Délmagyarország, 1925. augusztus (1. évfolyam, 60-81. szám)
1925-08-22 / 74. szám
DBLMAQYARORSZAO tiltották, bogy bármüéle Jelentést közölten ».k s tznlanderi eseményről. Pútit, auguiz'ui 21. A párisi spanyol nagykő/etaég megcáfolja a híreket, melyek azerint a spanyol király ellen merényletei kíséreltek meg. *ir 41 1b 1b il— lb Altalános szil* Iá a druzok Berlin, augusztus 21. A Vo islsche Zettang tudósítójának sikerfllt a druzok föhidiazálláiára, Medjelbe el|u'ni. Alras basa, a duzok v.nére kijelentette a tudósítónak, bogy a francia elnyomatás a diutok számára már elviaelhetetlen volt. Sarroil tábornok még arra sem volt hajlindé, hogy a drui kiküldötteket fogadja és meghallgassa a Corvlllet kormányzó elleni panaizokat. A lap tulósitójáfál egyidöben francit pirlamentairek is érkeztek Medjelbe, akik a francia békeleliéieleket nyújtották át a szultánnak. A békefel ételek azerint a druxoknak ötezer font kárzadással fenyeget ultánja. térilést kell fiietniök, valamennyi megkárositotl kereskedőnek kárát meg kell téii'eniök ét az ütköiet sorái ziákmlnyolt fegyvereket vissza kell adilo*. A stul án ezeket a követeléseket elfogadhitatlanoknik jelen elte ki és ugy nyilatkozott, hogy önként sohasem fogja visszaadni a »sákminyol! fegyvereket a franciáknak, ö egész nipével együtt nemcsak a druz-vidék teljes önkormdayzatdt, hamm egész Szíria függetlenségét kiviteli. Ha Franciaország meg merné tdmadit a druiekat — Jelentette ki a szultán —, egész Szíriában kitör a lázadás. Anglia oasus bellit lát Kina magatartásában London, augusz'us 21. A Reuterügynökség jei:nti: A brit kormány a katonai kormány akciiját, m-ly az aagol hojóknak a kínai kikötőiben való forgalmát akadályozni akarja, a külföldi hatalmak ko Keddit szerződéses jogok megsértésének tekinti. Washington, augusztus 21. (Európ.ipress) A minisztere nökség egyik magasabbrangu tisztviselője kijelentet te, bogy az amerikai kormány a kinában érdekelt hatalmakkal rövid Időn belül konferenciát fog egybehívni, amelynek programján a következő pontok fognak azerepelni: 1. A kitiai államszerződések revíziója. 2. A kínai behozatali vimok kérdéae. 3. A terüle,kívüliség problémái«. Ami s vámokat illeti, ugy ezúttal nem arról van szó, hogy a kinai vámtarifát revideálják, hanem arról, hogy Kinával ujtbb kereskedelmi szerződéseket kössenek. Losdon, augusztus 21. Az angol kormány a többi hatalommal érintkezésbe lépett a katonai kormány ellen irányuló közöa akció dolgában. Chamberlain álláspontja as, hogy a katonai kormánynak a brit htjózás ellei telt intézkedésri a nenzetköri |og súlyos megs.'rtéiél jelen'ík és a töM hatatom kereskedelmi flottáján ik Is árlalniára lehetnek. London, augusztus 21. A Reuterügynökség jelentése szerint Sinolairi altengernagy Kantonba utazott. Utja kétségkívül összefügg a kantoni kormánynak a brit hajózás ellen tett inlétkedéseivel. Noha az altengernagy nem kapóit különleges instrukciókat a kinai kormánynál teendő lépésekre, mégis mint a kinai brit tengerészeti állomások főpiranctnoka, a brit hajózás védelmére minden intézkedést megtehet kormányának előzetes megkérdezése nélkül is. London, augusztus 21. Fenntartással ködik, hogy a kantoni kormány angolellenes intézkedései miatt a kinai anjol diplomáciai megbízottak titkos utasításokat kaptak, melyek minién eshetőségre alkalmasak. Beniczkyt a Tábla szabadlábra helyezte, de