, teremtett ember nem háborgatta és olyan végtelenül messze, messze távozott el tőle mindenki, aki eddig hántotta, üldözte, kinozta és halálba hajszolta eszméiért. És az eszmék is messze voltak most, csak az életet érezte, mélységesen, melegen, édesen, álomittasan, szinte fájón, a tavaszt, a hajnalt, a ragyogást, az örömöt, a mámort. Gyermek lett újra és visszagondolt a názáreti viskóra, amelynek udvarán a szegény ács nehéz kereszteket faragott és megsapta orrát a friss forgácsnak illata és eszébe ötlött, hogy ő tizenkét esztendős korában már a szakállas bölcsek között üldögélt a templomban és a kopasz Írástudók és farizeusok előtt fejtegette az ódon és komoly szent könyvek titkait. És eszébe jutott, hogy kora ifjúságában kiment egyedül a pusztába, ahol harminc nap és harminc éjjel böjtölt és imádkozott. És visszagondolt a genezáreli éjszakára a tavaszi hold fényében, a fáradt halászokra és a buzgó népre, amelynek a nyolc boldogságot; hirdette a hegyen. A szeretet, amelyet tanitolt, amely a keresztfára vitte, most az élet végtelen fényével és melegével tündökölt fiatal szivében. — Szeressetek! — suttogta, szinte elfulladva a tavaszi hajnal levegőjének arany tengerében, — szeressetek, szeressetek, ez minden, amit e tájon mondani és cselekedni érdemes! És ekkor, a sebek mintha megint fölsajogtak A'olna, a tövis mintha újra vérezné homlokát. mert mindent látott egy végtelennek tetsző pillanatra, látta hiába halálba menni a milliókat és látta, hogy ez a nyomorúságos csillag mint ég, lobog a vér bibor színében szomorú századokról századokra. És akkor mélyebb fájdalmat érzett, mint mikor vörös posztóba öltöztették, náddal ékesitetlék és mélyebb fájdalmat érzett, mint amikor a feszületen függött és hiába jajgatott föl az égbe az Atyához, aki elhagyta és hiába nézett le a tömegre, amely halálát üvöltötte. De csak egy pillanatig tartott mindez, mint a kísértés harmincesztendős korában a hegyen és már indult tovább a tavaszba és a ragyogásba, mert szembe jött vele Mária és ama Mária Magdaléna. Nyugalmasan és derűsen ment tovább Emmaus felé, harminchárom éves ifjúságával és tudta, hiszen Isten Fia volt, hogy a megváltás müvét, folytatni fogják, mert mindig lesznek próféták és apostolok, szentek és vértanuk, költők és művészek, fölfedezők és föltalálók, akik az Ige és az Eszme zászlaját tovább lobogtatják és a Földet, amely a siralom völgye, a Szépség, a Szabadság, az Igazság országává akarják varázsolni. vagy érdekképviselet. Irta: Rassay Károly. Ilusvét tradiciós napja a politikai nyilatkozatoknak. A magyar közélet mindig komoly érdeklődéssel várta húsvét vasárnapját, húsvét vasárnapján vezető politikusok megnyilatkozását. De súlyosabb oka, mint amilyen most van, ritkán volt még rá, hogy kérdően tekintsen a jövő felé: mit hoz vájjon? Nem egyszer zugolt végig a magyar földön nehéz megpróbáltatások ide je. Az önfentarlás helyes ösztönének parázsa sohasem hunyt el a hamu alatt. Most inkább aggasztó tünetek mutatkoznak. Mintha teljes tespedés és elernyedés korál élnők. A magyar társadalom látszólag belefáradt a meddő és kilátástalan harcba a hatalommal szemben és a küzdelmeken keresztül — attól kell tartani —, hogy feladja a reményt is. Miben kereshetjük ennek okát? Talán nem utolsó sorban abban, hogy Európa egyes országaiban nyíltan felülkerekedett a diktatúra és harsány szavára, álokoskodására kezd sokfelé megrendülni a parlamentarizmus intézménye. A parlamentarizmust teljesen lerombolta Olaszországban Mussolini kemény és kiméletlen erőszaka. Bizonyós formaságokat meghagyva félretolta azt Spanyolországban Primo de Riverának a király nevében gyakorolt zavaros, de leplezetlen