Délmagyarország, 1926. július (2. évfolyam, 149-175. szám)

1926-07-11 / 158. szám

t dblmaotarorsza« 192S julius 11 előtt ugy nyilatkozott, bogy a kormány a leg* teljesíbien ura a helyzetnek. Caillaux hétfőn repülőgépen Londonba utazik, hogy Cburchillel befejezze az angol-francia ndósságrendező tárgyalásokat. Előreláthatólag Caillaux kedden már vissza is tér Párisba. Sztndray tanácsnok indítványa szerint, munkáslakásokat kall épitani a labontott palánki házak tégláibél. Dr. Szendrey Jenő tanácsnok, az előljárósági ügyosztály vezetője beadványt intézett a város tanácsához, amelyben azt javasolja, hogy a város a Palinkban lévő régi házakat ne árvereztesse el, mini ahogy a közelmúltban tette, hanem azokat háxikezelésben bontassa le. A beadványban Szendrey tanácsnok azt indítványozza, hogy az igy nyert anyagokat használja fel a város a köztisztasági telep mögött lévő városi telken 25—30 egyszobás mmkáilikások építésire. Ezekből a munkálatokból kettős haszna lesne a városnak. Eddig a lebontásra kerülő házak anyagát nyilvános árverésen értékesítették sé a magánvállalkozók egészen csekély összegirt vásárolták össze azokat. Most, ha a város hásikezeléiben bontatja le a házakat a belőlük kikerülő hisználhstő anyagot saját dijaira használja fel. A lebontásoknál, valamint as építkezéseknél pedig alkalmazni lehelne azokat az épiiömunkásokat is, akik nemrégiben munkáért voltak fenn a polgármesternél és régóta állanak már minden munka nélkül. Igy csökkenteni lehetne az egyre növekvő munkanélküliséget és fedél alá Jutnának azok a munkáscsaládok is, akik a köztisztasági telep alkalmazásában lakás nélkül vannak. Szendrey JersŐ tanácsnok beadványát a város tanácsa a legközelebbi tanácsülésen fogja tárgyalni. OWWMWWdWI >w iwwwwvewwMww akarják adni a szegődi Petőfi-forrást. A bruxelleai és newyorki diplomától — Trianonig. A régi békeévekben gyakran lehetatt találkozni külföldön a siegedi Pető/l-torrds vignettájával ellátott üvegekkel, de a háború első szele elsodorta ezeket a külföldi piacokról és azóta a Petőfi forrás vignettái alig mennek tul a határon. A forrás tulajdonosa Masa István 1921-ben meghalt és örökösei, két leánya és rokkant vsje nem értenek az üzleti részhez, a forrás kihasználatlanul adja vizét és ahol nem is olyan régen üvegekkel megrakott kocsik kerekei vágtak mély nyomot a földbe, most ffi lepte el az utal és az üres üvegek a raktár polciin várják azt az időt, amikor majd isméi elnidulnak a külföldi piac felé. 1887 et irtak akkor, mikor egy munkás iá jő, reumás lábát megmosta a Berlini-köruti kut vizében. A munkás ugy érezte, hogy a viz eny| hitette fájdalmát és amikor többszöri fürdés után fájdalmai megszűntek. elmesélte esetét Masa Istvánnak, aki egyszerű szegedi ember lévén, nem sokat törődött a vizével. Később azonban a hatásáról annyit beszéltek Masa Istvánnak, bogy elhatározta, megvizsgáltatja a vizet. A bécsi vegyészeti állomás meglepő véleményt mondott. A viz elsőrangú hitásu a gyemoriajokra, reumára és as állomás vezetője ajánlotta, hogy hozzák • vizel forgaloatbj. Meg is kezdődött lassan a forgalombahozatal is amikor külföldi kiállításon kitüntetést kapott a szegcdi Berlini-köruti viz, a külföld érdeklődése lassan a szegedi viz felé fordult. A háború élőit negyven lány fejtette üvegekbe a vizet. Naponta kél háiom vagon indult külföldre. Amerika volt a legnagyobb felArtúr. Irta: Juhász Gyula. Abban az időben az élőhalottak között feküdtem, csöndesen és komoran, hiszen a betegségem neve melankólia volt. Már rég feladtam a küzdelmet a szenvedéssel. Tűrtem az életet, hiszen itt meghalni sem tudtam, végezni magammal, mert ápolóim éjjel-nappal vigyáztak reám. Feküdtem és néztem a körülöttem fekvőket, akik közül a legtöbb már egészen elveszett a világ számára. A vasajtó, amely elzárt bennünket az élettől, a Dante felírását viselte magán, láthatatlanul. A napok másztak, mint a csigák, lassan, egylormán, szürkén