Délmagyarország, 1927. március (3. évfolyam, 48-75. szám)

1927-03-10 / 56. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1927 . március 10. A leánykereskedelem ügye a Népszövetség előli. Genf, március 9. A Népszövetségi Tanács mai ülésén Chamberlain a leánykereskedelem ügyében tarlóit nemzetközi vizsgálat eredmé­nyeiről számolt be. Beszámolójából kiderült, hogy a leánykereskedelem a nemzetközi meg­állapodás és a kormányok jószándéka ellené­re is még mindig számos országban fennáll. A tanács elhatározta, hogy alaposan meg­vizsgálja azokat az intézkedéseket, amelye­kel a bizottság a nő- és gyermckkereskedelem leküzdésére javasol. Végül a tanács Titulescu román delegátus­nak a tagilletményéket némfizető államok jogi helyzetéről szóló jelentésével foglalkozott. A javaslat szerint a nemfizető tagállamokat automatikusan ki kell zárni a szövetségből, ha eljárásukból világosan kiderül, hogy kö­telezettségeiket szándékosan nem teljesítik. Ezután a tanács zárt ülést tartott, melyen elfogadták az olasz delegátus javaslatát, hogy az országos csapások alkalmával nyújtandó segélyek ügyében nemzetközi egyezmény meg­teremtésére juliusban Genfben összeülő érte­kezlet elnökéül német embert választanak meg Л szerb királyi pár — Bukarestben. Belgrád, március 9. A királyi pár ma este ! negyed 7 órakor magánügyben Zsombolyán át Bukarestbe utazott. Politikai körökben ma- I gánjellege dacára nagyjelentőségei tulajdo­nítanak az utazásnak. A királyi pár 7 napi bukaresti tartózkodás után Párisba utazik. less Vásárhely felsö&ászi póttagja? lenségi párt megpeticionálla Kovács Sebes­tyén Zoltán megválasztását. A petició sorsa még nem dőlt el, de mivel időközben a pót­tag elhalt, a tanácsnak ezt kötelessége volt bejelenteni a belügyminiszternél. Valószínű, hogy a póttag elhalálozását a belügyminiszter a felsőház elnökségének adja tudtára, az pedig a közigazgatási bíróságnak. Vásárhelyen most kíváncsian várják a köz­igazgatási bíróság döntését, mert az a véle­mény, hogy a póttag időközben való elhalá­lozása nem lehet akadálya a petició érdem­leges elintézésének. Az is bekövetkezhet ilyen­formán, hogy a közigazgatási biróság a pe­tició alapján megsemmisíti Kovács Sebestyén Zoltán megválasztását és esetleg a 18-as füg­getlenségi párt kisebbségben maradt jelölt­jének, Losonczy Endre református lelkész­nek megválasztását jelenti ki érvényesnek. (A Délmagyarország hódmezővásárhelyi ' munkatársától.) A váras tanácsa ezelőtt né­hány nappal fölirt a belügyminiszterhez és bejelentette, hogy Kovács Sebestyén Zoltán, a város felsőházi póttagja meghalt. Annak idején csak erős küzdelem árán, alig két szótöbbséggel jutott felsőházi rendes tagsághoz dr. Imre József egyetemi tanár, az egységes párt jelöltje. Ha a 48-as függetlenségi párt néhány híve hü marad a pártfegyelemhez, bizonyos, hogy a város képviseletében vitéz dr. Endrét/ Antal kapott volna mandátumot a felsőházba. Mivel a rendes tagságot az egy­séges párt jelöltje nyerte cl, természetes, hogy a póttagságra is az egységes párt jelöltje került be. Igaz ugyan, hogy a választásnak volt egy formai hibája. Az tudniillik, hogy a meg­választott Kovács Sebestyén Zoltán még nem volt 35 éves. Ezen az alapon a 18-as függet- i Pakots Jószsef vi&aros jelenetek köszött interpellált asz erkölcsrendelet ügyében. „A rendeleten nem változtatok semmit— mondta a belügy­miniszter. — Izgalmas felenetek a szociálisiák körül. Budapest, március !). Igen viharos és izgalmas