Délmagyarország, 1927. április (3. évfolyam, 76-99. szám)

1927-04-17 / 89. szám

a DELM AGYARORSZÁG 1927 április 17. nemzet akarata, önérzete és jövőbe vetett hite éleszti lángját és lobbantja magasra tüzét. Ahol a nemzet akarata megnyilvánulhat, ahol a nemzet önérzete nem szenvedett halálos sebet és élniakarását el nem nyomják: ott a parlamentárizmus rövid óráknak válságain tul is diadalmaskodva marad meg és tölti be hivatását a nemzet életében. A miniszterelnök Budapesten. „A kormány lanulmányoztatni fogja a fascistarendszeri." Budapest, április 16. Bethlen István gróf miniszterelnök szombaton délben visszaérkezett a fővárosba. A délivasuti állomáson Vass József és XValkó Lajos miniszterek, valamint az államtitkárok és az olasz ügyvivő fogadták. A trieszti gyorson Bethlen fogadta az eléje utazó újságírókat, akik előtt nyilatkozott római utjának eredményéről, kijelentve, hogy útjával mindenben meg van elégedve. A miniszterelnök Mussoliniröl a legnagyobb elismerés hangján emlékezett meg. — Valóban szó van arról — jegyezte meg —, hogy a fascista rendszeri, különösen szociális vonatkozásai szempontjából a kormány lanulmányoztatni fogja. Véres uccai harcok Sanghaiban a kantoni csapatok és a kommunisták között. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Londonból jelentik: A kantoni kormány parancsot adott ki valamennyi kommunista agitátor letartóztatására. A letartóztatások foganatosítása közben a kantoni katonák és a kommunista munkásság közöli véres összeütközés támadt és a heves harcokban többszázan elestek. Az uccai harcok Sanghaiban óriási pánikot idéztek elő és valamennyi üzletei bezárták. Sanghaiban a kommunisták letartóztatására irányuló parancsban a jobbotdali irányzat győzelmét látják és azt hiszi'<, hogy a Kuo• j Min lang most már végleg szakítani fog a kommunistákkal. Leprás megbetegedések Bécsben. (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) | kai perzsa szőnyegekkel hozták be Bécsbe Bécsből jelentik: Egy bécsi banktisztviselő két, gyermekén gyanús kiütések jelentkeztek. Az orvosi vizsgálat mcgállapította, hogy leprában betegedlek meg. Bécsben leprás megbetegedés még nem fordult elő, a lepra bacilusoamelyekből a banktisztviselő is vásárolt. A gyermekeket repülőgépen Londonba vitték, ahol az otlani leprás kórházban vették gondos ápolás alá. Mit fosott a ipusvét a munkásságnak (A Délmagyarország munkatársától) A feltámadás ünnepe alkalmával felkerestük L áj c r Dezsőt, a szociáldemokrata párt szegedi titkárát, akitől választ kértünk arra a kérdésre, hogy mit hozott a húsvét a munkásságnak. A kérdésre a következő feleletel kaptuk: Hogy mit hozott a húsvét a munkásságnak? Szomorú a válasz. A munka megindulásának nyomai ma éppen ugy nem láthatók, mint az előző válságos esztendőkben. Az épitőmünkások jórésze ma is munkanélkül van. Ugyanez a helyzet a mellékiparágakban, az ácsoknál, festőknél, cserepezőknél, épületasztalosoknál és lakatosoknál. A munkabérek pedig a legsiralmasabb képet mutatják, jóllehet a szegedi index 6 százalékos drágulást mulat, a munkáltatók azonban erről nem akarnak tudomást venni. Még ina is sürün lehet találni például a vasiparban 3—4000 koronás órabéreket. — A hosszú munkanélküliségben a munkásság teljesen kimerült és ha a beigért közmunkák nem fognak olyan arányokat ölteni, hogy a munkanélkülieket