Délmagyarország, 1926. június (2. évfolyam, 125-148. szám)

1926-06-08 / 130. szám

s OSLNAQTABORSZAt 1926 junius 8 Zuhogó esőben indultak a főváros falé ax autóversany résztvevői. Két főherceg a versenyzők közölt. A Rudolf tér hétfőn, a kora délutáni órákban felkészülve várta az autóiura versenyzőket. A bid alatt bBffét rögtönöztek, a parton felsora ­koitatták a benzines bordókat és felállították a benzinkutat, a fér körűi, a bid falára számo­kat függesztettek, bogy az étkező autók egye­nesen a helyűkre találjanak. Egy órakor már nagy tömeg gyűlt össze a (éren és megjelen tek a rendőrkordonnal elzárt területen a ható­ságok képviselői: a polgármester, a főispán, a vegyesdandárparancsnok, a kerületi főkapitány, a szegedi rendőrkapitányság vezetője és a Királyi Magyar Automobil Club szegedi tagfti. Délután féikettőkor jelentették telefonon, bogy Makón keresztülroboglak az első versenygépik. Ugyanakkor érkezett meg Köröitarcsáról a je­lentés, hogy a kislipusu autók megérkeztek. Ez a jelentés elárulta, bogy a versenyben a kis* tipusu gépek körülbelül szút kilométerrel elma­radtak a nagy gépsk mögött. Nébány perccel később jelezték, hogy József főherceg hatvan lóerős Mercedeae elhagyta Sző­reget. As autó, amely versenyen kivfil kisérte a turauiat, hárosmegyedkettő elölt öt perc­cel ért Szegedre és a hid alatt elkanyarodva megállt. A gépről elsőnek József főherceg ug­rott fe és fogadta a polgármester, a főispán és a vegyesdandárparancsnok üdvözlését. Egy perc­cel később befutott az e!s5 veraenygép, amely­nek vezetője Bárány Ervin, a főváron autóbusz­üzem igazgatója volt. Utána futott be dr. Hüitl Tivadar Hudson Slx je, majd Schmidt Béla S/eyr-je, negyediknek dr. Halmágyl Béla Fiat- ja. Eiulán hosszú ideig nem érkezeit be igy gép sem és az a rémhír kelt szárnyra, hogy a túraverseny favoritját, Delmár Valtert az ut»n súlyos baleset irie. Négy órakor végre egy­másután befutott három gép, Baráih Leó László Alfa-Romeója, Delmár Valter imerl viröi, oz ut párától piszkos Sieyr-je és Farkas Boris AutlrO'D*imtcr-je. Delmár Valier elmon­dotta, hogy nem történt az uton sem vele, sem autójával semmi baleset, esek lassan haladt és későn startoltatták. A gyorsasági versenyben szdznegyveakéi kilomiieres sebességgel vett részt mérése szerint. Félötkor futóit be a 12-es gép, amelyen Szint Jánoi flit és háromnegyedötkor érkezett meg as első nöi versenyző, Delmár Valierné pompás Steyr kocsiján. Ezután egymásután ér­keztek meg a versenygépek és felálltak a Ru­dolf tér körűi, a számukra kijelöli helyeken. A versenyzők természetesen nagyon el vollak esi­gázva a hosszú úttól és első utjuk a regattába vezetett, ahol lefűrödlék magukról as ut porát. József főherceg rövid pihenő után szegedi is­merőseit látogatta meg. A főherceg megérkezése után fogadta a Dlltnsgyarorsiág munkatársát és a versenyről a következőket mondotta: — As uS eddig nagyon szép volt és kisebb balesetektől eltekintve — ezekről is csak hal­József főherceg. (Magyar László linoleummeUzete lomásból tudok, mert elől jöttem és igy nem láthattam, hogy mi történik mögöttem, a ver­seny zavartalan volt. Albrecht főherceg autójá­nak rugója ts eltirt az uton, de szerencsire na­gyobb baj nem tirtéet. As ut egyébként nem volt egészen tökéletes, mert néhol a zápor csúszóssá tette. Szegedről félkilenckor indultak tovább Kis­telek és Pest felé az autók. Elsőnek József fő­herceg autója startolt és néhány perc múlva perceskint indullak a versenygépek. A startot nagyon megnehezítette a nyolc órakor kitört zápor és igy az autók csak egy óra után ér> keztek be a budapesti céiba. A szinház kérdése. Irta: Wimmer Fülöp. Mivel több mint 40 év óta állandó nagy érdek­lődéssel viseltetem színházunk iránt és évtizedek óta a szinügyi bizottság tagja vagyok, főleg pedig mivel most már hónapok óta és különösen a leg­utolsó síinügyi bizottsági ülésen én voltam az, aki a szinház szanálásat, mint feltétlenül szüksé­geset és sürgőset jeleztem, feljogosítva és majdnem kötelezve érzem magam arra, hogy a Magyar József interpellációja által egészen aktuálissá vált kérdéshez hozzászóljak, annál inkább, mivel min­den fázisáról eléggé informálva vagyok és azt mindazok részére, akiknek ebben most már állást kell fogtalniok, kellően megvilágíthatom. Ecélból helyénvalónak tartom Magyar József törvényhatósági bizottsági tag felvetett kérdéseire sor szerint válaszolni. 