Délmagyarország, 1925. június (1. évfolyam, 14-35. szám)

1925-06-11 / 21. szám

2 DEL MA GYARORSZAG 1925 junius 11. Szabó Dezső iró politikai pártot akar alakítani. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Szabó Dezső Iegujsbbaa Budapestre költözött, ahol előadásokat toz tartani. Mi hosszabb nyilatkoza'ot tett közzé, amelyben kijelentette, hogy vissza akar térni a politikához és megalakítja a Magyar Demokrácia Pártjá'. A gázgyár megváltása. Megirt s a Délmagyarország, hogy a gázgyár megváltásának ügyét a Jövő hiten tárgyaljak le az illetekes bizottságok és a tanács * ;'uniu i közgyűlés elé terjeszi ebben tz ügyben a javaslatát. W/lmmer Fülöp, aki áttanulmányozta a poIgárm?st r szakérteinek jelentését, — érdeklCdésünkra a következőkben ismertette ésxrevé'eleit és álláspontját : — A polgármester ur az ál'ala kiküldött szakériőknek a gázgyárra vonatkozó ezakvé'eményét nekem tényleg kirdatta és azt átvizsgálva elsősorban is mélyen sajnUom, h gy a polgármester ur ezúttal megint esik olyan egyéneket küldött ki szakértőznek, akik mint a „döntőbirósig"-nai évek óta t'gji, e működésűk álal a város polgárságának bizoay nem valami kedves emlékezetében vannik, hisz a közgyűlés talán kétszer is feliri*> minisztériu nhoz, hogy a döntőbíróságot végre már szüntesse meg. — Meggyőződésem szerint végzetes hiba volt ezeket a város helyes információja c'íjából kiküldött szakértőket megint csak azok sorábil választani, akik éveken át a döntőbíróságnak esimevilágába és felfogásába begubózva, más, a város érdekét kereső felfogáshoz ilyetén módon nem is Juthattak, aminthogy a szakvélemény a szerintem lehetetlen számadatai fal ezt tényleg be is bizonyította. — A szakvélemény ugyanis „az öszszes beruházásnak könyv szerint néj nem amortizált értékéi" 1925 elején, vagyis a szerződéi 30 éves tartama után 3,029310.30 "aranykoronára, a kárpótlást 2,711.135 aranykoronára, vagyis a gyámnak 30 évi üzem után történendő megváltási összegét 5,740.455 80 aranykoronára teszi. — Hi most már ezen két összeget csak akármilyen felületes vizsgálat alá vesszük, akkor a nem amortizált tételekre nézve a szakértőkkel egyetértően Konstatáljuk, h)gy a .könyvek szerint" az összes befektetések 6.027 000 koronát tesznek ki. Azonbin már ezen öszszegbez is a szakértők csak ujy Jutottak, h jg/ noha a sierződés 1895 -ben vette kezdetét, az első rendel sezéste állá számadatok az 1900 évről származnak, az ezt megelőző 5 szerződési évről számadatok egyáltalában nincsenek, hanem a szakér öknsk csak az 1900 as számadatokból kell kiindulniok, mint például o'y n számadatokból, amelyek a gá rgyári könyvekben, különösen a század ehő éveiben a szakértők állal is észrevételezett meglehetős önkényes módon vannak elkönyvelve. — Ezen 6 027.000 korona összbefektetésből, amelynek 1,800000 koronás té'ele az 1895 ben már teljes üzemben levő gázgyárra esik (mert csak 1903-ban talájuk a könyvekben tz eső, mindössze 3 —4000 koronás tételt a villanyüzem befek etésére) a gázgyár — mindig a szakértők tabellái szerint — 1924 év végéig, vagyis a szerződés 30 éves tartama alatt mindössze 1,650.000 k)ronái irt le. Ezt az abszurd, de könnyen érthető eljárás! a szakértők ugyan nem tették magukévá, de mégs a fent kimutatott 3,029 310.30 aranykorona amortizát össieggel állanak elő, amely összeg helyelensége legjobban kitűnik akkor, ha egyszerű kereskedői, de jogi felfogás szerint megállapítjuk azt, hogy egy oly szerződés értelmében, amely szerint 40 év után a gyᣠe'jességgei, ellenszolgáltatás nélkül a városra háramlik, 30 év után a befektetéseknek legalább háromnegyedrésze kell, hogy amortizálva legyen. Különösen akkor, amikor a befekte éseknek circa egyharmada már 1895-ben, a szerződés tezdetén nem volt uj. Ezen egyszerű felfogás szerint tehát mind'ssze a ha*milliónak még nem amortizált része 30 éves üzem után legfeljebb egy és félmilliót tehet ki. — A tíbb mint hárommillió nem amortizált