még nem szabadulhatott ki az óvadék-pénz hiánya miatt Budapest, surusttui 21. Ismeretes, hogy Bentzky Ödön védője háromszázmillió korona óvadékot ajánlott fd arra az esetre, ha a toghtzbaa megbetegedet Beniciky ÖJön volt ügy minisztert az ellene folyamatba leli pör vtgtárgyslásáig szabadlábra helyezik. Bsnlczky ügyiben Töreky Oiza tanácsa fog Ítélkezni és a Törekytanáci azzal utasította d a azabadlábrahdyezés iránti tolyamod vényt, bogy as óvadék ellenére la tartani lehet B> niciky szökésétől éi igy Beniczky nem bocsátható szabadon egészen azeptember 2 án megtartandó «tárgyalásáig. Beniczky Ödön védíjének felebbezéiére mi délelőtt i királyi Ítélőtábla szüneli tanácsa Kezdy Elemér elnöklése alatt Stutorks Edgár táblabiró dőadáaábtn foglalkozott Beniczky Ödön azabadlábrahdyezéei ügyével. A Tábla szüneti tanácia helyi adott Bentzky védője, dr. Vajdi Ölön érvelésinek és elrendelte Benktky ÖJön szabadlábroh'tyezését. N/omban utasította az ügyészséget, bogy a Juniui 9-ika óta dözetei letartóztatásban levő Beniczky Ödönt az óvadék letétele «lenében émrfm szabadon. Az Ítélőtábla határozatába a azonban az van, hogy az óvadék készpénzben lizdendö le. Az Ogyvéd e hdyett takarékpénztári könyvet adott bt; amit a határozat végreh jtásának kérésénél nem fogadtak et. Bmiczky hozzátartozói ezt az öisteget hamarjában, détu án 1 óráig, amig a hvitdoi órák tartanak, nem birták összehozni. Ezért Beniczkyt valószínűleg csak holnip helyezik szabadlábra. lősgazdák kongresszusán élessn birálták a kormányt. Budapest, augusztus 21. A Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete ma országos nagygyűlést tartott Koslruzky Viktor elnök megnyitó beszédében rámutatott arra, bogy Msgyarorazágon a szőlőtermelés pang. a borfogyasztás kevés, a termelök helyzete rendkívül súlyos. Bármennyit memorandumozott is az egyesület, a kormánynál siket fii kre talált. D.. Baross End e egyesületi igazgató terjesztette dö ezu'án jelentését. Mintegy százhúsz azölötermöi érdekeltség jelent meg az országos nagygyűlésen, mert tr''«rák azt, hogy elég volt abból a gaza-sági politikából, amit eááig kényszerülten végigszenvedlek. Itt a szűrei éi még mindig bizonytalan a borgazdaság uorsa. A kormány csapa olyan kereskedelmi szerződéseket kOött, amely aj meg uj versenytársakat áliUoti a magyar bor mellé. Qondoekodni kell а kivitel lehetővé tételéről На csak négymillió hektoliter fog teremni az idén, ebből idebent csak két éa félmilliót indánk elfogyasztani Sehol olyan nagy borfogyasztási adó nincs, mint nálunk. Végűi határozati Javaalalot terjeszt elö, amellyel felhívja a nagygyűlés a kormányt, hogy az egyesület memorandunát sürgősen tegye ujabb meggundoláa tárgyává. Végül aürgős intézkedést kíván, hogy a borfogyasztási adót literenként az eddigi 14 aranyfillér helyett 5 aranyfillérbea állapitta Tr. Ducker Jenő atelnök megá lapítja, bogy a községek maguk 50 százalékoa adóval drágítják a bort. Kifogásolja, bogy a bar után huszonnyolcszor annyi adót kút fizetni, mint a sir után. Számos felazólaláa után Heydaska 1921 angnsztna 22. Rezső hangsúlyozta, hogy az idén olyan rekordtermés leaz, hogy a hordóállomány nem lesz elegendő. Ouitdel Károly a vendéglősök és korcsmárosok nevében szólal fel. A fogyasztást adót és luxusadót csökkenteni keli Stelner Antal, a magyar-lengyel kereskedelmi kamara Igazgatója megem^vwwwv^v