Délmagyarország, 1925. december (1. évfolyam, 157-180. szám)

1925-12-25 / 177. szám

10 DELMAOYARORSZAQ 1925 december 24, Kolbay Ildikó: Mindenről a lehelő legjobb vélemé­nyem van. így a kritikáról is (a szegedit is beleértve) nagyon jó véleménnyel vagyok. Gábor Mara: Bár nem szokás a primadonnával egy véleményen lenni a szubiettnek, de viszont mint szub­relt primadonna csak nem fogok rosszat mondani a szegedi sajtóról. így hát nagyon szeretem a sajtót. Ladomerszky Margit: Csak a jó kritikát szeretem s a szegedi kritikával — jó órában legyea mondva — meg vagyok elégedve. Trillap lla: Még a rossz kritikát is elszenvedem, ha igazságosan bánt. A szegedi kritikáról cukrosán jó a véleményem. Arany József: A kezdő szinész szempontjából nagy­fontosságú a tiszta és elfogulatlan kritika, de annak a kritikának hozzáértőnek és alaposnnk kell lennie, mert a kezdő szinész elfogult kritika olvastára minden ambí­cióját elveszti. A szegedi kritikáról van és nincs véle­ményem. Fenyves Sándor: Sajnos, legtöbbször személyi és faji nézet vezeti a kritikát. Nagyra becsülöm azt a kritikát, amely faji és személyi keretek mellőzésével bírál. Harsány! Miklós: A kritika helyén való addig a pontig, amig bírál. A kritikusnak felül kell emelkedni egyéni elfogultságán Arról nem is szólok, hogy aki kritizál, legalább annyi tájékozódtsággal kell bírnia, mint a darab rendezőjének. A kritikus bírálata legyen mentes az egyéni érvényesüléstől. A szegedi kritika két vég­letben mozog. Ugy volna a leghelyesebb, ha lelkesen dicsérne, vagy elkeseredve vágna. Ezzel szemben az történik, hogy olykor elkeseredve dicsér, de legtöbb­ször lelkesen vág. Lendvay (Leopold) Andor: A kritikát, mint olyant föl­tétlen szükségesnek tartom, mert ha a színészt igazsá­gosan kritizálják, ugy a színésznek a kritika, hogy ugy mondjam, tükör, melyben magát tisztán megláthatja minden hibájával együtt. Ha véletlenül boszorkányság rejlenék a visszatükrözésben, ugy az esetleges torz beállítás elkeserítő és visszatetsző annak, aki kénytelen még az ilyen tükörrel is szembeállni. Szerény vélemé­nyem az, hogy a színészt bármiképpen kritizálják, öntudatosságán nem igen lehet változtatni, akár jó, vagy rossz kritikával sem, mert szerintem az öntuda­tosságnál kezdődik a művészet és ott is végződik, ha pedig ez nincs meg, ott a kritika sem használ. Még csak annyit, a szegedi kritikákon eddig nem tudtam eligazodni, mert azok nagyon eltérőek. Olvastam már igen jó kritikákat, de rosszat is. Sugár Gyula: Feltétlenül szükségesnek tartom a kriti­kát, hogyha hozzáértéssel, tárgyilagosan és Igazságosan van megszerkesztve. A szakavatott kritikus reá mutat a hibákra és így az esetleges beképzelt színész sok­szor öntudatra ébred, igyekszik hibáit kikorrigálnl, hogy legközelebbi szereplése alkalmával a hozzáértő kritikus teljes elismerését kiérdemelje. Én, aki már fél Magyarországot bejártam úgyis mint favorit, most úgyis mint fí-lislás szinész, a szegedi kritikát tartoltam a legértékesebbnek. Sokszor levágtak mikor igazuk volt és ezt én is éreztem akkor, de nagyon sok jót Is írtak rólam. Bizonyságot tanusit a kritikaalbumomban szereplő nagyon sok szegedi kritika. Kis Eyolf. Irta: Ibsen Henrik. (Részlet a dráma első felvonásából.) karácsonyi általános olcsóság közepette is feltűnők leszállítón áraim! nyers selyem .... 