aranykoona tételénél még furcsább azon 2 7 millió aranykorona, amelyet a szakér ők kárpótlásként a izer ődés még le nem járt idejére a gázgyárnak kifizetni proponálnak. — A szerződés e tekintetben ugy szól, hogy a megváltás előtti öt év tisza baszna vétetik alapul, ebből a legjobb és legrosszabb év levonatik és az igy három évre maradt átlag a szerződés hilramaradt idegének fele évével szoroztat k. — A szerződésnek ezen világos pontja most Jmár az 1920—24. évi ötéves időtartamra körülbelül 40.000 korona évi átlagit öt évvel szorozva, 200000 korona kárp'tlási összeget eredményez és ezen 200000 ko onával szemben a szakér.ők2 7 milliót proponálnak. — Ehhez oly módon jutnak, hogy az 1920—24 évet, amelynek eleje tehát a háború befejezése után két évre esik, még háborús éveknek jelzik és ezen öt év eredményét tehát félredobva, agrendelkezésükre álló 25 év eredményéből a háború előtti 1910-14. évi öl év eredményét veszik alapul. — Hogy ehhez nemcsak szó fér, de hogy egy ilyen egyo dalu felfogás semmi szin alatt n:m akcep'álhatő, azt talán bizon>itani sem keli. Mert félté elezve, de meg nem engedve még azt is, hogy az 1920—24. évi ötéves eredmény nem megfelelő alap és hogy a háború alat i és a háború utáni éveket nem számtha juk, akkor is a méltányos és feltétlenül igazságos eljárás kétségtelenül az, hogy 1900-tól 1914-ig, tehát az összes háború előtti 15 év eredménye vétessék alapul, amely 15 évnek álaga 160.000 korona, öt évvel szorozva, a kárpótlási össseg 800.000 korona volna és nem 2.7 mtliló. — Ha mo>t már igy a nem amortizált befektetésért egy és f lmiliót, a a kárpót'ásért 800.000 koronát (mindkét összeget még a gazgyárra rendkívül kedvező módon megállapítva) fizetnünk kel'ene, akkor a megvátási összeg 23 millió aranykorona, vagyis 34 és félmilliárd volna és ha most már megállapítjuk azt, hogy ai idei január—februári bruttó oevétel 4 564,320050 korona volt, »mi az egész évre számítva 27.385,956.300 koronát tesz ki és ebből iev nunk a kedvező len hónapokra való tekintettel 9.128,652.100 koronát, a bruttó bevétele á gyárnak 18 mitlUrd maradna, amelynek legalább 20 százaléka, vagyis 3.6 milliárd tiszta haszonnak tekintendő, akkor — 34 és félmill árd megváltási öss eg, 3.6 milliárd évi haszon — oly két összeg áll egymással szemben, amely a megváltást a városra nézve nemcsak sok tekintetben előnyösnek tüntetné fel, de egyenesen kötelességévé tenné azon szempontból, ho;y a város világításával sajlt gazdáink lennénk és nem a gázgyár jóindulatától függne, ha a város világi ását kiterjeszteni, vagy legalább egyes utcákban egy pár uj lámpát felállítani akarnánk. Kétségtelen azonban, hogy a polgármester ur által „önkéntesen" készíttetett szakvélemény a fennálló viszonyok között, sajnos, nagyon prejudikálna egy most rrár a pör folytatásaként a bir'ság által elrendelendő szakvéleménynek; miért is újból mélyen sajnálva az', hogy a gázgyári ügy öt év óta ily nem megfelelő mó don kezelte'et, magam is kényleienkellellen azok sorába kell, hogy lépjek, akik most már nem látnak megfelelőbb utat, mht bevárni a 10 évet, amelynek lejária után a g-izgyár, szerződés szerint, minden ellenszolgáltatás nélkül a város tulajdonába jut. — Csak egyre hívom fel a város vezetőségét és ez a', hogy jól megfontolva, idejekorán tegye meg a lépéseket arra, hogy 1935 novemb.r l én a gázgyár mindenestől iényieg a város birtokába menjen át és helyesnek tartanám, ha a szerződés 41. § a értelmében a város óvatosságból és minden eshetőségre már most a háramlás jogát a gázgyár ingatlanaira elöjegyezíetné. Kérdést intéztünk a polgármesterhez is, aki csak annyit mondott, hogy nem kiván beleavatkozni az ügy érdemébe és a közgyűlésre bizza teljesen a kérdés eldöntését. Német á'lami főtisztvlsslőket tartóztattak le vasútépítési nagy panama miatt. Berlin, Junius 10. A német közvéleményt és a hivatalos köröket ismét páratlan panamabotrány tartja izgalomban. A birodalom