Délmagyarország, 1926. október (2. évfolyam, 226-252. szám)
1926-10-09 / 233. szám
1SSÍ október 9. ILMAflTklOSSSAQ A ixínésnk konzorciuma szerdán kezdi mag a axogedi ssinhizban az alőadáaokat. I (4 Dilmgyaeország munkatársától.) A város tanácsa, mint ismeretes, a csütörtöki tanácsülésen teljesítette a színtársulat kívánságát és hozzájárult ahhoz, hogy a társulat konzorciummá al«kulva, metke d;e az eőadásokat a szegedi színházban. Kikötötte azonban a tanács, hogy ezt az engedélyét minden pillanatban visszavonhstja a színtársulat kártérítési igénye nélköl, mert ennek a megoldásnak csak átmeneti jellege van is az engedély megszűnik, mihelyt a város véglegesen megoldja a szinház kérdésé*. Kimondotta a tanács azt is, bogy az előadások gazdasági részéi a kiküldendő városi számvevő ellenőrzi, a pénztárt szintén a város közege kezeli és gondoskodik arról, hogy as elöidárok tiizta jövedelmét arányosan felosszák a társulat tagjai között. A konzorcium, amelynek művészei! vezetőjét még nem nevezték meg, értesülésünk sj érint már szerdán mig Is kezdi a siegedi stishiibim ez előadásekat. Sculiity Sándor ffiszámvevő bejelentette a polgármesternek, hogy érteai ést kapott a társulattól erről. A társulat kedden már el is távozik nyári állomásáról, Szentesről és Szegedre költözik. Máaárhaly klIlteHIMta hétfőn magkozdik az adéöaszoiráat. h szegedi pfnziigy igazgatóság asm intézkedett a bevallásokra vonatkozólag* (i4 Délmogyarorszíg htdmezövis\rhelyl tudbslttjittl). Aiig egy hete történt, hogy dr. Fejérvárjr Birtalan adóügyi tanácsnok előterjesztést tett a b'egedi pénsügyigazgatóságnak, hogy sürgősen rendelje el a kűlterüleii adöössaeirást, mer! az esős, sáros idők beálltával ugy elromlanak a külterületen az utak, hogy azok csak nagy üggyelbajjal járhatók. A mult évben éppen emiatt nem lehetett az adőösszeirást pontosan elvégezni, aminek megismétlése sem az államnak, sem a városnak nem lehet érdeke. A szegedi pánaügyigszgaíóságtől mára megjött sz intézkedés, hogy a külterületi adőösszeirás azonnal megkezdhető. Fejérváry tanácsnok már összeállította azt a kilenc bizottságot, amely a külterületen hétfőn megkezdi az adóösszeirást. A munkálatok husz—huszonkét napig fognak tartani éa amint a külterületen befejezik az összeírást, nyomban a város belterületén kezdik meg. Minthogy az adóügyi tanácsnok azt is kérte előterjesztésében a pfnzflgyigasgatóságtől, hogy a házadő, valamint a cselédek, mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi alkalmazottakra vonaikosó bevallást a helyssiaén az adóösszeirók állíthassák ki, — megkérdeniük Fsjérváry tanácsnokot, hogy erre nézve intézkedett e a pénzügyigazgatóság? — Előterjesztésemnek est a részét — szólt az adóügyi tanácsnok — a pénzügyigaagatóság válasz néibül hagyta. Mi azonban, minthogy az nem ellenkedik a fentálló rendelettel, a cselédeket és alkalmazottakat pontosan összeírjuk, hogy keresetének megadóztatása aiól, mivel ez fontos jövedelmi forrása a városnak, ssnki ki ne vonhassa magáf. — Ami a házadóbívallást iileti, még a mai napon előterjesztést teszek a pinsügyigasgatóságnak, hogy a pénzügyminiszter utján öspjunk felhatalmazást arra nézve, hogy n külterületen a tanyák hásedSiíra vonatkozó vallomásának kötelezettsége aiól meistesittessék a gazda. ffirefc X /Q Szombat. Róm. kat. Dénes pk. vt. Pro/%Ms testűm. Dénes. Nap kel 6 úra 9 perekor, nyugszik 17 óra 26 perckor. Somogyi-könyvtár nyitva u. e. 10—12 ig. Egyetemi könyvtár (központi egyetem I. emelet) nyitva d. e. 8-l-ig, d. u. 3—7-ig. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak : Frankó Andor Kálvária ucca 17 (telefon 225), Lainzingeí Qyula Széchenyi tér (telefon 352), Lipschita Megválté, Kelemen ucca (telefon 391), Nindl János Patófi leándor sugárut 41 (telefon 777), Moldvány Lajos UjBzeged (telefon 846), Török Márton Csongrádi sugárut (telefon 364). Nyitás reggel fél 8, xárás este W 7 órakor. A Délmagyarország bécsi szerkesztősége: Wien, II., fsborstrasse ?. (Wr. Auslandakorresponúenz). Telefon: 83—S—22. Bécsi kiadóhivatal, olvasóterem és hirdetési képviselet Ausztria részire : Wien, I., Wildpretmsrkt 1. {üsterr. Anxeigen A.