Délmagyarország, 1927. március (3. évfolyam, 48-75. szám)

1927-03-17 / 62. szám

2 DELMAGYARORSZAG 1927 március 13. nek cs azt minden körülmények között meg kell őrizni A nyomozás eredményeképen szerdán délig a rendőrségen nyolc gyanúsítottat vettek őri­zetbe, dr. Nagy Istvánt, dr. Gazda Györgyöt, Szántó Bélái, Márk Sándort, Márk Istvánt, Bogyó Istvánt, Kieszár Jenőt, Szilárd Im­rét és Vajda Ernőt. A nyomozás eddigi adatai szerint dr. Nagy Istviin ellen a Btk. 469. paragrafusának első pontja alapján emel vádat az ügyészség. Ez a szakasz a birói bűncselekményekről szólva a következőket mondja: »IIu a tényleges szol­gálatol teljesítő biró a törvény ellenére tör­vényellenes Ítéleteket hoz, vagy törvényellenes határozatokat, végzéseket, vagy pedig tör­vényellenes intézkedéseket tesz az előtte fekvő folyamatban lévő ügyekben, 5 usque 10 évig terjedhető fegyházbüntetéssél sújtandó. : (Budapesti tudósítónk telefon jelen­lé se.) A főkapitányságon egész délután és a késő éjszakai órákig sorozatos kihallgatások és szem­besítések voltak. A kihallgatások eredményét 10 óra után összegezték. Pető ez Gyula táblabíró, aki a Nagy István elleni fegyelmi eljárást vezelte, A ü e r dr. ügyész az ügyészség részéről vesz részt a rendőri nyomozásban és B a r t h a rendörta­nácsos, a nyomozás vezetője. Ezen a tanácskozá­son dől el az, hogy kik kerülnek az üggyel kap­csolatban előzetes letartóztatásba. Dr. Nagy István védelmét Gál Jenő nem vál­lalta, mire Sándor László dr., volt főkapi­tányt kérte fel, aki megjelent a főkapitányságon, pár percig beszélt Nagy Istvánnal, majd utána jegyzőkönyvbe mondta, hogy az előzetes le­tartóztatást elrendelő végzést felfo­lyamodja. Sándor László intervenciójára délután Nagy István találkozott a feleségével. Ez a jelenet drá­mai lefolyású volt, mindketten sírtak és vigasztal­ták egymást. A mai napon előállították dr. Hódy György, volt törvényszéki jegyzőt, aki Nagy István mellett teljesitelt titkári szolgálatot és a felmerült adatok szerint tudott Nagy István üzelmeiről. Éjjel félkettőkor jelenti a Délmagyarország budapesti tudósítója: Éjfél után hirdette ki a rendőrség a főkapitányság határozatát, amely szerint a rendőrség előzetes letartóz­tatásba helyezi dr. Huczik Elemért, a ma este előállitotl ügyvédet, dr. Hódy Gyula törvény­széki jegyzőt, Sellő Vilmos István ügyvéd­jelöltet, dr. Bogyó István, dr. Gazda György és dr. Márk István ügyvédeket. Szántó Béla, könyvszakértőt, Márk Sándor és Geiger Re­zsi) ügyvédeket a rendőrség elbocsájtotta. A letartóztatottakat holnap, csütörtökön kisérik át az ügyészséghez. A külvárosi lakosok a sok mozgalom után a rendezési munka megkezdését sürgetik. (A Délmagyarország munkatársától.) A külvárosi társadalmi körök és egyesületek nagybizottsága vasárnap ujabb körzetgyülése­ket tarl. Délután 3 órakor Felsővároson Vá­sárhelyi-sugárul 60. szám alatt a Merts-ven­déglőbcn a következő körzetnek: Vásárhelyi­sugárul páros oldala a 12-től a 82. számig, a Rózsa-ucca mindkét oldala 2—6. számig, a Hallyu-ucca mindkét oldala 48—52. számig és a Gyevi-sor 2—12. számig. — Délután félőt órakor Rókuson, Vasasszentpéter-ucca 9. szám alatt a Temesvári-vendéglőben a következő körzetnek: Téglagyár-ucca egészben, Pulcz al­tábornagy-ucca egészben, a Teréz-ucca mind­két oldala 8—25. számig, a Vasasszentpéter­ucca mindkét oldala 1—17. számig, Pozsonyi Ignác-ucca mindkét oldala 9—17. számig, a Mars-tér 1—7. számig. — Délután 6 órakor Alsóvámson, Délibáb-ucca 68. szám alatl a Dolxi vendéglőben a következő körzetnek: I)o­bó-ucca mindkét oldala 56—80. számig, Alsó­nyomás-sor 18—80. számig, Tarló-ucca egész­ben, Pásztor-ucca mindkét oldala 20—14. szá­mig. — Délután 7 és fél órakor a VI. kerület­ben, Móravárosrészben, Alföldi-ucca 