munkához, keresethez juttassák, ezt az évet minden eddiginél súlyosabbnak tartom. Hogy ennek milyen következményei lesznek, az kiszámíthatatlan. — És mi áll szemben ezzel a sivár helyzettel? A lakbérek állandó emelkedése és most kilátásba helyezték a lakások felszabadítását ... Ezt hozta a munkásságnak a húsvét. ii.fc.yt* W HMM J. 99* Csak a kedélyem és a képeim maradtak meg/' Papp Gábor betegen fekszik a közkórházban. (A Délmagyarország munkatársától) Papp Gábort, a neves festőművészt, aki elhagyatva, valóságos remeteéletet él már évek óta Zsótér-házbeli lakásán, a napokban utóiérte a kegyetlen magyar müvész-sors. Régi betegsége, amelyet teljesen elhanyagolt, annyira elhatalmasodott rajta, hogy ágyából már napok óta nem tud felkelni. Látogatói és barátai hiába kopogtattak lakása ajtaján. Két napig feküdt étlen-szomjan, amikor utolsó erejét megfeszítve, kinyitotta a lakásajtót és átüzent a mellette lakó dr. Ács Vilmos orvoshoz, akinek intézkedésére azután Papp Cábort beszállították a közkórházba. Most ott fekszik a közkórház földszinti épületének 18 as számú különszobájában. Amikor elterjedt a híre annak, hogy Gábor bácsi a közkórház lakója, barátai, tisztelői nagyszámban keresik fel betegágyánál. A barát» ságos és tiszta betegszobában mindenhol, virágasztalkáján borok, ásványvizek, sülemé* nyek. Papp Gáborhoz senki sem jön üres kézzel. Mindenki hoz magával valamit, hogy a teljesen magára maradt művész betegségét elviselhetőbbé tegyék Orvosai bíznak közeli meggyógyulásában. — A legkedélyesebb és mégis a legtürelmetlenebb beteg, — mondja ápolónője. — Csak a kedélyem, meg a képeim maradtak meg, — sirja el magát Papp Gábor, akit a húsvéti ünnepekre meglátogatott a magyar müvész-sors. Levél ifj. Ferencnek. Irta: iMóra Ferenc. * Tul az opcrencián ... Kedves druszám! Megkaptam azon pár sor Írásodat, amelyet, mint sejtem, ugy eszközöltél, hogy a mutatóujjacskádat belemártottad a tinlás-üvegbe és azzal mázoltad kis szived érzelmeit a macskanyelv nevű csokoládéipari termék takaró-papirjára. A török szultánok is igy csinálták ezt valamikor, csak hogy persze azoknak nem kellett lakarékoskodniok, ennélfogva mind az öl ujjukat beledugták a kalamárisba. Igaz, hogy azok aztán nem nyalták meg utána az ujjukat, mint te szoktad, pedig annak lett volna értelme, mert az ő tintájukat édes bodza léből keverték az akkori Müller testvérek A modern tinta azonban nagyon keserű méreg; nekem á»lhiheted, mert tapasztalásból beszólek. Évtizedek óta szenvedek gyógyíthatatlan tintám érgezésbei i. Hanem tudod, gyerek, mi a legmeglepőbb az írásodban? Az, hogy már is majdnem olyan olvashatatlan, mint az enyém. Most még ugy látszik, mintha rám ütöttél volna, de mire fogod te vinni negyvennyolcéves korodra! Boldog Isten, ha én olyan zavarba tudtam volna hozni a grafológusokat huszonnégy hónapos koromban, mint let (Igaz, ne vedd rossz néven, ha életkoroddal nem vagyok egészen tisztában. De azl sokszor fogod még hallani, hogy apapa memóriája e tekintetben nem jól szolgál. Például, hogy többet ne mondjak, nagyikát, a te anyukád anyukáját1, sokkal régebben ismeri, mint téged, de azért még máig se tudja, hány esztendős. De ez köztünk maradjon, öregem; tudod, mi férfiak sok mindent elkotyogunk egymás közt, amit az asszonyok előtt letagadnánk. Ezt a megjegyzést különben is tisz- I tán okulás szempontjából teszem, minden malicia j nélkül. Hiszen nagyika tudja, hogy apapa hány éves és igy kvittek vagyunk. Az asszonyok mindig igy kvittelnek, barátom, a le anyukád is. Kérdezd meg csak apádtól.) Nem tudom, tudod-e, mit irtál, — meri az már én velem is többször megesett, hogy irtam. írtam, de nem tudtam, mit. Ez azonban nem baj, csak az olvasó tudja, hogy mit olvas. Hát én el tudtam olvasni a te leveled. Azt irtad, hogy hogy vagy, apapa?