Délmagyarország, 1927. március (3. évfolyam, 48-75. szám)
1927-03-10 / 56. szám
1927 március !3. DÉLMAGYARORSZÁG 5 Pécseit „in conlumatiam" bűnösnek mondották ki Linder Bélát és társalt. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Pécsről jelentik : A pécsi törvényszék háromnapos zárt tárgyalás után ma nyilvános tárgyaláson hirdette ki Ítéletét Linder Béla és társai ellen az állami és társadalmi rend felforgatására irányuló bűntett miatt indított bűnügyben. A törvényszék in contumatiam bűnösnek mondotta ki Linder Bélát, Hoffmann Ottót és dr. Veres Lajost a vádbeli bűncselekményben, büntetést azonban a törvény értelmében nem szabott ki, mert a vádlottak külföldön, ismeretlen helyen tartózkodnak. A letarlóztatásban levők közül Bagoly Jánost és Fuchs Jánost 2—2 évi fogházra és 3—3 évi hivatalvesztésre, Milassin Ignác és Bödő József vádlottakat 6—6 hónapi fogházra Ítélte, a bünpör többi vádlottait a törvényszék felmentette. Bagolyt a törvényszék ideiglenesen szabadlábra helyezte, Fuchsot azonban nem, mert ellene egy kémkedési ügyből folyólag a katonai hatóságok • indítottak eljárást. Bankafánlatot Kapott a város egy háromemeletes béri>ász felépítésére A polgármester súlyosnak tartja a feltételeket. (A Délmagyarország munkatársától.) A szegcdi városházán, mint ismeretes, már hónapok óta foglalkoznak annak a lehetőségnek a kihasználásával, amelyet a hitelviszonyok némi, nem egészen jelentéktelen javulása teremtett az építkezések terén. A pénzintézetek ugyan még nem igen mutatnak készséget arra, hogy akár a városnak, akár magánosoknak hosszúlejáratú építkezési hitelt nyújtsanak a békebelihez hasonló feltételek mellett, aminek kétségtelenül az a magyarázata, hogy a tőke még mindig talál kedvezőbb elhelyezkedési lehetőséget az építkezéseknél, de azért a pénz mégis keresi az utat az építkezések felé. A nagyobb magyar pénzintézetek például többezer lakás építésére vállalkoztak a fővárosban, ugy, hogy az építendő bérházak bérjövedelme bizonyos ideig a pénzintézeteké lesz, azután a fővárosé, amely telket ad és garantál bizonyos lakbérjövedelmet. Szegeden is felmerült már régebben az a terv, hogy a város is építtessen hasonló feltételek mellett az arra vállalkozó pénzintézetekkel. A tárgyalások ebben az irányban már hónapok óta folynak, konkrét ajánlatot azonban csak most kapott a város a Pesti Hazai Takarékpénztártól. Ennek az ajánlatnak a feltételeit a városházán kissé súlyosaknak találják, de remélik, hogy hamarosan kedvezőbb ajánlatokkal is bekopogtatnak a pénzintézetek a ! városhoz. A Pesti Hazai Takarékpénztár a felsőipariskolával szemben lévő Taschler-féle telekre lelt ajánlalol. Hatalmas, háromemeletes bérházal építene rá 171 egy-, két- és háromszobás lakással. A terv szerint a bérpalotában kétféle két- és háromszobás lakások épülnének, egy részük szerényebb kivitelben, a többi pedig teljes komforltal, parkettes szobákkal és fürdőszobával. A takarékpénztár a várostól tiz és félszázalékos amortizáció biztosítását kívánja, ugy hogy az egyszobás lakások után 500, a kétszobások után 710 és 900, a háromszobás lakások után pedig 1000 és 1300 pengő lakbért garantáljon huszonöt éven keresztül. Huszonöt év múlva a ház teljesen a város tulajdonába kerülne és bérjövedelmét is teljesen a város élvezné. Az érdekes ajánlatot a Pesti Hazai megbízásából Rainer Károly és Ottovay István építési