Délmagyarország, 1926. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1926-03-07 / 55. szám

19J6 március 7. JTARORSZAO SZAKÁLLSZÁRITÓ. Irja: Juhász Gyula. Márciusi zsongás. Tavaszelő havában újfent duruzsolnak szivemben a puskini so ok: Tavasz, ó szerelem idénye, Jöttöd be bánatos nekem . . . Valaha régen azért fájt a tavaszi hullám, a tömérdek fény, a harsogó öröm, mert öregnek éreztem szivemet hozzájuk. Ma pedig azért, mert nem érzem még elég öregnek magamat, holott az évek elszálltak fölöttem. Nincs nagyobb szomorúság, mint az elmaradt gyönyörűségek szomorúsága. • Vecsey Ferenc a zseni isteni derűjével muzsikál a romok felett. Bizony nincsen nagyobb és dicsőbb jótékonyság, mint a művészet. A világot váltaná meg, ha mindenkinek szőlha'na. * Miért is nem szólhat ma még mindenkinek ? A nétafdk ritkán nőnek az égbe. * A Magyar Tudományos Akadémii Herczeg Ferencnek szánta a Nobel- dijat. Bizonyos, hogy Herczegnél nőbelebb magyar iró nincsen ma. * Méhely Lajos tudós azt állitja, hogy a zsidók jobban hosonliianak a gorillákhoz, mint a magyarokhoz. Némely tudós tanítása is jobban hasonlít a makogáshoz, mint a tudományhoz. * És ami a majmokat illeti! Egy beteg majom szemében több emberi szépséget és szomorúságot láttam, mint némely egészséges szamáréban, aki frankot hamisít. * Szegény jó Oyóni Géza azzal lelkesítette a magyar bakákat 1914-ben, hogy Ferenc Ferdinánd jár a hadak élén. Hát a háború kimenetele alaposan megmutatta, hogy csakugyan Ferenc Ferdinánd járhatott a hadak élén. De még ő se osztotta volna föl annyira a monarkidt, mint amennyire ez a mi háborúnk fölosztotta. • Ady nagyságát ma már minden veréb csiripeli. Még azok a verebek is, akik azt hitték, hogy ők különben énekelnek, mint Ady. * Heltai Jenő nagy könnyedsége korántsem súlytalanság, hanem ellenkezőleg: egyensulyozottság. * Vannak arisztokratikus művészek, akiknél a plasztron fényessége fontosabb, mint a hang melegsége. * Hossza évek óta egy nagy láthatatlan tüntető menet kiált az égre itten: a halottaké. * Ha egyszer tavasz akar lenni: az összes jégpáncélok^hiába erőlködnek és tiltakoznak. • Most követelik egynémelyek a Világ betiltását. Petőfi világszabadságot követelt. * Annyi német sipkát soha életmben nem láttam, mint ebben a magyar világban. * Gróf Széchenyi hiába voli a legnagyobb magyar. Azért mégis dr. Szécsényi a legnagyobb ébredő magyar. * Az idei március idusán a szabadságnak és haladásnak az accán nem lesz kolportázsjoga. * A gondolatok vámmentesek. Sajnos, az ostoba gondolatok is. * Ismerd el tenmagadat l — igy vigasztalódik a tehetségtelen. * Kossuth Lajos, mikor a külföld elé állott, nem kért elnézést a magyar ügy számára. Kossuth Lajos Ítéletet kért a magyar ügy ellenségei fölött. * A forradalmak nem kérnek útlevelet. leitni Lúszlo öngyilkos lett, mikor nem tudott választani két kötelesség között. Manapság vannak, akik egy kötelességet sem ismernek. » Különös, különös dolog, mikor egy alvó fakír — ébredő. Martinovicsékat még mindig nem temették el a bűnös Budapesten. Az eszméiket eltemették. Legalább ugy gondolják bizonyos illetékesek. • Ha Petőfi élne ? Megsúgom neked, ha Petőfi ma élne — nem tudna ma élnll Olaszország és Jugoszlávia határainak kölcsönös védelme. — Fontos tanácskozások Páriaban és Jugoszlávia közötti békés viszony megeröú• téseröt