1. Tény, miszerint Andor Ziigmond nagyon kevés felszereléssel, amelyet az újpesti misszinház­ból hozott és egy olyan üzemhez, mint a szegedi szinház, majdnem jelentéktelennek mondható töké­vel jött ide. Csakhogy ez nemcsak a mostani igazgató bűne, hanem mindazoké a tanácsban és a közgyűlésen is akkor akadt szószólóké, akik az erős ellenzék ellenére éppen őt helyezték, még pedig kizárólag Palágyi éidekében, annak örökébe, jól tudva, hogy sem elegendő felszerelése, sem megfelelő tökéje nincsen. Hiszen ismerték és mint­egy szankcionálták is azt a lehetetlen szerződési, amelyet Andor akkor Palágyival kötött és amely szerint Palágyi felszere ésének használatáért nem kevesebbet, mint havi hétmilliót kellett fizetnie. Ez az elviselhetetlen nagy teher, amelyet egy évvel később csak nagynehesen lehetett havi négymillióra leszoiilani, volt evidensen a mostani igazgató egyik első megrontója. 2. Megfelel a valóságnak, hogy a fentemiitett, Újpestről idehozott nagyon kevés felszerelést Andor — különösen amióta még a havi négymilliót sem tudta Palágyinak a díszletekért fizetni és Palágyi felszerelését elvitte — természetesen a szinház jövedelméből ujakkal pótolta. Nem kér­déses, hogy az igy uj felszerelésekbe fektetett összegek másutt hiányoztak és egyrészt azt okoz­ták, hogy a tagokat nem birta rendszeresen fizetni, másrészt pedig, bogy adósságokba keveredett. 3. A várostól különböző időpontokban kapott segélyeket megint csak természetcsen odahasználta, ahova azok legsürgősebben kellettek és mivel egyéb hitelezői türelmetlenebbek voltak, mint szer­ződőit tagjai, ez utóbbiaknak bizony inkább várniok kellett és épp ezért történt egyszer-másszor, hogy a tanács rendelkezésére a főszámvevő közvetlenül a tagoknak fizette ki a város által utalványozott összegeket. 4. Arról is beszélnek városszerte — noha ez bizonyítva éppenséggel nincsen — ,hogy a szinház pénztári kezelése nem teljesen megbízható és hogy nem az összes bevételi összegek számoltatnak el a város által most már a jelen évad óta kirendelt számvevői közegnek (kedvezményekkel elszámolt jegyek és bevételek), minéliogva minden egyes a szanálásra vonatkozó indítványomban előfeltétel­ként kértem és követeltem, hogy a szinház egész pénzkezelése kizárólag a város közegei által tör­ténjen. 5. A szinügyi bizottságnak — mindezeket is­merve — az adott helyzethez alkalmazkodnia kel­lett, különösen és főképen azért, mivel ezen két­ségtelenül kifogásolható pénzkezelés mellett a szinház művészi vezetését teljesen megfelelő­nek találta és ennélfogva a azinház helyzetének orvoslását abban kereste, hogy a város tanácsának a többi nagyobb vláéki város példájára a szinház segélye­zései — valahányszor erre sürgős szükség volt — igenis ajánlotta, mindannyiszor rámutatva azonban a meg nem felelő pénzügyi kezelésre. 6. A Palágyi-féle felszerelés szakemberek szerint abban a hibában szenvedett, hogy a miskolci sokkal kisebb színpadra készült, ugy, hogy itt annak használatánál a színpadot szűkíteni kellett. Ezen felszerelés azonkívül már legnagyobbrészt nagyon régi és kopott, Palágyi ezért legutóbb, mielőtt azt elvitte, 300 milliót kért és ebből engedni nem akart, ugy, hogy az összes felszerelést tudva­levőleg már mult nyáron elszállította. Annak ma­gyarázata pedig, hogy az Andor-féle égési? fel­szerelésért, tehát nemcsak a díszletekért, de a könyvtárért, ruhatárért és az összes darabok elő­adási jogáért a bizottság 360 milliót ajánlott fizetni, egyszerűen abból áll, hogy ezen felszerelés most itt van a mi színházunkban és ennek megvételé­vel azt a kétszeres, az egész szinház ügyét remél­hetőleg végleg rendezhető eredményt elérni célozta, hogy a szinház jelenlegi összes kötelezettségei és bajai ezen ősszeggel ellntézhetök volnának, más­részt azonban a város azonnal egy oly teljesen felszerelt szinház birtokába jut, amellyel — ha a mostani igazgató akármily okból előbb vagy utóbb a támasztott igényeknek meg nem felelne, ezen igy teljesen felszerelt színházhoz a város akár holnap Budapestnek legelső dramaturgját vagy rendezőjét, akar Farkas Imrét, vagy mást meg­hívhat és a szinház minden krizis elkerülésével a mostani nivós társulattal tovább vezethető. 