Délmagyarország, 1927. április (3. évfolyam, 76-99. szám)
1927-04-15 / 88. szám
2 DÉLMAGYARORS2AG 1927 április 15. ván angol zsoldban állanak. A ma reggeli helyzet szerint Sanghaiban mintegy 100 ezer munkás sztrájkol, de sokan nem követik a sztrájkparancsot. Egy gyapjuszövőgyár 1500 nem sztrájkoló munkássága összeütközött egy kisebb, de jól felfegyverzett sztrájkoló csapattal. Az összeütközésnek tiz halottja és 27 sebesültje van. , ottani amerikai kereskedelmi kamara tiltakozott az amerikai főkonzulátus azon kijelentése ellen, hogy a tengerészeti hatóságok semmi körülmények között sem fogják megkisérelni, hogy zavargások esetén a konzulátuson kivül a város egyéb pontjait is megvédjék, mert a konzulátus az egyetlen épület, amelyet az elégtelen számú tengerészek megvédhetnek. A kereskedelmi kamara megfelelő védelmet ki ván az idegen vagyonok számára. A hankaui amerikaiak vagyona védtelen. Sanghaj, április 14. Hankaui távirat szerint az MMNWMMMMN^^ Kél amerikai pilóía u] időtartam rekordja. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Newyorkból jelentik: Acosta és Chamberlain amerikai pilóták uj időtartam rekordot állítottak fel. A két pilóta kedden reggel 8 óra 30 perc óta szünet nélkül keringett Rosefiel városa fölött és csütörtökön délben fél 12-kor szálltak le. Ezzel az eddig 45 óra 11 perc j 19 másodperces rekordot 51 óra és 12 percre 1 javították. A két pilóta május elsején az At- i lanti-óceán átrepülésére indul. Leszállás nél ! kai akarnak Neunjorkból Párisba repülni. A rendőrség újra nyomozni fog a Széchenyi-fürdő botránya ügyében. Budapest, április 14. A budapesti ügyészség, mint ismeretes, a Széchenyi-fürdő botrányával kapcsolatban bünügyi nyomozást rendelt el, amelyet a rendőrség több napon keresztül foganatosított is. A nyomozás befejezése után a főkapitányság átküldte az összes iratokat a budapesti királyi ügyészségre, ahol Moldoványi Géza dr., királyi ügyészségi alelnöknek osztották ki az ügyet. Az ügyészségi alelnök áttanulmányozta az aktákat és munkája- befejeztével ma délben referált hosszasan Sztrache Gusztáv királyi főügyésznek. A királyi ügyészség — értesülésünk szerint —, ugy találta, hogy a rendőrség által lefolytatott nyomozási eljárásnak még lényeges hézagai vannak és ezért elrendelte az iratoknak a rendőrséghez való visszaküldését. Egyben külön megkereséssel utasította az ügyészség a nyomozó hatóságot, hogy a még szükséges kihallgatásokat foganatosítsa. »nwwwwaiMi m* i A feljelentő terhelő tanúvallomása Róma, április 14. Zaniboni és társai pőrének mai tárgyalásán Quaglia tanú, aki röviddel a merénylet végrehajtása előtt Zanibonit, feljelentette, fontos vallomást tett. Elmondotta, hogy Zaniboni szeptember 20-án felkereste Capelló tábornokot, aki megígérte neki a szabadkőművesek támogatását. Itt, azon igéret ellenében, hogy biztosítják Zaniboni egzisztenciáját, megegyezés jött létre. A tanú mindent megtett, hogy Zanibonit terveiről lebeszélje. Zaniboni ezután Milánóba utazott, hogy pénzt szerezzen, de útja eredménytelen volt. Nigniceában végre megbeszélte a végső teendőket társaival, Caligarróval, Ursellával, Nicreosóval és a többiekkel. Október 2-án Zaniboni ujabb megbeszélést folytatott Capellóval, aki sajnálatát fejezte ki, hogy nem adhat neki pénzt, mert nem hajlandó a vállalkozást pénzügyileg támogatni, mert még semmiféle előkészület nem történt. Október 3-án Capelló megbízta Quagliál, hogy beszéljék le Zanibonit a merénylet tervéről, mert időközben a merényletről hirek szivárogtak ki. Quaglia kijelentette Capelló előtt, hogy milyen nehéz volna neki az izgatott lelkiállapotban levő Zanibonit meggyőzni és azt ajánlotta, hogy Capelló beszéljen Zanibonival. Capelló erre csak azt kérdezte: Gondolja, hogy sikerül Zaniboni terve? Quaglia erre jónak látta a merénylet tervét a hatóságok tudomására juttatni. Asz ügyészség vizsgálati indítványa a Nagy István-ügyben. Budapest, április 