Délmagyarország, 1926. augusztus (2. évfolyam, 176-200. szám)
1926-08-13 / 186. szám
1926 augusztus 13. DBLMAQTARORSZAQ 3 Kétszer kísérelt meg öngyilkosságot egy félkarú filmszinésznő, mert a rendőrség kiutasította 'Szegedről. Mi Nőra 20 éves filmszinéiznö nemrégen fölt Sicgedre, bogy itt előadáiokat tartion. A fiatal, izép él félkarú művésznő a Stefánia Qyirmekizövetiéggil együtt elhatározta, hogy agy létékonycélu előadást fognak rendesni auguizlui 14-ikén a Km-izállóban, melyen Kii Ndra ii közreműködött volna. A rendőrség azonban néhány nappsl ezelőtt tőbbhelyről nyert bizabnai érteiüléie alapján, amelyek a művéiznö izemélyére vonatkoztak, elhatározta, hogy nem engedi meg a hirdetett felléptit. Beker Miklós rendőrkapitány szerdán magához hivatta a müvéiznőt él tudomáiára hozta, hogy a rendőriig határozata alapján azonnal hagyja el a vdreet, Kis Nórát igen inlyosan érintette a kiutasítás, annál is inkább, mivel nehéz anyagi helyietben lévén, éppen s tervbevett fellépesétől remélie viszonyainak némi rendezését. Elkeieredéiében a Tíiza-kávéházba ment, ahol a ierraszen helyei foglalva, egy észrevétlen pillanatban hasz gram aszpirint veti he öngyilkossági szdndikbil. A müvéunő teliéi idejekorán észrevetlék az otüévő vendégek, akik közül Wampeites, a .Báitya- iimert csitárjátékoia sietett as élettői megválni akaró Kis Nóra segitiégére. A latbal. lista rögtön tejet él fagylaltot hozatott, amelyet beerőszakoltak a színésznő szájába. Amikor nemiokára a izinlsznő jobban lett, kocsit bozatva Mari-téri li kására szállították. Kii Nóra azonban, ugy látizik, annyira izivére vette a kiutasitást, bogy még szek után sem tett le öngyilkosiági szándékáréi. Igy történt, hogy csütörtökön hst éra tájban most mdr a lakásán gyafaeldaitnl akart megválni az élettől. Tettét azonban itt is bamirosan észrevették a házbeliek, akik a mentőket érteiitették. A mentők Kii Nórát tulyoi állapotban a közkérbázba izállitották, abol azonnal kezelés alá vették. Kii Néra kecikeméti Máv. tisztviselő leánya, iki egy baleset következtében veiztette el egyik karját. Filmizinéiznönek készült, ds a szerencsétlenség kettétörte pályáját a kezdet kezdetén. Állapota mlyoi. ,A koplalás inproduktio állapot, koplalni szükségből mindenki tud." A szegedi rendőrség érdekes határozata a koplalómüoész ügyében. Vas Sándor volt moziigazgató, mint ismeretes, néhány nappal ezelőtt kérvényt nyújtott be az állsmrendörség izegedi kapitányságához, amelyben egy keplalómüvéiz produkciejához kért engedélyt. A rendőrségen az előadások engedélyezését ciak azzal a feltétellel akarták engedélyezni, ha a liizti főorvoii hivatal kidvezöen véleményezi az előadáiokat. A tiszti főorvosi bivatal véleménye azonban elutaiitó volt, amelynek alapján a rendőrség meghozta érdekes szövegeiéin és eredeti megállapításokkal Iflszerezett véghitározstát, amellyel becsukta as ajtél a koplalómüvész szegedi produkciói előtt. Az előadások szegedi vállalkozója csütörtökön délelőtt kapta kéibes az államrendőrség véghatározatát, amelyet ateifelebbes a kerülsii főkapitánysághoz és annik esetleges elutaiitó dőntéie után a belflgyminiszterhsz. A mininter ugyanis már több vidéki varosban engedélyezte a hasonló előadásokat. A izegedi kspitányiág elutasító végzése a következőket mondotta: — A kep'aldt bemutatása asm képez mutatványt, meri az improduktív álluyol, Koplalni szükséghői mindenki tud. A