Délmagyarország, 1926. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1926-02-28 / 49. szám

1 ŰBLMAOYARORSZAO 1926 február k8 tani. A tárgyalások még hátralévő részében már csak kevésbbé fontos követelésekről is formális kirdistkről lesz szó és igy alapos remény van arra, hogy a mindkét állam javát szolgáló ke reskedelmi szerződés e hét végén, vagy a Jövő hit elején tető alá keril, Az osztrák kormány gondoskodni fog arról, hogy a megkötött megállapodtok mielőbb éreztessék gyakorlati hatásukat. 9 mtj — — — j a a o' — — MMMMMMMMIM^ Székesfehérvár közgyűlése a „Világ" ellen. (Budapesti tudósítónk telejonjelentése.) Széketfehérvárról jelentit: A törvényhatóság mai közgyűlésén Paulovlct Béla és társai indítványt (erjesztettek be, hogy a közgyűlés irjon fel a kormányhoz a Világ cimű politikai lap beszüntetése érdekében. Az iadi vánnyal szemben a sajiószabadsigra való hivatkozással több tiltakozó felszólalás hangzót el, azonban a közgyűlés hatvannégy szóval huszonhároin elleniben a javaslatot elfogadta is azt a társtörvényhatóságokhoz is hasonló állásfoglalás végett megküldeni rendelte. A szavazisután viharos jelenetek voltak. A felvilágosodottabb tagok hallatlan szigyennek minősttettik a közgyülisnek ezt az állásfoglalását. H gazdasági válságnak enyhülnie kella Előadás a kamarában a gazdasági kibontakozásról. A gazdasági válságból való kibontakozás volt a tárgya snnak a siabad előadásnak, amelyet a szegcdi kereskedelmi és iparkamara előadássorozatának keretében szombat este tartott Vágó József, nyugalmazott vezető titkára a budapesti iparkamirának, aki jelenleg a Pestet Lltyd szerkesztőségében a gazdasági konjunktura mindenkori állását a közgazdasági tudomány össtes modern eszközeivel nemcsak statisztikailag megragadni és nyomon követni, hanem a lehetőség szerint az adott lényekből a konjunktura jövő alakulására következtetni is igyekszik. A gazdasági válság összes jellemző tüneteinek összefoglaló ismertetése után as előadó rámulatott azokra a kedvező gazdasági jelenségekre, amelyek a válság ellenére még mindig fenforognak. Igy többek közt a külkereskedelmi forgalom kedvező alakulására. Ugy téli, hogy a forgalmi adóbevételek adataiból a be forgalom megnövekedésére lehet következtetni, ha ez a jelenség újév óta tán szűnöben is van. Egyes fogyasztási statisztikai adatokat sorol fel annak igazolására, hogy a cakor-, dohány-, kávéfogyasztás is megnövekedett. Uial a gyáripari termelés statisztikájára, amelyből az aranykoronában kifizetett munkabérek összességének megkétszereződése derül kl 1924 ben az előző évhez képist. Ha ehhez hozzávesszük a nagykereskedelmi indexnek és a létfentartási költségek 20 százalékos csökkenését, a takarék s egyéb pénzintéze i betétek mintegy 100 százalékos növekedését az utolsó év folyamán, akkor már-már rózsás szinben volnánk hajlandók látni a gazdasági helyzetet. Ámde a munkanélküliség és az inzolvenciák statisztikája óvatosságra intenek. Az utóbbi ez év januáriában érte el kulminácíós pontját s biionyára februárban sem marad a januári 360 eset mögött. Előadása további folyamán Vágó magyarázatát adja a gazdtsági helyzet megítélésében mutatkozó ellentétes felfogásoknak és összeegyeztetni igyekszik a konjunktura objekliv mérésének eredményeit a szubjektív megítélés során adódó benyomásokkal. A gazdag mezőgazdasági termés eredménye pl. objektíve feltétlenül kedvező jelenség. Ez vllágptacl áron aluli árakat eredményez, ámde a mezőgazdaság összes termelési költségei, a munkabéreken kivűl, a világpiaci paritáson felül szerezhetők csak be. Különösen a termelési hitel nagyon drága még s egyelőre alig van kilátás a kamattételek lényeges hanyatlására. Az ipar a mezőgazdaság megcsappant vásárlóképessíge és amiatt szenvedett, hogy a felélénkitésére szánt 93 millió aranykoronis állami invesztiós munkákból csak 40 millió aranykorona értékben jufáli megrendelésekhez, a városi kölcsönök