Délmagyarország, 1925. november (1. évfolyam, 132-156. szám)
1925-11-04 / 134. szám
6 UBLMAOYARORSZAO 19» november 4 Szándékos emberölés helyett — gyermekölés büntette. Amikor a férj eltűnik a fronton. — Hat hónapra Ítélték Lavranács Ittvánnét, aki megfojtotta leánygyermekét. nyitás kiegészítése végett elnapolta a fölebbviteli tárgyalást, hogy módot adjon az asszonynak védekezése beigazoldsdra. A fiatalasszony ugyanis azzal védekezett, hogy a kisleány megfojtása idején már nem élt férje és ezért ellene csak az enyhébb büntetéssel járó gyermekölés vádját lehet emelni. Az eltelt idő alatt azulán Lavranácsné beszerezte a bizonyítvány), amely férje halálá igazolja. A battonyai járásbíróság ugyanis az ismeretlen helyen elesett Lavranács Istvánt 1917 december 30-val holttá nyilvánította. A keddi tárgyaláson azulán az asszony védője, dr. Retch Zoltán benutatla a halotti bizonyítványt és ezek ulán a Tábla csak gyermekölés bűntettében mondotta kl bűnösnek az asszonyt és a büntetését egy év helyett hat hónapi börtönben állapította meg. Dr. Boross Dezső főügyész megnyugodott az Ítéletben, dr. Relch védő semmiségi panaszt jeleitett be a Kúriához. A Délmagyarország fámogatja a munkásságot, a munkásság támogassa a Délmagyarországot. Lavranács Islvánné a háború előtt ment férjhez és férje az első mozgósításkor azonnal a frontra vonult. Eleinte jöttek a rózssszinü tábori kártyák, majd 1917-ben nyomtalanul eltűnt a férje. Ekkor a fiatalasszony egy fiatalemberrel költözött össze és nemsokára egy leánygyermeknek adott életei. Az asszony, aki bárom éve nem látta az urát, de nem tudfa, hogy él-e, vagy meghall-e, nagyon siégyelte a házasságon kivül, de mégis törvényesen sztUelett gyer mekét és alig néhány nap múlva szégyenében megfojtotta a csecsemőt. Szándékos tmberölis bűntette cimén emeltek a fiatalasszony ellen vádat, mert az enyhébb büntetéssel Járó gyermekölét bűntettével csak akkor tehet vádolni az anyát, ha a gyermek ténylegesen házasságon ktvűl született. A törvényszék bűnösnek is mondotta ki Lavranácsnét a szándékos emberölés bűntettében és egy ivi börtönbüntetésre ítélte. A régi ügy kedden ismét a szegedi Ítélőtábla I elé került. A Tábla ugyanis régebben a bizo- | — A vároatól az Aero egymillió korona szubvenciót kiván minden Pestra repülő azegedi utas ntán. Megírta a D11 nagyarország, hogy a Magyar Aero forgalmi r.-t. beadványt intézelt a város tanácsához és bejelentve, hogy a városközi légiforgalom megindítását tervezi, az iránt érdeklődött, hogy a város adna-e bizonyos szubvenciót a vállalatnak. Az Aero két főtisztviselője ma személyesen is felkereste ebben az ügyben a polgármestert és közölte vele, hogy a városközi légiforgalom megindítása esetén Szeged és Budapest között naponta egy tepüíögéppár közlekedne és mindet gép öt utast vihetni magával. A repülőgépjáratokat azonban csakis akkor indilhatnák meg, hi a város legalább 750 millió korona évi szubvencióval támogatná a vállalatot. A légiforgalom öt hónapig tartana minden évben, léhát minden napra ebből a szubvencióból kerek ötmillió korona jutna, ami azt jelentené, hogy a város a repülőgépek minden egyes utasát egymillió koronával szubvencionálná. A polgármes.er kijelentette, hogy ez sok, ennyit nem adhat a város. A fá gyalások azért folytatódnak. — A szabadegyetemi