Délmagyarország, 1927. február (3. évfolyam, 25-47. szám)

1927-02-13 / 35. szám

10 DÉLMAGYARORSZÁG 1927 február 20. hatékony ellenőrzéssel arról is gondoskodni, hogy a közerkölcsiség az uccákon és egyéb nyilvános helyeken is biztosittassék. Az ucca és általában a nyilvános helyek erkölcsi színvonalának emelése végett tilos nyilvános helyen, uccán minden káromkodás, továbbá minden olyan hangos trágár beszéd, olyan ocsmány kifejezés használása, szeméremsértő mozdulat vagy taglejtés, amely alkalmas arra, hogy mások jóizlését és erkölcsi érzékét sértse. Tilos nyilvános helyen tisztességes nőt ismerkedés céljából akarata ellenére megszólítani, annak bármi módon alkalmatlankodni, akarata ellenére követni. Aki e tilalmak bármelyikét megszegi, amennyiben cselekménye súlyosabb büntetés alá nem esik, kihágást követ el és 15 napig terjedhető elzárással és 80 pengőig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Leszerelés, világgazdaság, 8 órai munkaidő a szocialista internacionálé előtt. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Párisból jelentik: A szociáldemokrata inter* nacionálé végrehajtó bizottsága ma kezdte meg konferenciáját Henderson volt angol munkáspárti miniszter elnöklete alatt. A kongresszuson 50 delegátus vesz részi, a tárgysorozat a következő: Általános politikei helyzet, a leszerelési probléma, a világgazdasági konferencia összehívása, a napi 8 órai munkaidő, a nők nemzetközi megszervezése, stb. Kun Béla elvállalja a vásárhelyi ipartestület elnökségét. (A Délmagyarország hódmezővásárhelyi munkatársától) Vásárhely iparossága erősen készülődik a hétfőn tartandó közgyűlésre. Az ügy történetéhez tartozik az is, hogy talán lizenöl iparos ismét jelölte elnöknek Kruzslitz Károlyi, a volt elnököt, akivel szemben pedig bizalmatlanságát nyilvánította a legutóbbi közgyűlés. Egy másik, erősebb csoport azonban Kun Béla elnöksége érdekében teljesil igen élénk tevékenységei. Ebbe a csoportba főleg azok a kisiparosok tartoznak, akik szakítani akarnak az eddigi szokással és az iparosság érdekeinek megfelelő cselekvést várnak a testület elnökségétől. Ennek a lelkes iparos tábornak a megbízásából ma ismét küldöttség kereste fel Kun Bélát, hogy tőle végleges választ kapjon. A küldöttség szónoka Varga Ferenc szabómester voll, aki egyszerű, közvetlen szavakkal fejezte ki az iparosság óhajtását. Kun Béla azon kijelentését, hogy a jelölt séget elfogadja, éljenzéssel vetle tudomásul a küldöttség. Majd arról szóli, hogy nem akar az ipartestületben mást, mint amiről az alapszabályok 1. § a intézkedik : a rend és egyetértés megteremtését. Programol a választás után fog adni, de tiltakozik az ellen máris, mintha ő politikát akarna bevinni a testület életébe. Mindenkor dolgozott az iparosság érdekében is. A nemzetgyűlésen a Kézműves Kamara ügyét is szóvátetle és éppen Pálfy Dániellel küzdött együtt. Minden kérdésben, emely az iparosság javára szolgál, vele együtt lesz. De amikor Pálfy csupa alkalmazkodásból a kormány mellé áll, nem lesz vele. Nem ismer párton belüli ellenzéket, mert ez fából vaskarika. Kun Béla kedvező válaszáért Szabó Mihály szürszabómester mondoll az iparosság nevében köszönetei. kedések és jogorvoslatok figyelembevételével A kormányrendelet a központi választmányok mellőzésével teljesen szokatlan alapokra fektette az uj választói névjegyzékek megalkotását, részben a főispán által kínevezett biztosok, részben a képviselőtestületek kiküldöttei révén végeztetvén az összeírást. Feltűnő a rendeletben a terminusok szokatlan rövidsége. ideértve a jogorvoslatok