és az éjszakák álom nélkül teltek el. Nem tudtam, mi van kflnn, a nagy vasrácsos ablakokon tul, tél-e vagy tavasz, nem tudtam, hogy nap süt-e vagy havazik és sokszor azt sem tudtam biztosan, hogy reggel van e vagy délután ? Az ápolók arca változott félnaponkint es ez volt alapja az időszámításnak. Néha egy beteg ágya elé spanyolfalat húztak, az orvos többször átszaladt hozzá, tompa hangok verődtek ki a spanyolfal mögül, majd egészen elcsöndesedett az á«v. Máskor egy üres fekvőhely gazdát kapott. Ü/öltözni kezdett az ágy, vagy sóhajtozni, káromkodni, vagy imádkozni, de olykor némán maradt továbbra is, a lakójának már nem volt többé hangja az élet és a szenvedés ellen, ami itt különben egyre ment. A szomszédos űres ágy is gazdára lelt egy napon és nekem uj látványom akadt. Ej is valami, ha már egyébre nem telik az élettől. Az uj lakó már egészen elcsöndesedett, mire idáig jutott. Egy bosszú durva ing volt rajta, egyéb semmi. Oíyan mint egy halotti ing. Naphosszat feküdt hanyatt, az űres semmibe nézva, szótlanul. Csak kiszáradt, hosszú ujjaival babrált a Dokrócan, egyenkint húzgálta ki a szálakat. O.ákig ezt csinálta, makacs szívóssággal, mint a csintalan és alamuszi gyerek. Ez a mozgás maradt meg belőle az élet összes tevékenységeiből. Ugy kellett etetni é3 itatni, látszott rajta, hogy utolsó napjait vegetálja. Egy másik intézetből hoztáOde és as idegen ápoló, aki elhelyezte, mesélte az itteninek, hogy nemrégen nagyon vig fickó volt, tolyton ugrált, táncolt, mókázott, igen elegánsan került be, kifogástalan tinóm frakkban, lakkcipőbsn, cilinderben és báró urnák kellett szólítani. Az ápolókat komor- } nyikoknak nézte, a Riviérára készült, nem jól érezte magát ebben a „hotelében, később gróf lett, | majd herceg és végül királyi rangra emelkedett. Akkor egyszerre összeroppant, megnémult és megsántult szegény, majd dadogni kezdett, ez több ször ismétlődött és most iit fekszik némán, szelíden és elbabrál a pokróccal órákhosszat. — Valami hires szinész volt régebben — tetie hozzá az ápoló, vasegészségü, hatalmas szál legény — a színkörben is játszott, meg a vidéken is sokáig, a főápoió ur mondotta, hogy ő látta egyszer, egy operettben, abban is herceg volt, de olyan furcsán ugrándozott, mint egy bakkecske és mindig azt hajtogatta, hogy az élet nimolé, nimolé, nimolé 1 Mondom, valami hires szinész volt... A hires szinész a világ legnagyobb közönyével meresztette üveges szemett a szürke mennyezetre és zavartalanul szedegette ki a kócot a takaróból. Mikor az orvosi vizit jött, a tanársegéd megállt az ágyánál, hosszan a szemébe nézett, a térdét is megütögette, a karját a csuklónál megemelte és szzal letette. — Hogy érzi magát, művész ur? — kérdezte tőle egészen reménytelenül és azzal tovább indult. Este az orvosnő tartott vizitet, Hatat, karcsú, szőke asszony, beszédes szürke! tekintettel, de a szinész most is a mennyezetet nézte és nem felelt a kérdésekre semmit. Másnap reggel az ápolók azt újságolták egymásnak, hogy a színésznek érdekes vendége lesz délután. A riválisa látogatja meg, aki elszerette tőle a feleségét és aki azóta igazgató lett valahol a vidéken. Még egyszer látni szeretné az egykori kartársat, akivel annyi szép napot, tapsos estét és vidám éjszakát töltött. A látogató prémes bundában jött, talpig feketében, a kezében e«y csokor pármai ibolya, a szinész kedvenc virága. Ünnepélyes komolysággal állt meg a dísztelen vaságy előtt, a hangja behnelgően meleg volt, bársonyos és meghatott, mint a bonviváné szokott az utolsó felvonás fináléjában. — Artúr, kedves öregem, megismeisz-e még, megismered-e régi barátodat ? Artúr nem felelt, Artúr nem törődött már semmivel. Valamit krákogott, mint a beteg jérce az elhagyóit ketrec sarkában. — Ritka szép hangja volt, kérem szeretettel, — fordult oda a vendég a főorvos felé, aki a kórtörténetet nézegette. — Es milyen nagyszerű arca volt, beszédes arc, mindig játszott az arca, amit