14. A budapesti tábla, mint ismeretes, fentartotta dr. Nagg István • törvényszéki biró és Sellő Vilmos előzetes letartóztatását. Auer György ügyészségi alelnök közben elkészült terjedelmes vizsgátali indítványával, amelyei az ügyészség ma ismertetett a sajtóval. Mivel a nyomozás csak 30 napig tarthat, az ügyészség az összes iratokat terjedelmes vizsgálati indítvány kapcsán tette át a büntető törvényszék elnökéhez, aki a vizsgálat foganatosításával vizsgálóbírót biz meg A királyi ügyészség Nagy István ellen többrendbeli, de számszer in! meg nem állapitható megvesztegetés büntette, hivatali viszszaélés vétsége, okirat ham is itás büntette. hivatalos halalommal való viszszaélés és hamis tanuzásra való rábírás vétsége miatt indítványozza a vizsgálatot. I)r. Hódy Árpád joggyakornok ellen ugyancsak megvesztegetés és hamis tanuzásra való rábírás, dr. Gazda György, dr. Bogyó Islván, dr. Sellő (Spitzer) Vilmos István ellen szintén megvesztegetés büntette cimén indítványozza a vizsgálatot. Sellő ellen még számos kisebb-nagyobb sikkasztás miatt is eljárást kell folytatni, Sellőt, továbbá K Iluczik Elemért iK'dig bűnpártolás cimén is felelősségre kell vonni. Az ügyészség vizsgálatot indítványoz mindazok ellen, akiket előzetes letartóztatásba helyeztek. Az ügyészségi indilvány szerint már 1925ben feltűnt, hogy Nagy István nagyon különbözően kezeli a feleket. Bogyó Jánossal és Sellővel állandóan bizalmas tanácskozásokat folytatott, törvényszéki szakértők helyett állandóan bizalmas barátait, különösen Gazda Györgyöt alkalmazta könyvszakértőnek, végül, hogy a vagyonfelügyelői és szakértői dijakon osztozkodik. A vizsgálati indilvány három csoportra osztja a Nagy István terhére rólialó bűncselekményeket. Az első csoport arra vonatkozik, hogy Nagy István a horribilis szakértői és vagyonfelügyelői dijakból részesedett A második csoportba tartoznak azok az ügyek, amelyek arra vonatkoznak, hogy NagyIstván és társai a feleket, akik tiltakoztak a magas szakértői dijak ellen, megfenyegették. A harmadik csoportba pedig azok a bűncselekmények tartoznak, amelyeket Nagy István ugy követett el, hogy barátai számára meg nem engedett vagyontel ügyelői és szak értői dijakat állapított meg a bírósági gyakorlat, sarkalatos elveinek a megsértésével és ezzel azokat joglalan haszonhoz juttatta. A felsőbirósági határozatok kioktatták Nagyot arra, hogy megállapításai szabálytalanok, tehát a jövőben tartózkodjék azoktól, de ő elnöki figyelmeztetésekkel szembehelyezkedve is folytatta a szabálytalanságokat. Nagy Istvánt utánozta segédje, Hódy. Bogyó Istváu és Sellő Vilmos i>edig mint közvelitők működtek közre. Hasonlóképpen osztozott Gazda György is. Az ügyészség végül jelzi, hogy azokra a gyanúsítottakra vonatkozóan, akiknek az ügyeit még nem tették beható mérlegelés tárgyává, tjovábbi indítvány lög következni. A meglopott japán diplomata. Kóma, április 14. Tegnap délután, amikor a Páris—trieszti expreszvonat Desenzanóba érkezett, egy japán diplomata azt a feljelentést tette, hogy a Brescia—-desenzanói vonalon egy rendkívül nagyérlékü, ékszerekkel megrakott kézitáskát elloptak tőle. Gyönyörűi tavaszt újdonságok megérkezteik 82 Tartósságban, min őségben, árban felülmúlhatatlanok r • s> jeipőA-Siaged Del-Ka harisnyák fogalommá váltak. mgaaa OtoAvyf u lA ^ Divat-nyakkendők, férfi fehérnemüek, női harisnyák. Mc Szende Mihály S u. Meinl Jiztszze/L Szegeti, Klauzál tér 2. szondát ^ofoaaatór csak C£ L^Bi'íjéiiiiaióhbaf hasaájjo Az ai gáz- és napfény Agfa papírok megérkeztek. Cemezek, filmek, vegyszerek. Röntgen anyagok és fényképezőgépek állandó nagy raktára. Szeged, Széchenyi tér 16. sz. Telefon 12-04. Díjmentes sötétkamra öasználat. | Selyemáruház. Raktárunkat kibővítettük confectióval Raktáron fariunk moűell tavaszi kabátokat, ruhákat - dus választékban, jutányos árakon. Mértékszerinti rendelésekel vállalunk. BRAUN MIHÁLY