igénybevehetését is és az eljárás különösen szorgalmazott siettetése, mely egyébként egy év munkájál ' öt hónapra süriti össze. Önkéntelenül is fcl: merül az aggály, hogy a törvény rendelkezéseivel estik felületesen ismerős és kellő jogi tudással nem rendelkező összeirók munkája valóban kifogástalan lesz-e? Eltemették Nagy Pált. Budapest, február 12. Ma délután tél 3 órakor nagy katonai pompával temették el viléz Nagy Pál gyalogsági tábornokot, a Vitézi Rend helyettes főkapitányát, a honvédség volt főparancsnokát. A ravatalt a tiszti kaszinó előcsarnokában állították fel. Pontosan fél 3 órakor érkezett meg a kormányzó szárnysegéde kíséretében. Ekkor megkezdődött a gyászszertartás, melyet Soltész Elemér református tábori püspök végzett. Az összes fegyvernemekből kivonult csapatokat vitéz Jankg Kocsárd, a honvédség főparancsnoka vezényelte. A gyászszertartás végeztével megindult a gyászmenet a Kerepesi-uti temetőbe, ahol a halottat a város által adományozott díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra. Súlyos kritika a képviselőválaszlói névjegyzékek összeállítása felett. (A Délmagyarország makói munkatársától.) Megemlékeztünk róla, hogy az országgyűlési képviselőválasztók összeírását a napokban fejezték be az összeíró biztosok Makón és most készül az ideiglenes képviselőválasztói névjegyzék, melyet 14 napon át közszemlére fognak kitenni. Az összeírás legújabb módja ellen nem egy aggály hangzott el ellenzéki részről és hogy ezek az aggályok nem pártpolitikai szempontból kerültek felszínre, hanem hasonló aggályokat táplálnak hivatalos körökben is, annak bizonyítására közreadjuk Tarnay Ivor csanádmegyei alispán február havi jelentésének azt a részét, mely a most foganatosított képviselőválasztói összeírásokkal foglalkozik. A jelentés szószerinl a következőket tartalmazza : — A kormány az 1927. évre teljesen uj választói névjegyzékek összeállítását rendelte el, jóllehet a rendelet kihirdetésekor készült • csak el a szintén az 1927. évre szóló képviselőválasztói névjegyzék, amelynek megalko1 tilsa az 1926. év folyamán fokozatosan léte| sült, a választójogi rendeletben előirt intézÜzleiátvétel. Értesítem a tisztelt vásárlóközönségei, hogy Széchenyi tér 13. sz. alatt (Kék Csillag mellett) a Belvárosi Illatszertárt átvettem és azt Széchenyi Illatszertár elnevezés alall lovább vezetem. Dusán felszereli raktáramban a legolcsóbban kaphatók az összes belés külföldi illatszerek és piperecikkek a legolcsóbb napi árban. 412 Traubcrmann Ernő. családi lyázat, tanyás birtokot, szölöbirtokot. üzleteket, f>áxtelket, takáM, földbirtokosoknak fiosszu lejáratú kölcsönt legolcsóbb kamat mellett közvetít 136 MÓTfül* in8at,an vállalata Szeged, Horthy mC£GI Miklós ucca 2. (Kultúrpalotánál.) Alkalmatlan. Irta: Juhász Gyula. A háború végén, — kezdette barátom a költő, — inagam is szégyellem már, hogy kihagytak a nagy verekedésből. Nem voltam én soha fölmentett, mint például a hentesképü, kopasz lírikus, aki háromszoros hurrával üdvözölte Vilmos császárt, én egyszerűen alkalmatlan voltam, ami már kényelmetlen kezdett lenni. Végre valahára mégis csak bevettek, az utolsó pótsorozáson, de ugy, hogy előbb a kevevári katonai kórházban fölülvizsgálnak, hogy nem vagyok-e bolond? Én ekkor egészen komolyan beteg voltam, egy klinikáról jöttem éppen, ahonnan, mint javultat, a saját könyörgésemre bocsátottak el. Irtózatos fejfájással értem a vidéki kórházba, a lelkem talán betegebb volt a rémségektől, a magyar végzet szelétől, mint a testem. A szűk ispotály tele volt minden nemzetbeli szimulánsokkal. Nagyszerű