Délmagyarország, 1925. november (1. évfolyam, 132-156. szám)
1925-11-04 / 134. szám
1925 november 1. DBLMAQYARORSZAQ 7 Színházjegyek a Délmagyarország jegyirodájában! — A Knrla fölemelt: Andrási y Gyula gróf védőiének honoráriumát. Budapestről jelentik: Dr. Balogh György kur ai tanácselnök kedden hirdette ki az ítéletet abban a régóta húzódó polgári pö.ben, amelyet Dtleschall Alfréd egyetemi tanár Indítóit Andrássy Gyula gróf ellen, mert a király-pürből kifolyólag nem honorálta megtele öképen azért az eljárásért, amelyet érdekében folytatott. A törvényszék 10.000 aranykoronát ítélt meg Doleschallnak, a Tábla ezt húszezer aranykoronára emjlte föl, a Kúria viszont huszonötezer aranykoronában állapította meg azt az összeget, amit Andrássy Gyula grófnak Djleschall részére fizetnie ke l. Petrla Brtino tánctanfolyamaira a Kass szálló nagytermében beiratkozás mindennap délután 5-től 8 ig. Külön csoportok. Dilu'áni és es i kurzusok. Magánórák egész nap. Az összes mondaia-táncokat 5 óra alatt betanítom. — A csepeli rádióállomás tisztviselője öngyilkos lett? Budapestről jelentik: Mint közöltök, tegnap éjjel a csepeli rádióállomáson Cseginy Lajos 22 éves műszaki tisztviselő a 3000 volt feszültségű vezetéket megérintette és nyomban szörnyet halt. A csepeli rendőrkapitányság nyomozást indítóit, mert értheteilennek tartja, hogy egy vizsgázott műszaki tisztviselő, aki a rádiótanfolyamot is elvégezte, megérintse a vezetéket. Aj a gyanúja a rendörségnek, hogy Csegétiy Lajos öngyilkossági szándékból érintette meg a vezetéket. Varrógépek javítása lelkiismeretesen és legolcsóbban Singer Co. Varrógép R.-T.-nál, Szeged, Kárász ucca 1. sz. — Balogh Lajos még egyszer, — de u'.óljára. Igazság szerint meguntuk már — valószínűleg a közönség is — Balogh Lajos ur szénüzletének tárgyalásába, de most, hogy ismét beleszólt a már megmasithatatlanul elintézett ügybe és törvényes eljárások megindítását Ígérgeti, — be kell számolnunk legalább néhány sorban a hétfői tanácsülés határozatáról. Keddi lapunkban szándékosan nem emlékeztünk meg róla, mert azt hittük, hogy a városatya már belenyugodott kudarcába, de hát nem igy történt és igy be kell jelentenük, hogy a város tanácsa a hétfői tanácsülésen egyhangúlag elfogadta a szénügy Jelülvizsgálására kiküldött szakbizottság javaslatát. Ez a javaslat megállapította, hogy a pályázaton résztvevő szénérdekeltségek ajánlatai között a tatai szénbánya ajánlata a legkedvezőbb, a leggazdaságosabb, a legolcsóbb, tehát a tatai sz :net ajánlotta megrendelé re a városnak, nem pedig Balogh Lajos szenét. A tanács igy is határozott. Hiába erőszakoskodik tehát ezek után Balogh ur, önkényes adatait és Siámitá8ait gyerekes makrancoskodásnak látja a város közönsége, mert a szakértő bizottság tagjainak elfogulatlan szakvéleménye előtt minden józan ember meghajol. Ami végül Balogh Lajos b. személyét illeti, kijelentjük, hogy utoljára foglalkoztunk vele. sVizvezeték javítások és átalakilások Feketénél