Délmagyarország, 1925. szeptember (1. évfolyam, 82-106. szám)

1925-09-08 / 88. szám

1925 szeptember 8. DBLMAQYARORSZAQ 8 Panaszok, sérelmek, visszásságok a munkásbetegsegélyzés körül A tar ács a törvény gyors revhióját kéri a népjóléti minisztertől. Tolna vármegye törvényhatósági birottsága nagyjelentőségű akciót indifott egy régi, országos visszásság orvoslása érdekében és köriratában csatlakozásra srólilotta fel a társtöivényhatóságokat. Tolna vármegye törvényhatóiága a írunkásbiztcsltó pénztárak körül mutatkozó vistsiáíségok és sérelmek sürgős orvoslását kéri a kormányfő'. Fölirafának másolatát elküldte Szegedre is. A várcs (anfcsa a hétfői tanácsülésen foglalkozott a körirattal és elhatározta, hogy Tolna vármegye akciójához hasonló szellemű fölirattal csatlakozik. Tolna vármegye törvényhatósági bizottsága a népjóléti miniszterhez intézett föliratában részletesen foglalkozik azokkal a panaszokkal, amelyek a betegsegélyezés körül felmerülnek. A munkásság körében különösen az okoz nagy elkfseredért és egyre fokozódó elégedetlenséget, hogy a kerü'etl pénztárak hihetetlenül késedelmesen fizetik ki a segélyeket és a táppénzeket. Sokszor hetekig kell váratok jogos járandóságaik kiutalására és tulyosbitja a helyzete', hogy a jegyzőkönyvileg fölvett panaszokat is aak hetek múlva Intézi el a pénztár. „Ez az állapot — mondja Tolna vármegye (öivényhttóiági bizottsága — alkalmas arra, hogy a munkősnép körében elégedetlenséget keltsen ezen népjóléti Intézménnyel szemben és alkalmas arra is, hogy a batósagi intézmények iránti bizalmát megingassa, mert tudatában van annak, hogy a kerületi belegsegélyző pénztárak a betegsegelyezési jérulékobat a törvény fe jes szigoraval, szinte kíméletlenül hajtják br, ellenben fizetni nem akarnak." Kívánatosnak lartja ezért Tolna megye, hogy a pénzlárakil felsőbb hatóságuk kötelességük gyers és pontos teljesítésére szorítsa. Súlyos panasz merült fel a betegsegélyző pénrtár ellen a gyógyszerekkel való tulrott takarékoskodás mtatt is. ,A pénztár a tagok gyógykezelése és gyógyszerrel való eliatása körül síükkeblüséget tanúsítva, olyan gyógyszerrendelési utasítással látta el a betegpénztári rendelő orvotokat, amely szzkitva a múlttal, a gyógyszerrendelés határait megszorítva csak a nélkülözhetetlen esetekre korlátozta, ami a beteggyógyítás nagy kárát jelenti." A munkások belegsegélyczéséről szóló 1907. évi XIX. terványcikk ma, alkalmazásának tizennyolcadik évében már elavuli és nem felel meg a változott viszonyoknak, éppen ezért Tolna megye elérkezettnek látja az időt a törvény revü ¡ójára. Kifogásolja azt is, hogy a kötelező rrunkásblzlosltást kiterjesztették a gazdasági és házicselédekre is, prdig itt a várható ellenszolgáltatás nincsen arányban a megköveteli áldozatok nagyságáva1. A tanács Tolna megye köriralát véleményezés végeit átküldte a szegedi kereskedelmi és Iparkamaráhor, ahonnan pártoló véleménnyel érkezett vissza. A kamera hivatkozik arr', hogy a szegedi ipari és kereskedelmi érdekeltségek évek óta folytatják akciójukat a betegsegélyezés mai rendszerének mrgrerdszabdljozásáért. A népjóléti miniszter meg 1923-ban el is készítette a régi törvény reformjára vonatkozó javaslatát és azt a nemzetgyűlés e!é terjesztette, a javaslat azonban azóta a nemzetgyűlés szociális bizottsága előtt fekszik. Tolna megye köriratával kapcsolatban bejelenti a kamara, hogy .Szegeden is éppen olyan panaszok marültek fel a betegsegélyezés körül mutatkozó visszásságok miatt, mini Tolnában, a panaszokról azonban Üt nem vettek fel Jegyzőkönyve», az érdekeltségek slámos gyűlésen sürgették a bajok orvoslását. Éppen ezírl azt javasolja a kamara, hogy Szeged város törvényhatósága csatlakozzék Tolna megye nagyfontosságú akciójához. A város tanácsi rövid tárgyalás után egyhangúlag elhatározta, f-oory az iparkamara javaslata értelmében előterjeszti a kérdési a szeptemberi közgyűlésen és javasolj*, hogy a törvényhatósági bizottság hasonló szellemű fölirattal keresse meg a