Hétfőn hogy mekkora külföldi Hosszú és meddő hetek multak el a külföldi kölcsön fölvételét elhatározó rendkívüli közgyűlés óta és már-már arra következtetlek az érdeklődők, hogy a hangosan bereklámozoti kormányakció csendes fiaskóval végződik. A kölcsönre váró városok türelmetlenül sQrgetiék a megígért milliárdokat, mert amikor elhatározták a drága és súlyos kö'ciön felvételét, arra számítollak, hogy a tervezett beruházásokat még ebben az évben megkezdhetik. Szegeden is ugy gondolták, hogy a tanyai vasút épitésél végre megkezdhetik a kölcsön segítségével, de lassankint az elkedvetlenedés jelei mutatkoztak, amikor a külföldi kölcsön kiutalása és az ezzel kapcsolatos tanyai vasuthatározat jóváhagyása egyre késett. Hiába érdeklődött a város állandóan a pénzügyminisztériumban, pozitív fölvilágosítást nem kapott soha és így a kölcsön kiutalásának időpontja tdjesen bizonytalanná vált. A nagy bizonytalanságban pénteken végre kedvezőnek látszó fordulat kövefhogy a lengyel kereskedők nagy eklödésl mutatnak a magyar bor HU. érdekli _ „. iránt éa a kereskedelem szeptemberben megindul éa mag fog törni a francia hegemónia a borpiacon. Végot • nagygyűlés dbatározta, hogy küldöttségileg adji ál a kormánynik és a gazdasági míiiszlernek kívánságait magában foglaló ba'ározati javaslatát. dől el. kölcsönt kap a város. kezett be. Lukács pénzügyminiszteri tanácsos a déli órákban teHonon felhívta a polgármesteri hivatalt es megkérte a szaoadiágon levő polgármester helyettesét, Bokor Páll, hogy szombaton, vagy hétfőn délelőtt tizenegy órakor Jelenjen meg a pénzügyminisztériumban a külföldi kőicsőn ősszegének megállapítása, Illetve a városok közötti arányos felosztása céljából tartandó értekezleten. Azt is kérte, hogy a helyettes polgármester vigye magával a közgyűlésnek a külföldi kölcsönre vonatkozó határozatát is. A miniszteri tanácsos hivatalos üzenetéi dr. Pává l-erenc vette át és szo nbalon közli Bokor Pállal, aki pénteken nem tartózkodott Szegeden és csak az éjjel érkezett haza. igy Bikor Pál szombaton már nem utazhatik Budapestre, hinem csak hétlön, amikor végre eldől, hogy Szeged város mennyit kap a külföldi kölcsönből. Értesülésünk szerint többet is kaphat, mint amennyit kért, mert nagyon sok város ugy dőntótt, hogy nem re, tál a tuldrágának talált külföldi Még az ősszel kitűzik a szeged—bajai országutat. A bajai értekezleten a szegedi álláspont érvényesült. a tzegedi álláspont érvényesüli a bajai értekezleten. A megállapodás konstatáiása után Forster Qyula drenddte a Javasolt utvonalak hdyazini bejárását. A bizottság tagjai kocsikra üllek és megindultak Szeged Idé. Este érkeztek — ötszöri lóváltás után — Szeged város halárához és a város ilaóianyd tanyáján azé Itak meg, ahol a város megvend égd te őket. Másnap reggd folytatták az ulbejárást és e értek az alsóközponti müutboz, amely Szeged belterületétől az Iroda-iskoláig kiinduló szakaszát képezi majd as u] országútnak. Berzenczey javaslata azerint az u| országút Baléról kiindulva Csávoly, Fdsőszentiván, Milykut, Mátételke, Tompa-Csikéria mdtett haladna d, érintené az öreg átokházi iakolát és az átokházi baromjáráson keresztül fúlna d as Iroda-iskoláig, ahol a város Uépített műutjába kapcsolódna be. Az ut hossza pontosan 103 kilométer. Forster Qyula a hdyazini bejárás után kijelentette, hogy a bizottság egyhangúan Berzenczey j ivaslatát