Kossuth Lajos sugárut 25. Telefon 10-72. Sport Vampetics nélkül játszik a DVSC a SzAK ellen, a Kispesti AC ellen Is csak bülön engedéllyel játszott. (Debrecent tudósítónk teiejoajeltntése.) A spxlI örökét most a vasárnapi DVSC—SzAK Corinthián dön ömérközés tartja iigalomb in. A mérkőiés győztesét nehéz előre megjósólni, a küzdelem teljesen nyilt lesz és csupán a szerencsén és a pillanatnyi diszponáltságon mu1 k a döntőmeccs sorsa. A SzAK-nak, az előjelekből ítélve, igen sok esélye van a győzelemre és bízunk is benne, fcogy visszaszerzi régi dicsőséges hirnevét. Mint DebrectnbM jelenlik, j DVSC egyik legkiválóbb játékosát, VampelTcset nélkülözni lesz kényleien a vasárnapi döntömérközésen, meri nemrégiben egy bajnoki meccsen történt kiállításából kifolyólag négy hitre eltiltották a Játéktól és tilalmi ideje csak kéi hét múlva telik le. Debrecenben egyébként különösen Soltira, a volt válogatott szélsőre kíváncsiak és remélik, hogy Solti be fogja vál ani a hozzá fűzött reményeket. Mint a SzAK köreiből értesülünk, a csapat két tartalékkal már szombat reggel elutarik Debrecenbe, hc^y kipihenten állhasson fel a nagyfontosságú mérkőzésre. fttűvésszet ^ A színház heti mUsora: Szerda: A vihar. Bérlet B. 9. premier. Csütörtök: A vihar. Bérlet A. 9. Péntek: A baba. Bérlet A. 10. premier. Szombat délután ifjúsági előadás: Cyrano de Bergerac. Szombat este: A baba. Bérlet B. 10. Vasárnap délután: A nóta vége. Vasárnap este: A baba. Bérletszünet. Színházjegyét a DÉLMAGYARORSZÁG jegyirodájában telefonon is megrendelheti. (Telefonszám 306.) * Boko Jadi h mai hangversenye fíl 9 órakor a Tisza-szállóban. Műsorán Bocherini versenymű, Grieg szonáta, T<a kovsiky varációk és több kisebb előadási darab. Kevés jegy kapható Harmónia pínzíáránál. * Balázs Árpid nótaesjéaek jegyei már kaphatók a Harmónia (Belvárosi Mozi) pénztáránál 15—50 ezer koronás áiban. * A vihar. Shakespeare világhírű mesejátéka különös érdeklődést váltott ki a közönségből, mert a jelekből itélve telt ház fogadja ennek a gyönyörű lenéjü mulatságos darabnak előadását. Feleky Klári Ariel légi szellem fürge alakját, Lányi S. Ilona a szerelmes szivü Mirandát, Harsányí a bölcs varázsló híres szerepét Prosperot, Gonda a tüzes ifjú Ferdinándot, Herceg a hü udvaroncot, Szentiványi és Bilicsi a burleszk komikumot, Falus, Rogoz, Csordás az intrikus udvari embereket és Baróthy, az előadás rendezője Caliban idétlen alakját játszák. Beck karnagy zenekisérete, Delly és Deér táncbetanitásai segítik Shakespeare kultuszát Babits Mihály itt először színpadra vitt fordításában. * A vihar szerdán és csütörtökön van műsoron. * A baba. Andrau világhírű .A baba" clmü vígoperáját újítja fel színházunk péntek este. A világhírű dalmű 10 év óta nem szerepelt a szegedi színház műsorán és az ifjabb generáció már alig emlékszik a kedves, klasszikusan szép zenére és szellemes jókedvű szövegére. A darab főszerepeit Kolbay Ildikó, Triilap, Egyed, Leopold, Herczeg, Bilicsi, Faludi, Rogoz