34. szám alatl a Márki-vendéglőben a következő kör­zetnek: Rákóczi-ucca 1—39. számig, Délibáb­ucca mindkét oldala 1—38. számig, Alföldi­ucca mindkét oldala 13—50. számig, Szivár­vány-ucca mindkél oldala 21—46. számig, Bécsi-körul páros oldala 18—44. számig. Az elmúlt vasárnap tarlóit egyik gyűléssel kapcsolatosan ma a következő levelet kaptuk: Tekintetes Szerkesztőség. Állandóan nagy érdeklődéssel olvasom b. lapjukat, hiszen iga­zán kimerítően és körültekintően informál minden olyan eseményről, amely az újság­olvasó közönséget érdekli. A külvárosrészi mozgalmakról szóló keddi tudósításuk azon­ban liiányos volt. A Révész-vendéglőben tar­tott igen népes gyűlésen ugyanis felszólalt Dobay József, aki igen megszívlelendő dolgo­kat mondott. Nem azért szólalok fel — mon­dotta többi között Dobay —, mintha ellene lennék annak az ügynek, amelyről tárgyalnak. Sietek kijelenteni, hogy kötözni való bolond az a külvárosi polgár, aki az itt előadottakat nem helyesli. Nem is azért jöttem el én, aki többször eljárok ezekre a gyűlésekre, hogy újból halljam az itt elmondottakat. Arra vá­gjunk kíváncsiak — folytatta általános érdek­lődéstől kisérve Dobay —, hogy hol akad el ez a nagy ügy, kik gáncsolják állandóan cl a torony alatt és miért marad meddő a hetven­hatos nagybizottságnak ez a nagy munkája. Erre kérek felvilágosítást, fejezte be szavait Dobay. A felszólalási általános helyeslés kí­sérte. Hiszen most már hónapok, majdnem évek óta hétről-hétre halljuk a beszédeket és látjuk, hogy semmi sem történik. Dobay fel­szólalására azl a választ kapták a jelenvoltak, hogy taktikai okok miatt ma még nem lehet elárulni, hogy kik dolgoznak ennek az ügy­nek ellene, de ha a mostani szervezkedés sem sikerülne, folytatódott a válasz, egyenként fog­ják leleplezni azokat az urakat, akik útját állják annak, hogy a külvárosrészek rende­zését célzó mozgalom végre fel tudjon mutatni valami sikert. A nyilvánosság pedig elköny­velheti első komoly sikerként, hogy a meddő beszédtarlások után végre valaki megpróbált kiprovokálni komolij eredmém/t. Tisztelettel 11. Géza. mmmmtmmmimmmmm wm/ttmtmtmmM W WMWMM^ „A kormány és fiKjközéSel egyes tényezői között íenná^b'ia/íSr^eílségi viszony a közélet legutálatosabb rákfenéje—" — mondja Gaál Gaszton a bizlosiíási javaslat vitájában. Budapest, március 16. A képviselőház mai ülését fél 11 órakor nyitotta meg Zsitvay Tibor elnök. Napirend szerint a külföldi magyar in­tézetekről és a köztisztviselők gyermekeinek ösztöndijáról szóló javaslatot tárgyalta le har­madszori olvasásban a Ház, majd a mentelmi ügyek tárgyalására tértek át; Vanczák János mentelmi jogát három esetben felfüggesztették, egy esetben megtagadta a Ház a felfüggesztést. Ezután a biztosítási javaslat tárgyalására tért át a Ház. A javaslatot Kálnoky Bedő Sándor ismertette. Bródy Ernő nem fogadja el a javaslatol, mert az védelmet nyújt a kartellbe tömörült biztosító társaságoknak. Törvényt sürget a kartellek ellen, amelyek megfojtják a gazda­sági életet. Sürgeti az életbiztosítások valori­zációját. A biztosító társaságok nemcsak hadi­kölcsönbe, hanem ingatlanba is tették szép va­gyonukat. Szabó Imre szerint a közvélemény a javas­latot rosznak és elutasilandónak tartja. A javaslat a biztosító társaságok kartelljél védi a konkurrencia ellen. Ismertette a társa­ságok igazgatóságainak névsorát. Az igazga­tóságokban aktiv politikusok is helyet foglal­nak, ami aggodalommal tölti el őt. A javas­latot nem fogadja el. A következő felszólaló Gaál Gaszton. A ja­vaslatot sem tartalmánál, sem intencióinál fogva még az általános tárgyalás alapjául sem fogadja el, azért, mert nem érvényesül a ja­vaslatban az egyforma elbánás elve. A kisem­bereket formalitásokhoz kötik és megvonják tőlük