fogadta el, jelentését tehát iyen értelemben teszi meg a kereskedelmi miniszternek. Közölte azt is, hogy a miniszter ragaszkodik az u építés azonnali métkezdéiéhez éa igy az ut kiflzéeét még az öeazel megkezdik és a munkanélküliség enyhítése céljából megkezdik a a szükséges földmunkákat iá. Az ut kiépítése előreláthatólag három esztendeig tart meg. Egyszerre négy helyen fognak hozzá: Szegeden, AsStanyán, Tompán és Baján. Hingsu yozo tan Jelentette ki FűMler Qyula, hogy az utépités idejének megrövidité e és költségeinek c .ökkentése érdekében nagy szükség ¡enne as alsAtanyd kisvasul soronkTvfllI kiépítésire, amelynek teherforgalmát az úthoz szükséges évi ezerháromszáz vagon kőanyag legalább három esztendőre biztosítaná. A bizottság tagjai, akik a város teadégei voltak S íegeden, szerdán este utaztak d Szegedről. I Egy szép asszonyt négy éjszakája • Í Bertái Oszkár "¡33» I k«Ua (t kedden • MlYárotlbM^J Megírta a Délmagyarország, hogy a kereskedelmi miniszter Szeged város törvényhatóaági bizottságának fölterjesztésére hozzájárult a szeged—bajai állami országul kiépítéséhez és augusztus tizennyolcadikára közös megbeszélésre hivta össze az érdekelt községek, város Dk és vármegyék képviselőit Az értekezletet a bajai vármegyeháza közgytllési termében tartották meg ai érdekeltségek Forster Oyula miniszteri tanácsos dnöklelével. A megbeszélésen Szeged város lörvénybatóaágát Berzenczey Domokos műszaki főtanácsos, dr. Turóczy Mihály tiszti főügyész, §relnovlcs Vilmos h. műszaki tanácsol éa dr. Pávó Ferenc djegyző képviselték, a szegedi államépitészdl hivatali pedig Oravet* Győző műszaki főtanácsos és Villányt Armand műszaki tanácsos. Riszt vettek még a megbeszélésen Bácsbodrog vármegye, a tompacsikériai közvagyonérdekeltség képvisdöi, valamint a honvédelmi miniszter megbízottja is. Forster Qyula miniszter tanácsos reggd nyolc órakor nyitotta meg az értekezletet. Bsjdentdte, hogy dhatározták a szeged-bajai országút kiépítésit és az érdekdiaégek képviselőit azért hivta össze, hogy azok kívánságait és esetleges észrevétddket meghallgaasa. Az érdekeltségek képviselői ezután az épilendö ut irányára vonatkozólag háromféle Javaslatot tetjesztdtek elö. Bácsbodrog vármegye tervezetében azt kivánta, hogy az országút kereszltumenjen Mélykút, Mátéteike éa a többi községek szivén, ami az utat több mint három kilométerrel hoeszabbitaná meg és dd felé, a szabadkai határ irányában tolná eL A tompacsikériai közvagyonérdekdtség Tompa község érintését kivánta, ami ezintén az ut fö ösleges elnyujtásit Jelentené. Ezután Berzenczey Domokos Szeged város törvényhatósága nevében terjesz etle elő javadat?. mdlyel a két döbbi tervezetet á hidalta. Kilejdte, bogy Sz*ed1 város szempontjából tökéletesen közömbös, hogy Bácunegye területén milyen irány ban halad majd az ut, éppen ezért általános Javaslatot terjeszt dö. Javaaolja, hogy az ut irányának n*«áuaDiiásánál az egyre fokozódó autóforgalomra tegyenek tekintettel aa illetékesek. As ut — éppen ezért — kevés törésű legyen és a végpontokat a lehető legrövidebb vonallal kösse öaaze Az érdekdiaégek kívánsága ebben " esetben kövezett mellékutikkal elégíthető ki, az utmenti közaégek ezekkd a mdléku akkal kapcsolódhatnak az országu hoz. Az érdekeltségek hozzájárullak Bet zenczey Dtmokoi javaslatihoz is igy wmmwmmmmmmmmm ^ ^ | I Sándor Mátyás I IJÖN1 MMMMMMMW!