Délmagyarország, 1927. április (3. évfolyam, 76-99. szám)
1927-04-15 / 88. szám
1927 április 15. DÉL-MAGYARORSZÁG S Őrizetbe veitek, egy fővárosi rendőr kapitányi. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Marinovích rendőrfőkapitány rendeletére ma őrizetbe vették dr. Szász Elek rendőrkapitányt, aki 1922. óta 1927.* február végéig vezetője volt az akkor feloszlatott rendőrségi házi étkezőnek és körülbelül 120 ezer pengővel nem tud elszámolni. A főkapitány Szász Elek rendőrkapitány ellen hűtlen kezelés és sikkasztás címén feljelentést tett, egyidejűleg állásától felfüggesztette és elrendelte őrizetbevételét. Az üggyel kapcsolatban fegyelmi eljárás indul meg a rendőrtestület mindazon tagjai ellen, akik — ha jóhiszeműen is —, de kellő ellenőrzés elmulasztásával lehetővé telték, hogy Szász Elek a terhére rótt bűncselekményeket el(A Délmagyarország munkatársától.) A színház ügye Tarnay Ernő művezető igazgatóvá történt meghívásával elintéződött és végetért a körülölte támadt titkolózás, de a város tanácsa, ugy látszik, nem tud már meglenni titkolózás nélkül, meri annyira megszokta a rendes tanácsülések utáni bizalmas póttanácsüléseket. Addig keresgélt a fontosabb közérdekű problémák kőzött, míg végre megtalálta a legközérdekübbet, azt, amely iránt a legjobban érdeklődik a város közönsége és amely a legszélesebb rétegekel érinti: a csatornázás kérdését. Hogy mi van rajta, vagy benne titkolni való, azt senki sem tudná megmondani, de hogy a tanács megkezdte körülötte a titkolózást, az kétségtelen. A csütörtöki tanácsülés után a tanács tagjai bevonultak a polgármester szobájába, hogy kellemes húsvéti ünnepeket kívánjanak a gazdának. Már éppen távozni akarlak, amikövelhesse. Már három hónappal ezelőtt rájöttek a budapesti rendőrségen azokra a visszaélésekre, amelyeket Szász Elek rendőrkapitány elkövetett. A rendőrség akkor nyomozást is indított, amely belekkel ezelőtt fejeződött be. Marinovich főkapitány akkor jelentést tett a nyomozás eredményéről Sztrache főügyésznek, aki ma közölte döntését a főkapitánnyal. A főkapitány a főügyész döntése alapján rendelte el a megtévedt rendőrkapitány őrizetbevételét, akivel csak annyiban lettek különbséget, hogy nem a rendes őrizeti cellákban helyezték el, hanem az egyik detektivszoibábán őrzik. kor Berzenczey Domokos műszaki főtanácsos súgva mondott valamit a polgármesternek, aki erre felkér Le a sajtó igen tisztelt képviselőit«, hogy lépjenek a távozás hímes mezejére, mert bizalmas jellegű megbeszélés lészen. A bizalmas megbeszélés egy óránál hoszszabb ideig tartott. Utána érdeklődtünk a titokteljes téma iránt a polgármesternél, aki kérdésünkre a következőket mondotta: — A csatornázás kérdéséről beszélgettünk. Berzenczey Domokos ismertette a szegedi mérnökegyesület válasziratát, amelyet arra a kérdésünkre kaptunk, hogy opporlunus-e a tervpályázat kiírása a csatornázási tervek elkészítésére. (A mérnökegyesülel válasziratát annak idején a polgármester teljes terjedelme- j ben közölte a sajtóval, ez tehát még sem lehet olyan diszkrét ügy, hogy csak zárt ajtók mögött lehessen róla beszélgetni. Szerk.) A mérnökegyesülel szerint a tervpályázat kiírása célszerűtlen. a legjobb megoldás az, | ha a város egy elismert csatornázási szak! értő mérnökkel készítteti el a terveket, előbb azonban összehív egy szakértőkből alakítandó bizottságot és azzal a/, általános irányelveket dolgoztatja ki, hogy a tervező mérnök meg, határozott irányban és keretek közölt dolgozhasson. — A város tanácsa abban állapodolt meg, hogy a megoldásnak ezt a módját javaslat formájában az áprilisi közgyűlés elé terjeszti és ha a közgyűléstől megkapja a szükséges felhatalmazást, akkor a lehető legrövidebb időn belül összehívja a szakértői bizottságot. Ebbe a bizottságba hat-nyolc elismert csatornázási szakértőt hívunk majd meg. A bizottság tagjai alaposan kitanulmányozzák a helyzetet, megvizsgálják Farkas Árpád régi csatornázási terveit és a jelenlegi csatornarendszert, megállapítják, hogy a kérdés mikénL oldható meg a legcélszerűbben, összefoglalható-e a város egész területe egyetlen csatornarendszerbe, vagy pedig löbb rendszerbe kell osztani, állást foglal