diktatúrája és formalitássá halványította nálunk Bethlen István gróf kormányzati rendszere. Az uj idők politikai filozófusai azt igyekeznek l>ebizonyitani, hogy a parlamentárizmus mint intézmény idejét multa és helyét az érdekképviseleti rendszer van hivatva elfoglalni. Olaszországban ez az átalakulás már végbe is ment, Spanyolország egyenetlenül és határozatlan körvonalakban most cseréli fel az egyiket a másikkal. Magyarországon a felsőház megalakításával most teszi első kísérletét az érdekképviseleti rendszer. A három állam uj berendezkedéséből vonják le következtetéseiket a diktatúra hivei. Mit, látunk ezzel szemben Európa más győztes államaiban és a vesztesek közül is azokban, amelyeket a vereség nem fosztott meg életerejüktől? Anglia és Franciaország a legtökéletesebb parlamentárizmus mellett sem veszileltek súlyúkból és gazdagságukból és mindkét ország politikai programja a közel jövőre nézve: A nemzeti önrendelkezési jognak további kiépítése és megtámasztása. Ugyanezt a példát láthatjuk a vesztes országok közül Németországban, ahol a parlamentárizmus csorbittatlanul, a maga teljességében tölti be hivatását és pedig olyan eredménnyel, hogy Némelország néhány esztendővel a katasztrofális háboruveszlés után régi erejében és halalmának immár csaknem leljes birtokában van. És Ausztria hajóját is milyen kitűnően elkormányozzák vezetői minden szirten és zátonyon keresztül. Ezekkel az elvitázhatatlan gyakorlati példákkal szemben megdől minden teória, mely a parlamentárizmus bukásáról szól. Igazság csupán annyi van mindebben, hogy elgyengült és önérzetükben megrendült társadalmakon könnyebben diadalmaskodhat a diktatórikus törekvés. A mi speciális uj rendszerünk, amelyet két kamarával enyhített abszolutizmusnak lehetne nevezni, mit mutat? Bethlen István gróf létesített egy alsóházat, amelyben a nép akaralának igazi megnyilvánulása csak nyomokban lelhető fel és alkotott egy felsőházat, amely az érdekképviseleti gondolatnak torz és bizarr megvalósítása és amelynek önként adódik bírálata is, ha működését tekintjük. Itt volt az adómérséklési javaslat, amely mindenkit elrettenteit és következeti rá a biztositási javaslat és mindakettő kurta órák alatt keresztülpergett a felsőház szitáján, nem zavarván meg a méla és egyhangú csendeti egyéb, mint, egyetlen jóhiszemű és jóindulatu mágnásnak agrárszempontból elfogult, de legalább bátor és önérzetes viaskodása. De nyomát, sem lehetett látni annak, hogy a széles társadalmi rétegek érdekei valóban megnyilatkoztak volna, vitába szállottak volna egymással és a közvélemény elé vitték volna a maguk igazát érveikkel egyetemben. Amily egyhangú volt és valójában az élettől eltávolodott a felsőház vitája, ugyanúgy rezonált rá a közvélemény is, amely teljes apátiává! és érdektelenséggel fordult el a tárgyalásoktól és a bemutatkozás után immár a felsőház létét nem is tekinti egyébnek üres formaságnál. Ezzel szemben akármilyen sivár képet is mulat az alsóház, mégis oda merem állítani összehasonlításul a felsőház mellé. A néhány ellenzéki politikus, aki hírmondóul bejutott, mégis fel tudja ébreszteni igaz és bátor küzdelmei iránt a polgárság érdeklődését, harcot tud provokálni jogokért és megmutatja, hogy mily visszhangja támadhatna a parlamentárizmus szavának akkor, ha igazán megfelelne nevének, be tudná tölteni hivatását, ha a nemzetnek igaz képviselete lenne és semmi egyéb meg nem nyilvánulna benne, mint a nép akarata. Az olasz példa, a spanyol példa: hamis ut. A parlamentárizmus valóban elveszítheti pillanatnyi ütközetét ott, ahol fegyverrel vagy brutális erőszakkal kerül szembe. Mert az ő ereje és igaza nem fegyverekben rejlik. A