Délmagyarország, 1926. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1926-02-10 / 32. szám

2 DELMAQYARORSZAQ 1916 február 10 LojoAól kapta. I i vált az első nyom, amely azulán Wíndísc'agraelz Lajos herceg leiaríózta­iásához vezeiett. A frankhamisítás céljairól a következő szen­zációs vallomást telte Jankovich Arisztid: — A frinkhamisiiásnak hármas citja v»lt. A főcélja a jelenleg araiman lévő kermáay meg­buktatása veit. Egy politikai csoportot akartak aralomra juttatni, amelyet irredenta csoportnak nevezeti vallomásában Jankovich. Ez az irre­denta-csoport rendkivüli mértékben elégedetlen volt a mai kormánnyal szemben ét éppen ezért határozták el, hogy a csoport számára meg­szerzik Magyarországon a politikai hatalmat. Clhatározták tehát, hogy a kormányt bármily eszközzel, birmity áron is, de megbuktatják és az irredenta csoport, illetve az ahboz közel­állók kezébe helyezik a hatalmat Tervük szerint ez az uj kormányzat azonnal kiírja a választásokat is bármilyen eszközzel parlamenti többséget szerez magának, hogy az alkotmányosság látszatát me^őriihesse. Második cűstú az vo.i, hogy Magyarország integritását helyreállítsák. Ehhez és az előbbi akciójakhoz természetesen rengeteg pénzre volt szükségük, amit a frankhamisításból szerzendö milliárdokkal akartak megvalósítani. De volt egy harmadik céljuk is és ez a harmadik cél, Jankovich vallomása szerint Franciaország elten Irányult. Meg akarták bosz­szülni Franciaországon a trianoni békeszerző­dést, amelynek tekintetében spiritus rektornak gondolták Franciaországot. Jankovich valiomási jegyzőkönyvéből kiderült az is, hogy ő volt tulajdonképpen az égisz Jraakhamistiás pénztáraoka. Jankovich ezredes kezelte a kiadásokat, ő kapta kézhez Windíschgraetztől a hamis ezre­seket és ezekből a hamis ezresekből ő szerzett dollárokat és ő látta el dollárokkal a külföldre kiküldött futárokat. Viharos Jelenetek Sauerwein és a „bankgassei milliók" körül. .A nyomorgó gróf urak kádból itták a pezsgőt.* — A szoclálisták tisztázni kívánják a 360 milliárd ügyét. Budapest, február 9. A Ház mai ülését Scitovszky Béla elnök fél 12 óra után nyitotta meg. Jelenti, hogy Rakovszky Iván bel agy mi­niszter kiván szólanL Felkiáltások a baloldalon: Mondjon le I Mondjon lei Nsm hallgatjukI Nsm vagyunk kíváncsiak, mit akar mondani I Rakovszky Iván belügyminiszter végre szó­hoz jut: Vázsonyi Vilmos a nemzetgyűlés pén­teki ülésén — kezdi beszédét — azt mondotta, hogy csodálatosnak tartja, hogy egyesek tele­fonja cenzúra alatt van. Felkiáltások: Ugy is van 1 Rakovszky Iván belügyminiszter: Még azt is mondta, hogv a lakása körül detektívek tár­nak, akik állandóan figyelemmel kisérik. Köte­lességemnek tartom, hogy Vázsonyi Vilmos képviselő ur nyilatkozatával szemben tiszta ké­pet nyújtsak a helyzetről. Esztergályos János: Ne mondjon semmit, mert van cenzúrai Hegymegi Kiss Pál: Legyünk csendben, mert most jön a Síuetwein-bomba I Rakovszky Iván belügyminiszter: Kötelessé* geranek tartom megállapítani, hogy semminemű telefoncenzuráról nincsen tudomásom. Felkiáltások a baloldalon: És mégis vanl Rakovszky Irán: Vázsonyi Vilmos fantáziája bőségével állithst csak ilyeneket és von le ilyen állításokból olyan következtetéseket, ame­lyek nem felelnek meg a valóságnak. Akik mostani megállapításaim dacára is fentartják állításaikat... Ebben a pillanatban lép a terembe Bethlen István gróf miniszterelnök, akit a Jobboldalon azonnal tapsolni és iljenezni kezdenek. A bal­oldalon kórusban kiállják a miniszterelnök felé: — Mondjon let Mondjon lel Rakovszky István élénk gesztussal kiáltja a miniszterelnök felé: — Pusztultál Erre óriási felháborodás tör ki az egysiges párton is az óriási tármában rettenetes zűr­zavar keletkezik, amelyben a közbekiáltásokai alig lehet megérteni. A kormánypárton Izgalom­tól kivörösödve fenyegetik Rakovszky Istvánt. Rakovszky István újra és még idegesebben kiáltja Bethlen István gróf felé: — Pusztulni 