volt a Ház szerdai ülése. A polgári iskolai ja­vaslattal kezdődön az ülés, Klebelsberg kultusz­miniszter nagyobb beszédet mondott. Kijelentette, hogy ötezer elemi iskolára van még szüksége az országnak. Két esztendő óta gőzerővel épilik az iskolákat, hogy Eötvös tör­vényének 60 éves fordulóját méltón ülhessék nicu ; Budapestet nem lehet a vidék rovására ! fejlesz te ni. Minden" falunak, tanyának meg kell, hogy legyen a maga iskolája. A járási szék­helyeken pedig polgári iskolára van szükség. Ki­jelenti, hogy nem azért viszi a polgári iskolai tanárképzőt Szegedre, hogy benépesítse a sze­gedi egyetemet. Ezután a decentralizálásról beszélt, a helyzet elő van készítve, a négy kerület székhelye Buda­pesten, Szegedc n, Debrecenben és Pécsett lesz. A képviselőház ezután áttért a javaslat rész­letes vitájára, amelynek során. éles összetűzés keletkezeti a keresztényszocialisták és a szocialis­ták között. (irlfger Miklós mondott heves beszédei és ki­jelentette, hogy Proliászka Ottokár a szocialistákat intern a cionális sün disznóknak ne­vezte. Farkas István: Krisztus volt az első szocialista. tíríeger további szavaira a közbeszólások se­rege hallatszik: — Beszéljen 18-ról, a papi tanácsról! Kéthly Anna ezután kijelenti, hogy a másik oldalon a kereszlónyszocialis tömegek elbolonditá­sára törekszenek. A felekezeti oktatás ellen ma­gasabb szempontok miatt foglalnak állást a szo­cialisták. A felekezeti oktatás alatta marad az állami oktatásnak. Ellentmondások a kormánypárton: Mesei Farkas István: Egymillió analfabéta van. Nem szégyenük? Végül Réthly Anna iaditványozza, hogy töröl­jék azt, hogy az állam a felekezeteknek oktatás céljaira segélyt ad. Huszár Károly védelmébe veszi a keresztény nevelést és kijelenti, hogy két nevelési szisztéma áll egymással szemben. Az egyik az, amely fel akarja szabadítani a szenvedélyeket, az emberek rossz érzéseit és hajlamait. Láttuk ennek hatását 1919-ben. Farkas István: 01 vassá k el a Kmetty tárgyalásokról szóló tudósításokat. Huszár Károly (a szociáldemokraták felé): önök hadat üzentek a keresztény iskoláknak és a keresz­tény nevelésnek! Farkas István tiltakozik az ellen, hogy a ke­reszténységet valaki kisajátíthatja magának. Aki piacra viszi kereszténységét, megtagadja ezzel azt. Az egyház kezében volt ezerévig a nevelés, hogyan fejlődhetett az ország mégis a forradalmakig. Malasits Géza: Magyarország a leggaz­dagabb papok és legszegényebb isko­1 á k o r s z á g a. Klebelsberg erélyesen tiltakozik a főpapság meg­gyanusilása ellen, inert a magyar főpap utolsó garasát is odaad ja oktatás céljaira. Ezután a Ház részleteiben is elfogadta a javas­latot. Nagy izgalom közepette Gaál (iaszton összeférhetetlenségi bejelentést tesz Peyer Károly ellen a párisi szereplése miatt. Várta, hogy Peyer a Házban megmagyarázza eljárását. Ehelyett Leon B 1 u m olyan cikket irt, amely jogokat formál ma­gának arra, hogy Magyarország belső ügyeibe avatkozzék és súlyos gyanúsításokat tartalmaz a magyar kormánnyal szemben. A legcsekélyebb el­lenséges indulat sem vezeti, a bejelentési azért teszi, hogy Peyer tisztázhassa magát. Ezután az interpellációk következtek. Propper Sándor a hadikölcsönök valorizáció­járól interpellál azon az elven, hogy adós fi­zess! Pakots József Pest vármegye levéltára által főispáni utasításra kiadott két hamis okirat tár­gyában interpellálja a belügyminisztert, aki szo­katlanul heves hangon válaszol. Védelmébe veszi a főispánt és kijelenti, hogy