prakszis fejlődött már ki ebben, az elméleti és gyakorlati ideg és elmekórtan valóságos titkos tanárai lettek itt igen sokan. Én elfoglaltam kijelölt ágyamat és egész nap ott gubbasztottam a szélén, a bibliát és más érdemes könyveket olvasva. Különösen a J ó b kön yvc illett igen a lelkem állapotához. A szimulánsok társas életet éltek, kártyáztak, iddogáltak és nem csupán a betegséget szimulálták, hanem a hazafias fölháborodást is. Azon háborodtak föl ezek az elszánt férfiak, hogy az angolok, ahogy a cseheket finom iróniával elnevezték, milyen gyáván és áruló módon viselkedtek a becsület mezején. Talán nem is volt képmutatás ebben a vádban, lehet, hogy egyik-másik mélyen és őszintén átérezte szavainak igazságát. Vannak szimulánsok, akik betegebbek, mint a valódi betegek. Velem nem törődtek, engem olyan szimulánsnak tekintettek, aki szégyenli magái. — Hát csak hadd szégyenelje magát, — gondolták igen helyesen és békében hagytak. Mindössze annyi történt, hogy az egyik állandóan megitta a fekete kávémat, amit csajkában hoztak minden reggel és amelyet én érintetlenül ott hagytam. — Csekélység, — gondoltam — csak hadd fogyassza el egészséggel, hát ha ez jót tesz majd az idegeinek. Mert akkor már régen az volt a jelszó, hogy a háborút az idegekkel kell megnyerni, a nervus re rumról nem beszélve. Egy álló hétig kallódtam a kórházban, míg végre hosszas könyörgés után, az orvos színe elé kerültem. Az orvos gyorsan és közönyösen elvégezte a szokásos vizsgálatot: megnézte a szemeimet, megkopogtatta a térdeimet, megkérdezte, hogy hanyadika van ma és azután minden lírai árnyalat nélkül bemondotta az Írnoknak az eredményt: — Minden katonai szolgálatra alkalmatlan. Megdöbbentem, szinte könny szökött a szemembe ezekre a komoly és kemény szavakra. Hát olyan beteg vagyok én, valóban? Még most se kellek nekik? De nem igen volt időm hamleti töprengésekre és wertheri világfájdalomra, eg$őrmester nyakon ragadott és vitt a másik szobába, ahol, mint a selejtes holmik egy nagy áruház zugában, félig meztelen alakok éktelenkedtek, a monarkia összes nyelvein lármázva. A dantei pokol egy uj köre volt ez, a világ háborújának egy távoli szöglete, gyorsan magamra szedtem ruháimat és siettem az ágyamhoz, a gyér holmit összeszedni és elbúcsúzni e falaktól. A szimulánsok javában keverték a kártyát, dühösen, keservesen játszottak, egy kicsit az életükkel is és amikor engem megpillantottak, jelentősen összenézlek. Nem mondhatom, hogy valami sok melegség és kedvesség lett volna a tekintetükben. Azt hiszem, csak ennyit mondottak magukban: — Ennek sikerült megszabadulni, a gazembernek! Még valami jelentkezés volt hálra a városházán, valami utazási engedély kiállítása, az őrmester kisért bennünket, engem és egy toprongyos, mezítlábas törpét, akinek hosszú, piros toll volt a lyukas süvege mellett. Afféle falu bolondja lehetett az istenadta, természetesen szintén alkalmatlan. Együtt mentünk végig a város főterén és mikor az állomáshoz értünk, a törpe magasra dobta süvegét örömében, hogy hazamehet libapásztornak a legelőre. Nekem majd meghasadt a fejem, ugy fájt, belső zokogás fojtogatta a torkomat, ugy éreztem, hogy már semmi keresnivalóm sincs ebben az éleiben és ebben a világban. Neuraszténiám a téboly rémeivel viaskodott, ugy állottam dideregve és elhagyottan a bolond mellett, mint egy megvert gyermek és még láttam, amint fura bajtársam az induló vonat ablakából vihogva és makogva, túláradó boldogságában lenI gette felém a pirostollas süveget, amely lassan eltűnt a messzeségben. Magamra maradtam a kétségbeeséssel.