« és hogy mikor dücc haza, apapa?« Hát köszönöm, pajtás, fővögclek itt a tengeri párában, mint húsvéti tojás a sonka-lében. Anyukád erre azt fogja mondani, hogy a hasonlat nem olyan költői, mint amilyeneket ő a baglyosiskolában tanult; de nagyika közbe fog szólni és mint mindig, most is eltalálja az igazságot, megállapítván, hogy nem is bagolyról van itt szó, hanem a zoológiának egy egészen más egyedéről, amely arról hires, hogy makkal álmodik. Valóban nem is csinálok mást, csak álmodok, még pedig leginkább nappal; éjszaka ugyanis nem érek rá, mert az éjszakáimat az olasz vánkosokkal való nehéz küzdelmek foglalják el és sokszor fölébredek különös csipogásokra is. Ezek a esipogások a tüdőmből jönnek, ahol a télen kis csirkék keltek ki, a kánya hordaná el őket... Nappal azonban nem zavar senki, sőt mindenki elkerül, bár szemmel látható tisztelettel. A szállodában ugyanis rösteltem bevallani, hogy Író vagyok, mivel itt csupa tekintélyes emberek laknak. ennélfogva valami imponáló foglalkozási ágat fogtam rá magamra, ami egyúttal független és zavartalan magányt is biztosit. A kur-listán ugy szereplek, mint v a g a b o n d o c a r n i f i c e, vagyis vándor hóhér s ezzel elértem célomat. Az emberek tisztelnek és kerülnek. Egy kicsit féltem ugyan, mikor megláttam a Glfieksthal bácsit, meg a I.andesberg bácsit, hogy majd lelepleznek, de megigérték, hogy nem szólnak senkinek és hiszem is, hogy megtartják a szavukat és nem rontják meg a többi kur-gastok illúzióit. Mert az mégis kellemetlen volna, ha majd Pesten a szemükbe nevelnének, hogy egy ál-hóhérral együtt ették meg a húsvéti hümmert. Igen, ez a hümmer volt eddig az egyetlen izgalmas kalandom. Ahogy elkeseredve öntögetem a gallérom mögé a reggeli kávét (pszt, ezt is titokban mondom, csak neked, — ha a nagyok megtudják, sohse kávézhatok otthon többet kolbászt), — hát odajön a főpincér egy cédulával és súgja nagy-titkolódva: — Wünschen Sie Itümmer? Ijedten tiltakoztam. Nem kívánom Hümmer urat. Nem azért jöttem ide, hogy uj ismeretségeket kössek. Különben is mit akar az a Hümmer, ki az a Hümmer? Der llümmer, — ugy tesz a főpincér, mintha -bajusza volna és azt lefelé pödörné a cipőjéig. — Languszl... És néz rám felsőbbségesen. Persze, vándorló hóhér, mit tudja ez, mi az a Languszt. Pedig hát igy már hogyne tudnám! A languszta. a hosszú bajuszu tengeri rák, az a llümmer. Magyarul homár. Persze hogy ismerem. Van az nekünk kitömve a kullnrpalotában is, úgyis utálom. De hát a llerr Ober-rel csak nem hagyom magam lenézetni! Ja, ja, mondom lelkesedve. — Meine grösstc I.iebe isi der Hümmer! Látod, druszám, igy jár a paraszt, ha urnák akar látszani. Egész délelőtt lelt a hideg, hogy én eszem-e meg a bajuszos tengeri állatot, vagy az eszik meg engem, bajusztalan hóhért? Hát én ettem meg a szörnyeteget. Nem ts volt olyan szörnyű, csak citromos bort kellett