akart, azt fejezte ki az arca, kérem szeretettel, a legjobb Bazil herceg volt, minden volt, amit akart, vevő. Masa István álmokat szövögeletl. Fürdőt apit szállodával együtt... Aztán jött a háború. Lesáriák a határokat, de Erdély és a Felföld még rendelte a vizet. Jött Trianon és a vámsorompók megpecsételték a Petőfi forrás sorsát... Kölföldöü olcsóbb a karlsbadí víz, Ideftsza psdlg nem hlstlk el, hogy gyógyít. A mienk a viz, iit van as ország szivéoen, de senki sem vess róla tudomást. A Misa-örökösök szomorúan mutogatják a kilfildről hozott vrany, ezist és bronz érmeket. Aztán előveszik tz írásokat. Az egyiket Bruxellesböl írták: Dlplome D'Honnenr. FCícsrné á la Collectivité des Etmx mínérales de Hongrie. Eu participation: Eau amére Petőfi. Bruxslles le 11 Septembre 1897. De Commissaire General du Qouvernement D'Oullhamont. k másik New/orkból jött: United States of Amerika. Universal Exposition Saint Louis MDCCCCIV. Commernorating tbe Acquisition of the Louisiana Teriitory.The International Jury of Awards has Comferred A. Silver Medál upon István Masa Petfői univereal water. Dávid R. Trancis president Azt hitték Masáék, hogy a Petőfi viz meghódította a világot. Ma alig számítanak valamit. Sieged környékére küldik a vizet, Szegeden kevés fogy el. A forrást most el szerelnék rdaii. Idegeneknek. Amerikaiaknak. Azok tudnák, hogyan kell értékesíteni, SODRONYPÁLYA A RAX-ALPOKRA Elsőrangú látványosság I Bécsből 2 óra alatt a Rax-alpokra (2009 m.) A felutazás 1000 méternyi magasra 10 perc alatt. Fenn előkelő hegyi étterem, fenséges panoráma, magaslati tájképek. Óránként indul vonat és azonkívül szükséghez képest. Kiindulópont: a Payerbach—Reichenau vasútállomás a Wien— Gráci vonalon. Ű3 a prózában is első, olyan sirásó volt a Hamletben, de olyan eiső sirásó, hogy párját ritkította, kétem szeretettel. A látogató lehajolt Artúrhoz, gyöngéden megsimogatta homlokát, az ibolyacsokrot óvatosan letette az ágy szélére és kérdően nézett a beteg szemébe. A beteg nem mozdult, mereven és hangtalanul leküdt tovább és szikár arcára a lassú, biztos elmúlás mintázni kezdte már a halotti maszkot. A löorvos azzal a nagy egyszerűséggel, amely a tudomány utolsó szava, csak ennyit mondott a beteg fölött: — 0 már nem ért meg semmit. Még hónapokig is elélhet, ha rendesen táplálni tudjuk. A szervezete SZÍVÓS, tüdeje erős és fájdalmai nincsenek. Legalább is ö már, aki volt, nem vesz többé tudomást róluk. A színigazgató bucsut vett a régi cimborától, akivel évek óta haragban volt, de nem ment el, hanem a főorvos mellé 'szegődve sorra járta a többi betegeket, mert, mint ahogy ő ^kifejezte, „tanulmányozni akarja a téboly különböző nemeit", mivel legközelebb föllép a saját színházában egy szenzációs grand guignolban, amelyben egy hármas őrült-szerepet fog alakítani. A látogatás után, késő délután a beteg szinész egyszerre nyugtalankodni kezdett. Erőlködött, minlha lel akarna kelni ágyában, a pármai ibolyák után motozott, másik kezével pedig abba az irányba integetett, amerre látogatója távozoit. Mikor az ápolók odamentek hozzá és fölemelték a fejét, a a szemei nedvesek voltak és az ajkai, ezek a vértelen, cserepes és merev ajkak motyogni kezdtek egy szót, amelyből csak ennyi hallatszott egészen bizonytalanul: — Me-me-nene... Nyilván Menelaust akart mondani. A szinész ajkai még emlékeztek egy kicsit és a láthatatlan súgóra hallgattak, de szegény agya felmondta a szolgálatot. Mikor a melankóliám javulni kezdett és én már a nagy kertben sétálgattam az áprilisi verőfényben, egyszer lenéztem a másik osztály pincéjébe, ahol a hűvös, csöndes félhomályban szép sorjában szikkadtak a frissen preparált koponyák és köztük a sor végén, ott találtam a színészét is. A céduláról tudtam meg, hogy az övé. Artúr most már ismét a régi vidor és gúnyos fintorral vigyorgott, pisze orral, gondtalanul, mint régen, amikor még élt és játszott és első sírásó volt a Hamletben!