8O.000 „ tafftalin 75.ooo „ tiszta selyem japone 80.000 „ könnyű crepp deschiene 97.ooo „ nehéz crepp deschiene l38.ooo jj meteor crepp deschiene 240.ooo „ Hnb°" liberty selyem I50.ooo Ezenkívül még az össRzes raktáron levő szövet és mosóáruk a if jólesőbb árakban lesznek kiárusítva. Wigner Testvérek divatáru üzletében 129 Szeged, Kárász ucca IO. szám. SZEMÉLYEK: Allmers Alfréd, birtokos, Író, régebben magántanító. Rita, felesége. Eyolf, kilenc éves fiuk. Állmára Asta, Altréd mostohahuga. Rita (indulatosan, kiáltva). Valami élményed volt az utonl Ne tagadd, ug>h látom rajtad I Allmers (fejével tagadólag int). Semmi ezen a világon ... már ugy külsőleg. Azonban ... Rita (feszülten). Azonban ... nos ... ? Allmers Bensőmben igazán történt valami kis változás. Rita. Ó Is'enem ... I Allmers (megnyugtatólag; Rita kezét megvere­geti). De csak jóra, kedves Rita. Légy meggyő ződve róla. Rita (a divánra ül). Hát mondd el tüstént, mi történt, mindent 1 Allmers (Asta felé fordul). Talán üljünk le mi is. Aztán megpróbálom elmondani; már amennyire tudom. (Leül a divánra Rita mellé. Asta egy széket huz oda s Allmershez közel leül. Rövid szünet). Rita (várakozóan néz Allmersre). Nos, tehát...? Allmers (maga elé nézve). Ha visszagondolok az életemre ... sorsomra ... az utolsó tiz- tizenegy évre, szinte ugy látom, mintha mese vagy álom lett volna. Nem gondolod te is, Asta? Asta. De igen, igy gondolom, több tekintet­ben is. Allmers (folytatva) Ha meggondolom, mi vol­tunk mi ketten azelőtt, Asta. Két szegény gyámol­talan árva... Rita (türelmetlenül). Ugyan, ez olyan régen volt már. Allmers (anélkül hogy ráhallgatna). És ime most jólétben és dicsőségben élek. Éhettem a hivatá­somnak. Dolgozhattam és tanulhattam ... mindent kedvem szerint. (Kezét Rita felé nyújtja). És ezt a nagy, ezt az el sem képzelhető szerencsét... neked köszönhetjük, drága Ritám. Rita (félig tréfásan, léiig bosszúsan Allmers kezére csap). No de most már elég legyen ebből a haszontalan beszédből. Allmers. Hiszen csak olyan bevezetésnek szán­tam ... Rita. Akkor hagyd el a bevezetést! Allmers. Rita,... ne hidd, hogy az orvos taná­csára mentem én föl a hegyek közé! Asta. Igazán nem, Alfréd ? Rita. Hát akkor mi birt rá az útra? Allmers. Az, hogy már nem találtam nyugalmat az íróasztalom mellett. Rita. Nem volt nyugalmad? Kedvesem, ugyan ki zavart volna ?! Allmers (fejével tagadólag int). Kívülről senki. De valami olyan érzésem támadt, hogy egye­nesen visszaéltem ... vagy ... nem, nem, mintha parlagon hagytam volna legjobb tehetsége­met. Mintha időmet elpazaroltam volna. Asta (csodálkozó tekintettel). Amikor a könyve­den dolgoztál? Allmers (bólint). Mert nemcsak ehhez az egy dologhoz volt tehetségem. Egyet-mást bizonyára rgvebet is végezhettem volna. Rita. Hát ezen gyötörted annyit magad? Allmers. Igen, foként ezen. Rita. E>ért voltál olyan elégedetlen magaddal az utóbbi időkben. És velünk többiekkel is. Igen, te elégedetlen voltál, A fréd! Allmers (maga elé mered). Ott ültem az Író­asztal fölé hajolva és napról-napra Írtam. Sokszor még féléjszakákon át is. Írtam, egyre irtam, hogy elkészüljön egy nagy. vaskos könyv „Az emberi felelősség"-ről. Hm! Asta (kezét az Allmers karjára teszi). No de, kedves Alfréd,... az életed müvének szántad ezt a könyvet. Rita. Gyakran emlegetted, igen. Allrmrs. így élt a gondolatomban már serdülő korom óta. (Meleg tekintettel.) Es te módot adtál rá, hogy haladni tudjak vele, kedves Rita ... Rita. Ugyan, semmiség! Allmers (Ritára mosolyog). Aranyaiddal, zöld erdeiddel... Rita (félig nevetve, fiiig bosszankodva). Ha még egyszer ilyen bolondsággal állasz elő, én meg­verlek. Asta (szomorúan néz Allmersre). No és a köny­ved, Alfréd? Allmers. A könyvem mintha távolodni kezdett volna tőlem. De egyre jobban megerősödött ben­nem az a gondolat, hogy magasabb kötelességek támasztanak követelést velem szemben. Rita (örömtől sugárzó arccal, megragadja Allmers