is későn utaltattak kl, végűi a mezőgazdaság hosszú lejiratu kölcsönei is csak féléves késedelemmel jutottak el a kölcsönvevő gazdákhoz. Ehhez jtrul az ország nyersanyagait feldolgozó iparagak túldimenzionáltsága, amelynek előbb-utóbb válságokra kellett vezetnie. Ami a kereskedelmei illell, annak helyzetére vonatkozólag idézi a budapesti kereskedelmi kamara elnökének, Szikács Antalnak a megállapítását, hogy mai napság kétszerannyi kereskedő kénytelen feleannyi forgalomban, nehezebb közterhek súlya alatt'és megcsappant vásárlóképesség mellett osztozni, Endre bátyám ... Irta: Móra Ferenc. Tudod, Endre bátyám, az ugy volt, hogy csütörtökön egész délelőtt nem találtam a helyem a hivatalban. Máskor ahogy reggel kilenckor leülök az íróasztal mellé, még félkettő felé is csak duruzsolva kelek fel beiőle. De már akkor muzsáj, mert hirnök jő s pihegve szól: — Az Isten büntesse meg azt a hivatalt, minálunk mindig elpang az étel, mire hazakerülsz... A pihegő hirnök természetesen a telefondrót, amelynek a végén házam úrnője van jelen, mint elektromos feszültség, akinek a közelében ilyenkor nem ajánlatos tartózkodni. Ellenben megindulni mégis csak meg kell, noha tudván tudja az ember, hogy még vissza fog fordulni a szobaajtóból, aztán a folyosóról és utoljára az uccaajtóból. Csütörtökön azonban minden öt percben felugrottam. — Elmegyek Gaál Endréhez, megmondom neki, hogy nekem azért ezután is gazdám marad ám. Azaz dehogy mondom. Annyit érne ez, mintha szegény Károly királynak azt mondták volna Budaőrs után, hogy „nem baj az, ha odavan is a magyar királyság, azért jeruzsálemi királynak csak megmarad Felséged." Nem, nem, csak majd kezet szorítok vele és az asztalán felejtem a Richárd Hennig nagyszerű könyvét a Versdnkene Síülten ről, aztán az ajtóból visszaszólok neki, hogy „nini, azt meg ott felejtettem, de most már itt is hagyom, hiszen most már ráérsz olvasni, szervusz!" Igen, igy lesz, ezt meg lehetne csinálni ugy, hogy ki ne buggyanjon az ember szeméből a könny. De aztán mindig visszaültem, mert mindig arra gondoltam, hogy most rosszkor mennék. Talán tele van a szobád látogatókkal, egymás kezébe adják a kilincset azok, akikkel jót tettél, akikért verekedtél, akiknek az érdekében elhasználtad a tüdődet, meg a szivedet. Bizonyosan mind ott hálálkodnak azok most neked és simogatják a kezedet és a szivükből teritenek eléd piros bársony szőnyeget, mikor utoljára jö3sz le a lépcsőn, amelyen annyian tudták hozzád a járást fölfelé... Tudom én azt, hogy igy szokták azt csinálni az emberek. Lehet azonban az is, hogy az emberektől bejuthattam volna hozzád és senkinek a sarkát se tapostam volna le a nagy tolongásban. De hát az mégse lett volna való, hogy olyankor kopogtassak rád, mikor búcsúzol a szobádtól, amelyet a magad képére rendeztél be derűsnek, levegősnek, harmóniásnak, úrinak. Sunt lacrlmae rerum, — ó, de mennyi lélek van azokban a lelketlen dolgokban, az Íróasztalunkban, a megszokott székünkben, a kedves öreg szekrényekben, a fali óránkban, minden holmiban, amik életünk suhanó folyójának partjait beszegik I A pokrócunkban, a sétapálcánkban, a tintatartónkban, a papírkosarunkban néha több lélek van, mint az emberekben. Nem gondolod, Endre bátyám, fölényes mosolyú bölcs öreg barátom? Nem, nem való volt az, hogy akkor lábatlankodjak nálad, mikor a virágos ablakodon utoljára nevet be rád a déli napragyogás és te utoljára nézel ki azon az ablakon a térre, a város nagy virágos kertjére, amelyiknek vagy harminc esztendő óta te vagy az igazi főkertésze. Aztán az akták... Hát bizony azok nem szivvidámitő teremtései a jó Istennek, nem is hiszem, hogy egyáltalán a jó Isten teremtései volnának, azok csak ugy lettek, mint a legyek, akikre mindig zsörtölődik az ember, — de ha ugy arra gondol az ember, hogy ezek a legyek már nem zümmögnek mint a háböru előtt. Innen ered az ádáz, haszonnélküli verseny és a bukások nagy