népjóléti minisztert. VV Az ismeretlen katonának — a békekatonák." A párisi rendőrség levétette a szallagot a némát pacifisták koszorújáról. A francia hadviseltek tiltakoztak a rendőrség intézkedése ellen. Pdris, szeptember 7. A Malin jelentése szerint egy német küldöttség, anélkül, hogy bárki is észrevehette volna, koszorút helyezett az Ismeretlen katonák sírjára. A koszorút két szsllag díszítette fekete-plrss-arany és kék-fehérpiros színekben. As egyik koszorún francia nyelven ez állt: nAz Ismeretlen katonának a béke katonák", t másodikon német nyelven ez a felírás volt: ,Az emberi jogok német ligájaA rendőrfőnök parancsára este az illetékes rendőrkapitány elrendelte, hogy tüntetések elkerülése céljából vegyék le a szallagokat. Ezzel kapcsolatban jelenlik, hogy a hadviseltek szövetsége küldöttségben jelent meg az illetékes rendőrkapitánynál és erélyesen tiltakozott a német koszorúk levétele ellen. A rendőrbizottsá? közölte a küldöttséggel, hogy a koszorút a rendőrség tudomása nálkül helyezték el. Az esetről már jelemén tettekés a rendőrprefektus ujy határozott, hogy a koszorút távolítsák el. Az éjjel beálltával eltávolították a szallagokat és ma délelőtt a koszorút és elviszik a sírról. A hatóságok szerint Singer László haláláért senkit sem terhel felelősség. A Délmagyarország vasárnrpi számában adott először hírt a szjgedi elmegyógyintézet szomorú szenzációjáról, ahol Ács Síndor elmebeteg egy óvatlan pillanatban megfojtotta Singer László szerencsétlen őrüittársát. A nem mindennapi bOnlény, amelyet a beszámíthatatlan elmebeteg követett el, a hivatalos hatóságokat is foglalkoztatta és a megejtett nyomozás kétségen kivűl megáilapito ta. hogy Singer László haláláért nem terhel senkit sem a felelősség, A kihi Ugatott ápolók vallomásából kiderült, hogy a gyilkosság órájában a földszinti megfigyelőben csak egy ápoló tartózkodott, aki éjszakának idején nem vehette észre 4cs Sándor gyilkos szándékát, mivel másirányu tózkodotf. A mintegy nyolcvan főnyi betegre csak négy ápoló ügyel fel, mivel a teljes és feltétlenül szükséges nyolc ápolói létszámot a szanálás kapcsán négyre csökkentették le. A tragikus hafá u Singer László holttestét vasárnap délelölt boncolták fel a vizsgálóbíró jchnlétében és ez alkalommal megállapították a fojtogatás kétségen kívüli tényét. A rendőrségi jelentést teljesen magáévá tette az ügyészség, ugy hegy eljárás ne,a is indul meg ez ügyben, meri Singer László erőszakos haláláért nem terhel senkit sem felelősség. A tragikus eset kapcsán azonban mindenesetre belső vizsgálatnak kellen: megindulni a klinikán, amelynek ÜWIUII g/unwo Hunuinui, UIIIBI luaiiiaiiju • meg kell találnia a módot, hogy hasonló szeelfoglaltsága miatt távolabb Je?ő szobiban tar- I rencséilenségek többet n; fordulhassanak e'ő, vagyont is kellene gyűjteni, mert a Bukniczokat mindig a pusztáról temették... a hantházai gulyásház volt a fészek ... De haj I korcs lett a gyerek. Még katonakorában megbotlott egy gazdalányba itt Tiszán tul. A Mariba, akit elvett, akinek a főggyin most gazda. — öreg embör mán széltül is fél, de jó meleg heje, ahun mögágyalnak a számára, a fia portáji, mégis séhogy sincs itt . . . mondta örzse. — Mié? — Mindég kutya kedve van. — Nehéz eszt megszokni. — Ugyan mit élt ke a pusztán, hogy annyira sirja? . . . Vót kennek tiszta ágya? . . . — Vót. — A subája. Itt mög a mönye velögeti kennek a fehér ágyat. O.yan asszony, mint a ke mönye, rázogassa a főajját, mos, vasa), takarit rá. Vót kennek ott valakije? Hát valamije? öreg Buknicz fölkapta a fejét és könnye3 lett a szeme: — Tik az erre való nép aszt nem tugyátok. — Hát olyan jó vót ott, hogy vissza kivánja?... — ló, — dünnyögte Buknicz. — Ugye valamikó még kend is át az uton ...? — csiklandozta Örzse. Buknicz összerezzent. A régi életibűl szállt vissza egy darab a tágas mezőkkel, amikor még szabadabb vót a járás, meg a pásztorembert nem tartották számon. Egy valamelyik este, vak sötét égiháborus este vót, amikor mindenki