-Q.) Telefon: serié 62-5—95. — 1641 tituszmegbe&egedés Hannoverben. Hinnoverböl jelentik: A tifaszbetegek és tífuszgyanús betegek száma péntek teggel 1641, a halottak száma 197. — Elhalasztották a DMKE igazgatósági filésá'. A DMKE igazgatósága és elnöki tanácsa tagjainak figyelmét felhívja, bogy a 9 re kitűzőit fllését közbejött akadályok mia t 23-án, diluiáa 6 érám halasztották el. A külön meghívókat idejtben fogják kiküldeni. — Szőlőlopás — gyiíkoisággal. Zalaegerszegről jelentik: Nagykanizsa környékén lévő Sánti szőlőhegyen Grosz Ferenc bérlő a földön vértóc iában találta Tánczos József nevű vincellérjét. A vincellér szaggatott nangon elmondotta, hogy két ember szőlőt aksrl lopni és amikor tetten érte őket, lelőtték. A bérlő azonnal értesítette a hstóságot, azonban akkorra már a vincellér kisztnvedeli. Modern babi híJvágiaHoffmannénál, Szeged, Hidu. Fehér «s ajonr hímzésre a varrógépen «eljesen ingyen ianitja meg vevőit a Slagéi varrógép riszv.-tdrs. Szeged, Kárász ucca 1. « — A Hódmezővásárhelyi Bjuer-mzlom. Kaptuk a kővetkező sorokat : Becses lepjük mai szímában egy közlemény Jelent meg a válfalatunkra vonatkozólag, melyre van szerencsénk kérni, hogy alábbi helyreigazító sorainknak b. lipjukban helyet adni szíveskedjenek. Tévedés az, hogy a Hódmezővásárhelyi Bauerraialom Részvénjtirsaság üzemét beszüntette volna. Kizárólag kereskedelmi őrlési tevékenységét szüntette meg^ időlegesen, viszont vámőrlési, illetve csereőrlési is dardlási üzemét zavartalanul tovább is fentartja. Midőn fenti belyieigaziió közleményünk ieközléiét ismételten kérjük, vágjunk teljes tisztelettel Hódmezővásárhelyi Bauer-malom Részvénytársaság, ZvIckl-kötSda árul iók és olcsók. Szeged, Festő u.4a Lápossy Hegedfis Géza egyetemi festi-' művész Olaszországból v sizitérve, akadémiai rendszerű festőiskoláját megnyifji. Portré, akt stb. festés és rajzolás. Jelentkezőket Tisza-szállóban 2—3 között elfogad. (36—75.) 83S Modern babi taaJvígíaHoff mannánál, Szeged, Hid u. Telefon 16-33 Széchenyi Mozi Telefon 16-33 Október 9-én és 10 én, szombaton és vasárnap kUCIANO ALBERTINI nagy filmje Egy perccel 12 előtt kalandos vígjáték 7 felvonásban. Azonkívül: Bogaras ur bogarász Vígjáték 2 felvonásban és Sicc és a kentuci majom trükkfilm 1 felvonáshan. Előadások kezdete 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 5, 5, 7 és 9-kor Akar-e on kü|fö|dj összeköttetéseket, vagy kívánja-e azokat |/jmó|uifpni ? lumeiyiiem r E céIra vegye jgénybe egy német, angol rutinirozott levelező segítségét e lap kiadója utján „International" jeligére. 339 Két ujabb ajánlat a vásárhelyi bérház felépítésére. Mohácsy László Vásárhelyre érkezett és tárgyal a tanáccsal. (A Dilmagyarország hödmezövisár helyi tudósítójától) A mai napon ujabb érdekes fordulatot vett 9 Vásárhelyen feiépiteedő városi bérház üsye. Az első ajánlattevő Mohácsy László műépítésszel szemben, két ajánlatot is kapott a város tanácsa, amelyek mindegyikében a városi bérház felépítéséről van szó. Az egyik ajánlattevő Frcska János budapesti műépítész, aki a tervpályázaton ax első dijat nyerte, másik a budapesti Fejér és Dános cég, akik magánlevélben jelentették be Rdch Ede műszaki főtanácsosnak, hogy hitelalapon felépitik a bii házai s pár nap múlva jönnek részletes ajánlattal. Eddig a legelőnyösebb pályázónak Mohácsy Lászió látszik, aki nemcsak arra lett ajánlatot, hogy a bérházat tetjesen ingyen leiépiti, hanem arra is, hogy az épület huszonöt év múlva a város tulajdonéba megy át és hogy a terveken olyan változtatást végez, amilyent a tanács kiván. Vagyis ugy építi meg a