1 Rakovszky Ifán belügyminiszter: Azt is állítja Vázsonyi képviselő ur, hogy állandóan titkos rendőrök figyelték. Megindítottam a vizsgálatot, amelynek során kiderült, hogy Hetinyl Jőkopl­táiyhelyetteshez Jelentések érkeztek, aki ezeket a jelentéseket továbbította, hogy Vázsonyi ma­gához hivatta Jules Sauerwein ural. Felkiáltások a baloldalon: Inkább öt, mint Hijjas Ivánt I (Nagy zaj.) Rakovszky István (a belügyminiszter felé): Pusztuljanak el! Rakovszky Iíán belügyminiszter: Ekkor ugy értesültem, hógy Jules Sautrwtin ur ellen tün­tetési akarnak rendezni bizonyos oldalról. Szük­ségét láttam, hogy Sauerwein személyi bizton­ságát garantálhassam és ezért megfelelő intéz­kedéseket tettem. Kihallgattam a detektiveket, akik megbízást kaptak .és ők elmondották, hogy elkísérték Síuerwdn urat Vázsonyi képviselő urhoi, akinél ebédre volt hivatalos. — Hazaárulók 1 — kiáltják a Jobboldalon a baloldal felé. Malasits Qéza: Magánál Nádosy szokott ebédelni I Rakovszky Iván belügyminiszter: A defektivek tehát nem azért voltak olt, hogy Vázsonyi kép­viselő urat megfigyeljék, hanem hogy barátjának és vendégének személyi biztonságát garantál­hassák. (Nagy sa| a Ház minden oldalin ) Ki­jelenthetem azonban, hogy a kormány Vázsonyi képviselő urat nem figyelteti és nem is fogjuk figyeltetni mindaddig, amig ó nem kéri, hogy vigyázzunk reá. Rakovszky Iván ezután leül bársonyszékébe s az egységes párton Víciián István, Kuna P. András. Csontos Imre, Bogya János és még két-három képviselő tapsol Pesthy Pál igazságügyminiszter ezután be­nyújtja a péazbirságokra és pénzbüntetésekre vonatkozó rendetkezésekrőtsz6l6 törvényjavaslatát. Erődy Harrach Tihamér ismerteti az állam­polgárok kölcsönös védelméről szóló, OIisz­országgsl kötendő egyezmény törvényjavaslatát és kért annak elfogadását. Farkas István kifogásolja a Javaslatot, külö­nösen abból a szempontból, hogy Ilyen egyez­ményt elsősorban azzal az Olaszországgal aka­runk kölni, amely a reakciónak középpontja s amely állam mig a saját állampolgárainak vé­delmét sem tudja biztosítani. Olaszország, ahol legjobban érvényesül a terror, veszélye Európa békéjének. Jellemző esetként emiili, hogy Van­dervelde buga külügyminiszter as olasz politika reprezentánsával, Mussoliniiéi nem is akart tárgyalni és vele még a társadalmi érintkezés formaságait sem látta szükségesnek betartani. Angliába is azért nim mert elmenni Mussolini, mert érezte, hogy Anglia nem viselné el azt a szellemet, amelyet Mussolini képvisel Felmerült tehát a kérdés, hogy ilyen körülmények között miért van szükség erre a törvinyjavaslatra. Pesthy Pál igazságügyminisiter Farkas István fejtegetéseivel kapcsolatban megjegyzi, hogy nemzetközi viszonylatban egy ország belpolitikai strukturája nem képezheti vita tárgyát. Scllovszky Béla elnök szónok hiányában a vitát bezárja és szavazásra teszi fel a kérdést. A nemzetgyűlés többsége a javaslatot általános­ságban elfogadja. Propper Sándor: Jellemző, hogy tizenketten szavaznak meg egy törvényjavaslatot l Nánássy Andor az 1924/25. évi zárszám­adásról szóló jelentést ismerteti ezután. (Az elősdó beszédít alig hat képviselő hall­gatja végig. A kormánypárti padokban két kép­viselő ül.) Szabó lare szólal fel a zárszámadáshoz. Mi­előtt — úgymond — foglalkozna a zárszám­adással, tiltakozik az ellen a beállítás ellen, hogy o Piidl-kormány gazdálkodását egy kalap alá vonják a bolsevista gazdálkodással. A bol­sevizmus utáni kormányzat nem működött tör­vényes felhatalmazás alapján és igy zárszám­adás tekintetében nem eshetik más megítélés alá, miat a forradalmi kormányzat. Az ellen­forradalom pénzügyi gazdálkodásáról részletes adatokat kellene beteljesíteni Propper Sándor: A lampolásokrói, a bécsi Sacheroen. Szabó Imre: A bécsi követségen lefoglalt bankgassei milliók msi értékben 360 milliárdot tesznek ki. A jelentés szerint ennek a felét visszatérítették a kincstárnak. Ds a fennmaradó összeg még mináig 