száma. A könnyű kényszeregyezség még tetézi az összeomlások számát, de a versenyi egyenesen lehetetlenné feszi a tisztességes cégeknek, akik 100 százalékig megfizetve adósságaikat, versenyképtelenekké válnak a cssk 40 százalékot fizetőkkel szemben. A lefelé menő ártendenciák is sok kárt okozott a raktárt tartó kereskedőknek, a forgalmi adó psusalirozottsága még kiélesitette a károkat. Végűi az előadó kutatta a gazdasági jövőt, egyben vázolván a válságból való kibontakozás útját. Sokat vár e részben a közterhek leszállításától, a mintegy 300 millió aranykoronára rugó invesztícióktól (állam, főváros, vidéki városok, gazdik, pénzverde, államvasul, árvíz mentesítő társulatok, megyei útépítés, tanyai iskolák, kikötő, stb. építkezés). A legfontosabb kereskedelmi szerződések megkötésé öl, a kötelezi magánegyezkedés meghonosításától, a külföldnek hosszú lejáratú köicsönök adására vonatkozó f jkozódó hajlandóságától, az ipari koncentrációtól, a bankok fúziójától, amelyet a pengőmérlegek fognak kikényszeríteni. Bármilyen kétségbeejtőnek látszanék is pillanatnyilag a gazdasági helyzet s bár alfg látunk ezidőszerini egy kereseti ágat is, amely a válsig súlya alatt ne nyögne, az említett tényezők összességének együttes behatása alatt a válságnak hamarosan enyhülnie, a munkanélküliségnek, inzolvencláknak apad• nlok, a bizalmi krízisnek eloszlania kell; mindezt nyomon fogja követni a kereskedelmi szerződések révén megolcsóbbodó fogyasztás emelkedése, ipar és kereskedelem nagyobb lendülete, uj tőkeképződés és mindezek nyomán a tőzsdei kurzusok és forgalom újra feléledése. Lengyelországnak a Népszövetségi Tanácsba való felvétele. London, február 27. Lord Grey New-Castleban tartott beszédében kijelentette, hogy az elleniétek, amelyeket Lengyelország népszövetségi tanácstagságának kérdése idézett elő, bajokai okoztak. Reméli, hogy a németek genfi tartózkodásuk alatt nyugodtan fognak viselkedni. Remélhetőleg ott a bajt el is temetik és a tanácskozásokat teljes békés formában vezetik majd. Németországot becsületesen, minden hátsó gondolat nélkül kell a Néptzövitségbe jelvenni, anélkül, hogy előzőleg a Népszövetségi Tanács összetételét megváltoztatnák. A Népszövetségi Tanács összetételének kérdését csak akkor szabad megvitatni, ha Németország részivehet ezeken a tárgyalásokon. bele az életébe, akkor az ember mégis csak elérzékenyedik egy kicsit és megcirógatja még az írógépet is. Hát mi keresni valója volna ott ilyenkor akárki idegennek? Ha engem arra segít a jó Isten egyszer, talán nem is sokára már, hogy elszabadulhatok az én drága, virágos gályapadomtól, ahol huszvalahány esztendeje csörgenek muzsikát a bilincseim, akkor én egész napra magamra zárom a szobám ajtaját és külön-külön veszek bucsut a szobámban minden szögtől (amelyek igen lazán állnak a falban) és minden pókhálótól (amelyek igen szilárdan állják az egy helyet a sarkokban. Amit is azért mondok zárjelben, hogy hűséges Jánosom meg ne hallja, mert mégse volna szép a pókocskákat igy tél végén kizavarni az álmukból, amikor még nem tudnak mit enni.) Szóval nem mertem hozzád elmenni, Endre bátyám, hanem egy óra felé a Lajos jött el én hozzám, a szolgád. Valami koszoruszalagot hozott. — Nagyságos uram, ezt hurcolkodás közben találta a szenátor ur és elküldötte, hogy tessék ezt is megőrizni. Ugyan ő már nem is küld ide többet semmit a nagyságos urnák. Lajos dalos természetű férfiú, tudod, aki fütyülve szokta hozni a rövid uton kiadott aktát, de most Lajosnak olyan volt a hangja, mint a rekedt dudának és a trikolórt is elfakitotta valahogy a könny a szememben. Szürkére mosódott a piros és a zöld, csak a fehér, csak az szimbolizálta a te lezárt hivatalos pályád mocsoktalanságát szeplőtelenségével. — No Lajos, — vettem erál magamon — rosszkedvű e a szenátor ur? — Q nem az — mondta Lajos —,ő csaktöszvösz, pakolódzik. Láttam, hogy szeretne még Lajos valamit mon-