Délmagyarország, 1926. október (2. évfolyam, 226-252. szám)

1926-10-09 / 233. szám

6 D lllf október 9 A Viktória Ziskov—Bástya nemzetközi mérkőzés jegyei elővételben a DÉLMAGYARORSZÁG jegyirodájában kaphatók. Vásárhelyi hirek. Nagyarányú hangversenyt rendez október 16 án a Feketesas nagytermebea a Hódmezővásárhelyi Dalárda, mely már hatvanegy éve fennáll és többizben nagy­sikerrel szerepelt a dalosversenyekeu. Igy a soproni országos versenyen negyedik dijat, a legutóbb Sop­ronban tartott versenyen pedig első dijat, aranykoszorút nyert. A dalárda együttesen rendezi hangversenyét a vásárhelyi filharmónikus zenekarral. A filharmónikus zenekar működésével pártoló, lelkes közönségei nevelt magának s most már az a helyzet, hogy a hangver­seny után nem kell bálát rendezni, ami egyúttal csalogató volna a hangversenyre is. A hangverseny műsorán szerepel Szegedről Ocskay Kornél opera­énekes, Csomákné Thnróczy Ilona zongoraművésznő és Szigethy Aranka budapesti hegedüművésznö. A dalárda négy a fllbarmónikus zenekar pedig két számmal. Az iparostanonciskola érdemes, nyugalomba vonult igazgatójának, Miklovtcz Lajosnak ma délután öt óra­kor nyújtották át az iskola felügyelő bizoltságáuak el­ismerő;je2yiőkönyvi kivonatát. A felügyelő bizottság megbízásából Györffy József református lelkész, bizott­sági tag vezetésével Tóth József és Fetter Károly ipa­rosok, valamint Nagy László, a bizottság jegyzője jelentek meg a nyugalomba vonult igazgatónál és meleg, el­ismerő szavak kíséretében köszönték meg az iparos­tanoncoktatás érdekében 1897 óta kifejtett működését. Az ősz igazgató meghatva mondott köszönetet a fel­ügyelő bizottság elismeréseért. A földmivelésügyi miniszter ma érkezett leiratával elrendelte az idei terméseredmények összeírását. Az összeírást hat hét alatt kell elkészíteni es a külterületi központok igénybevételével a városi adóhivatal fogja elvégezni. A városi adóhivatal figyelmezteti az adózókat, hogy az alkalmazottak multhavi kereseli adóját október 15 ig kamat nélkül lehet befizetni, azután pedig már három­százalékos pótlékot számítanak fel. Kisteleken október 16-án és 17-én országos vá­sár lesz. Sebölt Ferenc 16 éves kanászgyereket, aki Olasz György 1562. számú tanyáján szolgál, tegnap egy ló fejberugta. A fiút beszállították a kőrházba, az orvosok koponyacsonttörést állapítottak meg. Legolcsóbb teavaj 1 jlO kiló 6000 kor. a Központi Tejcsarnok fióktejcsarnokaiban. 821 — Tiltotl közlés. A szegedi törvényszék VUd-Unácsa pénteken vonta felelősségre Erdős Árpid hírlapíróa Szegedi Napló segédszer­kesztőjét, aki el en az ügyészség tiltott közlés cimén emelt vádat. Az ügyészi vádirat szerint szgyanis vádló t a Szegedi Napló április 17-iki számában minden hatósági engedély nélkül laközöl.e a kopáocii csendőiőrsnek azt a még be nem fejezett nyomozását, amelyet azok egy gyilkosság ügyében folytattak. A vádlott kije­lentette, bogv a nevezett cikket egy vásárhelyi reggeli lapból vette át, amelyet annak a lipsak munkatársa saját nyomozása alapján irl meg. A biróság felmentette Erdős Árpádot, mert a vásárhelyi lap cikkéből meg lehetett állapi ani, hogy azt vádlott jóhiszemüsn és törvénysirtisi szándék nélkül vette üt lapjába. Az ügyész feietbezéit je.intett bs. Természetei •slnl Henna hajfestés Hoffmannénál. Varrógép javításokat gyorsan és ölesén eszközöl a Singer varrógép riszv.