csak a közvélemény­nek tartozik felelősséggel, nem pedig a sajtónak. Felkiáltások a baloldalon: De a választásoknál kihasználták a sajtót! Seitovszky belügyminiszter: Ha a sajtónak nap­nap után megújuló támadásával foglalkoznék, ak­kor egyebet sem tehetnék, mint hogy ezekre vá­laszolnék. Hothensteín Mór: Jó volna, ha a sajtó nem volna! l'gye? Pakots József ezután az erkölcs védelmi rendelet végrehajtásának aggályos és nevetséges jelensé­geiről interpellálja a belügyminisztert. A minisz­ter rendelete idézte elő azt a kulturbotrányt, ami bekövetkezett. A főkapitány végrehajtási utasítása csupa felháborító dolgokat tartalmaz. Labilis az egész rendelet. Az erkölcs Isten fogalmát egy­kalap alá vonja egyes személyeknek a gunyolá­sával, szóval a hatalmon lévők szentek ós sért­hetetlenek. A rendőrtisztek követték el a legna­gyobb kihágást, mert intézkedéseikkel egyszerűen nevetségessé tették a miniszter rendeletét. Szól az aktkiállitás albumáról, melyet Szabó Sándornak átad, aki azt a belügyminiszternek megmutatja. Meskó Zoltán: Látta, mi van benne? Pakots: Láttam. .Meskó: Nahát! (Derültség.) Közben Esztergályos Ptasinszky Pepi fényképéi viszi át a jobboldalra, amelyet a belügyminiszter és a körülölte ülő képviselők faagy érdeklődéssel néznek. Pakots ezután állandóan polemizálva a belügy­miniszterrel, végül kijelenti, hogy nem lehet-e kérdés felett napirendre térni. Az összes világla­pok foglalkoznak ezzel a botránnyal. Seitovszky belügyminiszter válaszában kijelenti, hogy a rendeleten nem változtat sém­in i t, a végrehajtásnál igyekezni fog, hogy a zak­latások elkerültessenek. Pakots viszonválasza után az ülés délután négy órakor véget ért. Kiütéses tífusz Kolozsvárott. Kolozsvárról jelentik: Kolozsváron a kato­naság körében több kiütéses tífuszeset for­, dult elő, amelynek eddig két halálos áldozata | van. Mind a kettő Besszarábiából bevonult i újonc volt. Fábián Béla provokáltatta Nagy Emilt. Budapest, március 9. Az országgyűlés mai ülésén Nagy Emil beszéde közben Fábián Béla odakiáltotta Nagy Emilnek: — Micsoda szervilis hang ez? — Pökhendi fráter — válaszolta Nagy Emil Fábiánnak. Fábián e kijelentés miatt provokáltalta Nagy Emilt. Fábián segédei Baracs Marcell és Strausz István, Nagy Emilé pedig Erődi­llarrach Tihamér és Szabó Sándor. Kiszabadult a Csillagbörfönből: egy hét alatt öt betörést köve­tett el. Budapest, március 9. Ma dék'lőtt a főkapi­tányság delektivjci egy rendkívül veszedelmes többszörösen büntetett előéletű betörőt fogtak el, aki hónajiokon keresztül a betörések egész sorozatát követte el a fővárosban. Mandler Manónak hívják, tölgyesi születésű 31 éves foglalkozásnéiküli fiatalember. A daktiloszkó­piai osztályon, valamint a bűnügyi nyilván­tartóban megállapították, hogy Mandler Manó különféle betöréseket követett el Budapesten és többrendbeli elfogató parancs és köröz­vény volt már ellene előzőleg kiadva. A be­törő egy hét leforgása alatt őt betörést követeti el. Yalószinü, hogy egyhamar nem is tudják teljes bünlajslromát összeállítani. Mandler Manó január 31-én szabadult ki a szegedi Csillagbörtönből, ahol betörések miatt kétévi fegyházbüntetését töltötte ki. Mandlert letartóztatták és most kisérik át az ügyészség fogházába. SIMONYI FÉNYKÉPÉSZ" műtermét Széchenyi tér 8 sz , Jernei házha. Korzó Moíival szemben helyezte át, ahot a legolcsóbb és legszebb fényképek készülnek, arcképes feazotványba fényképeket egy ára alatt készH.

Next

/
Thumbnails
Contents