honzas koplalás nem egyéb, mint a gyomor próbára tevésével megjátizotl éleivtsztlyes idegterna, amely te nem izónkoztató, se nem tudományos. Bemutstása a közönségre nem Jár semmi haszonnal, mert n szemlélése felesleges Idegizgalmakat akez a közönségnek. De ninci tndományoi Jellege ssm, mert ba tudományos téma volm, nem a nagyközönség előtt mulatnák be, hanem tudományoi intézetben. —• Az egész dolognak más célja nincsen, mint a vállalkozó egyéni anyagi érdekeinek kielégítése, s közönség pénztircajának kinyitásával. Miután ez a koplaláii tréning bemutatáia nem közérdekű, ellenkezik a Jó Ízléssel és közmorális!, nem lehetett már cssk szért sem engedélyezni, mert s tiszti főorvos s legélesebben . tillskozott sz ellen, bogy ilyen nipbelendtláseknak bármilyen egészségügyi ulnezelet is adjanak és a közönséget tudományos szinbe burkolt kiuzioiázáinak kitegyék. Káthe Markev, a koplaiómüvéiznő él az evőbajnok izegedi szereplése elé igy egyelőre nigy akadályok kerültek. Végső fokon azonban a belügyminiszter mondja ki az utolió izót, hogy a pátisi koplalóolimpiád eiőtt Ká he Mirkov lanhit-e Szegeden a nyilvánosság előtt I tréninget. Pálfy Dániel lemondott az IPOSz elnökségéről, mert belátta, hegy „helytelen volt részéről a kormány támogatása". Öt kiküldött képviseli a szegedi iparosokat a mohácsi kongresszuson. Az ipartestület előljárőságs csütörtökön dél- 1 után hat órakor as Ipirteitület székházában isadkivüli üléit tartolt, amelynek tárgyiorozatán a mohácsi Iparoskongresszusen való részvétel szerepelt. Körmendy Mátyás elnöki megnyitójában bejelentette, hogy Pálfy Dániel levelet Juttatott hozzá azzal a kívánsággal, bogy sz iparoskongrciszus elá terjessze. Gyuris jegyző olvaila fel a levelet. Pálfy Dániel ebben a levélben bejelenti, hogy az elmúlt választások alkalmával mint az IPOSz elnöke minden tekintélyével odaállt a kormány Jelöltjei mellé ís az 0 támogatásának a kormánypárt nagyon sok mandátumot köszönhet. Ennek a nagy agitációnak következtében elhanyagolta saját kerületét és megbukott. A kormány és intéző körei semmit sem tettek érdekében, kiszorították poziciéibil és fájdalmas rezignádóval állapítja meg, hogy mindig as iparosok érdekeit akarta képviielni, nem rajta múlott, hogy az ipirosok réizére nem likerült eredményt elérnie. Belátja, hogy helytelen delog volt részéről a kormány támogatása, mert a kormány semmit sem tett a kisiparosok érdekeiért, nem törődött azzal, hegy egzisztenciák mennek tönkre és igy belátja, semmit sem tehet az iparosok érdekeiért, lemond az IPOSz elnöki tisztségéről és kéri iparos társait, tartsák meg emlékükben, reméli, hogy utódja többet fog elérni, mint ő. Körmendy Mályái bejelentette, bogy Pálfy Dániel lemondó levelét a mohácsi kongresszus elé terjeszti éi majd a kongresszus hitároz, hogy elfogadja-e a lemondáit, vagy pedig ragaszkodik továbbra is Pálfy Dániel személyéhes. Bejelentette ezután, bogy az elnökség ugy határozott, bogy a kongresszuson a szegediiparosságot öt előljárösdgi tag képviselje. Kérdi az elöljáróság! ülést, hozzájárulnak- e az elnöklég határozatához ? Balogh Péter soknak tartji az öt embereiküldéiét, mert ipórolni kell a testület vagyonával. Marosán Milán: A frankfurti útnál mért nem spórolt? Balogh Péter: Elég lesz, ha as slnök és litkár utazik el a kongresszusra. Kiss Géza: Amikor az IPOSi elnökét megtámadják, akkor nem lehet kicsinyeskedni. Minél