az önrendelkezési jogot. Ezzel szembeu a biztosító társaságokat nem köti a formához. Nem akar kitérni arra, hogy milyen mozgató rugók vannak a javaslat hátterében, az előtte felszólaló képviselő szólt már ezekről. Azt a kötelezettségi viszonyt, amely a kormány és a közélet egyes tényezői között áll fent, a magyar közélet legutálatosabb rákfenéjének tekinti. Tűrhetetlen az, hogy a biztosító tár­saságok igazgatóságaiban magas tisztséget be­töltő állami funkcionáriusok, képviselők, sőt aktiv miniszterek foglaljanak helyet. Pesthy Pál: Ki az az aktiv miniszter? Gaál Gaszton: Majd négyszemközt megmon­dom. Bethlen István gróf: Tessék megmondani. Gaál Gaszton: Scitovszky Béla l?elügymi­niszter. (Nagy zaj a kormánypárton.) Gaál Gaszton ezután a javaslat egyes részeit bírálja igen élesen, újból hangoztatja, hogy nem fogadja el. Minthogy több felszólaló nem volt, az elnök a vitát bezárta. Ezután Pesthy Pál igazságügyminiszter ref­lektál az elhangzott felszólalásokra, kiemelte, hogy a javaslat éppen a kisemberek érdekeit szolgálja, tekintettel van a biztosító társasá­gokra is. A valorizációnak nem lehet sza­bad teret engedni, mert különben a biztosítók 90 százaléka egyetlen fillért sem kapna épp a biztosító társaságok anyagi helyzete miatt. A vitát megszakítva, az elnök javaslatára elhatározzák, hogy a legközelebbi ülést holnap tartják a mai napirenddel. Pctjer Károly a napirendhez szólva a Ma­gyar Altalános Kőszénbáuva Részvénytársa­ságnál legutóbb történt nagyarányú munkás­elbocsájtást tette szóvá, ezzel kapcsolatban feL hívta a belügyminiszter figyelmét arra, hogy az ipari vállalatok a csendőrséget hozzájuk méltatlan funkciók végzésére késztetik. Sür­gős vizsgálatot kér. Atiérve az interpellációkra, törölték Eötvös Lajos interpellációját, aki táviratilag jelentette be, hogy haláleset miatt nem jelenhetett meg. Fábián Béla és Kabók Lajos interpelláció­juk elhalasztását kérték. A Ház az elhalasz­táshoz hozzájárul. Az ülés 2 órakor ért véget. Glattfelder püspök a hadikölcsönök valorizálásának erkölcsi oldaláról. Budapest, március 16. A felsőház pénzügyi és közigazgatási együttes bizottsága ma délután Po­povi e s Sándor elnöklésével letárgyalta az egye­nes adók és illetékek mérsékléséről és a pengőér­lékben való számítással kapcsolatos rendelkezé­sekről, továbbá az önkormányzati testületek ház­tartásának hatályosabb ellenőrzéséről szóló tör­vényjavaslatot Wekerle Sándor előadásában. Több felszólalás után Glattfelder Gyula püspök fog­lalkozott a hadikölcsönök kérdésével, különösen kiemelve a valorizáció erkölcsi ol­dalát. A javaslatokat a bizottság ugy általánosságban, mint részleteiben elfogadta. Barabás Béla mentelmi jogát felfüggesztette a román szenátus (Budapesti tudósítónk telefonjelen­tése.) Bukarestből jelenlik: A szenátus tegnapi ülésén felfüggesztette Barabás Béla mentelmi jogát, aki ellen, egy a Brassói Lapokban irt cikke miatt indított eljárást az ügyészség. A Barabás elleni pórt az aradi törvényszék fogja tárgyalni. Statáriáüs bíróság elé kerül Szántó népbiztos. (Budapesti tudósítónk telefon jele n­t é s e. Szántó Zoltán volt népbiztos és társainak kommunista bűnügyében az ügyészség vezetője szerdán este hozta meg döntéséi. Az ügyészség a letartóztatottak ellen lázadás cimén emel vá­dat és igv az ügy statáriálisan Ítélkező biróság elé kerül. Berlin, március 16. A porosz országgyűlésen P i e c k kommunista a magyar munkásoknak a magyar kormány részéről történő elnyomása ellen szólalt fel és követelte ama kommunista javaslat tárgyalását, amely a Magyaro rszággal való szellemi érintkezés megszakítását és a berlini egyetemen a magyar szemi­nárium megszüntetését sürgeti. Az in­( ditványt a jogi bizottsághoz utalják.

Next

/
Thumbnails
Contents