Délmagyarország, 1927. március (3. évfolyam, 48-75. szám)
1927-03-03 / 50. szám
10 DÉL-MAGYARORSZÁG 1927 március 1. Chamberlain bejelentette, Jfrogy nem szüntetik meg a Kínába irányuló csapatszállításokat. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Londonból jelentik: Az alsóház mai ülésén egy interpellációra adott válaszában Chamberlain külügyminiszter hosszasan foglalkozott a kinai helyzettel. Elsősorban azt hangsúlyozta, hogy az angol kormány a washingtoni egyezmény valamennyi signatarius hatalmának kormányát értesítette a Kínában telt lépéseiről. A Sanghaiban állomásozó olasz csapatok az angol csapatokkal egyetértőleg védelmezik a külföldi koncessziókat és Sanghai körül erős védelmi vonalat építettek ki. Bejelentette, hogy a Kínába irányított csapatszállításokat mindaddig nem szüntetik meg. amig az angolok élet- és vagyonbiztonságát a kinai hatóságok is el tudják látni. Egy prágai földbirtokos sztric&ninnel megmérgezte feleségét. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Prágából jelentik: A rendőrség ma letartóztatta Wojtachowsky Prága-körnvéki földbirkost, aki ellen az a gyanú merült fel, hogy feleségéi sztrichnínncl megmérgezte. A földbirtokos hónajHjk óla kisebb adagokat adott be feleségének az ételeibe, január 28-án azonAigner Károly vásárhelyi ulóda: Mokcsay Zollán. Hivatalosan publikálták Aigner lemondását. Budapest, március 2. A MTI. jelenti hivatalosan : A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére dr. Aigner Károly, Szeged és Hódmezővásárhely főispánját, Hódmezővásárhely törvényhatósági joggal felruházott város főispáni állása alól, buzgó szolgálatai elismerése melleit, saját kérelmére felmentette és dr. Mokcsay Zoltán volt nemzetgyűlési képviselőt Hódmezővásárhely főispánjává kinevezte. A MTI. híre nem kelt meglepetést. A Délmagyarország már napokkal ezelőtt beszámolt arról, hogy dr. Aigner Károly nyomban a választások után bejelentette lemondását vásárhelyi tisztségéről, mert teljes agilitással kiván Szegeden dolgozni. UUNJYILL V^V>¥>RMRRR,R*^*' MMAMMMMMMIMMMMM«I (A Délmaggarország munkatársától.) Szegeden az öreg konflisokat szinte ináról-holnapra szorították ki a piacról a gyorsabb és olcsóbb autótaxik, amelyeknek a száma gombamódra szaporodott a standokon. Mindenki érezte, hogy baj lesz ebből a nagy megrohanásból, hogy Szeged forgalma nem bírja majd el art a rengeteg bérautót, amely ellepte a csendes, betegesen kisforgalmú szegedi aszfaltot, de a szűz területre éhes vállalkozó szellem vaknak bizonyult és vakságát különböző hatósági intézkedések még jobban fokozták A városházán valahogy az az álláspont alakult ki, hogy nem szabad korlátokat emelni a verseny kifejlődése elé, annyi autótaxi rendszámol kell kiadni, amennyit kérnek. Eredetileg ugyan a város hatósága kimondotta, hogy ban olvan nagy adagot telt az asszony levesébe, hogy a szerencsétlen még aznap este meghalt. A rendőrség egyidejűleg letartóztatott egy prágai régiségkereskedőt, aki szintén tudóit a gyilkosságról. WMMMMMMMMMMMMMMMMMWMMMMMW /1 külvárosrészi nagybizottság pénzügyi tervezete a városrendezésre. (A Délmaggaroszág munkatársától.) A külvárosrészek lakosságának mozgalma, amely az általános városrendezésért indult meg, most jelentős lépéssel haladt előre. A nagybizottság által kiküldött műszaki bizottság kidolgozta azt a tervezetet, amelynek alapján a város a városrendezési problémák pénzügyi részét minden nagyobb megterheltetés nélkül megoldhatja. A nagybizottság most tartott vándorgyűlésén mutatták be ezt a tervezetet, amelyet azóta már be is nyújtottak a polgármesterhez, a főispánnak, a főszámvevőnek és a mérnöki hivatal vezetőjének. A tervezet szerint a közvilágításra 528.000 pengő szükséges, ezt az összeget két év alatt -elő tudja teremteni a város, ugy, hogy ebben az évben a költségvetésben is felvett 300.000 pengőt fordítja erre a célra, 1928-ban pedig a fenmaradó 228.000 pengőt illeszti a költségvetésbe. Az általános csatornázásra 7 millió 536.000 pengő szükséges. A munka 1936ban készülne el fokozatosan. A külváros kövezésére és a belvárosi kövezetek átjavítására 10,120.000 pengő kellene 1911-ig, a feltöltésre pedig a mérnöki hivatal által előirt 5 millió 545.000 i>engő helyett csak 2,545.000 pengő, mivel az eszményi nívóra a külvárosrészekben nincs szükség. A feltöltés munkálatait már az idén megkezdenék és a munka 1936ig tartana. A négy városrendezési tétel őszszege 20,729.000 pengő. Ebből a várost csak 19,989.000 pengő terhelné, mert a magánosok 740.000 pengővel járulnának hozzá a csatornázás költségeihez. A tervezet szerint a város csak 1911-ben venne fel nagyobb, harminchét év múlva lejáró annuitásos kölcsönt, amikor már olcsóbb lesz a hitel. Addig rövidebb lejáratú kölcsönöket venne fel és azokat a költségvetésben évente törlesztené. 