négy előkelő építőcégét, amelyeknek székhelye az Odera melletti Frankfurt, Berlin, Drezda, illetve Zűllichau, azzal vádolják, hogy a birodalmi kincstárt és a porosz állavpénztárt nem kevesebb, mint húszmillió aranymárkával megkárosították. A nagy cég a legnagyoba visszaéést 1921 és 1924 közttt követte el, amikor vasúti állomások emelésére kapott megbízást. Részben a szerződésnek meg nem felelő építőanyagot használtak fel, részben pedig a valóságnál háromszor nagyobb költségszámlákat fizettettek kl. Igy például háromszor annyi mu ikásról állítottak ki bérlistát, mint amennyit voltaképen foglalkoztattak. Kiderült, hogy az Összes vállalkozók, akik a négy cég vállalatainak keretében részletmunkát végeztek, kitöltetlen számlákat adtak be, amelyekre a fővállalkozók tetszés szerinti összeget Írtak be. Súlyosabbá teszi a botrányt, hogy a cégek megvesztegették a vezető állani tisztviselőket, akik igy szenet hunytak a dolog felett, sőt kezükre Játszottak a vállalkozóknak. A vizsgálóbíró előzetes letartóztatásba helyezte Schmldt frankfurti vállalkozót, aki Jelenleg a határvidék leggazdagabb embere, miután 0 szerzett legtöbbet a birodalom és a városok megkárosításából. A vád alá helyezett állami főtisztviselők száma több mint tíz. Tegnap Grusser titkos keres* kedelmi tanácsost már őrizetbe vették. fehérnemtíeket megregdelésre készít 48 d Pollák Testvérek Széchenyi-tér 17. Csekonics-utca 6. Tekintse meg mélyen leszállított és kiirt áraimat a 165 bérmálás alkalmával Órák és ékszerek jótállással 1 GYŐRI BÉLÁNÁL, Klauzál-tér 2. Szegedi szinészkedésem idejéből. Irta: Deréki Antal. A régi, jó időkben, a múlt század közepén, amikor még a „nemzet napszámosai", vagy népiesebb nyelven mondva „vándor komédiások" ládákkal roskadásig megrakott szekereken, vagy gyalogszerrel jár ák be a rögös országutakat, a színtársulatok szervezése is más mődon történt, mint a mai modern korban. A társulatok osztályrészre, úgynevezett „proporcíós" rendszeren alakultak meg, az összes kiadások, még az útiköltségek is a társulatot terhelték és a tiszta jövedelmen (ha ugyan volt) arányosan és érdem szerint megosztoztak, amiből önkéntelenül következik, hogy minden színész igyekezett egyéniségét fejleszteni és érvényesíteni, hogy minél magasabb osztalékban részesíthessen. A szerződésekben szigorúan meg volt jelölve a szerződő szinész szerepköre, ami azonban nem zárta ki azt, hogy mindenki köteles volt nemcsak minden rá kiosztott szerepet eljátszani, hanem még az összes karénekekben is résztvenni. A szigorúan meghatározott szerepkör inkább a színésznek azt a jogit védte, hogy az őt megillető szerepet a darabban mással nem játszathatta el a részrehaj ó direktor. A rendes színtársulatok szervezése körű belül igy alakult: volt egy drámai hősszerelmes, egy lírai szerelmes, a szeles gavallérokat (ma bonviván) is játszotta, egy kómikus, egy apaszinész, egy intrikus és egy népszinmüénekes, egy drámai hősiiő, egy naiva, egy népszinmüénekesnő és egy anyaszinésznő, aki a kőmikus nőszerepeket is játszotta. A többi szerepeket a mindkét nembeli segédszemélyzet átszotta, mely nagyobb társulatoknál hatíat, kisebbeknél pedig három három tagból állott. A karénekekben mint már emitettem, mindenki tartozott résztvenni, mert akkor még felvonásközökben, — mialatt leeresztett függöny mellett a színpadot berendezték, — a közönség szórakoztatására a társulat összes személyzete gondosan betanult kvartetteket énekelt és ezzel a cigányoknak járó 2—3 forintot is megtakarították esténkint a közös pénztár javára. Miután azonban minden színésznek legforróbb vágya és hajlama a hŐ3szerelmes, vagy a kómikus szerepkör felé hajlott, csak nagyon kevesen igyekeztek egyéniségüket az intrikus szerepkörre fejleszteni, annál kevésbé, mert ennek tanulmányozása igényelte a legnagyobb intelligenciát és csak kevés babérral kecsegtetett. Az akkori naiv közönség ugyanis nem tudta a színészt az embertől