játszák. * A baba péntek,, szombat és vasárnap kerül színre. * Szombaton délután ifjúsági elősdis: .Cyrano de Bergerac". * Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal: .A nóta vége". •MÍMMWMMMIMMMMMMMMMMMB AUTÓ ÉS MOTOR Ujtipasu Ford-kocsit a világpiiconfc_Ani1/en rigorózus H;nry Pord üzleti elveiben és politikáj iban, éppen oly szigorúan ragaszkodott mindeddig gyárimányainak eredeti, még 1908ban megkonstruált formájihoz. Most azonbin >z ujitás terére lépett és óriási áldoztlok árán régi tipusu személyautói helyet! teljesen uj, rekonstruált au'ókat hozott forgalomba. A hoszstabb és alacsonyabb karosszériák lényegesen szebbik, a mélyebb és szélesebb ülések kényelmesebbek, a kocsi szines fényezése sokkal kel1 rncsebb benyomást kelt — a régi tipuiu fekete kcc:ikkal szemben. Az ujitások atonban nemcsak külsőségekben merülnek ki, de szerkezetben is szlmos javiiás őt mod:rnizálás toriént. Mindeme ujitások dacára a Fjrd személy koc i ára nem válloiott. Az uj tipasu s e mély kocsik a triesíi kikööbe már megérkeztek és nemsokára a szegedi autorizált képrite1 Inéi Szvaton is Kacses cégnél is Hlhalók tesznek. Délmagyarország legnagyobb autóvállalata. FflBRITZKY ÉS THRSH tír 11 MAGOMOBIL automobilok ker. vezérképviselet: és raktára. pneu és .Tauril" tömörabroncsok ker. vezérképviselete es lerakata. Alfa-Romeo, Diatto, Overiand automobilok. .PnlKor* btntlnku! ac üzlet előtt. Mindennemű automobil alkatrészek és felszerelési tárgyak. Autóruházati cikkek. 704 á »«fyar Hamsat! Bank hivatalos ár fol varnál. Valuták t Angol font 345500-346500, txokol 2101-2119, dinár 125Í-4ST267, dollár 70960—71ík0, francia frank 29*5—2975, holland forint 28480— 2868ü, lei 332-3S3, léva 511-517, lira 2803 - 3823, márka 1688J-17016, osztrák schilling 100.18-100.66 dán korona 17710— 17866, (vájd frank 13717-13803, belga frank 3202— 1226, norvég korona 1441C—14560, svéd korona 18820—1899J, lengyel zloty 11610-11810. Devizák t Amsterdam 28680-28780, Belgrád 1261— 1267, Berlin 1698 J—17036, Bukarest 138 -340, Brüsxszel 3222-3232, Kopenbága 17860 -17916, Oslo 14560— 14610, London i »5510 -346500, Milánó 2808—2820, Newyork 71260-71480, Páris 2945-2959, Prága 21 Iliiig, Szófia 515-517, Stockholm 1908)-19140, Varsó 11810-11860, Wien 100.38-100.72, Zürich 13737-13783. Ztt'Ukl tőxad«. Nyitási Páris 21.65, London 2514.30, Newyork 518.75, Brüsszel 23,50, Milano 10.55, Amsterdam 2C3.85, Berlin 123.5625, Wien 0.0073.15, Szófia 175, Prága 15.3750, Varsó 85.50, Budapest 9.0072.70, Bakarest 3.4525, Belgrád 9,20, Zárlati Páris 21.45, London 2514.50, Newyork 518.7i, Brüsszel 23.50, Milano 20 43, Amsterdam 2C8.85, Berlin 123.5U, Wien 0.0073.15, Szófia 1.75, Prága 15,3/50, Varsó 85.50, Budapest 0M072.70, Bel. grád 9.20, Bnkaresl 2.47. 3>-K!