Délmagyarország, 1925. szeptember (1. évfolyam, 82-106. szám)
1925-09-08 / 88. szám
4 OEIMAGYARORSZAG 1925 szeptember 6. Telekes Gábor vendéglős idegrohamában leszúrta legidősebb fiát. Budapest, szeptember 7. Balatonbogláron Telekes Gibor vendéglős idegrobamában leszarta legidősebb Zsigmond nevü fidt. A fiu legnap szüreti mulatságon volt és éjjel jókedvűen hazajőve a mulatságról, bekopogtatott a háa ablakán, hogy édesapja adja ki neki a ku'csot. Az apa álmából felriadva dühöngeni kezdett és a fiúnak sokáig könyörögni kellett a bebocsájtásérl. A 28 éves fiatalember belépett az ajtón, barátságosan köszönlöüe az apját és bocsánatot akart kérni, hogy a pihenését megzavart i. Erre azonban már ideje sem volt, mert az apa a sitit benyílóból előre ugrott is a keziben tartott konyhakist teljes erővel a flu hasába ssurta, ugy hogy az eszmiletlenül összeesett. Amikor az apa látta, h )gy fia véresen terfll el a földön, maga Is összeesett súlyos ideglázában. Telekes Zsigmondi haldokolva szállilolták a kórházba. A gyilkos apát a csendőrök őrizetbe vették, de állapo'a súlyos volta miatt még ö! sem lehetett kihallgatni. Zimmermann korlátozza Ausztria pénzügyi ellenőrzését. Csak a költségvetés bevételeit ellenőrzik. Genf, szeptember 7. A svájci távirati iroda jelentése szerint a Népszövetség pénzügyi bizottsága tegnap tárgyalta Z mmermann főbiztosnak ujabban tett azi a nyilatkozatát, amelyet a Népuövetség tanácsának osztrák bizottsága már közölt. A nyilatkozat szerint tekintettel arra, hogy az osztrák nemzetgyűlés több fontos reformtörvényt már elintézett, a föbfetos az osztrák kormánynak tudomására hozta, hogy a pénzügyi ellenőrzist korlátozni jogja. Es a korlátozás az 1924. évi szeptemberi egyezményen alapszik, amely szerint a korlátozások a követelt reformok végrehajtása esetén következnek be. A főbiztos jogosultnak tartotta magát, hogy ezen korlátozásokat már most megkezdje. Az ellenőrzés ezek szerint csak a költsigvetis beviteleire fog vonatkozni, a kiadási tételeket tovább nem érinti. A Délmagyarország támogatja a munkásságot, a munkásság támogassa a Délmagyarországot. IMMMÍMMMMMMWMM^^ A mérnöki hivatal ezerkétszázmillió koronás rendkívüli kövezésre póthitelt kért a tanácstól. Néhány nappal ezelőtt beszámolt a Dilmagyarorsiág arról a kellemetlen fölfedezésről, amelyre a város számverösége bukkant, amikor megállapította, hogy az idei költségvetésben szereplő városrendezési előirányzat sehogy sem fedezi a halaszthatatlan városi rendezési munkálatok költsigeit. Ai történt ugyanis, hogy a város tizennégymilliárd koronás rendkívüli kövezésre adott megbízást a Pécskői Bazaltbánya Részvénytársaságnak ugy, hogy a tizennégymilliárd koronát három év alatt törleszti le. A rendkívüli kövezés programjának összeállítása alkalmával mindenki megfeledkezett arról, hogy a kövezéssel egyidsjű'eg más természetes városrendezési munkálatok is fölmerülnek, a csatornázás is vízellátás és így ezeknek a költségére fedezetet sem jelölt ki a közgyűlés. A feledékenység, amelyet csak akkor fedeztek fel, amikor a péctköi bányavállalat már megkezdte a nagykörút kövezését, meglehetősen súlyos probléma elé állította ugy a mérnökséget, mint a számvevőséget. A mérnöki hivatal a nagykörút kövezési munkálatainak előrehaladásával felmerülő mellékmunkálatok elrendelésére esetenként tette meg javaslatát a tanácshoz. A tanács kit mellikucca rendezisit már el is rendelte és a költségek fedezésére kitszdzmillló koronát utalt ki a kövezési alapból, a harmadik mérnöki előterjesztést azonban megészrevételezle a számvevőség. Bejelentette a tanácsnak, hogy a kövezési alapból már csak ezerkitszázmlllló korona áll a mérnökség rendelkezésére, a többit, hétmilliárd koronát, felemésztették az eddigi városrendezési munkálatok. Cppen ezért azt javasolta a számvevőség, hogy a tanács készíttesse el a hátralévő legsürgősebb városrendezési munkálatok ponlos kimutatását és költségvetését a mérnökséggel. A tanács el is fogadta a számvevőség javaslatát. A mérnöki hivatal pedig a tanács utasítása értelmiben összeállította a kivánt kimutatást és költségvetést, amelyei hétfőn terjesztett a tanács elé Bíró Benő műszaki tanácsos. A mérnöki hivatal költségvetése és kimutatása szerint a nagykörút kövezésével kapcsolatos munkálatokra és a Kossuth Lajos sugárut rendezetlen szakaszának rendelésére ezerkétszázmillió koronára van sziksig. Ezek a munkálatok természetesen nem szerepelnek az idei kövezési és csatornázási programban és Igy költségvetési fedezet sinc» rájuk. Biró Benő éppen ezért megfelelő pótbitel engedélyesését kérte a tanácstól. A tanács a kérdésben nem határozott, a póthUel ugyanis kissé kényes kérdés, nagyobb megfontolást igényel. Eiöbb a számvevőséggel