Délmagyarország, 1926. október (2. évfolyam, 226-252. szám)
1926-10-16 / 239. szám
«ILMA<9YAftl»Sf SA9 mé október 16. Méhtly Lajos előadása után váras varakadáat rendeztek a budapesti egyetemen. Budspesl, október 15. A budapesti Tudodoaányegyetem tétéjét u]abb gálád verekedések zavartik meg. Sierdáa délelőtt történt, hogy Mihelf Lajos egyetimi tanir boltok viuMOt tartott. A kollokvium befejezésével néhány eddig még ismeretlen fiatalember vonult fel a tanterem folyosója elé és to'okkal támadtak a kollokviumról iáeozi zsidi vallása gyógyszer iiz-hallgatókra, akik köt&l négyet agybafőbe vertek. Ugyancsak verekedés töríéal Szentmlklóssy Márton professzor előadása után it. Itt szehőivss xítdi hallgatókat inzuliálta néhány fiatalember mn déielőlt. A vertkedése* egyében as egyelem vezetősíge a legszigorúbb vizsgálatot indította meg. A MTI jelenti: A bud1 pesti egyetemen és a köigazdasági fakultáson elffordult diákmozgalomra való tekintettel Klebelsberg Kufó gref kultuszminiszter nyomatíkoian utasította as egyeem rektorát ét a közgazdasági kar dékánját, ütogy a rend helyreállítása iránt a legsürgősebben intézkedjenek. A miniszter reméli, bogy az egyetemi hstósigok nyugodt, de erélyes f:liépisenek rövidesen meglesz a teljes eredménye. Interpelláció iz algyői hid körül. (A Dilmagyarország munkatársától.) Ismeretes, hogy néhány bóntppal ezelőtt Wtmmet Ffllöp inditványa alspján foglalkozol! a közgyűlés az algyői vnu i hid kiszélesítésének kérdésével és utasította a tanácsot, hogy ebben as figyben tegye meg a szükséges lépéseket. Wrimmet Ffllöp elfogadott indítványának sorsa iránt most a következő interpellációjával érdeklődik. „Ez év májasában a közgyűlés tárgyalta azt az indítványomat, amelyben az algyői vasúti hid kiszélesítéséi javasolta r, bogy a Tiszán át való közlekedés, atae'y kizárólag a már semmiféleképpen weg nem felelő algyői kompra van utalva, a mai kornak megfelelő módon legyen lebonyolítható. As rgybangulag hozoll határozat ugy szólt, hogy a város hatásága azonnal érintkezésbe lép az érdekelt megyékkel és lörvéayhafósigokkal és együttesen tessi meg azokkal a szükséges lépéseket ugy as államvasutak igazgatóságánál, mint a kereskedelemügyi minisztériumnál. Tisztelettel kérdem, hogy a köigyűléii határozat érdekéhen milyen lépések történtek eddig, miiyen eredménnyel, esetleg, ha a kétségtelenül megtett első lépések az flgyet megfelelő módon nem vitték előbbra, milyen u) lépéseket szándékszik a tekintetes T*nfct lenni, bogy es a nagyon fontos közlekedési terv mielőbb megvalósittaisik." A tanács az interpellációt as októberi közgyűlés elé terjeszti. Polgár ésmunkás minden igaz ügyét felkarolja, támogatja és kiharcolja a Délmagyarörszág. Pogrom egy román váaártáren. Bukarest, október 15. A Jissy közelében fekvő Parliti városkában az országos vásár alkalmával a főpiacon egy ismeretlen fiatalember felszólította a népet, hogy támadja meg és rombolja le a zsidó árusok sátrait. A román áru sok a vásári néppel összefogva eleget tettek a Kardpár baj — a polgármesterválasztás után. felszólításnak, a zsidi d usok sátrait feldöntötték, áruikat síétdobdlták, közben 15 zsidó kereskedőt véresre vertek, hármat oly súlyosan, hogy eszméletlen állapotban szállították be őket a kórházba. szemben egymással a felek a Frdorféle vivőteremben. Bedő segédei Lázár Miklós és Fábián Béla, Holzer segédei Kanitz Géza és dr. Heimaan Károly voltak, a kardpárbajban komolyabb sebeiülés nem történt. Budapest, október 15. A dr. Bedő Mér és Holzer Sándor fővárost bizottsági tagok közölt felmerült lovagias Agy. amely a polgármesterválasztás, illetőleg a Wolff* és R ppka-párt Kijárása miatt indult meg, ma kardpdrbajjal nyert befejezést. Délu>án kél órakor álltak 88 soffSr-jelölt közül 24-et buktatott meg a rendőrség. Szeged szeptembere —- rendőri szempontból. (A Dilmagyarország munkatársától) A közigazgatási