majd az eszményi nívó kérdésében és megállapításait elaborálumban dolgozza fel, amelyben megjelöli a csatornázási rendszer kiépítésének legalkalmasabb módját. A tanács ezután biz meg valakit a csatornázási lervek elkészítésévé) . - Minden lépésre vigyázni kell, mert igen nagyjelentőségű munkáról lesz szó. A csatornázás nem néhány évtizedre szóló alkotás, esetleg évszázadokra megszabja a város fejlődésének irányát éppen ugy, mint ahogyan ma is használatban van még a régi rómaiak egyik-másik csatornarendszere. A tervezéssel tehát csak olyan mérnököt bizhalunk meg, akinek igen nagy prakszisa van ezen a téren, akitől tökéletes munkát várhatunk. Emésztési és vérkeringési sav ároknál, főfájásnál legjobb a természetes Schmidthauer I G M A N D I mmmmmmmmmmtmMtmmm/mm^mmmmmmmmm Egyetlen telektulajdonos sem Qajlandó megválni ingatlanától. Hét társas gázépítésre szövetkezeit lliszlviselöcsoport jelente kezeit eddig az OFB szegedi tárgyaló biráfánál. (A Délmagyarország munkatársától.) A csütörtöki tanácsülésen bejelentette a polgármester, hogy Vásárhelyi Béla törvényszéki tanácselnöktől nyert értesülése szerint a tisztviselők házhelyigénylésével kapcsolatban eddig hét lisztviselőcsoport jelentette be nála, hogy szövetkezve társas húzat kívánnak építtetni az OFB által számukra kijelölendő üres háztelkeken. A polgármester érdekes bejelentése alapján felkerestük hivatalában Vásárhelyi Béla tanácselnököl, az OFB Szegedre kiküldött tárgyalóbiráját, aki elmondotta, hogy hét tisztviselőcsoport, mindegyik hat-tiz tagból áll, valóban bejelentette nála, hogy az igényelt telkeken közösen társas házat kívánnak épiteni. A társas házépítésre szövetkezett tisztviselők a magasabb kategóriákból kerülnek ki. Magasrangu állami tisztviselők és egyetemi tanárok. Vásárhelyi Béla szerint még három ilyen csoport fog jelentkezni, ugy, hogy ha sikerül a tisztviselők terve, tiz társas ház épül fel rövidesen Szegeden. — Ezek a csoportok természetesen a legjobb belvárosi lelkekre jelentették be igényeikel — mondotta Vásárhelyi Béla —, de általában egyetlen olyan tisztviselő sem jelentkezett még eddig a 667 igénylő közül, aki a körtöltésen kívül kijelölt területeken kívánna építkezni. Valamennyien a város központja felé gravitálnak. Elmondotta ezután a tárgyalóbiró, hogy a telektulajdonosokat meghallgatta már, de olyannal még nem találkozott, aki szívesen engedné át megfelelő vételár ellenében ingatlanát a tisztviselők céljaira. Valamennyien elkövetnek mindent, hogy mentesítsék lelkűkel a megváltási eljárás alól. A megváltási eljáráshoz szükséges adatok összegyűjtése a befejezés felé közeledik, a tisztviselők nagy része bejelentelte már, hogy a megjelölt telkek közül melyikre tart igényt és hogy milyen fizetési feltételeket hajlandó magára vállalni. Az adalok feldolgozását rövidesen megkezdi az OFB biró és a jövő hónapban már fel is terjeszti javaslatát a föJdbirtOkrendező bírósághoz. Véres t>arc rendőrök és a főbérlő között Vécsy György albérlete miatt. Budapest, április 14. Ma délben háromnegyed 11-kor László Dániel tőzsdebizományos, aki üzlethelyiségét Vécsy Györgynek adta bérbe, aki, mint emlékezetes, a konjunktura idején Szegeden működött, megjelent irodájában és azt lelakatolta. Az albérlő Vécsey leszaladt az uccura és egy éppen arra menő rendörtisztviselőt kért meg, hogy jöjjön fel és az ügyet intézze el. Amikor László meglátta a rendőrtisztviselőt, revolvert rántott elő, majd rálőtt a lépcsőn álló rendőrtisztviselőre, aki a rendőrkapitányságról két detekliv ki- . küldését kérte telefonon. Most, már hárman mentek fel. László rájuk j szegezte revolverét és azt csak az utolsó pilla- [ natban sikerült kezéből kiülni. László neki- I rontott a detektiveknek, azokat többször meg- j harapta és az egyik delekLivnek két ujját ki- ; ficamilotta. Nagynehezen sikerült összekö- i tözni és beszállítani a kapitányságra, ahol ! hatósági közeg durva megsértése miatt letartóztatásba helyezték. (MMiwwMMAMtMiMMMMAWvwjMwwmívMWMWNraii imm \ A tanács bizalmas tanácsülésen elhatározta, hogy a csatornázás ügyét az áprilisi közgyűlés elé terjeszti. Szakértő bizottságot alakitanak és elkészíttetik a csaíornaíervekeí.