többen mennek el a kongresszusra, annál Jobban tudják érdekeiket metvédeimezni. Leszögezi, hogy sz ipironág érdeke sí, hs minél többen Jelennek meg a kongresszuson és ezért elfogidja az elnöklég Javallatát. Maresáa Milán elmondja, hogy a kongresxszuson az ipirosiágra nézve nagyon fontos ügyekel tárgyainak. Ilyen eliőiorban a munkásbiztositó, amely sok pénzt visz el az iparosiág zsebéből. Nem irt egyei Pálfy politikájúval, de nem tudja bukását behunyt szemmel nézni. Eli fogadja az elnökség Javaslatát. Dsutcsh Mór és Beker Adolf felszólalása ulán Körmendy Mátyás szsvszásrs teszi fel ss elnökiég Javallatát, amit az ülés nigy többséggel elfogadott. Bei lekor Adolf inditványozts, hogy az ötszázezer korona költiéget emel|ék fel egymillió koronára, mert az ötizázezer korona kevés a mobácsi utazásra. Jáiell Gézs toksljs az egymillió koronát és slöbb azt aksrji megtudni, hogy ki hajlandó ötizázezer koronáért elmenni? Járolinak erre az indítványára méltatlankodni kezdtek az előljáróiági tagok és as inditványt nevatiégeinek tartották, mert akkor nem a hivatottak, hanem a vállalkozók mennének cl a kongretizuira. A nagy zajban Körmendy Mátyás bejelentette, bogy eit az indítványt nem is bocsátja navazásra, mire Marosán Jároli felé fordulva, közbekiált: — Mohács is van §iyan messze, mini Miskolc/ As üléi Körmendy Javaslatára megszavazta az egymillió koronás köllséghezzdjárutást. Nenány apróbb ügy letárgyalása alán Körmendy Mátyás az fiiéit bezárta. AZ OLVASÓ ROVATA. Újságírók a plébánián. Milyen lisztéit Szerkesztő ml Engedje meg, hogy az alábbi — talán kissé kényes — témát a Délmagyaterszdghan sióvátegyem. Minden Iránt érdeklődő vagyok, igy sokszor nemcssk azt a lapot olvaiom el, amire előfiietek, hanem mái lapok véleményét is meg iseretem tudni. Igy néhány nap előtt az egyik szegedi lsp hasábjain riportot olvastsm, bogy s lap munkatársi éppoly fogadtatásban réizesült as alsévároii plébánián, mint amilyenben réize volt karácionykor — a Délmagyar országunk a rékuii plébánián. Vagyis magyarán megmondva, majd hogy ki nem lökték őket a plébániától, amiért egyházi delgek ulán mertek érdeklődni, bogy lapjuk katolikui olvasóit informálni tudják. A plébániák vezetői as istentiizteletek sorrendjét csak a kurzuslnpntk árulják el, más Iapnik lemmi köie hozzá. Teszik ezt pedig azért, hogy a katolikus olvasót kényizeritsék arra, hogy a kurzuslepel járassa. Az ám, de a katolikus olvasó nem tartja hltivel összeegyeztethetőnek, hegy olyan lapéi átvessen, amelyik keresztény cigér alett azt hirdeti, hegy gyűlöld, vesd meg azt a felebarátodat, amelyik nem kurzuslapot olvas. Na meg aztán a katolikus olvasó frissen szereti a híreket olvasni, nem pedig egv hét multán, vagy esetleg — soha. Ezek ulán felhívással fordulok a plébániákhoz: a keresztény kit. bit érdekében levő dolognak tartják-e azf, ha csak egy lapban publikálják az istentiszteletek sorrendjét és igy a katolikus tömeget elzárják attól, bogy hitét gyakorolhassa. Furcsa dolog, bogy Szegeden a katolikus templomban csak azt a hi főt látják szivesen, aki egy gyűlöletet hirdető kurzuslapnak olvasója. Ez adva van azáltal, hogy már két szegedi lap érdeklődő munkatársát visszautasították a plébániákon. A Szerkesztő ur ktsz hive: Egy hitbuzgó katolikus. Magitélt fizetés, amit nem lehet megkapni. Tekintetes Szerkesztőség 1 Az, amit elmondok, teljeien az én salát egyéni ügyem, azonban