1911-től kezdve évente 959.270 pengő annuitás terhelné a város költségvetését, feltéve, hogy sikerül a városnak ötszázalékos annuitásos kölcsönt szereznie. Külön tervezetet dolgozott ki a bizottság a külvárosrészi magasnyomású vízvezeték létesítésére. A tervezet szerint ez a várost külön nem terhelné meg, meri a vízvezeték üzem, jövedelme van és ebből a jövedelemiül cl kell larlania önmagát, sőt amortizálnia kell a beruházási költségeket is. Az uj vízvezeték 1929-től 1936-ig épülne fel és 5,360.000 pengőbe kerülne. Ezt az összeget ötvenéves kölcsönnel fedezhetné a város és a vízdíjakból befolyó jövedelemből amortizálná ötven év alatt. A nagybizottság elhatározta, hogy tizenharmadikától kezdve minden körzetben propaganda gyűlést tart. Kilenc taxi elindult és nem tért visszi többet Szegedre. dolgozni. A taxiautók így szabályrendelet nélkül szaladgálnak, helyesebben vesztegelnek Szegeden, valami ideiglenes tanácsi határozat keretei között. Eleinte, amig kevesebben voltak, valami kevés dolguk akadt hébe-hóba, de most, hogy annyira elszaporodtak, napok ,mulnak el fuvar nélkül. Helyzetüket igen megnehezíti az a konkurrencia, amelyet a város autóbuszüzeme jelent számukra. Amióta ezl a jól bevált üzemet megindította a város és lebonyolítja vele a Szeged-környéki lakóhelyekkel a forgalmat, a taxiautók nem kaphatnak nagyobb fuvart, beszorultak a körtöltés közé, ahol pedig nagyon kevés üzleti lehetőség terem számukra, hiszen a szegedi közönség csak a legvégső esetben folyamodik közlekedési eszközhöz. De megnehezíti a taxiautók helyzetéi az a sok bérautó is, amely taxaméter nélkül futkároz a városban. Előrelátható volt. hogy a válság rövidesen bekövetkezik. Most azután be is következett A budapesti Hungária autógarázs Interurbán autótaxi vállalat címen Szegeden is szerzett kilenc rendszámot és kilenc taxiautóval feküdi bele a szegedi üzletbe. Lehet, hogy monopolizálni is szerette volna a szegedi piacol, lehet, hogy üzemének kibővítését tervezte, azonban a mostoha körülmények keresztül húzták minden számítását. Sokáig kísérletezett, míg végre belátta, hogy a szegedi aszfalt meddő terület az autótaxi vállalat számára. A mull hét péntekjén felkurblizták az Interurbánnak mind a kilenc kocsiját, a standon, a többiek eleinte irigykedve nézték a nagy készülődést, azl hitlék, hogy a • tröszt« valami nagy l)ollot kaparintott el, amely mind a kilenc kocsinak munkát ad. A kocsik szomorú tülköléssel útra is kellek, de aztán hiába várták vissza őket a standra. Egy sem jelentkezett. Kiderült, hogy a kilenc kocsi Budapestig meg sem állt és amikor ott megállt. nem fordult egg se vissza Szeged felé. A szegedi Interurbán autótaxi vállalat véglegesen megszűnt. A többiek örülnek megszűnésének, kisebb a konkurrencia. «MMWMWM VIWWWMOJWMW Kerenszky Newyorkban. Páris, március 2. A Newyork Herald jelenlése szerint Kerenszky, az orosz forradalom miniszterelnöke Newyorkba érkezett. Töredelmes vallomást tett a béla-apátfalvai gyilkosság tettese. (Budapesti tudósilónk telefonjelentése.) A Délin agyarország szerdai számában megírta, hogy az Eger melletti béla-apátfalvai országúton meggyilkolva találták Iferskovics Szerén 21 éves leányt. A gyilkosság gyanúja egy Orosz István nevü juhászra terelődött, aki azonban állhatatosan tagadolt. Ma estérc azonban megtört, kihallgatásra jelentkezett a vizsgálóbírónál és bevallotta, hogy a leányt ő gyilkolta meg. II Caura Ca Plánte íj legszebb éjszakája II péntektől vasárnapig a 'Belvárosiban. |j y csak huszonnégy rendszámot ad ki, sőt ennek is tekintélyes részét fentartja azoknak a bérkocsilulajdonosoknak, akik rozzant konflisukat autóval akarják kicserélni. A huszonnégy rendszám azonban gyorsan elfogyott, uj igénylők jelentkeztek és a város halóságának nem volt szive hozzá, hogv a kérelmedet megtagadja. Kimondotta tehát, hogy hatvanra emeli lel a kiadható rendszámok maximumát, remélve, hogy hatvan rendszámol úgysem kérnek, mert lehetetlennek látszik, hogy a fák az égig nőjjenek. A város közgyűlése autótaxi szabályrendeletet is alkotott, még pedig a budapesti szabályrendelet mintájára, erről viszont, amikor felterjesztették a kormányhalósághoz, kiderült, hogy használhatatlan, teljesen át kell Gyönyörű tavaszi ufdtonságoK. meg érhexíeK 82 Tartósságban, minőségben,ái ban felülmúlhatatlanok S&ei ........ itipőfi Szagod Del-Ku Oarlsnyálc fogalommá váltalt. mgaaa j&rúszvrt svéíel! 1 literes villamos főző . . 10 pengő 1 villamos 31/, kgr. 18 pengő Eredeti Siemens gyártmány, 2 évi szavatossággal. Fonyó Soma II JCaura Ca Vlante legszebb éjszakája II | péntektől vasárnapig a Belvárosiban. |J