előadások. A szabadegyetemi előadások során folyó hó 5-én délután 6 órakor az egyetem aulájában dr. Polner Ödön egyetemi rendes tanár folytatja A politikai pártok cimü előadását. Ez alkalommal az angol és amerikai pártok kialakulását fogja ismertetni. . Érdekes és nem mindennapi „divafmalinéi" rendez folyó hó 8 án, vasárnap délelőtt fél 11 órai kezdettel a Belvárosi Mozi, melynek keretében Szőke Szakáll, az ismert nevü művész ás müvésziánulata: Szász Ila és dr. Bánóciy Dezső szenélyei felléptével bemutatja Rózsa szűcs bámulatos szőrmedivat újdonságai!, továbbá a Rosenberg-szalon gyö nyörü kreációjait, Karsay Ferike legutohó kalapujdonságait és a világparitásban is elsőrendű Msrtos-cipőüzem gyönyörű cipldivatujdoniágait. Hisszük, hogy Szeged egész előkelő társadalma találkát ad egymásnak ezen a divatrevün, mely egyben Szőke Szakáll és társulatának kiváló kabarészámait is felöleli, nyújtván ezzel közön ségünknek egy rendkívül kellemesen e töltött déle'öttöl, melyre soktig fogunk szívesen visszaemlékezni. Jegyeket a Belvárosi Mozi elővételi pénztára árusítja és 5-82. telefon alatt telefonmegrendelésekel is elfogad. Révész tánciskolájában (Tisza-szálló I.em.) november hó l-lől uj tanfolyamok kezdődnek. Felnőlek részére este 8-10,óráig, diákok részére d. u. 6-8 ig. Külön ¿'csoportok, magánórák egész nap. Jelentkeződ, u. 6 órától. ****;*;************!*!******** Novemberben megjelenik MŰVÉSZETI LEXIKON Hatalmas kötet, sokszáz szövegmagyarázö illusztráció, a műmellékleten mintegy 800 klasszikus festmény, szobor, műemlék, iparművészeti tárgy képe. Szines mümellékletek. MEGRENDELHETŐ A DÉLMAGTARORSZÁG KIADÓHIVATALÁBAN (DUGONICS TÉR II. TELEFON 306.) Ara 379.OOO korona, azaz 30 pengd. Fizethető 62.500 koronás (Ot pengOsI havi részletekben Is. ************************** — Ujabb drágaaági ankét. Budapestről Jelentik: Vass József népjóléti minisiter a nyir folyamán megkeidett drágaiági ankétokat, amelyek pár hete szüneteltek, most ismét folytatja. November 5 én, csütörtökön délután öt óraktr lesz a legközelebbi ankét a népjóléti miniszter elnöklésével és ezen a bor és cukor áralakulását vizsgálják meg. A népjóléti miniszter a kereskedelmi minisztériummal egyetértésben, az ankélra meghivta az érdekképviseleteket s a gazdasági minisztériumok kiküldötteit. Megérkeztek a legújabb őszi-téli női modell felöltők, divatkabátok, szörmekabdtok, bundák és boák. Kabát, kosztüm és ruhakelmék stb. Mérték szerint készülnek kabátok és kosztümök. Elsőrangú kivitel, olcsó árak 1 Reményiné divatáruháza Szeged, Széchenyi tér 2. Főposta melleit. Asztalos ét bognármesterek figyelmébe! Nagymennyiségű, elsőrendű minőségű, szép, egyenes hosszméretű kőris-, azil- 6a akácfarönk, valamint kitűnő minőségű száraz kőris keréktalp, körls, tölgy, dió és Jávor törésééit anyagunk érkezett és késiséggel állunk a legjutányosabb árak mellett tisztelt vevőink szolgálatára, Kőris és szilfatönköt vagontételekben is bármely vasúti állomásra továbbítunk. SONILÚ ÉS SZILASI fakereskedök Szeged, Párisi körűi 35. szám. in Teleionszám 144. Művészi kivitelű lámpaernyök készítését és batikolást vállal hozott anyagból is Iparmüvésznö Somogyi ucca 7. iőldszint a kapu alatt. — Vásárhelyre vitték Hódi Ltjos koltltatét. J-leniettük tegnap, hogy a tehetséges fiataí festő, Hódi Lajos