födelet keresett magának, csak a vásárra menőknek kellett kint hálni az uton, ő meg egy társa lóhátrul elállták a szögedi nagy országutat, amikor gyüttek . . . Nem volt inyére, ha a múltja mélyit fölhánytorgatták. Életének ez volt a hőskora, amire nagyon büszke volt, de a mai népség, különöskép ez a tiszántúli nép sehogysem tudná megérteni, ha elmondaná. Haszontalan is mondaná, hogy a szögény legény dóga nem csak annyi vótt mögállni az uton és várni, ki gyün . . . hanem felhúzott ravasszal kellett néki állania és elszánni magát — mert előtte is halál, háta múgött is halát lesekedett rá — a kinhalálra is . . . Nem felelt rá semmit. Az öreg iszony bizgatta tovább: — Melyik útra jártak? . . . — A szögedi országútra. — Kend ii? — Néha. Vissza akarta szinni a szót, de már kimondta. Szeretet volna egy nagyot, nagyon mérgesen káromkodni, mert ez a ven szipirtyó kihúzta belőie azt, amit nem akart megmondani. De ha már igy esett, nem hagyja annyiba. Kitálal neki. Hadd legyen egy kicsit ludbörös a háta, hadd tuggya mög, ki vót ü, mikó legény vót . . . — Eccör egy valaki mögjárta... Vásári nap vól, rákiabálunk, hogy mögájjon. Mögájjon, ha mán a többi kocsi is rnögá*. De nem, ü csak hajt, mint egy pszevesztett hajt. Utána küdök egy golyót, de c??k a levegőt?, vagy felé, ugy találomra, hogy né ártson, rr<re lefordul a bakrul. A kocsiba fogott lovak erre megvadultak, kétszerte jobban rohantak előre. Szép fehér lovam vót, büszke tartású, mint egy kisasszony. Nekivágtam, mire odaröpit a gazdá'lan kocsi mellé. — Az Isten is megáldja, ha nem bánt... Ne öljön meg! — nyögdécsélte egy lány a kocsiderékban... — Ne féjj ruzsám, nem öllek meg Nem ölök én embert! Ezt is csak azé töttem, me szalait... — Hát mögölte?... — nyikkant mög Örzse? — Mé tájba vót?... — Hajnali háromkor. örzse előtt is föllebben a mult. A lánykori időkből egy nap, egy szörnyűséges éjszakai óra, amikor vásárra menőben elvérzett mellette az apja. Régi seb volt már a lelkén; behegedt. Ritkán emlékezett rá, tán csak akkor, ha az unokáknak mondott mesét. Csak vázlatosan emlékezett vissza. Kifelejtette az apró részieteket a meséből. De mo3>, hogy Buknicz elbeszélte, valami titokzat markolt hele a lelkébe, ami fö'.szakitotta benne a multat. Olyan frhsntk, szemléihetőnek hozta elébe, mintha cs?<? tegnap esett volna meg. Újból hallani vé'i a kocsiút kereke zaját, amint zörögnek a kerekek az utszélben. Fájdalmas nyeritéseit a lovaknak, amint menekülő apja utószor a hátukra vág... Egy kátyúban, de lehet az is, hogy valami fánál ütődtek meg, a kocsi nagyot zökkent, megállt. Ekkor látja az apját... s ő fölébredt álmában, el3ikoltia magát : Ne öljön meg. De csak ezt a két szót. Ennyit. Többet nem tudott magából kierőiködni. Kétszer, vagy háromszor kiáltott még, nagyon fájdalmasan: Ne öljön meg... ugy tör föl a múltjából ez az ötven éves visszhang, hogy akaratlan is kibuggyant a száján ujr?. — Ne öljön meg... — reszkette, — Kit? — hülödözött Buknicz. — Engömet mög az apámat, ugrott néki Örzse. mint a tigris. — Ki monta?... — Sénki sé monta, me ott vótam... — Té... ? Té... ? Té... ? — hörögte Buknicz. — A vásárosokká... kend végezte ki az apámat ? Té vótá az bitang! Kegyetlen fehér lovas... Ugy állt előtte örzse, mintha a birája lett volna. Valami igazságot tevő biró, akit a sors küldött el érte. Nem merte tovább nézni, lekapta róla a tekintetét, egy mondatot, egy szót keresett csupán, amivel menteni próbálja magát. Annyira keresett, kutatott egyetlen szabadító szót, hogy megizzadt belé, de csak nem talált. Mire összegörnyedt. Szerette volna, ha most száz mérföldre van innét, vagy hirtelen kinyilik alatta a föld, hogy ezt az asszonyt már ne lássa, a hangját se hallja többé... De meggyökeresedett a lába. Erőitől megfosztottan várta a szabaditót... Várta, hogy az az asszony, akinek megölte az apját, egyszerre nekitámad. A puszta körmeivel támad neki, kivájni a szemét, vagy fölkapja a baltát a kemence mellől és azt kétmarokra fogva belevágja.