7. Már a fentiekből kitűnik, hogy a szinügyi bizottság mindannyiszor és merem mondani, a város egész színházlátogató közönségével egyet­értve azon meggyőződésben van, hogy a szinház nivója nemcsak nem szállt alább, de különösen a mostani társulatnál a vidéki legnagyobb színpadtól megkövetelhető nívó­nak igenis megfelel. Természetesen más lapra tartozik az az itt már beismert tény, hogy a pénzügyi kezelés sokkivánni valót hagyott hátra, különösen a tagok fizetése nagyon kifogásolható volt, a Magyar bizottsági tag ur által emiitett esetek tényleg megtörténtek és hogy ezen pénzügyi bajoknak talán legsulyo­sabbja az volt, hogy a színigazgató az országoa szinészegyesületnek nem utalta át a tagoktól le­vont nyugdijakat, amely összeg még néhány hó­nap előtt 90 millióra rúgott és még ma is 50-60 millió összegben fennáll. 8. Ami most már Magyar bizottsági tag ur utolsó és legfontosabb kérdését illeti, annak egyik részét helyre kell igazitanom azzal, hogy Andor szerző­dését még a mait évben a közgyűlés, még pedig egyhangúlag 3 évre meghosszabbította, mig a azi u ügyi bizottság azon álláspontja, hogy mind­eien körülmények tudatában és éppen ezek tuda­tában megvenni ajánlotta Andortól Buócz műszaki tanácsos ur közbenjöttével nemrég 800 mtlliőru értékelt összes fentemiitett berendezést azon 360 millió összegért, amellyel Andor összes adósságai szerinte kiegyenlíthetők, — a mondottak ezerint nem­csak nagyon érthető, hanem meggyőződésem sze­rint a helyesebb azon két ut között, amely ma, amikor a szinház helyzete a város azonnali inter­vencióját szükségessé teszi, egyedül követendőnek mutatkozik. Ez a két ut pedig vagy a fentebbi tranz­akció létesítése Andorrai, az összes jogi következ­mények levonásával, vagy az Andorral kötött szer­ződés azonnali felbontása, amire a színigazgató mai helyzete talán elég jogcimet ad és vagy or­szágos pályázat kihirdetése, aminek éppenséggel nem vagyok barátja, mert megint csak egynéhány olyan vidéki színigazgató pályázhatna, akiknek egy kis, Szegednek éppenséggel meg nem felelő fel­szerelése van, vagy pedig egy elsőrendű, ismert igazgató, mint Faragó Kassáról, vagy szinházra alkalmas vezető, mint Farkas Imre meghívása. Kétségtelen, hogy az első ut simábban, minden krizis és különösen a mostani megfelelő társulat minden megrázkódtatása nélkül volna keresztül­vihető, az eredménynek majdnem teljes biztosításá­val, azáltal, hogy az egész pénzkezelés azonnal a város kezébe jut és megszűnik minden eddigi szabálytalanság. Ezért kell megmaradnom ezen megoldás mellett, noha leginkább nekem volna jogom rámutatni arra, hogy mennyire igazam volt, umikor három év előtt oly erélyesen sikraszálltam Faragó elismert és most a magyar szinészetet Csehországban nehéz körülmények között képviselő színigazgató mellett. De a körülmények kényszere alatt opportunista keit, hogy legyek és a fennálló helyzet mellett tehát annál inkább jólelkiismerettel ajánlhatom a város tanácsának a 360 milliós tranzakciót, mivel ez az előadottak szerint nem­csak nem kidobott pénz, de nem is áldozat, hiszen nemcsak a tényleges ellenértékét, de egy erkölcsit is kap, azt ugyanis, hogy Szeged város színészetét a jelenlegi nagyon kellemetlen krizisből kimenti. Bizonyos azonban, hogy a szinház helyzete ma már olyan, hogy a város vezetősége nem nézheti azt beavatkozás nélkül tovább is és hogy ennél­fogva a szerintem egyedül mutatkozó fentemlitekt két ut egyikére kell elhatároznia magát.

Next

/
Thumbnails
Contents