bizottság pénteki ülésén dr. Batlkn Sándor reedőifőtanácsot, az államrendőrség azegedi kapitányaágának vezető|e részletes jelentésben számolt be a város köircndéazcti és közbiztonsági helyzetéről. A Jelentés többek közöli a következőket mondja: Az elmúlt hónapban 21 aa|tóügyre vonatkozó flgy darabot inlétstl el a szegedi rendőrség. A szép emberben megártott gépjárraüvizsgálalok credménveképan 13 személvkocsi», 3 auá« buszra, 6 tehirkocsira és 3 motorkerékpárra adta ki » rendőrség »i aj rendszámot a forgalmi ÜT olcsóbb I B szebb bubifej ^L B jobb ondolálás B m modernebb hajvágás 9 V jobb manikűr és hajfestés Btökéletesebb arckezelés SB BH ^pl|jobb pipere és toilette cikkek A résiilóversenyen l-sö dijat nyert 696 rflTTOPUAI I speciális hölgyfodrásznál Szeged, ÜU I I OlftlHLL Kölcsey ucca 2. Telcfjn: 11—04. engedélyekkel és igazolólapokkal együtt. Hitom személykocsit magánhasználatból közhasználatú vá minősítettek át. ^Tulajdonosváltozás 16 tselbin, kerűleiváltozás padig 21 ese ben fordult elö. Gépkocsivezetői vizsgalatra 88-an jelentkeztek, motorkerékpárra 11-sn.- A jelentkezők közül 24-et utasított ismétlői vizsgálatia a rendőrség, ismélöi vizsgái pedig 22 en leltek. Szeptember havában 144 útlevél iránti kérslmst terjesztettek elő, amelyek közül 130-at intézett el & rindőrség, 168 lejárt u'ievél érvényéi hosszabbította meg. A közbiztonsági állapot szeptemberben kielégítő voll. Emlitéíremélté nagyobb büncselakmény cetü fordult elö és a bünaelekmünyek ezáma sem haladta meg a normális mértéke*. Kommunista, vagy államellenes szervezkedést »z nlmuit hő folyamán sea észtelt a rendőrség. Sieptemberban egy, kiiárólae gazdasági jellegű ss'rájk fordult elő, még pedig a Vicus cipőgyár 30 munkása lépett sstréjsbs. A sztrájk rövid ideig tartolt. A sitrá|koló auikások ejyrésaét e bccuá ottí k, ds sikerüli mátutt eihílyezkedaíök. A vásárhelyi állami csemetekert megnagyobbítása. lövőre amerikai fenyőfajjal kísérleteznek, amely nedves talajban is megél. (A Dilmagyarország hódmezővásárhelyi munkatársától.) Az állami erdőhivatal ma beadványt intézett a város tanácsához, melyben azt kéri hogy a meglévő hstholdnyi csemetekertet bővítse ki nfgy holddal, hogy a csemetekert tiz katasztrális holdon terüljön el. A megnsigyobbltást sz teszt szükségessé, hogy az erdőtörvény végrehajtása köve késiében egyre többen kérnek facsemetéi ax erdőhivaia! cisme'ekettJéísől. Az erdőhivatal eddig a következő fajta csemetéket nevel e: közönsfges akicof, japán skácol, fehér kőrist, mágus kőrist, kopasz szilt, kausdai nyárt, jegenye nyárt, amerikai diót, fekete fenyő! és zötd juhart. Jüvőre kísérletezni fog a TtxaMum blttidun-msl, amely amerikai teuyőfaj is állítólag nedves talajban igen szépen díszlik. Jíaőre ktHöcbm gyüaölcífacsemetékel is nevel már az erdőhivaia?, amelyet a vásárhelyi oiscon akar értékesíteni. Igen nfgy reményt fűznek h nemes pspirhéju dióhoz, amelynek velömagva Kovács Jenő kopinc6i rafnlagazdaságában fermstt. A hódmezővásárhelyi Korzó Mozi ma este mutatja be budapesti megjelenés előtt Glória Swanson szereplésével: A burlingtoni ripacsok. Ugyanakkor Bebe Daniels szereplésével: Síivel a pokolban. Szántból Sándor kerékpár, varrógép áruháza Szeged, Kis u. 2 (KisD.-palota. II. NAGY ILONA női divatterme készit a legújabb divat szerinti fazonokat, átalakításokat a legelegánsabb kivitelben. Mérsékelt árak. 573 Pontos kiszolgálás. Szeged, Kálvária ucca 36. Készíttessen csős&. sámfát Iflf^TTlS l&IM Kaptafa és Faipari Rt. MIW 1 U ITSzeged, Dujonics tér 12, Gyártmányai: Kaptafa, sámfa, esztergályos áruk. 898 FiuRI Lányok! Kis pajtások! Szombaton, október 16 án, délután 3 órakor a Belvárosi Moziban Oszkár bácsi a gyermekvilág híres mesélöje uj mesékkei és Florentinó bűvész bácsi egész sereg uj bűvészmutatványokkal nagy gyermekelőadást renebz. Mindnyájan ott legyetek! Rendes mozi helyárakkal 1 iii ,iai«