-tdrs. Szeged, Kárász ucca 1. sz. m Ma tartja szenzációs nagy megnyitó előadását a hódmezővásárhelyi Korzó Mozi IRODAHELYISÉG a belvárosban, egy vagy két szobából álló, esetleg berendezéssel együtt, november 1 re bérbeadó. Keres­kedelmi vállala'nak vagy ügyvédi irodának egyaránt alkalmas, Mep'e*inthetö d e. 9-11. d. u. 3 -5 óráig. Kfvni UCCH 8, I. ENttET 832 Sport A lOttichi mérkőzés után. Igen szűkszavn távirati jelentés érkezett LQttich­ből, amely a Sabaria katasztrofális vereségéről számol be. A második belga válogatott mérkőzé­séi 7:1 arányban vesztette el a magyar szinek reprezentálására kiküldött szombathelyi csapat. A Sabaria mentségére sok mindent fel tehet hozni. Belga túrája elótt nehéz küzdelmeket vivőit a baj­noki mérkőzések során, több játékosa nem volt fitt, Prémet nem is vitték msgukkal. Azután jött s hosszú utazás, vasárnap mérkőzés és ezután a második mérkőzés, amelyen bekövetkezett a ka­tasztrófa. A sok mentség mellett azonban vádat is lehet emelni, de nem a Sabaria, hanem a PLSz ellen A belga szövetség a túrára egy válogatott csapa­tot kért és miuián ezt a bajnoki mérkőzésekre való tekintettel nem lehetett kiküldeni, egy klub csapatot, a Sabariát küldték ki a válogatott helyett három belga válogatott csapat ellen. Szépek, na­gyon szépek volt»K a Sabaria itthon elért ered­ményei, biztatóak voifak mindenesetre a jövőre nézve. Arra azonban még nem alkalmas a csspsf, néhány sikeres mérkőzés ulán, hogy a magyar színek képviseletében nehéz külföldi mérkőzéseket játszón válogatott csapatok ellen. A fővárosi csapatokkal szemben elért hízelgő eredmények után már a magyar fulballcivónak Szombathelyre való átköltözéséről hallottunk, a fővárosi futballt kezdték már eltemetni és a ma­gyar futball hajnalát egyesek nyugatról vélték fel­virradni. A Délmagyarország volt as első, amely vétót kiáltott a szombathelyi kultusz ellen és rá­mutatott azokra a hátrányokra, amelyek ebből származhatnak. A bekövetkezett események — sajnos — bennünket igazoltak. A hatalmas szombathelyi reklámnak megvolt a hatása, a PLSz megtette azt a helyrehozhatatlan lépést, hogy a Sabariát küldte ki Bsigiumba, ahol azután nem tudta megállni a belyét a magyar bajnokság egyik favoritjának tartott csapat. Saj­náljuk a Sabariát, hogy ilyen kudarc érte, a szim­patikus, törekvő együttes nem érdemelte ezt meg. Amennyire sajnáljuk ia a szombatiig yi csapatot, annyira vádoljuk a PLSs-f, amely egyedül felelős a bekövetkezettekért, amelyet pedig minden józan sportember előre láthatott. Szombaton Budapesten játszik a Viktória Zlskov. A Bástya vasárnapi vendége szombaton Budapesten játsiik a Hungária—Ferencváros—Új­pest csapatokból összeállítóit kombinált csapat el­len. A tavasszal Budapesten járt csapat egy ha­sonló kombinált elen 4:1 es löiényes győzelmet aratott és c mostani kombinált csapat a tavaszi vereségért akar revánsot venni. Nehéz less azon­ban a magyarok dolga, mert a prágai csapat Középiurópa egyik legjobb együttest, amelynek minden része, Különösen a válogatott Maresch— Növik — Meduna — Krystall—Jelinek csstársora nagyszerű. A cicoma nélküli, gólra törő, de szem­nek kellemes futballt játszik a csapat, az úgyne­vezett cseh futballt. A budapesti mérkőzés után az ország sporttársadalma Szegedre figyel, amely­nek csapata, a Bástya, vasárnap méri őzsze ere­jét nagynevű ellenfelével. A Szegeden még nem látott ritka attrakción — reméljük — méltán fog a Bástya szerepelni és ezzel a közönség ujabb réte­gét lógja a maga számára megnyerni. Nem sikerültek a rekordja vitások. A MASs állal engedélyezett rekordjivitási késérietet pén­tek délután tartották az ujssegedi pályán. Egyetlen reknrdei sem tudlak az ntlitdk meg­dönteni. Egy kiemelkedő esemény mégis volt: Oihán 110 méteres gáífnláss. Orbán remek atiluiban repül e át a gátakat és mindenki azt hitte, hogy meg|avifja a 17-2 mp.