176.542 270.000 papírkorona, Propper Sándor: Elpezsgőzték a Sacherbant Szabó Imre: Ezzel a hatalmas összeggel su­lyos szociális problémákat lehetne ma meg­oldani. A jelentés szerint az összeg egyrészét átutalták a szegeál kormánynak, erről van is elszámolás, de a fenmaradó Összegekről adatok nincsenek. Esztergályos János: Ha 10.000 korona adó­val tartozik valaki, elveszik a párnáját, de milliárdokat lehet lopni. Szép kis gazdálkodás! Szabó Imre: A mult év őszén a bécsi Abend és néhány magyar lap hasábos cikkekben su­lyos vádakat emelt aktív magyar politikusok ellen ebben az ügyben. A megvádolt politiku­sok közül senki sem nyilatkozott, egyik sem ment a bíróság elé, hanem a hallgatás taktiká­ját választották. Esek u'án természetes volna, ha ezek a politikusok, akik az ügyben érde­kelve vannak, mind eltüaiek volna a politika,, színteréről. Meg keli akadályozni, hogy végleg lezárják a bankgassei milliók aktáit, újból ide kell hozni az ügyet a törvényhozás elé. Hajós Jenő követségi titkár a magyar állampénztárnak akarta megmenteni a bolsevistáktól elvett pénzt. Május másodikán elvitték a milliókat egy Bécs­ben lakó tekintélyes magyar állampolgár laká­sára, éjjel azután megrohanták a magyar kö­vetséget, a személy telet lefogták... Vanczák János: Revolverrel a kezükben f Szabó Imre: Elhatározták, hogy a pénzt megszerzik. Itt kezdődik Bárt let angol újságíró szerepe. Barilettel elhiletfék, hogy az uj magyar kormány megalakítására kell a pénz, miután a bolsevizmus megbukott. Bartlet az angol ál­lam kéoviseletében fondorlattal megszerezte a pénzt. Leveleket olvas fel, amelyekben Sigray Antal gróf, Szmrecsányi Qyörgy, Pallavlcint Oyörgy, Bethlen István gráf, Batthyány Tiva­dar gróf és Teleky Pál gróf aláírásával, a ko­miti /0% províziót igir az angol újságírónak, ha megszerzi a pénzt. As ellenforradalom épp­úgy nem volt válogatós eszközeiben, mint a bolsevizmus. — Amikor a pénzt megszerezték a bolsevis­táktól, dőzsölni kezdtek az addig nyomorgó gróf urak, kádból itták a pezsgőt egy bécsi szállo­dában. A bécsi batóság néhány heti dőzaölés után távozásra szólította őket és ekkor Tobet­badban ütötték fel hadiszállásukat. A nemzeti hadsereg fölszerelésére összesen kétmilliót ál­doztak, az ellenforradalom katonáinak nem volt cipőjük, ruhájuk, mégis a hadsereg megszer­vezése cimén igyekeznek elszámolni ezt a pénzt. Meg kell tudni, hogy kik, mire költöllik a mü­llókat. Határozati javaslatban kivánja, hogy a legnagyobb világosság derilfessék a bank­gassei milliók ügyére. Az elnök ezután a vitát bezárja. A nemzetgyűlés ezután elfogsdja a zárszám­adási bizottság jelentését az 1919 augusztus 7-étől 1920 juaius 30 ig terjedő időre. Ugyan­csak elfogadja az 1920 Junius 30 tói 1921 február l-ig terjedő időre a zárszámadási je­lentést és a felmenivényt szintén megidja. Következik napirend sxsdnt a mentelmi bizottság Jelentéseinek folytatólagos tárgyalása. Legutóbb Vanczák mentelmi ügyét tárgyalták. Vanczák allén ugyanis Gdlócsy Árpád rágal­mazás! pört indított. Farkas István most mondja el multkorrél elhalasztott beszédét. Az ügyben politikai zak­latást lát, ezért kéri, ne függesszék !el Vanciák mentelmi |ogát. Farkas István és Esztergályos János felszó­lalása után a Ház a mentelmi bizottság elő­adójának javaslatát fogadta el. Ai elnök ezután napirendi Javaslatot lett. Fábián Béla szóváteszi azt a hihetetlen dol­got, hosy a magyar levente egyesületek részére a KOOSz utján Cseh-Szlovákiában 300.000 méter posztót rendeltek, vagy akarnak rendelni­A magyar közgazdasági élst nevében tiltakozik ez ellen és reméli, hogy ebben a tiltakozásban as egész parlament egy vele. Az fliés 3 óra után véget ért. BSMMMMMMAMMMMMWMMMMAMMMAMB A némstek hol cap nyújtják át a felvételi kérvényt a Népszövetséghez. Genf, február 9, A német főkoniul értesítette a Népszövetség főtitkárát, bogy holnap nyújtja át a német kormány felvételi kérelmit.

Next

/
Thumbnails
Contents