is szó volt, amit különösen szükségessé (esz Ausztria is Németország csatlakozásának fenyegető veszélye, valamint a magyarországi irredenta mozgalom. A Párisban előkészített diplomáciai akció bizonyos mértékig a Nin« csics ál al Rómában folyamatban lévő tárgyalások része less. „A magyarországi irredenta mozgalom' Páris, március 6. A Petii Párisién jelentése szerint Nítcsfcs jugoszláv külügyminiszter tárgyalásokat Llytat a párisi olasz követtel, aki délelőtt Briand-tí tárgyalt. A tárgyalásokat a francia kormány nagy érdeklődéssel kitéri, mert hiszen eieknek a célja Olaszország és fugoezldvla uj határainak kölcsönös védelme. Ugy tudják egyébként, bogy a Franciaország Beszélgetés Schnitzler Arthurral. Bécsnek sajátságos atmoszférája van. A világváros külsőséges, töndéri fénye, a pazar mulatóalkalmak korba dekadenciája, a turiatáskcdás pirospozsgás, trappoló rugalmassága, a művészet és tudomány csendes elvonultsága, a nyárspolgár megható családszeretete és a kalandvágy könnyelmű szerelmeskedése mind-mind u$y élnek egymás mellett, mint két inseperable, akik rarghzlnak, ha párjukat elvesztették. Mnden bécsiben megvannak ezek a tulajdonságom ezek a vágyak, kinél nsgpobb, kinél k^ebb mértétben, mindegyik a város kiválasztott gyermekének tartja magát, das weaner Kiad, asit áz Isten is jókedvében teremtett. A szomorúság könnyei még le sem peregtek, már is felejt »e vannak és a vigalom pohara még ki sem ürült és a melancholia már bontogatja fekete zásziójaí. A halál és szerelem játéka ugy kergetödzik a bícsi szivében, mint a tavaszi sut Hő az első pillangóval. Felejthetetlenül kedvesek, hóbortosak, könnyelműek, jószívű ek, megértők és szolidárisak. Ami azonban a nép gyermekében öntudatlanul élt és él, azt az ösztön hatalmas sugslmazásával a bécsi tehetségek, akár muzsikusok voltak, akár irók, költök, vagy művészek, a saját beszédes formájukkal mindig megörökítették. Bécs benne volt: akár Mozart varázs fuvolája szólt, akár Strauss valcere, vagy ha Biítner Te Deuma zug fel az orgonán, vagy Arlhur Schnitzler novelláiból mosolyog elő. a problémák itt megkönnyebbülnek, a mélység a felületre szökik, megfütdik a napfény derűjében és már nem is probléma, világoi, termé- • szeles, csak annak a gondolatnak ke<l hinni, j amit a szifünk diktál, Es sincsen igazuk a " bécsieknek? Nem ez az egyetlen helyes igazság? Artbur Schnitzler legalább minden mun* kajában ezt skarja bizonyítani ét Arlhur Schnitzler! ma a bécsi (élek legmélyebb ismerőjének, legjobb orvosának,, de legvakabb szeretőjének is kell tartan!. Bécsben a zugfodrászműhelyek elkeseredett haöverfíi épp ugy ábrándoznak és hódolnak Arthur Schnitzler munkáinak, mint a fellő tízezer selyempizsamás urai és hölgyei. A villamosban kis varrólányok ölében, teadéluíánokon, cobolyprémek rejtekeiben Schnitzler-könyvek laláihatók. Vájjon miéri? Mert Schnitzler könyvei tükröt tartanak Bécsre és ebben a tükörben mindenki fölismerheti magát. Bécsi ismerőseim körében a legirigyeltebb voltam azon a napon, amikor a hires Arlhur Schnitzlerrel együtt ebédeltem. Egy nagynevű bécsi professzornál ketten voltunk hivata osak. A pompás ebédlőben azon a délen leeresztett függönyök és teljes villanyfény fogadott. Eleinte nem érleltem ezt a furcsa szokást. Sütött a nap, aminek örülni kellett volna, ehelyett azon* ban