bérházat, ahogy az Vásárhelyen a helyi viszonyoknak és a kívánalmaknak legjobban megtelel. Söi még abba is hajlandó belemenni, hogy a lakbéreket a tanáccsal együtt állapítanék meg. Ficslta János ezsel szemben mai ajánlatában azt mondja, hogy a budapesti legnagyobb ípitőcégek bevonásával megépíti a bérházat köbmiterenkini 350 ezer koronáért. Etre felajánlja az építési költségek felét 92- es árfolyamon, 35 éves amortizációval 8 és félszázalékos annuitás melleit. A kölcsönt, mint belföldi kölcsönt nyújtaná, tehát előzetes miniszteri jóváhsgvás sem kellene hozzá. A szükséges összeget a Pesti Kereskedelmi Bank és a Lsszámiloló Bank garantálná. Frcsta számítása sserint abéiházat négymilliárd korona költséggel lel lehet építeni és nem hatmilliárddal, miot ahogy eddig tervezték és számítgatták. A szükséges négymilliárdból 2190 milliót ő üdns. Minthogy a bérház wárható évi jövedelme 426 millió borona lenne, a 2190 millió törlesztésére nyolc és télazázaléfe évi kamattal 185 millió kellene, megmaradna tehát a jövedelemből 241 millió, ísmety Összeg a város részéről nyújtandó 220 miliió tizenkét százaiékának felel meg, ami Ficska szerint azt bizonyltja, hogy a város nem fizetne rá az üzietre, mert a felveendő kölcsön aligha lenne tizenkétszázalékos. Makói hirek. Az állandi választmány szombaton délelőtt 10 órakor tartandó illésében veszi tárgyalás alá az októbert városi közgyűlés tárgysorozatán szereplő ügyeket. Ugyancsak holnap délelőtt ülésezik a villanyvllágitási bizottság is. Az uj Maroshid már csaknem készen 411 és a hídépítő társaság a hid ünnepélyes megnyitására vonatkozólag terjesztett kérelmet a tanács elé. A tanács örömmel vette tudomásul, hogy az uj vashíd e hó végéig elkészül, az ünnepélyes megnyitásáról azonban lemond és a tervbevett hídavatás elmarad. A városházi garázs építésére vonatkozólag Árva Mihály kömivesmester ajánlatának elfogadását javavasolja a tanáé;, aki 94,145.100 koronáért hajtandó a garázst felépíteni. Az útügyi bizotiság ma tárgyalta a polgármester útépítési programját es annak elfogadását javasolja a köigyülésnek. A javaslat szerint öt kilométer hosszúságú belterületi és két kilométer külterületi ulat fognak kiépíteni és e célra hat éven át évi 500 millió koronát vesznek fel a költségvetésbe. Autóbaleset történt ma délelőtt a Lonotics-sugárut és Szegedi-ucca sarkán. Boross Ferenc autófuvarozó vadonatúj csukott bérautója az állomás felöl haladt a városba. Az autóban Stegman Henrik kereskedő ült haimadmígával. Amint ai autó be akart fordulni a Szegedi-uccábi, hirtelep vette a kanyarodét és a vizes kövezeten megcsúszva, 'féloldalt billent a járda melletti kis árokba. A taocs:ban ülök néhány jelentéktelen horzsolás árán menekültek meg. az autónak sem történt komolyabb baji. Arcápoláa, rádiumos, Hoffmannénál Szeged, Hid tu A hódmezővásárhelyi Korzó Mozi ma tartja sztnzációs nagy megnyitó előidását. A műsor ke: etében bemutatásra kerölnek a szezon legszebb éi legnagyobb filmjei. Kérlfik a n. é. közönséget, hogy tekintettel a nagy érdeklődésre, jegyeit mindenki 5 óráig vitesse el. Károlyi irpid Dréherben muzsikál. Kitűnő kávéüázi és bar-italok. B9t legújabb burleszk je Oitóber 9-én és 10-én, szombaton és vasárnap Budapest elölt ZORO és HURU A hágai oroszlán kél ágrólszakadt k iiandjai 6 felvonásban. Azonkívül Nemes vadak az örök hómezökön Ezt meffii?ban' A táncoló London II. ~ " ÜOffZÉ ÜDZI Telelőn 15—R5. Október 9 én és 10 én, szombaton és vasárnap a .Notre Damd toronyőr" Quasimodójának filmje A bárom istentelen dráma 7 felvonásban. Azonkívül üiOadások keadete 5, 7 éa vi Órakor, vasára Piccadilly masr.dik Uncfilmje. és ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor, i m:xmmi/ mnáueű HON GHANEY Zigotó liSHr. Nyalöka herceg amerikai vígjáték 2 feivonban Előadások kezdete 5, 1 íi 9 órakor, vasár- éa ünnepnap 3, 5, 7 ét 9 órakor I 1 I i 1