vállalkozók nyújtották be a tanácshoz. Amikor az ajánlat sorsa iráni érdeklődtünk, a polgármester kijelentette, hogv a feltételeket kissé súlyosaknak tartja, mert meg van győződve arról, hogy a város 10 és félszázalékos amorlizációl csak akkor garantálhat, ha el van készülve arra, hogy néhány év múlva pótolnia kell a lakbéreket. Nrm hiszi ugyanis a polgármester, hogy a kivánt lakbéreket tartani lehessen huszonöt énig. — Az ajánlatot mindenesetre figyelem be vesszük, de a döntés előtt bevárjuk, hátha kapunk kedvezőbb ajánlatot is azoktól a pénzintézetektől, amelyekkel már régebben tárgyaltunk ebben az ügyben — mondgtta a polgármester. helése nagyobb, tehát nagyobb megerősítés szükséges. Énnek a megoldásnak az ára 15.085 millió korona. Elmondotta ezután Szikszay Gerő, hogy a villamossínek lefektetését mind az ötféle megoldás megengedi. Kifejtette ezután, hogy a legalkalmasabb megoldásnak a harmadikat és a negyediket tartja, a kettő között kell a városnak választania. Végül azt ajánlotta Szikszay Gerő, hogy a város a munkálatra ne tartson versenytárgyalást, hanem a hid rekonstruálásával az állami gépgyárat bízza meg, mert az állam is ezzel végezteti a hasonló természetű munkálatokat. Ez nem jelenti azt, hogy a munkának azokat a részeit, amelyeket szegedi vállalkozók is elvégezhetnek, ne adja ki a város szegedi iparosoknak. Hosszú vita indult meg ezután, végül is a bizottság a negyedik megoldás mellett foglalt állást. A polgármester ezután kijelentette, hogy a kérdés nagyon sürgős, a város tanácsa a tervezetet a legsürgősebben fel fogja terjeszteni jóváhagyás végett a kormányhoz, hogy a munkát legkésőbb áprilisban megkezdhessék. Áprilisban megkezdik a közúti hid rekonstrukciós munkálatait. (A Délmagyarország munkatársától.) Szerdán délután négy órai kezdettel értekezlet volt a városháza tanácstermében a polgármester elnökletével a közúti hid rekonstrukciója ügyében. Az értekezleten megjelent Szikszay Gerő miniszteri tanácsos, aki a város tanácsának megbízásából kidolgozta a hid rekonstrukciójának tervezetét és elvégezte a szükséges sztalikai számításokat is. Az értekezleten a meghívott törvényhatósági bizottsági tagokon kivül megjelentek még a vasút, a •villamosvállalat és az államépitészeti hivatal ¡képviselői is. Berzenczey Domokos műszaki főtanácsos, a városi mérnöki hivatal vezetője elöljáróban elmondotta, hogy a hid rekonstrukciójának a kérdése már régóta vajúdik, mert a hídszerkezet már nem felel meg a követelményeknek és igy biztonságosságát is elvesztette. A tanács felkérésére a Magyar Mérnökök és Épitészek Egyesülete több neves hidszakértőt ajánlóit a rekonstrukció terveinek és számításainak elkészítésére, köztük Szikszay Gerő miniszteri tanácsost, a kereskedelmi minisztérium hidügyi osztályának vezetőjét, aki vállalkozott a komplikált munkára és a költségvetés elkészítésére is. Terjedelmes elaborátumot készített, amelyben ötféle megoldás lehetőségét tárja fel, ezenkívül 96 oldalnyi terjedelemben elvégezte a szükséges sztatikai számításokat is. Ezután Szikszay Gerő Ismertette elaborátumát. Elmondotta, hogy az 1882—1883-ban épített hid szerkezete nem felel meg már a megnövekedeti forgalomnak, éppen ezért lényeges erősítésre szorul, de a kocsipályát is ki kell cserélni. A hid rekonstrukciójára ölféle megoldási mód kínálkozik. Az első megoldás az lenne, ha a hidat jelen állapotában