kezét). Aífréd! Allmers. Eyolfra gondoltam, kedves Rita! Rita (csalódva, Aliméra kezét elereszti). Ah,... Eyolfra! Allmers. Szegény kis Eyolf egyre mélyebbre vésődött lelkembe... azóta hogy az asztalról olyan szerencsétlenül leesett... s még inkább, amióta biztosan tudjuk, hogy a baj már gyógyit­hata'lan... Rita (esdeklőn). Hiszen megteszel érte mindent, amit csak tudsz, Alfréd. Allmers. Meg, mint az iskolában egy tanitó. De nem mint egy apa. És éa apja akarok lentii ezután Eyolfnak. R/ta (ránéz, fejcsóválva). En igazán nem értelek. Allmers. Ugy értem, hogy teljes erőmből arra akarok törekedni, hogy amennyire csak lehet meg­enyhítsem és megkönnyebbítsem számára, amit már nem lehet helyrehozni. R/ta. No de kérlek... hála Istennek, én azt hiszem, hogy ő ezt nem érzi olyan mélyen. Asta (megindultan). Ó dehogynem, Rita. Allmers. Igen, hidd el, nagyon mélyen érzi. Rita (türelmetlenül). Kedves Alfréd... ugyan mit tehetnél még többet érte? Allmers. Megpróbálom világol gyújtani abban a sok és gazdag lehetőségben, amely ott dereng gyermeki lelkében. Hogy ami nemes csirát csak rejteget magában, segitsen mecnőni,... virágba borulni és gyümölcsöt hozni. (Fokozódó meleg­séggel, fölkél). És még ennél is többet akarok! Segíteni akarom abban, hogy vágyait összhangba tudja hozni azzal, ami számára már elérhetetlen. Mert most még nem ilyen. Minden vágya még mind arra vonja, amit egész életében soha el nem érhet. Lelkében a boldogság érzését akarom meg­teremteni. (Néhányszor alá- s feljárja a szobát. Asta és Rita szemmel kisérik). Rita. Nyugodtabban kellene hogy vedd ezeket a dolgokat, kedves Alfréd! Allmers (a baloldali asztalnál megáll s rájuk né2). Eyolf vegye át az életem müvét; ha ö is akarja. Vagy választhat olyasmit, ami teljesen és egyedül az övé. Tán ez a legjobb, Az én mü­vemet mindenesetre abbahagyom. R/ta (fölkél). No de, kedves Alfréd,... nem dolgozhatsz-e magadért is, Eyo'fért is? Allmers. Nem; nem tudok, Lehetetlen! Nem tudom magamat megosztani ebben a kérdésben. Ezért inkább feladom a helyem. Eyolf legyen családunknak tökéletes sarja. Életemnek uj mun­káját arra fogom fordítani, hogy őt ilyen tökéle­tessé tegyem. Asta (fölkelt és Allmershez megy). Nagy, kemény küzdelembe került ez neked, Alfréd. Allmers. Igaz. Idehaza sohase tudtam volna magam igy legyőzni. Sohase tudtam volna le­mondásra kényszeríteni magam. Idehaza s^ha. Rita. Tehát ezért keltél útra az idén ? Allmers (ragyogó tekintettel). Igen; ezért! Utam felvitt a végtelen magányba. Megláttam a felkelő napot, amint a csúcsokat fénybe borítja. Közelebb éreztem magam a csillagokhoz, mintha érteném őket, mintha velük élnék. Igy tanultam meg le­mondani. Asta (komoran néz Allmersre). „Az emberi fele­lősségből tehát nem fogod megírni az a könyvet ? Allmers. Nem, Asta, soha. Mondom, hogy nem tudok két feladat közt szétforgácsolódni. — Az emberi felelősséget azonban mégis meg fogom valósítani... az életemben. R/ta (mosolyogva). Igazán azt hiszed, hogy ide­haza ki tudsz tartani ilyen magasröptű szándékok mellett ? Allmers (Rita kezét megfogja). Ha te velem tar­tasz. ki tudok, Rita. (Másik kezét Astának nyújtja). És ha te Is velem tartasz, Asta. Norvégból: Dr. Puskás Endre. 884 IPARMŰVÉSZETI PORCELLÁNGYÁR SELB. * Legelső művészek mint: Guldbrandsen, Liebermann, Márkusé, Himmelsto88, Caasmann tervei után készült Vázák, Szobrok, Nippek, Bonbonierek, Servicek lefliutányosabb árok melleit beszerezhetők kizárólagos gyári képviselőnknél Reict» SMór* és Fia cégnél OROSZLÁN UCCA 5. Kéretik a^fenti eredeti védjegyet, amely minden tárgyon be van égetve hasonlóval Össze nem téveszteni.

Next

/
Thumbnails
Contents