-ez rekordot. A kilenctdik gátat azonban bokájával súrolta és feldöntötte. Ennek dsclra 16*6 mp.-cs idö alatt futott és ha iz utolsóelőtti gálst nem dönti fel, országol viszonylatban ii elsőrangú időt irt volna el, Megkezdődnek a KISOSz-bajnokságok. A két fordulós KISOSz- bajnoki küzdelmek ma kezdődnek meg. Elsőnek as Állsmi Kereske* delmi és a Tanítóképző csapatai látszanak dél­után bírom órakor a KEAC-pályán. Megnyílta„Juventus" illatszertár, Iskola-ucca 29. sz. a mai napon (fogadalmi templommal szembúi) hol az ö«azes bal- ét külföldi kOimtHklk, illatazerak, ptptra háztartási és •giSZSégDáyi Cikkek dus Választikban •» mélyen liSitelt vasiróKözöaseg re.idelke zesore állanak. Egybea »zives tudomssára hozom ineyen tisztelt vevöinnek, hogy a megnyitáskor minden egyes vásárlás alkalmával tekintet nélkül a vásárolt összeg nag/ságira egy Üveg elsőrendű kölnivizet pepi/ cuncp I ÁC7I fi a szegedi Centrum szövetkezet adok mintául ajándékba. sss tnunc LMatt-u volt ügyvezető-igazgató i * Mozzrl gyönyörű és mulatságos vigoperájs, a Szöktetés a szerdiyhól, bélfőn esle fél 8 órai kezdettel. Közreműködők a pesti opera elsőrangú együttese. Karnagy Fhitchtr Antal, a pesti opera nigyszerü dirigense. Jrgyek Harmónia (Belvárosi Mozi) pénztáránál. Szegedi Atlétikai Klub ujszegedi sporttelepe Nemzetközi futballmérkőzés! Vasárnap, 1926 október hó 10 én, délután fél 4 kor Viktória Ziskov—Bástya Csehország, Prága Szeged 837 Előzőleg délután fél 2 órakor SiTK-SxftK /. osztályú amatör bajnoki mérkőzés Jegyek elővételben a Délmagyarország jegyirodájában Aradi u. már kaphatók. Szövetkezeti tagok tagsági igazolványaik felmutatása ellenében 25 százalék ked­Autóbuszl vezményben részesülnek. Autóbusz! DÉLVIDÉKI LOVAS EGYESÜLET SZEGEDI GHZDHSHGI EGYESÜLET ŐSZI URBOVHS LÓVERSENYEK Szegeden, 1926 évi október 9. és 10-én Slkverseny. Gátverseny. Akadályverseny. Totallsatenr. Bookmakerek. Katonazene. Boltét. A versenyele kezdete délután 2 órakor. Naponkint 6 futam. A versenynapokon a versenyek kezdete el<tt egy órával a vilamosvasut kBlönvonatai tizpercenklnt közlekednek a Dugonics térről. Helyárak: Páholy-jegy (4 személyie) mind a két verseny­napra 200.ooo korona. Páholy-jegy (« személyre) egy napra 120.OOO korona. Tiibün-jegy (l személyre) két napra 40.ooo kor. Tribün-jegy (1 személyre) egy napra í5 ooo korona. II. hely (1 személyre) egy napra lO.ooo korona. Vigalmi adóval együtt. Jegyek előre vállhaWk MIHÁXTFFY L. tőzsdéjében Szeged, Kárász ucca 12. sz. (Kírási Páholyjegyek előjegyezhetők Kátay Ferdinánd e. g. (Káráa; ucca 15., hétköznapokon dclelfitt 10—12-lg. (Teleion 14 63. Részletes versenypregrammok a jegy elárusító helyen és a helyszínen kaphatók a versenyt mtfelizi napon. A veisenyekponlosan 2 órakorkeidOdnek Valódi angol és legfinomabb cseh gyártmányú divat és spori­öltöny-szövetek, télikabát, mikádó és raglán-kelmék nagy választékban érkez­tek raktárunkra. A legolcsóbb szabott árak. Holtzer S. és Fiai ceg detail üzlete 652 Szeged, Kelemen és Hid ucca sarok. — A főpostával szemben. ..... —- -

Next

/
Thumbnails
Contents