állíttatná helyre a város, a szerkezet megerősítése nélkül. Ebben az esetben azonban a hidon korlátozni kellene a forgalmat. Ez a megoldás 2.652 millió koronába kerülne. A második megoldási terv szerint a szerkezet a régihez hasonló maradna, de végre kellene hajtani azokat az átalakításokat, amelyek a terhelés szempontjából szükségesek. Ennek a költsége 3.915 millió korona lenne. A harmadik megoldás általában megegyezik a másodikkal azzal a különbséggel, hogy a kocsipálya alatti fagerendákra előbb szigetelő réteget húznának és csak azután tennék rá a burkolatot. Ennek 3.903 millió korona lenne a költsége, azért olcsóbb az előbbinél, mert a szigetelő réteg elhelyezése következtében keskenyebb fakockák szükségesek a burkolathoz. A negyedik megoldás már drágább és komplikáltabb. Megerősítenék a hid vasszerkezetét, a kocsipálya alatti fagerendákat bebetonozott vasgerendákkal cserélnék fel, arra szigetelő réteg kerülne és erre a fakockaburkolat. Ennek a pályának az önsúlya lényegesen nagyobb a faszerkezetnél, tehát a vasszerkezet is fokozottabb megerősítésre szorul: 5425 millió korona. Az ötödik megoldás ugyanaz, mint a negyedik, de a burkolatot nem fakockákkal, hanem kis kőkockákkal oldják meg. Mivel a kőkocka nehezebb a fakockánál, a hid terPárbaj asz asztalosok közgyűlése után. Ötnapi államfog&ázra ítélték Osvátf) Lászlót. (A Délmagyarország munkatársától.) Az elmúlt év augusztus havában történt, hogy az ipartestület székházában a faipari szakosztály közgyűlésének keretében Klein János 'és Osváth László iparosok összekülönböztek. Az incidensnek tettlegesség, majd lovagias ügy lett a folytatása. Mindketten — mint tartalékos lisztek illetékes hatóságaik elé vitték az ügyet, ahol engedélyt kaptak az affér fegyveres elintézésére. A párviadalban mindkét fél megsebesült, majd a felek kibékültek. Ezzel az ügy a lovagias szabályok szerint befejezési nyert. A párviadal azonban nem maradt titokban. A rendőri hatóságok is tudomást szereztek róla és mindkét párbajozó ellen párviadal vétsége címén indult meg az eljárás. A szegedi törvényszék Hábermann-tanácsa szerda délelőtt vonta felelősségre a két párbajozót. A tárgyaláson azonban csak Osváth László jelent meg, akinefc ügyét saját kérelmére elkülönítve tárgyalták le. Osváth kihallgatása alkalmával elmondotta, hogy bűnösnek nem érzi magát. A párbajt a társadalmi szokások előírják, amire is különben, mint tartalékos liszt, engedélyt is kapott. Az elnök további kérdéseire elmondotta a vádlott, hogy az ipartestület emlékezetes ülésén összeszólalkozott Klein Jánossal, akit kétszer pofonvágott. A provokáló Klein János volt. A párbaj engedélyezése után szabályszerű formák között összecsaptak. A viadalban mindketten megsebesültek, Osváth László a fülén, Klein János a hátán. A párbaj után azonnal kibékültek. A bíróság ítéletében Osváth Lászlót párviadal vétségében bűnösnek mondotta ki és ötnapi államfogházra ítélte. Az ítélet kiszabásánál a bíróság súlyosbító körülménynek vette azt a lényt, hogy a felek a párbajnál megsebesültek. Osváth felebbezést jelentett be az ilélet súlyossága miatt. Gyönyörű tavaszi újdonságok . meg érkezteit. 82 Tartósságban, minőségben, ár ban felülmúlhatatlanok r • De I-K a §arlsnyálc fogalommá váltak. Sté&ly István Szeged, Valéria tér 13. szám. Vállal nutor. épület és portál festéseket n legolcsóbb napi Ar mellett. 222