tárgyalják meg az ügyet. ti; A határváros Pécs forgalma nagyobb a határváros Szegedénél. Ahol nem jár a kávéházba egyetlen nő sem. Pécs, szeptember 7. (A Délmagyarország kiküldött tudósítójától. A hajnali derengésben lassan kibontakoznak a Mecsek körvonalai és a mozdony szuszogva cipeli a három vonatból álló szerelvényi Ujdombovár állomása elé. Itt a hosszú, harminchat kocsiból álló vonatot szétszedik és károm befüiölt, hatalmas mozdony indul el a rövidebb szerelvényekkel három uj trianoni halár felé. A leghosszabb szerelvény indul legutoljára és Pécsen keresztül Magyarbólynál adják át a magyar vasu'asok az Eszékről elibe érkező kollégáiknak. Ujdombovártól lassú cammogással, lustán indul el a gőzparipa és Pécsig, az alig hatvan kiloméieres utat majdnem három óra hosszáig teszi meg. Mikor az egyik éles kanyarodónál előbukkannak Pécs hatalmas házai, az elfáradt utasok szeméből egyszerre elröpül az álom és pár perc múlva már Pécs uccáin sütkérezünk a kora reggeli napsugárban. Pécs éppen ugy határvárjs, mint Szeged, de forgalma tízszeresen fülülmulfa Szeged forgalmát. A pécsiek ezt annak tulajdonítják, hogy a város körül nagyon sok nagyközség terül el és azoknak élete is Pécsen keresztül válik életté. A városban autók autók ulán robognak és mint később megtudtam, kétszáznegyvenhit szemilyaulőt tart nyilván a rendőrsig. Mindenütt az üzletekben olyasmit láttam, amitől Szegeden már régen elszoktam. — Vevők voltak, még pedig olyan vevők, akik vásároltak is. Igaz, hogy az iskolai év kezdődik, de az egyik királyuccai nagykereskedő véleménye szerint ez csak tiz százalékban emelte a forgalmat. A szegedi kereskedők megelégedhetnének a tiz szazaléknélküli forgalommal is. Talán a kereskedők elfoglaltságának tulajdonitható, hogy mind a három valamirevaló kávéház üres. Igaz, hogy nem is passzió a pécsi kávéházban ülni. Az árak magasabbak, mint Szegeden, ez pedig annak a következménye, hogy Picsen nincsen borravaló rendszer. Százalékot kapnak a pincérek. A kávéházi árakból tizenkettőt, az éttermi árakból pedig nyolcat. Azért természetesen elveszik a borravalói, de meg is állapítják az ilyen vendigről, hogy .vidéki". A városban sehol semmi épitkezés. A város csak a városházát és a színházat tataroztatta ki. Ez volt ebben az évbsn az összes épitkezés. A város vezetőivel folytatott beszélgetés után az az impresszióm támadt, tngy Pécs közigazgatása sokat tanulhatna Szegedtől, bár még itt is sok hiányt észlelhetünk. Mindent a kü földi kölcsönből akarnak megvalósítani, amely majdnem olyan nagy lesz, mint a szegedi, de az ellenzéki pécsiek nagyon P38szimisták. Nem biznak a város messzemenő terveinek megvalósításában, amelynek első pontja az épitkezés, második pontja psdig a csatomázás. Erre Pécsen külön-külön se elegendő a külföldi kölcsön, hát még együtt felhasználva, milyen kevés jut mindegyikre. A legérdekesebb az egész városban, hogy a színházról senki sem beszél. Nem törődnek azzal, hogy mikor nyitja ki kapuit. Mindössze a polgármester gondol reá, mert a jövő évi költségvetésbe beállította a színházit is — százmillióval. Elég lesz-e ez a segítség, vagy nem, azzal senki sem törődik. Ha kevés, majd szerez a színigazgató. így aztán nem is kívánják az operaelőadást. Nincs is a társulatnak operaenBembléje. És még egy feltűnő. Pécsett nem Jár kávihizba egyetlen nő sem. Pécs fejlődni akar, de ez mulatja, hogy kis város még nagyon. Ur György. VigyázzI Í Vigyazz I а Veszedelmes ártatlanság 1 péntektől a Belvárosiban. S « Házassági tanácsadót külön előadás férfiaknak és nőknek W szeptember P, 10, 11-én a Korzó Moziban. SS Eladó modern két szobás latráé fürdőszoba berendezéssel, a Belváros közlaiVad pontján. Megbízott: 154 PIÉZER, Bástya ucca 19. sr. (Kultúrpalotánál.) Félárú iskolakönyvek m nden iskolába. Latin, görö* és német klasszikusok (isko ai kiadás) nagy raktára. Jogi könyvtár kiárusítás, Körzők, táskák, Írószerek méltányos árban beszerezhetők. Hungária Antiquarium Batthyány ucca 2. 61 Telefon 12—51. FILC KALAPOK minden szinben és minőséiben llO—160 ezer Koronáig kaphatók 938 BALLA ETUSKA nőikalap szalonjában, Tisza Lajos-körut (Püspök-bazár). Átalakításokat modellek utánkészitek. Ha Pestre jön, ne mulassza el felkeresni B121 Varga kötött-, szövött és harisnyakülönlegességek üzletét BUDAPEST, IV., Kossuth Lajos u. II. é» IV., Koronaherceg u. 6. UJ ES FÉLÁRU TANKÖNYVEK még mindig kaphatók. Füzetek, író-, rajzszerek előnyős fizetési feltételek mellett is legolcsóbban beszerezhetők Kovács Henrik ^^SéSSS Szeged, Kölcsey ucca 4. bm Serényi Henrik nőiruha műtermeit egy 120 bécsi directrice és angol szabász közreműködésével újra megnyitotta, Olcsó árak, világvárosi izlés. Somogyi ueca 22. 120 Telefon: 574.