elválasztani és a színpadi cselszövő iránt olyan ellenszenvvel viseltetett, hogy az intrikus színészt az éleiben is kerülte és gyűlölte. Ennek bizonyításául el kell mondanon következő jellemző esetet: Amikor BeÖdy Gábor színtársulatához Győrbe elszerződtem, csakhamar szoros barátságot kötöttem Szauter Józsel győrszigeti kapitánynyal, a magyar szinészet lelkes barátjával, ak'í Győrben mindenki csak „Józsi bácsi"naK nevezett. A régi, hires Auer féle kávéházban, a győri irók és művészek gyülekező helyén, délutánonkint elpiketiroztunk Józsi bácsival, akivel ugy összeszoktunk, hogy egymás nélkül kártyát sem vettünk kezünkbe. Igy tartott ez három-négy hónapon át, amikor egy estén, mint a társu'at intrikusszinészének, a „Notre-damei harangozó" régi regényes drámában, nekem kellett a ravasz és rosszlelkü Claude Frollo vérbiró szerepét eljátszanom, aki az ártatlan Eszmeralda cigányleányt hálójába akarja keríteni és mikor ez nem sikerül, akkor életére tör. Ezt a szerepet én mindig és azon az estén is nag/ szenvedélyességgel játszottam és mikor a darab végén Quasimodo, a harangozó, a cigányleány védelmére kelve, a várbíró kezéből kiragadja a tört és hátába döfve, földre teríti, a karzatról egy sztentori hang megkönnyebbülten, kárörvendve elkiáltotta magát: — Ugy kell a gazembernek! — mire természetesen általános kacagás támad a nézőtéren. Sokkal meglepőbb és fájdalmasabb volt azonban rám nézve másnap délután a kávéházban derék Józsi bátyám kijelentése, hogy az olyan magyar színésszel, aki ilyen körmönfont gazembert játszik, többé szóba sem áll. Es meg is tartotta fogadását; egészen a szezon végéig nem kártyázott velem és csak elválásunkkor lágyult el annyira, hogy bucsuzóul hidegen nyújtotta felém kezét. A közönség ellenszenve az intrikus színészekkel szemben némileg indokolt is volt, mert a régi színészek, azokat a különben sem rokonszenves alakokat még sokkal sötétebb szinekkel állították színpadra, mint a szerző maga elgondolta. Többnyire vörös, torzonborz, vagy rövidre nyirott parókákban, valami testi fogyatkozással : púposán, sántán, bénán, vagy sanda szemekkel jelentek meg a szinen, sápadt arccal, összenőtt szemöldökökkel, övükben tőrrel, vagy kifent késsel, kezükben tolvajlámpással, vagy méregüveggel, hogy igy már külsőségekben is előre jelezzék, hogy ők a darabban a rossz s'.eltemet ábrázolják, mely felett — a közönség erkölcsi érzékének kielégítésére — az erényeseknek és jóknak okvetlenül diadalmaskodni kell. Az akkori irodalom színpadi termékeiben: a német lovagdrámákban, Hugó Viktor sötét hUterű, romontikus színmüveiben, az öreg Damas és Seribe misztikus darabjaiban és a magyar történeti é3 polgári drámákban jelentékeny szereE

eket játszanak a cselszövő, gonosz alaok és igy az intrikus színészeknek is tág tér kínálkozott tehetségük teljes kifejlesztésére. A magyar szinészet története sok jeles intrikus színészünk nevét örökítheti meg. Ezek között a legelső sorban, a legelső helyen Tóth József, a régi Nemzeti Színház halhatatlan, nagy művésze áll, akit a magyar szinészet pótolhatatlan veszteségére, művészete delén 47 éves korában ragadott el tőlünk a halál. Ez az Istenáldotta nagy művész — akit kortársai a hires bécsi Burg-szinész, Lewinszky Józsefnél is nagyobbra becsültek — volt az első magyar intrikus-szinész, aki bátran, öntudatosán szakított a régi sablón és hagyománnyal és alakjait általános emberi vonásokkal, minden külső eszköz mellőzésével olyan természetességgel állította színpadra, hogy szinte megdöbbentő hatásokat tudott elérni, kissé színtelen, tompa hangja ellenére, 1843-ban lépett a szinészeti pályára és már 1850 ben a régi Nemzeti Szinház tagja lett, ahol 1870-ben bekövetkezett haláláig disze és osJopa volt az Intézetnek. Kiváló szerepei közé tartozott: „Biberach, Moór Ferenc, Jágó, Richelieu bibornok, XI. Lajos, Tartufle, A fösvény stb. Elárvult szerepkörén Benedek József és Feleki Miklós osztozkod-