óvatosan elzárlak minden benevető sugá* rocskát, dehát tájékozatlan ember jól teszi, ha óvatos, nem sokat érdeklődik, mert könnyen biamirozza magát. Schnitzler kicsi alakja, fehér orvosszakálla, mélyen ülő szürke szemei teljesen lekötöttek. Élénken érdeklődött Magyarország iránt. Szeged ... hol is fekszik... a Tisza... igen halpaprikás, gulyás. Nagyszerű, emlékezett arra, hogy egyszer Pécsett fölolvasást (ártott, elrontotta a gyomrát, rosszul volt, dühében a nagy vendégszeretet ezer éleicsodái között megevett egy nagy tál gulyást és azonnal egészséges lett. Szép, szép, mondogatta, de csak egy napig, lejönne Szegedre is egy Schnitzler-premierre, hogy megnézze a Tiszát. Kedvet akartam csinálni, elmeséltem, hogy futóit idáig Szabó Dezső, hogy látogatott le Móricz Zsigmond és hogy itt élt pályája kezdetén Mikszáth Kálmán. Nem ériem el a vári hatást. Schnitzler egytől sem olvasott semmit, nem ismeri Karinthyt, Kosztolányit, de olvasta Adyt. Mármár elvesztenem minden reményemet, hogy a magyar tehetségek egy nevén végre lehorgonyozhssljuk magunkat, amikor megemlítette Molnár Ferenc nevét. O ralosan beszélt Molnárról, mint minden író, »ki ugy fél az interjútól, mint Schnitzler. A professzor rosszalólag rázta a fejét. A Riviéra igazán nem ad aktualitást ennek a névnek — mondta —, Bécsben nem telssetf, de Schnitzler nem hagyta Molnári, l*lán kissé találva is érezte magát, mert az élet hangulatainak a cselekvétek központjába való iilestlésévíl testvérek ők mind a ketten, csak mig az egyik Pest szemével néz, addig a másik Bécs tekintetével Iá?. — Ha Molnár ze többet, se kevesebbet nen irt volna, mint a Liliomot, az is elég lett volna ahhoz, hogy nagy költőnek tartsam. Ez volt az egyetlen kijelentése Schniizlernek, amellyel őszintén, szívből megmondta véleményét egy magyar íróról. Az ebéd már vége felé közeledett, a beszélgetés intimre fordult. Schnitzler nem tagadta meg magát, hiszen nővel beszélt, hát a bubifiizuráról is szó esett. Minden nő, aki még kontyot hord — mondotta — a fej harmóniáját bontja meg. En minden nőnek csak a bubifrizurát ajánlhatom. Mindenesetre érdekes, gondoltam és igyekeztem Hans Milíetre és legújabb darabjára, a Veronikára fordítani a beszélgetést, de mind hiába, Schnitzler ugyanolyan jó diplomata, mint amilyen jó iró, nem nyilai koiik és ha mond véleményt, olyan mosolyba csomagolja, hogy nem, vagy csak nehezen lehet észrevenni, a fontosat tartja-e közhelynek, vagy a széljegyzeteit en van egvallomása. Már Csehovnál, Deszlojevszkynél laitollunk, amikor a háziasszony, aki egyébként Schnitzler buga, nyugsalcnul tekintgetett az ablakra. A napot meg a legnagyobb erőfeszítés árán sem lehetett kiszorítani a szobából. Elkezdte hát kérlelni bátyját: — De olv szépen süt, sokkal világosabb, mint a villany, nem oldhatom még el a lámpát ? — Nem, —• volt a válasz — nem ludok villany nélkül meglenni/ — De hát olyan furcsa ex a világítás. — Dann dreh' die Sonne ab. — (Akkor csavard el a napot.) Ez Arthur Scanilzler, akinek fejedelmi gesztusainál csak egyszerű emberi szive a hatalmasabb hatalom. Ezért bálványozzák a bécsiek és ezért volt nagy élmény a vele való együttlét. Lengyel Vilma. Orvosi rendelőnek vagy ügyvédi irodának is alkalmas szép uccai szoba, nagy előszobával a Belvárosban kiadó, Margit ucca 3., magas földszint bal. 605