lislal korában elköltözött az élők világából. A sokaktól gyászolt fiatal festő holttestét ma délulán helyezték koporsóba, majd kocsira telték és igy vitték el szülőhelyére örök nyugalomra. A kocsi elindulása elölt siámos mübarát gyűlt össze a gyászbáz előtt, azonban a festőket ciak Klucstk Ferenc képviselte. Bucsusztatót mondott a barátok nevében Kiucsik festő a sierencsétlen sorsú pályatársról, valamint a mübarátok részéről Franki Antal gyógyszerész. A szomorú menet most a kultúrpalota elé vonult 8 ott megállolt egy rövid percre,, Eiután Vásárhely felé indult a gyászszekér, ahol Hódi Lajost, a törekvő művész», a kedves, |ó embert holnap helyezik örök nyugalomra. Singer varrógépek a legjobbak, részletfizetésre ismét kaphatók kizárólag a Singer varrógép részv. társ. újonnan megnyílt fióküzletében Szeged, Kárász u. 1. sz, — A kény szer kölcsön- kötvények kiosztása. Az 1924. évi öt százalékos állami kényszerkölcsönkötvényeit szerdától kezdve a pénzügyigazgatóság palotájában működő állami adóhivatal osztja ki. A kötvények kiosztása eddig a városi adóhivatalban történt. Mfttöl kezdve rr utatja be a Belvárosi Mozi Conan Doyle világhírű müvémk, az Elsűlyedl világ-vak filmváltozatát. Az amerikai Warnerfilmgyár hallatlan pénz- és energia-áldozatokkal megteremtette ezt a méreteiben nagyszabású filmremeket, melyhez foghatót a filmkullura hamarosan nem fog felmutafni tudni. A film rendkívül érdekes tárgya, mely regényalakban az egész világon ismert, filmben a legszélesebb rétegekben is tetszést fog aratni, már hónapok óta járja diadalutját az egész világon, mig most a legjobb hírektől megelőzve elérkezik hozzánk is. Eue nagyszabású attrakciót esik — mint már említettük is — reprizben nem fogjuk Játszani, miért is igyekezzék mindenki a filmet szerdától péntekig megtekinteni. — öngyilkos Istt a kaszárnyában egy folyamőr. Kedden délelőtt 10 órakor Somogyi Lajos 23 éves folyamőr a régi honvédlaklanyában szolgálati fegyverével mellbelőtte magái. Súlyos állapotban vitték be a katonai kórházba. A fiatal folyamőr tettének oka ismeretlen. Bokor Judlth hangversenye ma fél 9 órakor Tisza. Varrá* £c mQhinuSai tanfolyam Singer varrógépen díjtalanul nyerhető, a Singer varrógép >észv. társ. újonnan megnyílt fióküzletében, Szeged, Kárász ucca 1. szám. HAZAI GYAPJUKÖTŐDE LAMPEL ÉS HEOYI GYÁRTELEP: Valéria tér 1. sz., Tábor ucca 5. sz. Gyártmányai : Női kabátok, leánYkagarniturák, férfi és női divatmellénYek, fiuszvefterek, sélak, sapkák, posztóhaiisnyók és kabéfok. cégnél,. Paspökbazár-épQlel. 674 ujak, használtak, jótállással már 650.ooo-t61 részletfizetésre. Szalag, ÍRÓGÉP RT. Telefonsa MhiCS Széchenyi-tér 8. szám Özv. HEGYES PÉTERNÉ kész női-, gyermekruha és röfösáruháza KÁLLAT ALBERT (1111)) UCCA 2. Kész női és oyermekruhék. valamint röfSséruk ^^jc^áJbb^eszerzésMorrésa. Kimondottan ügyes, jó házi 6(4 leányokat éttermembe felszolgálás céljára azonnal felveszek. SEILER HELÉN, Feketesss ucca 22, Kis Pipa étkezde. HÖLGYEK FIOYELMÉBE I GOTTSCHALLJÁNOS újonnan berendezett és lényegesen megnagyobbított H ÖLG YFO D R AS Z A T I SZALONJA HOIgyfodr&sza' | manikür] tj | HaJIeetészel j | Ko«mcltka[ elkülönített fülkékben. Postiche (hajmunka) műhely faiuák párisié« bécsi mintára. E'sörendü muiika H elönyOs EIOazetOknek (sbonoma) nagy árkedvezmény. 8»l