«nTióuű«. Az irányzat tartott, a forgalom caendjs. Hivatalos árfolyamok! Buza 76-os tiszavidéki 34 30— 1475, felsőtiszai 3425—3450, fehérmegyei és pestvidéki 340J—8450, egyéb dunántuli 3375—3403, 77-es tiszavidéki 3t0a-3523, felső tiszai 3475-3510, fehérmegyei és pestvidéki 3450-3475, egyéb dunántuli 3125-3450, 78-as tiszavidéki 3525-3JÍ0. felsőtiszai 3500-3525, fehérmegyei és pestvidéki 3475—3500, egyéb dunántúli 3450 - 3175, 79-es tiszavidéki 3150-3575, felsőtiszai 3525-3550, fehérmegyei és pestvidéki 350Ű-S525, egyéb dunántuli 3475 -3100, rozs 2230—2300, takarmányárpa 2400-2600, sörárpa 3200-3500, zab 2450—2550, tengeri 275Q-280Q, repce 6100-6200, köles 2000-2050, korpa 1675-1600, lucerna, magyar 1925. évi 2000— 2200, lóhere nagyarankamentes 2000 -2200, lóhere nagyarankás 17C0—1000. Irányzat- Az irányzat kedden gyenge vo'.t. A spekuláció sehonnan ösztönzést nem kapott, minthogy a külföldről üzlettelenséget jelentetlek. A kontremin a Ganz Danubiusban nagyobb eladásokat eszközölt ¿s árfolyamát 40—4B.00U koronával lenyomta. Zárlati kurzusa azonban a hétfői nivón állott. A Villamos és Fegyver 3 százalékos árveszteséget szenvedett. A kulisszban a Salgó, Georgia, Hazai és Osztrák Hitel voltak gyengébbek. A Magyar Hitel és Rima tartotta árfolyamát, a Nova pedig kissé javult. A bányapiacon az irányzat nem volt egységes. Az áreltolódások azonban kisebb keretek között maradlak. A takarékok és bankok piacán a vezető bankértékek lényeges árveszteséget szenvedtek, különösen a Nemzeti és Kereskedelmi Bank. A Pesti Hazai szintén lanyha volt. A kisebb értékek azonban, mint az Általános Takarék, Moktár, Cseh Ipar kissé barátságosan tendáltak. A különböző faipari vállalatok gyengén tendáltak. A forgalom a legszűkebb keretek között mozgott. A fixkamatazásu papírok piacán az irányzat gyengébben alakult és 1C0-20J koronás árveszteségek fordultak elő, azonban az 5 és fél százalékos 4. kibocsájtésu hadíkölcsön 700 koronával Javította meg árfolyamát Ferencvárosi aartéavásár. Nyiltvásári maradvány 1085 sertés, 27 süldő, érkezett 279 serlés, eladatott 110 sertés. Szabadvásári maradvány 92 sertés, érkezeit 227, eladva 19.'. Árak: Könnyű 17—18, nehéz 19-21. Sostarics és Tóth reklám vállalata 710 Hódmezővásárhely, IV., Andrássy u. 25. Készít vetítő lemezeket, plakát-, reklám-tervezéseket, üzleti és kirakati feliratokat. Megnyílt KIRÍUY IMRE hentesüzlet« Jókai ucca ü. szám, 741 Olcsó áraimról győződjöu megll DA(*>i keményfa politúros és festettháló, valaWUlví mint konyhaberendezések kedvező fizetési feltételek mellett kaphatók. Asztalosoknak 1 Gépek, kel mindennemű famegmunkálást vállalunk. ROZSA TESTVEREK asztalotok Pacsirta ucca 6. szám. Asztalcistanoncok fizetéssel felvétetnek. 871 Előke'ő, régi biztosító intézet helybeli vezérügynökségét nagyobb óhajtja elhelyezni, előnyös feltételek mellett. A veiét ügynökség vezetésére keres biztosítási szakmában több éve működő vezetőtitkárt, aki elsősorban a városi üzletet lesz hivatva kultiválni. Az ajánlatokat, melyeket a legdiszkrétebben fogunk kezelni, RUDOLF MOSSE htrdelési irodájához Budapest, Podmaniczky ucca 49. .VILÁGCÉG" jetigére kérünk.